Tanulmányok

• A munkahelyi mediáció lehetőségei az Európai Unióban

  1-13.

  Balogh Aron

  Megtekintések száma:

  351

  A munkaerőpiac és a munkaügyi kapcsolatok világa olyan terület, ahol a konfliktusok és viták a működés elkerülhetetlen „velejárói”, függetlenül a foglalkoztatás formájától. Ezenkívül a munkaügyi viták egyéni és kollektív szempontból is egyaránt megjelennek, ahol egyéni szinten a szemben álló felek a munkáltató és a munkavállaló, kollektív szinten pedig a munkáltató(k) és a és a munkavállalók csoportja, tipikusan képviselve egy szakszervezet vagy üzemi tanács által.

  Ha egy konfliktus vagy vita egyeztetés útján nem oldható fel, a jog vitarendezési mechanizmusokat kínál a résztvevők számára. Ennek okán számos jogi mechanizmus alakult ki a viták rendezésére, kezdve a klasszikus bírósági peres eljárást, amikor is a bíróság ítélete állapítja meg a vita eredményét, valamint a vitarendezés más alternatív formáit, például a választottbírósági eljárás, a közvetítés és a békéltetés lehetőségét, ahol a felek képesek döntésre vagy egyeségre jutni az állam rendes igazságszolgáltatási rendszerén kívül.

  Az Európai Unió tagállamai különféle szabályokat vezettek be a munkaügyi viták rendezésére, amelyek mindenféle egyéni és kollektív vitára kiterjednek. Az alternatív vitarendezési módszereket a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) is támogatja. A 92. (1951) számú ILO Ajánlás, kifejezetten azt fogalmazta meg, hogy az önkéntes egyeztetést rendelkezésre kell bocsátani a munkáltatók és a munkavállalók közötti munkaügyi viták megelőzésének és rendezésének elősegítése érdekében. Az Európai Unió égisze alatt számos eszköz alakult ki annak érdekében, hogy kidolgozzák az alternatív vitarendezési rendszerek működésének alapelveit a vállalkozások és a fogyasztók közötti jogvitákkal összefüggésben. A fogyasztói viták alternatív rendezéséről szóló 2013/11 / EU irányelv („alternatív vitarendezési irányelv”) és az online vitarendezésről szóló 524/2013 / EU rendelet a fogyasztói jogvitákról („vitarendezési rendelet”) biztosította, hogy a fogyasztók a minőségi alternatív vitarendezési szervezetekhez fordulhassanak különféle fogyasztói/kereskedelmi jogvitáikkal, és létrehoztak egy EU-szintű online platformot is a fogyasztói viták rendezésére.

  A munkahelyi közvetítést (mediáció) széles körben és sikeresen alkalmazzák az Egyesült Államokban kizárólag foglalkoztatási célokra, mind a magán, mind az állami szektorban. Megjegyzendő, hogy az Egyesült Államokban az „employment at will” doktrína érvényes, ami alapvetően azt jelenti, hogy a munkaviszony gyakorlatilag bármikor indoklás és azonnali hatállyal felmondható, tehát a munkavállalók – hacsak kollektív szerződés vagy munkáltatói szabályzat másként nem rendelkezik – nem férnek hozzá olyan jellegű a jogorvoslatokhoz, mint az EU-ban, ahol a jogszabályok széles körű védelmet biztostanak az önkényes vagy indokolatlan munkaviszony-megszüntetés ellen. A közvetítés azonban hatékony megoldást kínál a munkavállalók és a munkavállalók számára egyaránt, még akkor is, ha a munkajog védőbástyáin kívül esnek

