Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Az ipar 4.0 és a digitalizáció szerepe a mezőgazdaságban, különös tekintettel a romániai mezőgazdaságban
    Megtekintések száma:
    352

    A robotizáció, az automatizáció, az adatok felhasználása, a mesterséges intelligencia nagymértékben teret hódítanak a világban és a mezőgazdasági szektorban is, amelyek hozzájárulnak egy hatékonyabb mezőgazdasági szektor kialakításához. A mezőgazdaságban a fenntartható fejlődés nélkülözhetetlen eszközei az ipar 4.0 által nyújtott lehetőségek, technológiák. Az agrárszektor számára a digitalizáció jelenti a jövőt, ugyanis növeli a terméshozamot, miközben a környezettermelés mérséklődik, nem növekedik. Jelen kutatás célja, hogy bemutassa az Ipar 4.0 fogalmát, szerepét a mezőgazdaságban, illetve megvizsgálja a romániai mezőgazdasági szektor viszonyulását, körülményeit az ipar 4.0 technológiáinak és a digitalizáció adoptálásához.

     

  • A digitalizációs folyamat az agrárvállalatok körében, avagy egy kérdőíves kutatás eredményei
    625-636
    Megtekintések száma:
    237

    Az „információs társadalom” kifejezés az 1960-as évek elejének japán társadalomtudományában jelent meg először (Z. Karvalics, 2007). Jelentős változáson ment át a fogalom értelmezése az elmúlt évtizedek alatt, ami mutatja, hogy a dinamikusan fejlődő társadalmak az információ rohamos fejlődésének, az információgazdálkodásnak és a digitális világ dinamizmusának köszönhetően folyamatos változás alatt állnak. Az információ és az informatika szoros kapcsolata és összefüggése alapvető tényező lett a mai kor társadalmaiban, a szervezetek életében, amely megkerülhetetlen, olykor komoly vitákat és mély változásokat generál. A gazdasági szereplőknek szükségszerűen rugalmasnak kell lenniük a technológiai változásokkal szemben. Elég az ipari forradalom idejére gondolnunk, amikor a modern szövőgépek ellepték a gyárakat. Ellenkező esetben a változásnak ellenálló, rugalmatlan szervezet nem marad fenn a fejlődő és folyamatosan változó, dinamikus gazdasági környezetben. Természetesen igaz ez a mezőgazdaság esetében ugyanúgy, mint más nemzetgazdasági ágazatoknál. Feltételezésem, melyek alapján a kérdőívemet összeállítottam egyrészről az volt, hogy vállalatirányítási rendszereket a tevékenység diverzifikáltságával növekvő mértékben használnak a vállalkozások a mezőgazdaságban. Ugyanakkor úgy véltem, hogy a vállalkozás mérete is befolyással lehet az információs technológia (továbbiakban IT) használatára, így reméltem, erre vonatkozóan is egyértelmű adatokkal szolgál majd a kutatásom.

  • Inbound and Outbound Tourism in China: A Perspective Article
    91-107
    Megtekintések száma:
    128

    The tourism industry in China has undergone significant changes due to globalization, technology, and changing consumer preferences. This perspective article, based on a systematic literature review, examines examines trends, challenges, and opportunities in inbound and outbound tourism in China, focusing on the industry's dynamism. Both inbound and outbound tourism have been negatively impacted by the COVID-19 pandemic, which has prompted new strategies and environmental adaptations. China has changed its priorities within the country to encourage domestic travel and support local firms. The rise in internationalisation and the growing middle class in China have led to an unprecedented rise in outbound travel. Chinese travellers are affecting travel habits and spending all around the world in the tourism sector. Language barriers, cultural differences, and safety concerns are some of the challenges that come with travelling abroad. To reach its full potential, China needs to adapt to the shifting global environment and take into account the specifications and preferences of both inbound and outgoing tourists. 

