Keresés
Keresési eredmények
-
A 2010-ben megjelent, jog- és államtudományi tárgyú könyvek annotált bibliográfiája – 3., befejező rész
138-176Megtekintések száma:274Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2010-ben megjelent könyvekről készült leírások harmadik részét közöljük.
-
A 2015-ben megjelent jog- és államtudományi tárgyú könyvek annotált bibliográfiája – 1. rész
163-212Megtekintések száma:409Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2015-ben megjelent könyvekről készült leírások első részét közöljük.
-
A 2017-ben megjelent, jog- és államtudományi tárgyú könyvek annotált bibliográfiája - 2. rész
Megtekintések száma:445Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2017-ben megjelent könyvekről készült leírások második részét közöljük.
-
A 2013-ban megjelent jog- és államtudományi tárgyú könyvek annotált bibliográfiája – 1. rész
159-239Megtekintések száma:355Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2013-ban megjelent könyvekről készült leírások első részét közöljük.
-
A 2010-ben megjelent, jog- és államtudományi tárgyú könyvek annotált bibliográfiája
146-173Megtekintések száma:241Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2010-ben megjelent könyvekről készült leírások első részét közöljük.
-
A 2013-ben megjelent, jog- és államtudományi tárgyú könyvek annotált bibliográfiája – 2. rész
167-209Megtekintések száma:320Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2013-ban megjelent könyvekről készült leírások második részét közöljük.
-
A 2011-ben megjelent, hazai kiadású állam- és jogtudományi munkák annotációja – 1. rész
101-135Megtekintések száma:340Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2011-ben megjelent könyvekről készült leírások első részét közöljük.
-
A 2017-ben megjelent, jog- és államtudományi tárgyú könyvek annotált bibliográfiája - 1. rész
146-168Megtekintések száma:306Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2017-ben megjelent könyvekről készült leírások első részét közöljük.
-
A 2014-ben megjelent, jog- és államtudományi tárgyú könyvek annotált bibliográfiája 2. rész
261-324Megtekintések száma:291Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2014-ben megjelent könyvekről készült leírások második részét közöljük.
-
A 2011-ben megjelent, jog- és államtudományi tárgyú könyvek annotált bibliográfiája – 2. rész
137-190Megtekintések száma:315Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2011-ben megjelent könyvekről készült leírások második részét közöljük.
-
A 2014-ben megjelent, jog- és államtudományi tárgyú könyvek annotált bibliográfiája 1. rész
171-235Megtekintések száma:387Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2014-ben megjelent könyvekről készült leírások első részét közöljük.
-
A 2012-ben megjelent jog- és államtudományi tárgyú könyvek annotált bibliográfiája – 1. rész
169-212Megtekintések száma:271Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2012-ben megjelent könyvekről készült leírások első részét közöljük.
-
A 2010-ben megjelent, jog- és államtudományi tárgyú könyvek annotált bibliográfiája – 2. rész
105-138Megtekintések száma:299Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2010-ben megjelent könyvekről készült leírások második részét közöljük.
-
A 2015-ben megjelent, jog- és államtudományi tárgyú könyvek annotált bibliográfiája 2. rész
165-223Megtekintések száma:287Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2015-ben megjelent könyvekről készült leírások második részét közöljük.
-
A 2012-ben megjelent jog- és államtudományi tárgyú könyvek annotált bibliográfiája – 2. rész
157-224Megtekintések száma:276Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2012-ben megjelent könyvekről készült leírások második részét közöljük.
-
A 2016-ban megjelent, jog- és államtudományi tárgyú könyvek annotált bibliográfiája – 1. rész
175-220Megtekintések száma:326Folyóiratunkban rendszeresen jelenik meg az elmúlt időszak új, hazai szakkönyveiről készült, annotált bibliográfia. Az annotáció a könyv felhasználhatóságáról írott, rövid, tényszerű leírás, amely a bibliográfiai adatok mellett meghatározza a műfajt, illetve röviden körvonalazza a feldolgozott témát és a bemutatott eredményeket is. Az annotációk szerzői valamilyen formában kivétel nélkül kötődnek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karához, legyen szó munkatársainkról, óraadóinkról vagy hallgatóinkról, PhD-hallgatóinkról. Ebben a számban a 2016-ban megjelent könyvekről készült leírások második részét közöljük.