  Míg a fogyasztói alternatív vitarendezés és mediáció szerepe az egész Európai Unióban növekszik, a munkahelyi és a munkaügyi mediáció továbbra is „szürke zónát” képez. Az EU számos jogforrásában, valamint a nemzeti jogi rendszerekben a fogyasztókat és a munkavállalókat azonos figyelemmel veszik számításba, így protektív szabályozással ellensúlyozzák gyengébb és egyensúlyhiányos helyzetüket jogviszonyaikban, a vitarendezési formákhoz való hozzáférés tekintetében jelentős, és nem mindig ésszerű differenciálás mutatható ki. Ugyanakkor, bár a mediáció elérhető eszköz az egyéni munkajogi ügyekben is, jelentősége elhanyagolható, és a legfeljebb csak a kollektív viták megoldására szolgáló jogintézményként tekintenek rá. Mindezek okán jelen tanulmány célja, hogy bemutassa és összehasonlítsa a meditáció különféle stílusait, kifejezze azok legnagyobb előnyeit és kiemelje azokat a területeket, ahol a mediáció jobban alkalmazható lehetne a munkahelyi viták során.

  295

• Értelmezési anomáliák a Bécsi Vételi Egyezmény kártérítési gyakorlatában

  14-26.

  Boros Sándor

  Megtekintések száma:

  208

  A dolgozat az ENSZ, az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló egyezményének a kártérítési joggyakorlatával kapcsolatos értelmezési anomáliákról szól.

  Az Egyezmény rendelkezései univerzális jellegűek, így egységes értelmezést és alkalmazást követelnek meg a részes államok bíróságaitól, ezért a szabályok értelmezésével és a joghézagok kitöltésével foglalkozó 7. Cikk elengedhetetlen az Egyezmény sikeres alkalmazásához. Dolgozatomban a vonatkozó ítélkezési gyakorlat elemzésével, elsősorban arra kerestem választ, hogy a különböző országok ítészei érvényesítik-e az Egyezmény univerzialitását, a kártérítés értékelése tekintetében. A kérdés megválaszolása érdekében az Egyezmény kártérítési joggyakorlatát a 7. Cikk által támasztott értelmezési alapelvek relációjában értékeltem. Ennek keretén belül a 74. Cikk joggyakorlatának szisztematikus felülvizsgálatát végeztem el, összesen 144 jogesetet elemezve, a 2006-tól 2016-ig terjedő időszak tekintetében. 

  A felülvizsgálat eredménye azt mutatja, hogy kilenc olyan döntés született amikor a bíróság nemzeti kárfelelősségi doktrínát, jogintézményt, jogszabályt, vagy joggyakorlatot alkalmazott a 74. Cikk értelmezése során. Ez a megközelítés nyilvánvalóan nem segíti elő az egységesség megvalósítását. A nemzetközileg egységes szabályozás ugyanis csak akkor valósul meg, ha azt egységesen alkalmazzák. A 7. Cikk által támasztott értemezési követelményekből az következik, hogy az Egyezmény rendelkezéseit autonóm módon, a lehetséges nemzeti felfogástól megkülönböztetve szükséges értelmezni. A dolgozat keretében feltárt jogi problémák azokat a kérdéseket próbálják kiemelni, amelyek nagyobb figyelmet igényelnek a bíróságok részéről, erősítve ezzel az Egyezmény univerzális jellegét.

  320

• A szellemi alkotások jogának szabályozási kérdései

  27-33.

  Csécsy György

  Megtekintések száma:

  131

  A tanulmány megállapítja, hogy a szellemi alkotásokra vonatkozó szabályozásban a polgári jogi szabályok dominanciája érvényesül. A régi Polgári Törvénykönyv kifejezte a kapcsolódást a szellemi alkotások jogával és szabályozta a know-how jogvédelmét, a joganyag ugyanakkor az ahhoz szervesen kapcsolódó külön jogszabályokban volt fellelhető. Az új Polgári Törvénykönyv, a 2013. évi. V. törvény már nem a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok, hanem a „szerzői jog és iparjogvédelem” címet viseli, a know-how pedig az üzleti titok egyik fajtájaként részesült védelemben. A szerzői jog homogén jellegét megtöri a 2016. évi XCIII. törvény, amely a közös jogkezelésről rendelkezik. Az iparjogvédelem területén a legproblematikusabb jogintézmény a know-how volt. Az új Polgári Törvénykönyv szabályai után megszületett 2018. évi LIV. törvény új fejezetet nyit a know-how szabályozása terén. Ezzel kapcsolatban a törvény a 2016/943/EU Irányelvet ülteti át a magyar jogba. A jogalkotó tehát azt a megoldást választotta, hogy az üzleti titok védelmére vonatkozó új fogalmi megközelítést, jogintézményeket és eljárási szabályokat nem a Polgári Törvénykönyvben, hanem egy új jogszabály megalkotása útján tette azokat a nemzeti jog részévé. Ezzel a természetes és jogi személyek magántitkai változatlanul személyiségi jogi védelmet, míg az üzleti titok és a know-how a szellemi tulajdonjogi védelem logikájára és szankciórendszeré épülő védelmet élveznek majd.

