Az írás rövid elvi-elméleti bevezető után, amely kitér nyelv és beszélő viszonyára, annak kutathatóságára és modellezhetőségére, a közelmúlt uráli őshaza rekonstrukcióit mutatja be. Ezek után tárgyalja az archeonyelvészet archeogenetikával kiegészített újabb irányait a legfrissebb szakirodalomból válogatva. Konklúzióként megfogalmazza, hogy az archeonyelvészet modelleket és forgatókönyveket képes megalkotni, ezek a forgatókönyvek pedig sokkal életszerűbbek, mint a korábbi évtizedek elvei és módszertani alapjai szerint megalkotott modellek. Az uráli nyelvészet eredményei nem mondanak ellent a régészet és az archeogenetika eredményeinek, sőt párhuzamba állíthatók velük.

A keleti magyarok kérdésköre a magyar tudományosság egy alig kutatott területe. Sokáig az a nézet volt a meghatározó, hogy Magna Hungáriában csak egy magyar töredék maradt. Ez a vélemény jól illeszkedett jelenlegi ismereteinkhez. Hiszen a Kárpát-medencében a honfoglaló magyar törzsszövetség egy évszázadokig sikeres, a mai napig létező államiság alapjait rakta le. Az Urál-vidéki magyarokról viszont utoljára Julianus barát hozott hírt a mongol támadás előestéjén. A legújabb kutatások szerint azonban több magyar maradt Magna Hungáriában, mint korábban gondoltuk, és a magyar identitás túlélhette a mongol hódítást.

A video elérhetősége:

https://www.youtube.com/watch?v=l70uyt_ZW6Y

Az archeogenetikai Y-kromoszóma adatok alkalmasak annak feltérképezésére, hogy a történelmi és prehistorikus korokban objektíven mérhető kapcsolatot (vagy annak hiányát) tárjunk fel az egykori népességek között, illetve a ma élő népességekkel, amelyből az etnikai identitásukra és általuk beszélt nyelvekre is megalapozott feltételezésekkel élhetünk. A vaskori Dunántúl genetikai adatai megerősítik a kelta hódítást, míg az Alföld déli részén a mai Dél-Balkáni népességek szarmatákkal való keveredését feltételezhetjük. A hun és avar északkelet-ázsiai elitek három azonosított nemzetségéből kettő megtalálható a mai székelységben, azonban a zsuanzsuan elitcsoport kihalt. A középső és késő avar korszak a korábbi elemek egymás mellett élését mutatja egy számszerű trák jellegű genetikai dominancia mellett. A település- és temetőszervezet alapvetően patriarchális. Az eleve nagyon változatos, többféle genetikai eredetű honfoglaló csoportok erre a sokszínűségre telepedtek rá, így a magyar nyelv számszerű kisebbségből nemzetformálóvá válását lingua franca egységesítő hatással magyarázhatjuk, amit a politikai hatalom centralizációja és az államalapítás kívánt meg.

A honfoglalók egy részének genetikai gyökerei a Dél-Urál régióba, a karajakupovói régészeti horizontba tartozó egyénekig vezetnek. A rájuk jellemző genetikai összetétel már a népvándorláskorra kialakult, és a feltárt biológiai folytonosság révén az uráli eredet indikátoraként alkalmazható, mely az Alsó-Káma vidékén – a keleten maradt magyar néprészhez köthetően – egészen a 14. századig kimutatható.

A tanulmány célja, hogy a 2011-es és 2022-es népszámlálások adatainak a felhasználásával megvizsgálja a debreceni lakótelepek demográfiai helyzetének az átalakulását. Összességében elmondható, hogy ezen városrészek kedvezőtlenebb népesedési viszonyokat mutatnak a városi átlagnál, ugyanakkor koruk, megközelíthetőségük, valamint a belvárostól és a felsőoktatási intézményektől való távolságuk alapján jelentős különbségek állapíthatók meg közöttük is.

A csizmadiák leszármazottja, Ary Lajos 35 évig Debrecen város alkalmazásában állt. A legnehezebb időszakokban is nagy hozzáértéssel irányította, kezelte a város pénzügyeit. Szerette a művészeteket, festményeit a Déri Múzeumra hagyta. Sestakerti villáját Borsos József építészmérnök tervezte.

A tanulmány az elsőéves debreceni hallgatók karrierpreferenciáit vizsgálta, akik már a Z generációt képviselik. A válaszadók kiemelten fontosnak tartják a munka-magánélet egyensúlyát, a jó légkört és a fejlődési lehetőségeket. Fizetési elvárásaik meghaladják az országos mediánt, a külföldi tapasztalatszerzés pedig sokuk számára célként jelenik meg.

A kétszáz esztendővel ezelőtt született író és Debrecen kapcsolatáról máig Zsigmond Ferenc száz esztendővel ezelőtt elmondott és nyomtatásban is megjelent akadémiai székfoglaló beszéde nyújtja a legalaposabb elemzést. A tanulmány szerzője, a Zsigmond-kötet idei reprint kiadásának szerkesztője elsősorban Jókainak a magyar református műveltséghez, ezen belül is kiemelten Debrecenhez és Kollégiumához fűződő kötődésének kulcselemeit veszi számba. Hangsúlyozza, hogy Jókai írói tekintélyének, Debrecennel szemben tanúsított megértésének kiemelkedő szerepe volt abban, hogy a városnak a 19. század elején zajló országos irodalmi vitákban megtépázott szellemi tekintélye a 19–20. század fordulójára újra helyreállt. A záró fejezet Zsigmond Ferenc debreceni gimnáziumi tanár és egyetemi magántanár irodalmi munkásságát érinti, kiemelve a Jókai-recepcióban vállalt meghatározó szerepét.