Keresés

Keresési eredmények

• A KISGYERMEKKORI SZEMÉLYISÉGFORMÁLÁS ZENEI NEVELÉSSEL

  189-196

  Dsupin Borbála

  Megtekintések száma:

  358

  A tanulmány a magyar kultúra egy kicsi, de gyermekeink szempontjából egyik jelentős szegmensére, a 3-7 éves korosztály zenei nevelésére fókuszál. Központi témája, hogy megvizsgálja miként lehetséges, hogy a népi játékok és a hozzájuk kapcsolódó mozgások adaptálása az egyik legkomplexebb fejlesztőerő e korosztály személyiségfejlődésében. Hiszen a kultúraátadás szempontjából ez az időszak alapozó jellegű, s az esztétikai nevelés területén integratív szerepet tölt be. Az óvodás gyermek zenei fejlődésével emlékezete, képzelete, asszociatív képessége, kreativitása, figyelme, érdeklődése állandó örömteli tevékenység útján fejlődik, hiszen a népi játékhoz kapcsolódó mozgását ebben a korban még nem a szöveg jelentése, tartalma, hanem a dallam és annak ritmusa, valamint az ezekhez kötődő spontán örömérzet irányítja és határozza meg. Az érzelmi nevelés, a szocializáció, az értelmi és az anyanyelvi fejlesztés folyamatában is nyilvánvaló a zenei nevelés, s ezen belül a népi játékok szerepe. A vizsgált és bemutatott összefüggések bizonyítják, hogy a népi játékok hatására olyan készségek alakulnak ki a gyermekekben, amelyek birtokában iskolaéretté válnak, s megállják majd helyüket későbbi felnőtt életükben is.

• Alternatív zenei irányzatok sokszínűségének elmélete

  67-75

  Tamásiné Dsupin Borbála

  Megtekintések száma:

  82

  Zenei nevelésünk Kodály Zoltán koncepcióján és Forrai Katalin kisgyermekkori módszertani útmutatásán alapszik, s ez a magyar zenei nevelés nélkülözhetetlen alapja és segítője. A módszer alapvető értékeket alkalmaz a gyermekek zenei készségeinek, képességeinek fejlesztésére. Nagyjából azonos időszakban Európa szerte több zenepedagógus is foglalkozott a zenetanítás struktúrájának és módszertani eszköztárának a megreformálásával. A zenepedagógusok közül Dalcrose, Orff, Willems, Freinet pedagógiáját szeretném kiemelni, akik programjukban eredményesen alkalmazták a kisgyermekkori zenei nevelést, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztését. Pedagógiájuk, módszereik alapján egyetértettek a következő néhány alapelvben: a zenei nevelést minél korábban el kell kezdeni, a folyamatos zenei aktivitást (ének, ritmus, hallás, mozgás, improvizáció, hangszer, zenehallgatás) kell előtérbe helyezni, az életkori sajátosságok mellett megfelelő hangsúlyt kell kapnia az egyéni adottságoknak, hiszen a pszichikus képességek egyenetlen fejlődése miatt egy korosztályon belül, több évnyi szintbeli különbség is lehet. A zene képes fejleszteni az empátiás készségeket, a szociális érzéket. A ritmusok és harmóniák segítségével a nagy és finommozgások fejlődése érhető el. Jótékony hatással van a gondolkodás, a kreativitás, az önmegvalósítás területén és az énerő fejlesztéséhez. A zene javítja a közérzetet, a koncentrációt, aktív segítséget jelent a figyelemfejlesztésben is. Nyitottságot, rugalmasságot eredményez. Erőteljesen hat a beszédkészségre, a képzelőerőre, és az improvizációs készségre is. Épp ezért tudjuk használni a zenét gyógyító, fejlesztő célokra is. A kutatások hosszú sora bizonyítja, hogy minél korábbi életszakaszban kell elkezdeni a zene segítségével történő személyiség-kibontakoztatást, fejlesztést vagy korrekciót.

• ÚJ „KAPCSOLATOK”: A ZENETANÁROK, A HITTANÁROK ÉS AZ SNI TANULÓK

  39-53

  Pető Ildikó

  Megtekintések száma:

  156

  Jelen tanulmány a sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelését vizsgálja a pedagógusok két „új” csoportjának az oldaláról. A hittanár-nevelőknek és a zenetanároknak a nevelésben, oktatásban betöltött sajátos helyzetének a felvázolása után egy olyan vizsgálat tapasztalatainak a bemutatása következik, amely arra fókuszál, hogyan látják a saját tudásukat, nehézségeiket, szükségleteiket az együttnevelési helyzetekben. Helyzetük megítéléséhez ún. kontroll csoporthoz viszonyítottuk a vizsgálati eredményeiket. A vizsgálati csoportot a közoktatás klasszikus szereplői, a közismereti tárgyakat oktató pedagógusok alkották.