  298

• Az önvezető járművek és a büntetőjogi felelősség

  34-46.

  Csitei Béla

  Megtekintések száma:

  158

  A tanulmány célja, hogy az automatizált és az autonóm jármű fogalmainak elhatárolását követően megvizsgálja, hogy mennyiben indokolt az autonóm járművek üzemeltetéséből származó balesetek büntetőjogi szankcionálása, valamint alkalmazható-e a magyar bűncselekmény-fogalom az automatizált és az autonóm járműveken keresztül megvalósuló közlekedési bűncselekményekre. Kutatásom során különös figyelmet szántam a bűncselekmény fogalmának két esszenciális elemére, az emberi cselekményre és a bűnösségre, egyúttal annak a kérdésnek a megválaszolására törekedtem, hogy ha a közlekedési bűncselekményt egy autonóm járművet felhasználva követik el, akkor a büntetőjogi felelősség alanya miként határozható meg.

  en

  356

• Kellő védelmet biztosít-e az Ebktv. a munkaerőpiacon a gyermekvállaláshoz? Várandós nők és szülők foglalkoztatási egyenlősége Magyarországon

  47-60.

  Földvári Zoltán

  Megtekintések száma:

  202

  Az elmúlt években számos állami intézkedés célozta a születésszám nevelését Magyarországon, elsősorban a szülők közvetlen pénzügyi támogatása révén. A gyermeknevelés iránti kötelezettségvállalás azonban nem csak anyagi kérdés, a munka és a magánélet egyensúlya ugyanolyan fontos a szülők, és különösen a nők számára. Célom alapvetően az egyenlő bánásmód joganyagának vizsgálata abból a szempontból, hogy várandós nők és a kisgyermekes szülők megkülönböztetését a foglalkoztatás során mennyiben tudja megakadályozni és szankcionálni. Egy rövid problémafelvetést követően bemutatom a téma uniós jogi fejlődését és hazai jogszabályi hátterét, különös tekintettel az eljárási kérdésekre, majd pedig az Egyenlő Bánásmód Hatóság esetjogán keresztül kívánom elemezni az egyes, egyenlő bánásmód követelményét sértő magatartások megjelenését a gyermekvállalással összefüggésben. Arra a problémára keresem a választ, hogy egyrészt megvannak-e azok a jogszabályi keretek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a gyermekvállalást tervező nők és családok ne legyenek kiszolgáltatottak a munkáltatóknak, másrészt mennyiben érvényesülnek ezek a keretek a gyakorlatban, harmadrészt pedig található-e valamilyen fejlesztendő terület az egyenlő bánásmód szabályozásának terén.

  523

• Hol a határ? - Gondolatok az aktív bírói szerepfelfogás egyes kérdéseiről

  61-73.

  Dr. Kiss Attila

  Megtekintések száma:

  162

  A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. a permenedzser bíró képét vezette be a magyar perjogban. E felfogás szerint a bírónak aktívan részt kell vennie az eljárás során, amely nem csupán a jogalkotó szándéka, hanem nemzetközi elvárás is egyben. A bíróság közrehatási tevékenysége elnevezésű alapelv arra hatalmazza fel és kötelezi a bírót, hogy a felek eljárástámogatási kötelezettségének teljesítéséhez járuljon hozzá a per koncentrálása érdekében. Ez azt is jelenti, hogy anyagi pervezetést kell alkalmaznia, amennyiben a felek perfelvételi nyilatkozatai hiányosak, homályosak, nem kellően részletezettek vagy éppen ellentmondóak. Ugyanakkor ez az aktív közrehatás semmiképp sem jelenthet jogi tanácsadást, ugyanis a bíró nem veheti sem a felek, sem a jogi képviselők feladatait. A bírói aktivitás célja a felek igényérvényesítési lehetőségének és a jogvédelem megfelelő szintű biztosítása. Az aktív bíró képe eredetileg az 1895-ben törvényi szintre ültetett osztrák szociális perjogmodellből származik. Azonban a magyar perjogtól sem idegen e felfogás, hiszen az 1911. évi I. törvénycikk (Plósz-féle Pp.) is szintén a bírói aktivitáson alapult. A tanulmány célja, hogy meghatározza az aktív bírói szerepfelfogás lényegét és rendeltetését. Ezentúl megvizsgálom, hogy milyen helyzetekben és milyen eljárási szakaszokban indokolt a bírói közrehatás. Továbbá elsősorban egyes jogértelmező testületek állásfoglalásainak elemzésével a bíró aktivitás korlátjait is meghatározni szándékozom.

  487

• Közigazgatási szervezési elvek érvényesülése a közoktatási igazgatásban

  74-84.

  László Vilmos Csongor

  Megtekintések száma:

  110

  1990 után az állami oktatási intézményeket a helyi önkormányzatok tartották fenn és ellenőrizték. Ez az időszak a decentralizáció korszaka volt, melynek előnyeit és hátrányait vizsgálom a tanulmányban. 2011 után volt egyfajta jogalkotási decentralizáció, amely után az oktatásnak működési szerepe volt vagy lehetett volna, de az állami felelősséggé vált. Az állam mint volt ágazati koordinátor, ezt követően a közhatalmi hatósága mellett fenntartói szerepet vállalt.

  Az adminisztráció két alrendszerének két alapvető változása történt 1990-es megalakulása óta, de főleg 2010 után. Ezek részben strukturális jellegűek voltak, több lépcsőben érintették az államszervezetet, majd a központi integrációt és az önkormányzatok újraszabályozásához kapcsolódó változásokat, tükrözve az állam szerepének módosulását, a Neoweber állameszmék kibővülését és a modernizációt.

  Ezen tényezők egy részét nemzetközi hatások generálták, de a magyar alapelvek is szerepet játszottak. Ez a tanulmány azt elemzi, hogy a részleges feltételek hogyan tükröződnek az oktatásigazgatásban, hogyan követték az igazgatási ágak az általános tendenciákat. Azt is megvizsgálom, hogy mennyire volt sikeres ezeket a szerepeket együtt kezelni és bizonyos pontokon szétválasztani.

  178

• A nemzeti vagyon kezelésének alapelvei, különös tekintettel az átláthatóságra

  85-96.

  Lehoczki Zóra Zsófia

  Megtekintések száma:

  132

  Magyarország Alaptörvénye rögzíti, hogy az állam és a helyi önkormányzatok tulajdona nemzeti vagyonnak minősül. A nemzeti vagyon kezelésének és védelmének célja a közérdek szolgálata, a közös szükségletek kielégítése és a természeti erőforrások megóvása, valamint a jövő nemzedékek szükségleteinek figyelembevétele. Az állam és a helyi önkormányzatok tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek – így a gazdasági társaságok is - törvényben meghatározott módon, önállóan és felelősen gazdálkodnak a törvényesség, a célszerűség és az eredményesség követelményei szerint. A vagyonkezelésre és a vagyon megőrzésére irányadó speciális követelményeket a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény határozza meg, továbbá az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény preambuluma is tartalmaz bizonyos követelményeket.

  A fentiek alapján a nemzeti vagyonba tartozó vagyonelemek kezelése és védelme a magántulajdonban álló vagyonelemekhez képest sajátos elvek szerint zajlik. A köztulajdonban álló gazdasági társaságok nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőséggel bírnak, tekintettel arra, hogy a GDP meghatározó részét ezek a szervezetek állítják elő, jelentős szerepet töltenek be a foglalkoztatásban, jellemzően közszolgáltatásokat biztosítanak, továbbá közpénzzel gazdálkodnak. Ebből következően ezeknek a társaságoknak a saját vagyonukat is a speciális gazdálkodási követelményekre tekintettel kell kezelniük. A jelen tanulmányban ezeket a követelményeket mutatjuk be és azok tartalmát vizsgáljuk meg, kitérve az egymáshoz való viszonyukra is.

