Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Kutatási kérdőjelek az egészségügyi szervezetfejlesztésének vizsgálatában
    144-163
    Megtekintések száma:
    292

    A közbeszédben és a szakirodalomban is komoly viták folynak az egészségügy válságáról. A második világháború után az egészségügy volt az a szolgáltatás, amit elsőként kivontak a piaci törvények alól. Az általános és ingyenes egészségügy a háborús társadalmi sokk után reményt és relatív eredményeket is hozott, de ez az 1960-as évek végére megtorpant, miközben a modernizációs folyamatok is jelentősen csökkentek, és „a megoldásra váró új feladatokkal az intézményhálózat tehetetlenül állt szemben.” (Szalai J. 1989:171) A mai egészségügyi rendszer vizsgálatát azzal kezdem, hogy összehasonlítom az alap- és szakellátás területen a múltbeli és a napjainkban keletkezett disszonancia okait, jelenségeit, párhuzamosságait, szervezetlenségeit. Feltételezem, hogy az egészségügyi rendszer eredményes reformját csak az alapproblémák ismeretében, az alap- és a járóbeteg-ellátás korszerűsítésével, szervezeti fejlesztésével lehet elkezdeni.

  • Innovative IT solutions in health and sport - the importance of wearable devices, Internet of Things, artificial intelligence and Big Data
    87-114
    Megtekintések száma:
    216

    Az egészségügy jelentős humán- és pénzügyi forráshiánnyal küzd. Ennek leküzdésére az egyik mód a megelőző orvoslásra való összpontosítás, a sport népszerűsítése és a fejlett informatikai eszközök alkalmazása az egészségügyi ellátásban. Ezen eszközök közé tartoznak a viselhető eszközök, az IoT („Internet of Things”, Dolgok Internete), a Big Data és az AI (Artificial Intelligence, mesterséges intelligencia). Ennek a narratív áttekintő cikknek a célja, hogy bemutassa a terület jelenlegi állását, hogy támogassa a szakirodalom feldolgozását az új kutatások kezdetén, áttekintve a főbb szakirodalmakat, amelyek az adatkezelés három funkciójára összpontosítanak: az adatgyűjtésre, -tárolásra és -feldolgozásra. A tanulmányok számszerűsítéséhez lekérdezéseket futtattunk a ScienceDirect, PubMed, Web of Science, Google Scholar adatbázisokban. A lekérdezésekben használt kulcsszavak a következők voltak: „Internet of Things”, „Big Data”, „Artificial intelligence” és „Wearable devices”, kiegészítve az „health” és „sports” kifejezésekkel, így összesen 8 lekérdezést futtattunk le minden adatbázisban. Csak olyan tudományos cikkeket választottunk ki, amelyek konkrét eredményeket tartalmaznak, az egészségügyben vagy a sportban használt IKT-eszközöket mutatnak be, és teljes mértékben elérhetőek voltak intézményünk hálózatáról, így 35 cikket vizsgáltunk meg. A lekérdezések eredményei azt mutatják, hogy a legtöbb esetben a szakirodalom több, mint 50%-a 2019 óta jelent meg, tehát a téma jelenleg erősen kutatott terület. A Science Directben átlagosan a publikált munkák 59,57%-a, a PubMedben 74,49%-a, a Web of Science-ben pedig 77,18%-a jelent meg 2019-től. A fent említett informatikai eszközök az egészségügy és a sport területén jelentősek. Jelentőségük leginkább a megelőző orvostudomány és az orvosi kutatások innovációjának előmozdításában érhető tetten.

  • A COVID hatás okozta társadalmi változások becslése / Bódi Ferenc gondolatainak továbbfűzése
    26-43
    Megtekintések száma:
    296

    Bódi Ferenc írása ennek a folyóiratnak a 2021. tavaszi számában jelent meg, amelyben a világjárvány okozta változások közül az egészségügy, továbbá a várható gazdasági- és társadalmi változások hatásának becslésére vállalkozott. Írása, a pandémia érintettsége okán, makro szintű elemzés. A tanulmány megjelenésekor valamennyien abban reménykedtünk, hogy a COVID-19 járvány már megszűnőben van, és az újrakezdésre kell koncentrálnunk. Sajnos a pandémia nem múlt el, sőt, egyre több áldozatot követelve fokozza a válságot. A társadalom részint belefásult, részint rádöbbent, hogy ez a járvány más, mint a korábbiak. Nem szigetelődik egy térségre, kontinensre, nem kíméli a különböző korosztályokat, és a világméretű védekezést „kijátszva”, mutálódik. Ez ösztönzött arra, hogy az említett írást tovább gondolva, néhány hazai jelenségről én is közöljem „gondolatkísérletemet”. A járvány okozta válság minden területének az elemzésére nem vállalkozhatok, de kísérletet teszek az egészségügyben tapasztalható jelenségeinek, ezek értelmezésének, a jelenlegi magyar egészségügyi válság eddig tapasztalt társadalmi hatásainak a bemutatására. Írásomban a saját és a kollégáim kutatásaira, az egészségügyi ellátórendszerben feladatot vállaló hallgatóim beszámolóira hagyatkozom.