  • Lehetőségek a cirkuláris, fenntartható mezőgazdaságban
    17-23
    Megtekintések száma:
    231

    A víz az élet forrása, a vízkészletek hosszú távú megőrzése szempontjából nagyon fontos a csatornázás és a szennyvíztisztítás fejlesztése. A szennyvíziszap elsősorban nem hulladék, amelyet ártalmatlanítani kell, hanem hasznosítható másodlagos nyersanyag, illetve megújuló energiaforrás. A települési szennyvíziszapok, szennyvíziszap komposztok viszonylag nagy mennyiségű szerves anyagot tartalmaznak, ezért felhasználásának egyik kiváló lehetősége lehet a mezőgazdasági hasznosítás. A fenntartható mezőgazdaságra való áttérés egyre sürgetőbb, és egyre nagyobb jelentőséggel bír, hiszen olyan megoldást biztosíthat, amely a jövőbe tekint, tehát nem rombolja a környezetet; önfenntartó, azaz ciklusosan működő, az egyik folyamatban keletkező hulladék, a másik folyamatban nyersanyaggá vállhat. Az iszap talajra gyakorolt kedvező hatásai, mint a talaj szervesanyag-tartalmának növelése, a talaj termékenységének, tápanyag szolgáltató képességének és mikrobiológiai aktivitásának növelése mellett, mindig felmerül a toxikus elemek és a gyógyszermaradványok előfordulása és akkumulációjának problémája. A gazdasági tevékenység hagyományos modellje a lineáris modell. Ez a modell nem veszi figyelembe az erőforrások kiaknázásának, átalakításának és eltávolításának magas gazdasági, társadalmi és környezeti költségeit és ezért hosszú távon nem fenntartható. A cirkuláris gazdaság alternatív modellt kínál, melyben a termékek, az anyagok és az erőforrások fennmaradnak addig, ameddig csak lehetséges, és a hulladék mennyisége jelentősen csökken vagy el is fogy. A mezőgazdasági termelési rendszerek felborult ökológiai, biológiai egyensúlyának a helyreállítására szintén adaptálható lehet, egy zárt ciklusú körkörös modell, mely szerint minimális talajművelési technológiák fejlesztésével, valamint a szerves anyag, tápanyag-utánpótlással lehetséges helyreállítani a mezőgazdasági területeket.

  • A magyar agrár-felsőoktatás aktuális helyzete
    263-281
    Megtekintések száma:
    130

    Cikkünkben áttekintést nyújtunk a magyar agrárium, és a magyar agrár-felsőoktatás jelenlegi helyzetére vonatkozóan. Bemutatjuk az agrárium helyzetének alakulását a világ különböző nemzetgazdaságaiban, illetve a hazai agráriumot is. Ismertetjük az ágazatban dolgozók képzettségi szintjét és életkorát. Kitérünk az agrárfelsőoktatási mutatószámokra, problémákra, jövőképre.

  • Munkaerő-felhasználás elemzése Magyarországon az elmúlt 5 évben
    127-137
    Megtekintések száma:
    123

    A kutatásom fő gondolatát a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökének (Apáti Ferenc) nyilatkozata adta, miszerint a kertészet jövőbeni fejlődésének és a kertészeti vállalkozások fejlesztési terveinek, elképzeléseinek legfőbb gátja ma már a munkaerő-hiány (csak ezt követik az időjárás és a tőkehiány tényezői) adja. A legnagyobb jelentősége az idénymunkások alkalmazásának a szőlő és gyümölcstermesztésben, illetve a kertészeti gazdaságokban van. Ennek hatására a kutatásomban a mezőgazdaságban dolgozók munkaerő-felhasználását vizsgáltam meg az elmúlt 5 évben. Áttekintettem hogyan befolyásolta a koronavírus az elmúlt időszakban az idénymunkások munkában töltött idejét. Mivel a mezőgazdaságban nagyon sok olyan munkafázis van, ahol időszaki munkaerő-felhasználás van, így fontosnak tartottam ezt a témakört jobban körbejárni. Mivel a mezőgazdasági idénymunkások sok esetben utazással és határátlépéssel tudják a mezőgazdasági munkahelyüket elérni, így a kormányzati szabályozások miatt (bevezetett utazási korlátozások, határlezárások) nehezebbé vált a munkahelyek megközelítése ezen személyek esetén.