  Az egyik legfontosabb vagyongazdálkodási követelmény az átláthatóság, mivel ezek a társaságok közpénzzel gazdálkodnak és az Alaptörvény szerint a közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával. A közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni. A közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok. Különös figyelmet fordítunk az átláthatóság követelményére azáltal, hogy bemutatjuk a vonatkozó jogi szabályozást és összefoglaljuk az elmúlt évek releváns bírósági döntéseinek a legmeghatározóbb megállapításait. A bíróságok határozataikban értelmezték az átláthatóság követelményét a köztulajdonban álló gazdasági társaságokkal kapcsolatban, továbbá az átláthatóság követelménye és az üzleti titkok védelme közötti kapcsolatot is elemezték.

  en

  146

• A sérelemdíj funkció-analízise

  97-117.

  Mátyus András

  Megtekintések száma:

  177

  A 2013. évi V. törvény (Ptk.) – felválta a korábbi, elméleti és gyakorlati ellentmondásoktól terhes nem vagyoni kártérítés jogintézményét – a személyiségi jogok megsértésének önálló szankciójaként vezeti be a sérelemdíjat, mely kettős funkcióval bír: egyrészt célja az, hogy akit személyiségi jogában megsértenek, olyan pénzbeli juttatásban részesüljön, amely az elszenvedett nem vagyoni sérelmeket hozzávetőlegesen kiegyensúlyozza, kompenzálja. Másrészt magánjogi büntetésnek is tekinthető a hasonló jogsértések megelőzése érdekében, preventív jelleggel.

  A cél szerinti értelmezés szerint a sérelemdíj csak akkor kerülhet alkalmazásra, ha az képes betölteni a funkcióját, vagyis ha nem mutatható ki olyan nem vagyoni sérelem, amely arányos jóvátételére (elsődlegesen) hivatott lenne a sérelemdíj, akkor egyáltalán nincs helye megítélésének, hiszen a személyiséget érintetlenül hagyó jogsértések esetében kizárólag a büntető funkció érvényesülne, ami teljesen összeegyeztethetetlen a magánjog eredendően helyreállító, kiigazító jellegével.

  A jogirodalom egyöntetű véleménye szerint az elsőbbség a kompenzációs funkcióé kell, hogy legyen és csak másodlagos helyet foglalhat el a magánjogi büntetés jelleg. Munkám alapján elmondható, hogy sérelemdíjra a bírák is elsősorban az elszenvedett immateriális sérelmeket orvosló, az elveszett életörömök pótlására szolgáló jogintézményként tekintenek és azt kizárólag preventív céllal nem ítélik meg, hanem az esetek döntő részében a prevenciós funkció a marasztalás összegét emelő tényezőként kerül értékelésre.

  Tanulmányomban több szempontból kívánom elemezni, hogy a sérelemdíj kettős funkcióját a bíróságok hogyan értékelik az előttük fekvő ügyekben, melyik jelleg domborodik ki az összegszerűség és melyik a jogalap kapcsán. Lévén a kutatás alapvetően empirikus jellegű, ezért minél több ítélet feldolgozásán keresztül vizsgálom, hogy, milyen szempontokat értékel a judikatúra a kompenzációs (pl.: elszenvedett testi sérülések, lelki változások, életkor, a sértett családi élete, életvitel megváltozása stb…) és milyen szempontokat a prevenciós funkció (pl.: jogsértés súlya, elhúzódó jellege stb…) keretében. Végül meg kívánom válaszolni dolgozatom központi kérdését, vagyis: milyen funkciót tulajdonít a gyakorlat a sérelemdíjnak.

