A jogászokkal mint professzióval – maradva egy tudományos közhelynél – „könyvtárnyi irodalom” foglalkozik. Vonatkozik ez a tudományos írásokra, de a szakmai, közéleti írásokra is. Ennek egyik oka, hogy a jogászok több évszázada az európai társadalomtörténeti fejlődés egyik magas presztízsű és státuszú professzióját gyakorolják, így a róluk szóló diskurzus érthető.

Jelen tanulmányban megkíséreljük felvázolni a Magyarországon működő állam- és jogtudományi doktori iskolák működésének kereteit, kiegészítve mindezt a „debreceni sajátosságokkal és realitásokkal”, illetve ezek értékelésével. Írásunk, azon túl, hogy ily módon kíván tisztelegni a 2014-ben 100. évét kezdő debreceni jogi oktatás előtt, arról is képet kíván adni, hogy mennyire nehéz dolguk volt és van napjainkban is az intézményeknek (doktori iskoláknak), amikor a folyamatosan változó (időről időre tendenciózusan szigorodó) feltételek mentén törekednek biztosítani az intézmény jogszabályoknak, MAB-előírásoknak és egyetemi szabályzatoknak megfelelő működését úgy, hogy közben tekintettel legyenek az íratlan követelményekre és a kimondott vagy ki nem mondott intézményi érdekekre is. A tanulmány általános áttekintést adó részeinek szerzője Kecskés Gábor, a debreceni tapasztalatokat bemutató részeké Szemesi Sándor.

A német tudományos tanács (Wissenschaftsrat) 2012. novemberében tette közzé a német jogtudomány és jogászképzés fejlődési irányairól szóló tanulmányát és ajánlását.  A dokumentumot a szakmai nyilvánosság már széles körben megvitatta. A vita résztvevői nem kérdőjelezték meg a tanulmány legfontosabb állításait és ajánlásait. Eszerint a német jogászképzésnek és jogtudománynak nemzetközibbé kell válnia, erősíteni kell a nők jelenlétét a professzori karban, és ami a legfontosabb: össze kell hangolni az elméleti és a gyakorlati képzést, nem a tételes jogi szabályok visszaadását kell számon kérni, hanem képessé kell tenni a hallgatókat a joggyakorlat kritikus szemléletére. Ehhez egyfelől az oktatás diszkurzív jellegének az erősítése, másfelől a tananyag csökkentése és koncentrálása szükséges.

Az energiafelhasználás csökkentésének kérdése nem új keletű az Európai Unióban, hiszen már az 1980-as, de leginkább az 1990-es évektől kezdve terítéken van. Ennek ellenére Európa a mai napig elpazarolja a rendelkezésére álló energia 20%-át. Ebből a tényből kiindulva, valamint arra is tekintettel, hogy az energiahatékonyság javítása egyrészt környezetvédelmi érdek, másrészt az ellátásbiztonságot és a versenyképességet is szolgálja (csökkenti az üvegházgáz-kibocsátást, javítja a kínálatot az energiatermékek és -szolgáltatások piacán, csökkenti az importfüggőséget, serkenti a műszaki fejlesztéseket és a beruházásokat, munkahelyeket teremt stb.), az Európai Unió azt a célt tűzte ki, hogy 2020-ra 20%-kal csökkenjen az EU elsődleges energiafogyasztása a 2020-ra prognosztizált szinthez viszonyítva.

A jogszociológia, illetve a szociológiai jogelmélet – minden „híreszteléssel” ellentétben – nem csupán puszta teoretizálás. Sokkal inkább konkrét elemzések elvégzésére képes diszciplína, mely alkalmas egyes jogágak, jogintézmények, mi több jogszabályok megalkotásának, továbbá a jogalkalmazás és a jogi normák közti összhang vagy diszkrepancia társadalmi okaira rávilágítani. Vagy éppenséggel hogyan és miért, milyen szociális okokra visszavezethetően torzítja a jog puszta nyelvtani értelmezését a jogalkalmazás, akár az egész jogrendszerre, akár egy-egy jogágra, vagy éppen egy-egy jogi rendelkezésre tekintünk. S természetesen fordítva is igaz a kérdés: egy jogág, jogi rendelkezés etc. hogyan, milyen módon, továbbá milyen mértékben hat az adott társadalomra.

A jogi gyakorlat nagyrészt arra irányul, hogy a résztvevők a jog tartalmára vonatkozó kijelentéseket fogalmaznak meg, támogatólag felhívnak vagy éppen vitatnak mások által tett jogi kijelentéseket (pl. a haszonélvező köteles a haszonélvezetébe tartozó épület tetejéről leesett cserepeket pótolni). Kérdés, hogy milyen szabályok alapján történhet az ilyen jogi kijelentések kialakítása, megalapozása vagy kritikája. A következőkben erre fókuszálva vázolom fel egy jogi módszertan kereteit.

„Nagyon sok kérdés a jogban azon dől el, hogy a gondolatok milyen nyelvi kifejezésformát kapnak.” Blutman László magyar viszonylatban ki- vételesen sokrétű eddigi életművének ez lehet a vezérfonala. Blutman a debreceni jogi kar Államelméleti Műhelyében tartott előadásának bevallott célja az volt, hogy eddigi jogtudományi munkásságának az elméleti megalapozását összefoglalja és vitára bocsássa. Ez az elméleti megalapozás nem egy általános jogelméleti koncepció megalkotását jelenti, hanem egy erősen lehatárolt elmélet felvázolását, amelyre inkább egyfajta jogi módszertanként tekinthetünk, amit Blutman hol „szövegempirizmusnak”, hol „empirikus jogértelmezéstannak”, vagy „szöveghű értelmezésnek” nevez. Blutman szerint a jogi kutatásnak alapvetően az autoritatív jogszövegekben használt szavak, kifejezések és kijelentések használati módjainak leírásából és nyelvi-logikai elemzéséből kell kiindulnia. Szövegempirista módszertanának egyik legfontosabb célja, hogy „lehetőséget és keretet adjon a jogszövegekben előforduló jogi terminusok által jelölt fogalmak, valamint a jogi kijelentések »logikai földrajzának« (Gilbert Ryle) feltárására. (...) A szövegempirizmusra ráépül az analitikus jogdogmatika, mely az aktuális nyelvhasználatból kiszűrt fogalmak és kijelentések összefüggéseinek elemzésére, és mögöttes logikai-dogmatikai konstrukciók kialakítására irányul.”

A Pro Futuro legutóbbi számában jelent meg Pallagi Anikó egyetemi adjunktusnak (NKE) a gyermekkorúak büntethetőségével foglalkozó tanulmánya. A szerző többször is hivatkozik a magyarországi gyermekbűnözésről nyolc éve írt, az Ügyészek Lapjában megjelent tanulmányom megállapításaira. Sajnálatos módon azonban ezt pontatlanul, megállapításaimat és következtetéseimet félreértve teszi.

2012-ben hatályba lépett az új Munka Törvénykönyve (2012. évi I. törvény, a továbbiakban Mt.). A korábbiakhoz képest megváltozott a munkaviszonnyal összefüggő kártérítési felelősségre vonatkozó szabályok jelentős része, mégpedig oly módon, hogy e változások alapvetően érintenek jogdogmatikai, a munkavállalók érdekeivel összefüggő szociális, és a joggyakorlat igényeinek történő megfelelési szempontokat.