Folyóiratunk huszonharmadik számát tartja kezében a tisztelt Olvasó. Ezúttal tíz szöveget közlünk, amelyek témájukat tekintve szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A környezeti (környezetvédelmi) felelősség problémakörét járjuk körül, különböző jogi, köz- illetve szakpolitikai megközelítések alkalmazásával. Első tematikus, sajátos szempont szerint szerkesztett lapszámunk ez, amelynek megszületésében vendégszerkesztő is közreműködött. A lapszám egyúttal az alapvető jogok biztosa jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettesével, azaz a jövő nemzedékek szószólójával való együttműködésünk eredménye.

A környezeti felelősség alapvető szabályai rendelkezésre állnak, de a hatékony érvényesülés még számos feltétel jogi rendezését igényli. Mindezekre nézve egy komplex jogalkotási javaslatcsomagot készített a jövő nemzedékek szószólója, széles körű szakmai és társadalmi egyeztetést követően. A javaslat az EU környezeti felelősségi irányelvére (ELD) alapozódik, a meglévő felelősségi rendszer keretei között, a felelősséget szélesen értelmezve, a szennyező fizet elve teljes értelmében. Ide tartozik a pénzügyi biztosítékok szabályozása, az állami beavatkozás pénzügyi fedezetének megteremtése, az ingatlanhoz kapcsolódó környezeti felelősség érvényesítése, a környezeti adatok rendelkezésre állása és megfelelő hozzáférhetősége, a környezeti felelősség hatékonyabb kikényszerítése, valamint a felelősség érvényesítésének hatósági feltételei. A cél a valóban felelős környezethasználói magatartás elősegítése.

A környezeti kárfelelősségről szóló uniós szekunder jogforrást, azaz a környezeti károk megelőzése és felszámolása tekintetében a környezeti felelősségről szóló irányelvet a Tanács és az Európai Parlament közösen alkotta meg 2004-ben. Ugyan többször is módosításon esett át, az irányelv explicit célja a környezeti felelősségre vonatkozó keretrendszer létrehozása a szennyező fizet elvének alapján, a környezeti károk megelőzése és felszámolása érdekében. A tanulmány áttekinti a 2004-es elfogadása és implementálása utáni legfontosabb hazai jogalkotási lépéseket és a jövőbeli szükséges teendőket is.

A tanulmány kiindulópontja, hogy a környezetvédelmi felelősség nem csak az utólagos szankcionálás és a helyreállítás eszköze, hanem a megelőzés és az elővigyázatosság elveit egyaránt érvényesíti. A környezeti károkért való felelősség szabályait tágabb összefüggésben vizsgálja, és a környezetpolitika különböző eszközeit kapcsolja össze az alapelvekhez való viszonyuk bemutatásán és a környezetvédelem szabályozási módszereinek tipizálásán keresztül.

A tanulmány a környezeti felelősség közjogi érvényesítésének szabályait vizsgálja, különös tekintettel arra, hogy a hatályos jogszabályok és a jogalkalmazói gyakorlat az okozati kapcsolat bizonytalanságát hogyan kezeli, és egy szennyezéssel okozott károk feltárására és felszámolására vonatkozó felelősséget kire telepíti. A tanulmány kiindulópontja, hogy a természettudomány eredményeinek bizonytalan mivolta kihat a környezeti felelősség érvényesíthetőségére, mivel egy szennyezés és annak forrása közötti okozati kapcsolatot nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani. E cikk először a természettudományos bizonytalanság forrásait ismerteti, kitérve a bizonytalanság immanens jellegére. Majd bemutatja, hogy a kauzalitási bizonytalanságot hogyan kezeli a hatályos jogi szabályozás, végül javaslatokat tesz arra, hogy milyen jogalkotási lépések tennék méltányosabbá a környezeti felelősség telepítését olyan esetekben, amikor nem állapítható meg egyértelműen a kauzalitási kapcsolat a szennyezés és a szennyező között.

A környezeti felelősségi szabályok – például a környezeti felelősségi irányelv Európában, vagy a környezeti felelősség törvényi előírásai az USA-ban – jelentős kompromisszumokkal terheltek, de a környezetvédelmi hatóságok még így is túlságosan engedékenyen hajtják őket végre. A szennyezett területek állapotáról és a felelősség érvényesítéséről igen kevés információ férhető hozzá, ezáltal kicsi az esélye annak, hogy a rendszer önmagát korrigálni tudja. Mindebben semmi meglepő nincs: a szennyezett területek megtisztítása vagy a szennyezés megelőzése rendkívül költséges; ha ezeket következetesen kikényszerítenék, az érintett iparágak nehéz helyzetbe kerülnének a környezetvédelemben kevésbé szigorú világrészeken működő versenytársaikkal szemben. Azokban a kivételes esetekben, amikor megpróbálnák velük szemben a környezeti felelősséget érvényesíteni, a vállalatok azonnal a korlátolt felelősség bástyái mögé menekülnek. Az ilyen helyzetekben a progresszív megoldásokhoz a közösségi részvétel nélkülözhetetlen. A jelen tanulmányban egy közérdekű környezetvédelmi jogász hálózatnak (Környezet és Igazságosság Hálózat) az európai környezeti felelősségi rendszerek hatékonyságának a növelésére, a holtpontról való elmozdulás elősegítésére tett erőfeszítéseit vizsgáljuk.