  • Mezőgazdaság és idénymunka - sajátosságok és kilátások
    416-428
    Megtekintések száma:
    201

    A mezőgazdaság egyes ágazatait tekintve a foglalkoztatási sajátosságok egészen eltérő képet mutathatnak. Különösen az idényjellegű foglalkoztatás, ezen belül pedig a napszámos/napi béres jellegű munkavégzés érdemel figyelmet. Hazánkban ennek igen régi hagyományai vannak, és közvetlenül összefüggésbe hozható a területi mobilitási és ingázási tendenciákkal ugyanis a nyugati határ közelében Ausztriába járnak át dolgozni, a keleti határ közelében viszont rengeteg a keletről érkező idénymunkás, mely hatást gyakorol a lokális munkaerőpiacokra, bizonyos települések életére. Tanulmányunkban ezeknek a folyamatoknak egyes részleteit szeretnénk áttekinteni, kitérni azokra a sajátosságokra, amelyek a két országot összekötik, valamint az előnyökhátrányok kérdéskörére is. Munkánk során szakirodalmi adatokra, saját tapasztalatokra, illetve a SzabolcsSzatmár-Bereg megyében élő, napszámosokat idényjelleggel foglalkoztató kistermelők véleményére alapozunk.

  • A Literature Review: Artificial Intelligence Impact on the Recruitment Process
    108-119
    Megtekintések száma:
    9484

    This paper aim is to review the implementation of artificial intelligence (AI) in the Human Resources Management (HRM) recruitment processes. A systematic review was adopted in which academic papers, magazine articles as well as high rated websites with related fields were checked. The findings of this study should contribute to the general understanding of the impact of AI on the HRM recruitment process. It was impossible to track and cover all topics related to the subject. However, the research methodology used seems to be reasonable and acceptable as it covers a good number of articles which are related to the core subject area. The results and findings were almost clear that using AI is advantages in the area of recruitment as technology can serve best in this area. Moreover, time, efforts, and boring daily tasks are transformed to be computerized which makes a good space for humans to focus on more important subjects related to boosting performance and development. Acquiring automation and cognitive insights as well as cognitive engagement in the recruitment process would make it possible for systems to work similarly to the human brain in terms of data analysis and the ability to build an effective systematic engagement to process the data in an unbiased, efficient and fast way.

  • Implementation of Lean Management Practices in Azerbaijan (on the Example of a Private Company)
    30-40
    Megtekintések száma:
    76

    Organizations are facing crucial modifications as global market and conditions change day after day. To keep up with fast changing realities, it’s important to apply innovation decisions to the current stage of organizations. Lean management consolidates tools and techniques to revert from traditional way of operating to the new human oriented one. In the carried-out research its outlined, human resources management plays a big role in spreading and supporting lean initiatives. It was suggested that, Lean and Human resources management are compatible and should work together to obtain sustainable success by implementation of an innovation approach such as Lean.  Both lean management and human resource management focus on the same goals with different methods in terms of control of businesses. All positivist approaches and practices are included in these approaches and practices, which are developed with a focus on the interests of the community, in order for the process to be concluded positively. The employee-centred management approach of human resources management is crucial to lead and maintain good environment in the teams. For this reason, in the lean management philosophy, it is aware that the corporate structure has responsibilities in terms of training the employees, eliminating their problems and supporting them in struggling with the responsibilities they undertake. This paper is quantitative, online survey has been conducted with employees of a private company in Azerbaijan and results were analysed in statistical analysis software SPSS and relevant suggestions and recommendation were given for reorganization to enable lean friendly environment on a sample of the given company.