  • A húsvéti járvány – a COVID-19 várható hatásai az Euro-atlanti tér társadalmaira
    5-23
    Megtekintések száma:
    240

    A cikk szándéka a COVID-19 világjárvány okozta változások becslése az egészségügyre és az azt kiszolgáló egészségiparra, továbbá a járvány várható hatásának becslése a gazdasági- és társadalmi változásokra. A cikk két különböző időben íródott. Az első rész 2020 áprilisában-, a második rész 2021 áprilisában zárult. A cikk lényegében egy gondolatkísérlet. Egy palackpostába zárt okfejtés, amelyet a szerző felülbírált egy év után a változó tények ismeretében. A cikk következtetése szerint a COVID-19 egy hosszú gazdasági ciklust segít lezárni. Ez a válság egy technológiai váltást gyorsít fel, amelynek során a gazdasági alrendszerben, valamint a társadalom más alrendszereiben is kreatív rombolás következik be. Az új gazdasági hosszú ciklus (K ciklus), mint az történt a második világháború után, egy új társadalmi minőséget épít fel. Az új K ciklus elején a korábbi jóléti állammodellt egy jólléti társadalom-koncepció váltja le. A jólléti társadalom alapja a szolidaritás, az együttműködés és a minőség lesz. Az egyén számára az egészség már nem csak választható életforma, hanem a túlélés egy hatékony formája lesz.

  • Néhány szempont a magyar egészségügyi ágazat problématérképének összeállításához
    23-31
    Megtekintések száma:
    715

    Napjainkban az egészségügy működési zavarai mindennapi beszédtémák. Legtöbben csak az anyagi vagy a humánerő problémákat látják, holott egy problémahalmaz jellemzi ezt az ágazatot. Véleményem szerint ezek jelentős részét megfelelő menedzsment módszerekkel javítani lehetne. Az egészségügyben végbement változások bemutatásához a hazai és a nemzetközi trendeket dokumentáló jogszabályok ismerete nélkülözhetetlen. A több szempontú vizsgálat alapja az egyes ágazatokban keletkező dokumentációk, statisztikák összehasonlító elemzése, értékelése. Ezen túl a következőkre kell figyelni: vizsgálni kell a finanszírozási rendszert, az állam részvételét és a szolgáltatási rendszereket. Az egészségügyi átszervezések kapcsán ma már sokféle szervezeti struktúra kapcsolódik össze, összefonódnak for- és nonprofit szervezetek, amelyek kutatása rendkívül aktuálissá teszi ezt a témát. A különböző országok egészségügyi rendszerének feltárása során kiderülhet, hogy két alapvető tendencia érvényesül. Vannak olyan, több államra jellemző rendszerek, amelyek megkönnyítik az együttműködést, és vannak történelmi okokra visszavezethető eltérések, amelyek megszüntetése közös érdek lenne.

  • Egészségügyi dolgozók sportolási szokásai az Észak-alföldi régióban
    55-64
    Megtekintések száma:
    349

    Az egészségügyi intézményekben dolgozók egészsége több szempontból is kockázatnak van kitéve. Ezen káros hatások ellensúlyozásában a rendszeres fizikai aktivitás is szerepet játszhat. Kutatásunk során Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi szolgáltató intézményében vizsgáltuk a munkavállalók sportolási szokásait. A felmérést önkéntes és anonim módon, kérdőíves módszerrel végeztük. A 987 válaszadónak 45,1%-a sportol rendszeresen, legalább heti két alkalommal. Vizsgáltuk a különböző munkaköri csoportok – orvos, szakdolgozó, egyéb munkakörben foglalkoztatott –, valamint a nemek közötti különbségeket is.
    Az eredmények alapján megállapítható, hogy a régióban továbbra is fejleszteni szükséges az egészségtudatosságot, amelynek különösen fontos eleme lehet a munkáltató egészségügyi intézmény szervezett formában megvalósított egészségfejlesztő tevékenysége.

  • A technológiai fejlődés hatása a nemek közötti munkamegosztásra az egészségügyben, a robotasszisztált sebészet területén
    43-60
    Megtekintések száma:
    167

    A technológiai fejlődés az emberiség történelme során mindig kulcsszerepet játszott a gazdaság és a társadalom alakulásában. A társadalomra gyakorolt hatásaik sokrétűek és folyamatosan átalakítják világunkat. A társadalmi hatások egyik aspektusa a nemek közötti munkamegosztásra gyakorolt hatás. Ezen folyamatok eredményeképpen a munkaerőpiac jelentős változásokon mehet keresztül. A technológiai fejlődés nemek közötti munkamegosztásra gyakorolt hatása komplex és sokrétű, ezért több aspektusból is vizsgálható. Bár a technológia lehetőségeket kínál a nemek közötti egyenlőség megteremtésére, a nők és a férfiak között, de ennek mértéke és iránya számos tényezőtől függ, beleértve a kulturális, társadalmi és gazdasági körülményeket is. A jelen tanulmány a gazdaság egyik fontos szektorára, az egészségügyre fókuszál, melyre a technológiai fejlődés jelentős hatást gyakorol. A szektorban zajló technológiai változások közül a robotsebészet megjelenését vizsgálja, különös tekintettel arra, hogy ez milyen hatást gyakorol a sebészeti szakmákon belül a nemek közötti munkamegosztásra.