  383

• A polgári perrendtartás újragondolt alapelvei – elvárások és tapasztalatok:

  118-127.

  dr. Molnár Tamás

  Megtekintések száma:

  177

  Jelen tanulmány központi témája a magyar polgári perrendtartás kodifikációjának során újraszabályozott alapelvek egyes jellemzői. Elmondható, hogy az alapelvek száma és tartalma is koncentráltabb lett a kodifikáció eredményeképpen.

  A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (továbbiakban: Pp.) számos koncepcionális változást hozott, ami az alapelvek tekintetében is megfigyelhető. Megújult a Pp. alapelvi fejezete, amelyben olyan elvek is rögzítésre kerültek, amelyeket a magyar polgári eljárásjog eddig még nem ismert. Jelen tanulmány áttekinti ezeket a változásokat és igyekszik állást foglalni az alapelvek tartalmát illetően is, külön vizsgálat tárgyává téve a jogalkotó által is kiemelt célkitűzésként megfogalmazott perkoncentráció elvét.

  A dolgozat elemezni az alapelvekkel kapcsolatos szakmai vitákat, és megkísérel választ adni arra, hogy a hatályba lépés óta eltelt időszak tapasztalatai beváltották-e az alapelvi reformhoz fűzött egyes elvárásokat. A tanulmány vizsgálja a megváltozott szabályozást, amelyek a szakirodalomban is ellenkező álláspontok kialakulásához vezettek. Fontos témája a dolgozatnak, hogy az osztott perszerkezethez igazodóan a bíróság közrehatási tevékenysége is változáson ment keresztül. E változás az alapelvekben is megfigyelhető, mivel új alapelvként jelent meg a bíróság közrehatási kötelezettsége. Elemzésre kerül továbbá az igazmondás és a jóhiszeműség alapelvek egyes jellemzői.

  A tanulmány igyekszik külföldi példákon keresztül megvilágítani a polgári perrendtartás alapelvi kérdéseit, amelynek során főként a német szabályozás egyes elemei kerülnek említésre.

  244

• A bírósági jogkörben okozott kárért való felelősség és az ügyvédi felelősség összehasonlítása a felelősségi mérce szempontjából

  128-148.

  Zsurzsa Zsolt

  Megtekintések száma:

  104

  A tanulmány elsősorban a szerződésen kívüli károkozásért való felelősség egyik speciális alakzatára, a bírósági jogkörben okozott kárért való felelősségre koncentrál. Az utóbbi évek gyakorlata azt mutatja, hogy a bíróságokkal szemben indított kártérítési perek elhanyagolható hányadában marasztalják az eljárt bíróságokat a jogértelmezési vagy jogalkalmazási hibáikkal a feleknek okozott károk miatt. Indokolt ezért annak vizsgálata, hogy ennek a jelenségnek milyen okai lehetnek, valamint, hogy ezek az okok indokolják-e ezt a gyakorlatot. A vizsgálat eredményeként több olyan tényező is azonosítható, amelyek külön-külön is rendkívüli módon megnehezíthetnék a bíróságokkal szembeni igényérvényesítést, kombinálva pedig szinte lehetetlenné teszik azt. Ezen tényezők között elsősorban a kirívóan súlyos jogsértés doktrínáját, valamint a keresetet a jogerős bírósági döntések tartalmi immunitására hivatkozással elutasító ítéleteket lehet megjelölni.

  Kutatásmódszertani szempontból célszerű volt a bíróságok kárfelelőssége kapcsán tett megállapításokat szembe állítani az ügyvédség kárfelelősségének bírói gyakorlatával, ahol egyértelműen megállapítható volt, hogy a bíróságok sokkal szigorúbb elvárhatósági mércét támasztanak, mint a bíróságokkal szemben, holott a két jogászi hivatásrend társadalmi felelőssége és munkaterhe ezt nem indokolná. Összehasonlításra került a két jogászi hivatásrend kárfelelősségének történeti kialakulása, a felelősségük jogszabályi háttere és a kapcsolódó joggyakorlat, rövid kitekintést téve külföldi példákra is. Az átfogó elemzés alapján javaslatok megfogalmazására kerül sor a jogalkalmazás és a jogalkotó számára is.

  471