  • A precíziós gazdálkodás kilátásai Magyarországon
    133-147
    Megtekintések száma:
    1139

    A mezőgazdaság számára a precíziós gazdálkodás jelentheti a jövőt, hiszen egyszerre járhat a jövedelmek növelésével és a környezetterhelés mérséklésével. A precíziós gazdálkodás statisztikailag igazolható többletet termel hozamban, bevételben, eredményben, de nem azonnal. A többletjövedelem potenciál 20-50% között várható. A precíziós gazdálkodásra főként azért térnek át a gazdaságok, hogy tehermentesítsék a dolgozókat. Sok gazdálkodó azonban még mindig tart az új technológiával működő eszközök használatától, pedig a mezőgazdaságban is megkerülhetetlen lesz az informatika alkalmazása. A technológia alapvetően drága, még nem elterjedt, sőt a gazdák a fokozatosság elvét követve csupán néhány technológiai elemet használnak, ráadásul az óvatosság jegyében a technológia mezőgazdasági területük csak egy részére terjed ki. A gazdaságoknak tehát meg kell tanulni a korábbinál precízebben gazdálkodni, nem csak a termőföldön, hanem fejben is.

  • Nanoanyagok alkalmazása az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban
    116-126
    Megtekintések száma:
    111

    A nanoanyagok egyedülálló alkalmazási tulajdonságokkal rendelkeznek, melyek főként méretbeli jellemzőiknek köszönhető. Ezen anyagok ugyanis jóval nagyobb fajlagos felülettel rendelkeznek, mint ugyanezen anyagok normál mérettartományba eső részecskékből álló változata. Ezen tulajdonságnak köszönhetően a nanoanyagok alkalmazása az iparban széles körben elterjedt. Az élelmiszeripar és agrár szektor egyre nagyobb mennyiségben használja ezeket az anyagokat. A nanoméretű alkotóelemek és adalékok bevetésének fő célja elsősorban az élelmiszergyártási folyamat bizonyos paramétereinek javítása, az élelmiszerek eltarthatósági idejének javítása, mindezen túl a termékek állagának, stabilitásának, konzisztenciájának javítása. Minden bizonnyal a nanoanyagok a jövőben jelentős hatást gyakorolnak majd az élelmiszeripar fejlődésére, sőt előreláthatólag a nanotechnológia megjelenik majd és hatást gyakorol az egész élelmiszerláncban. Megjegyzendő, hogy az élelmiszeripar több olyan nano mérettartományba eső anyagot használ föl, amelyet ennek ellenére nem emlegetnek nanoanyagként. Ilyenek bizonyos fehérjék(példáulatejfehérje), zsírsavak micellái. Mindezeknek a figyelembevételéveljelen tanulmány célja ezen anyagok alkalmazásának széleskörű áttekintése és összefoglalása

  • Financial Performance Measurement with the Use of Financial Ratios: Case of Mongolian Companies
    20-32
    Megtekintések száma:
    275

    The aim of this paper is to examine the efficiency of Mongolian 100 public companies listed on Mongolian Stock Exchange (MSE) which are divided into 6 major sectors. This study conducts the performance of companies in terms of profitability by using three different output variables i.e., revenue, pretax profit and ROA (Return on Assets). In the beginning of this research, nine variables which are connected with profitability are chosen as output variables, while 24 variables expressing growth, financial structure, solvency, and turnover together with some fundamental financial data are chosen as input variables. 10 variables out of 24 input variables, which determine the financial structure, solvency, and profitability, are chosen as input variables based on the calculation of stepwise regression analysis. Stepwise regression, multi co-linearity analysis are made by SPSS and DEA (Data envelopment analysis) is evaluated by benchmarking package in R excel statistical program covering the period of 2012-2015. This paper uses the input-oriented version of DEA based on financial ratios and some crucial components of a financial statement. The results of DEA show that food and grocery sector was the most efficient, and mining sector was at the second place by its efficiency, while agriculture and service sector were the worse than other sectors.