A társadalmi részvétel lényeges eleme a környezeti problémák kezelésének. Az Aarhusi Egyezmény és az uniós jog is előírja, hogy a polgárok és a környezetvédő civil szervezetek számára garantálni kell az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést, amely magában foglalja a környezetvédő civil szervezetek és a környezeti jog megsértése által közvetlenül érintett egyének kereshetőségi jogának a biztosítását. A környezeti felelősségről szóló irányelv értelmében a környezeti károk által kedvezőtlenül érintett személyek jogosultak arra, hogy az illetékes hatóságoktól intézkedés megtételét kérjék. A környezetvédelmi szabályok végrehajtása terén azonban jelentős nehézségek tapasztalhatók, amelyekkel a környezetvédő civil szervezetek is szembesülnek az ahhoz szükséges kereshetőségi jog megszerzése során, hogy a környezeti ügyekben jogi eljárásokat indíthassanak.

Minél inkább kerül a környezeti politika a kormányzati (pénzügyi) politika homlokterébe, annál inkább érvényesülnek benne a kormányzást magát meghatározó érdekviszonyok. Az Európai Unió keretében ez mindenekelőtt úgy valósult meg eddig, hogy a tagállamok kormányzati politikai szerepe sok esetben inkább önmagáért valóan növekedett, és nem pedig a gyakran hivatkozott környezetvédelemre valóban való ösztönzés érdekében. A környezeti felelősség mintha a szebbik, a pénzügyi szabályozások valósága pedig az árnyasabb oldalát mutatná a tényleges kormányzati céloknak.

A tanulmány az állam felelősségére a történeti károkkal kapcsolatban egy sajátos új perspektívából tekint; a szennyezett területek területhasználati módjának meghatározására vonatkozó legújabb szabályozási eredmények tükrében (is) elemzi annak alkotmányos kereteit. Ennek érdekében röviden vázolja az állami felelősségi körbe tartozó kármentesítések történetét, eltérő szabályozási és intézményrendszeri korszakait napjainkig, illetve azt, hogy az épített környezet alakítása és védelme körében bevezetett, rozsdaövezeti akcióterületek új jogintézménye mennyiben reflektál erre a negyedszázados folyamatra.

A közbeszerzések világa – a közpénzekkel való felelős gazdálkodás elvével (Kbt. 142. §) összhangban – nem kedvez sem a gyors reagálású, kvázi csonkán lefolytatott, hirdetmény nélküli vagy gyorsított (köz)beszerzési eljárásoknak, sem a közvetlen (közbeszerzés nélküli) pénzodaítéléseknek. A hatékony és átlátható közpénzköltés alapja legalább a minimális eljárási határidőket megtartó, versenyt generáló, azaz minél több ajánlattevő részvételét elősegítő közbeszerzési eljárás. A közbeszerzési jogalanyok tevékenységi körében felmerülő környezeti károk elhárításának feladata azonban általában más eljárást követel: a környezetkárosító személy magatartása megelőző vagy reagáló védelmet indokol. Előbbi esetben a károkozás egyértelműen közbeszerzési eljárást von maga után, utóbbiban azonban a késedelmes reagálás miatti időveszteség az érintett környezet rendkívüli állapotromlásával járna, ezért felmerülhet a közbeszerzési eljárás teljes vagy részleges mellőzésének lehetősége. A tanulmány arra keresi a választ, hogy a magyar jogalkotónak nyílik-e további mozgástere, ha célja az ilyen környezeti károk elhárítása.

A zárótanulmány kísérletet tesz a különszámban megjelenő tanulmányok rendszerbe foglalására, felhívva a figyelmet arra, hogy a különböző megközelítésekből fakadó eltérő határok ellenére kialakítható olyan keret, mely mindegyik megközelítést képes magában foglalni. A környezeti felelősség a tanulmányokon keresztül más-más tartalommal töltődik fel. Bár e tartalmat befolyásoló szereplőket és tényezőket a szerzők sokszor különbözőképpen értékelik, mégis egyértelmű, hogy ugyanarról szólnak, csak más összefüggésben helyezik el a környezeti felelősséget és ebből adódóan más vizsgálati és értékelési szempontot alkalmaznak. Ugyanakkor az eltérő megközelítések egységbe foglalása elengedhetetlen környezetünk védelme érdekében.