  • Összefüggés a népesség növekedése és az urbanizáció között
    527-541
    Megtekintések száma:
    398

    Jelen cikk fő célja, hogy megvizsgáljam milyen trendek indultak el az urbanizáció terén, illetve hogy miként hat ez a vidékre és az életszínvonal változására. A globalizáció, az új ágazatok megjelenése és a hagyományos mezőgazdasági dominancia csökkenése új lehetőségeket és kihívásokat teremt. A városi és vidéki környezet változó tendenciáihoz hasonlóan az emberek preferenciái is nagyon változatosak, életük során változhatnak. A nagyváros és a kisváros közötti különbség eltérő életmódot tesz lehetővé. Alapvetően hasonló infrastrukturális lehetőségekkel rendelkeznek (mindkettő város), de a nagyobb városok mennyiségi és minőségi szempontból nagyon különböznek a kisvárosoktól. A kisvárosok előnye lehet például a nyugodtabb és egészségesebb életmód, de ez nem feltétlenül igaz minden tekintetben. A fejlődő és fejlett országok urbanizációjának eltérő tulajdonságai között az eltérő időbeli lefutást és az eltérő nagyságrendet is említhetjük [1]. A fejlett országokban ugyanis hosszú idő alatt és kevesebb embert érintve zajlott a városrobbanás szakasza, mint a fejlődőkben [2]. Városi népességnövekedés üteme az utóbbi csoportban 1950 és 1975 között 4,04%, 1975 és 2000 között 3,6%, 2000 és 2030 között pedig várhatóan 2,4% lesz. A Föld és az egész emberiség manapság számos kihívással néz szembe, és ez a tendencia a jövőben is folytatódni fog. A bolygó túlnépesedése és a változó étkezési szokások nagy nyomást gyakorolnak a mezőgazdaságra és a vidékre is. A vidékre összpontosító kutatások többnyire a vidéki térségek különféle funkcióinak elemzésére irányulnak.

  • Digital Twin and Shadow in Smart Pork Fetteners
    515-520
    Megtekintések száma:
    252

    This paper introduces our ongoing research in the field of smart livestock farming. The base idea in this research is to take some industry based concepts, and adapt them into agriculture. In Industry we live the  fourth industrial revolution, which is not a technical, but an organization revolution. So in this concept there are two key ideas, which are digital twin, and digital shadow. This article is about creating digital twin and digital shadow of a modern pig fattener. These models are based on the literature, and are identified on the data shared in these. However, these models can’t be used on real systems before identifying them on the actual circumstances. At this stage of research only digital twin of the product was created, and only some aspects of it. This however can simulate an average porkers feed consumption, weight growth and calculate the weight on certain stages of breeding. Further development is ongoing and our target is to make a fully functional model of a pig fattener.

  • A gazdaság szektorainak és munkavállalóinak vizsgálata a digitális kompetencia szintek vonatkozásában az EU tagállamaiban
    344-357
    Megtekintések száma:
    241

    A tanulmány első sorban az OECD, az Eurostat és a World Bank adatai alapján az EU tagállamainak a digitális fejlődéshez kapcsolódó kihívásait és a fejlettség szektoriális hatásait vizsgálja 2015 és 2017 között. Arra keresi a választ, hogy van-e kapcsolat az országok digitális fejlettsége és a szektorok dominanciája között. Azt tapasztaltam -nemzetközi kutatásokkal összhangban-, hogy azokban az országokban, amelyek a fejlett csoporthoz tartoznak, ott a magas hozzáadott értéket képviselő szolgáltatás szektor a meghatározó. Más kutatásokkal megegyezően, a fejlődő országok esetében a statisztikai vizsgálat alátámasztotta azt a feltételezést, hogy az ipar a gazdaság motorja. A fejletlen országok elemzésekor pedig az derült ki, hogy a többi országhoz viszonyítva a mezőgazdaság és az ipar a hangsúlyos szektorok. A fejlett országok ICT szakemberekre irányuló igényét mérve, megvizsgáltam, hogy miként viszonyulnak a különböző digitális kompetenciájú egyének az önképzés egyik XXI. századi változatához, vagyis az online tanfolyamokhoz. Azt tapasztaltam -külföldi kutatásokkal összhangban-, hogy a digitálisan képzetlen emberek élnek legkevésbé az online tanfolyamok nyújtotta lehetőséggel. A kutatás folytatásaként érdemes lenne ezt a vizsgálatot más gazdasági térségekben is elkészíteni, leginkább azokon a régiókban, ahol a magas digitális kompetenciát igénylő foglalkozások fizetései nem térnek el jelentős mértékben egymástól a térségbe tartozó országok között.

Adatbázis logók