Keresés
Keresési eredmények
-
A (mérsékelten rizikós) koraszülöttség az IQ hátrány ellenére nem akadályozza az olvasási és helyesírási képességek fejlődését
35-50Megtekintések száma:256Háttér és célkitűzések: Közismert, hogy a koraszülöttség nyoma gyakran hosszú távon is tetten érhető a fejlődés különböző területein, de a zavarok előfordulási gyakoriságára, súlyosságára és háttérösszefüggéseire vonatkozóan közölt eredmények ellentmondásosak. A koraszülött gyerekek iskolai előrehaladásában szerepet játszó képességeinek fejlődésével mindeddig kevés hazai kutatás foglalkozott. Vizsgálatunkkal megkíséreltük felderíteni, hogy a koraszülöttség iskolás korban mennyiben jelent hátrányt az olvasási és helyesírási képességek terén, és igyekeztünk adalékokkal szolgálni a teljesítmények kognitív háttér-tényezőiről is. Módszerek, eljárás: A vizsgálatban 7-12 éves gyerekek három különböző csoportja vett részt. A célcsoport mérsékelt rizikójú koraszülöttekből állt. A két kontroll csoportot időre született gyerekek képezték: tipikus fejlődésű, jól olvasók, illetve diszlexiások. Az olvasás és a helyesírás vizsgálata a 3 DM-H Screening eljárással történt, a kognitív háttér feltérképezésére a WISC-IV Gyermek intelligenciatesztet és Rey Komplex Ábratesztet alkalmaztuk. Eredmények: A koraszülött gyermekek olvasás helyesírás teljesítménye lényegében nem tért el az időre született, jól olvasó gyermekekétől, és jelentősen felülmúlta a diszlexiásokét. Erre nem kínálnak egyszerű magyarázatot a kognitív teszteredmények, mert a koraszülöttek WISC-IV IQ és több specifikus kognitív mutató tekintetében is elmaradtak a jól olvasó időre szüle-tettektől. Az összefüggések elemzése a Döntési fák (CART) statisztikai modell segítségével történt, amely lehetővé tette az interakciók és a moderációs hatások feltárását. Következtetések: Az intelligencia CHC modellje mint elméleti keret és a „Döntési fák” statisztikai elemzés gyümölcsöző megközelítésnek bizonyult a kognitív háttértényezők bonyolult szövevényének kibogozásához. Az olvasás és a helyesírás elsajátítása különféle kognitív utakon történhet, így például viszonylag alacsonyabb IQ mellett a memória és a feldolgozási sebesség megfelelő szintje biztosíthatja az eredményességet.
-
A videójátékozás hatása 0-12 éves gyerekek vizuális-kognitív képességeire: szakirodalmi áttekintés
157-170Megtekintések száma:256Jelen szakirodalmi áttekintés a videójátékok egyre növekvő elterjedtségét, valamint annak hatását vizsgálja a gyermekkori vizuális kognitív fejlődésre, különös tekintettel a figyelmi mechanizmusokra és a vizuális információfeldolgozásra. Mivel a videójátékok egyre fiatalabb korban jelennek meg és egyre elterjedtebbek a gyerekek körében, aggodalmak merülnek fel a fejlődő kognitív rendszerekre gyakorolt hatásaikkal kapcsolatban. Az áttekintés összefoglalja a jelenlegi kutatási eredményeket arról, hogy a gyors tempójú videójátékok milyen módon állítanak kihívást a gyermekek vizuális feldolgozó rendszerének működése elé. Ezzel fontos hiányt pótol a vonatkozó szakirodalomban, amely eddig elsősorban a serdülő- és felnőttkori hatásokra fókuszált. A tanulmány bemutatja a gyermekek videójáték-használati szokásait, a vizuális kognitív fejlődés főbb állomásait, valamint a játékhasználat ezekre gyakorolt hatásait. A kutatási eredmények szerint a videójátékok javíthatják a téri-vizuális figyelmet és az ingerfeldolgozás sebességét; ugyanakkor ezek a hatások az életkortól, a játék típusától, az offline tevékenységek arányától, valamint a szülői bevonódástól függően eltérőek lehetnek. A korai és túlzott mértékű játékhasználat kognitív túlterheléshez és figyelemzavarokhoz vezethet, amelyek túlmutatnak a játék kontextusán. Bár bizonyos videójátékok javíthatják a megosztott figyelmet, ezek a készségek gyakran nem vihetők át hatékonyan a valós életben jelentkező feladatokra, például a tanulásra. A tanulmány gyakorlati szempontokkal zárul a kiegyensúlyozott játékhasználattal kapcsolatban, amely elősegítheti az egészséges kognitív fejlődést.
-
A digitális képernyő használatának hatása a kognitív-, a mozgás- és a beszédkészségek fejlődésére kisgyermekkorban
125-138Megtekintések száma:57A tanulmány célja, hogy a releváns szakirodalmak és elméleti keretek felvázolásával átfogó képet adjon a kisgyermekkori kognitív-, mozgás- és beszédfejlődés kapcsolatáról, különös tekintettel a digitális képernyők használatával járó kognitív-, mozgás-, és beszédfejlődési problémákra. A tanulmány első részében bemutatjuk a megismerő funkciók, valamint a mozgás- és beszédfejlődés alapvető mechanizmusait és azok kölcsönhatásait, röviden szólunk a megismerési és a végrehajtó funkciók beszédfejlődésben játszott szerepéről is. A tanulmány második részében a hazai és nemzetközi kutatási tapasztalatok és trendek tükrében tárgyaljuk a digitális képernyők gyermeki fejlődésre gyakorolt hatását. Emellett áttekintjük azokat a digitális képernyőhasználattal kapcsolatos irányadó javaslatokat és ajánlásokat, amelyek segítségével a szülők, a gondviselők és a (gyógy)pedagógusok támogathatják a gyermekek egészséges nyelvi fejlődését.
-
Autizmus spektrum zavarral korán diagnosztizált óvodás gyermekek mozgásfejlesztésének tapasztalatai szülői szemmel
81-94Megtekintések száma:856A mozgás, a mozgásfejlesztés minden gyermek esetében kiemelt szerepű, hiszen a motoros és a kognitív állapot és fejlődés szoros összefüggésben áll egymással. Az óvodáskor különösen fontos időszakot ölel fel a mozgásfejlődés szempontjából, az e korban kialakult mozgásos képességek és készségek meghatározók a későbbi élet teljes időszakára vonatkoztatva. Jelen tanulmányban az autizmus spektrum zavarral élő gyermekek mozgásának sajátosságaival és a fejlesztések hatékonyságával foglalkozunk, a szülők szemszögéből vizsgálva. A személyes interjúkon alapuló vizsgálatban (n=28) olyan szülők felkeresésére került sor, akik korán diagnosztizált autizmus spektrum zavarral élő gyermeket nevelnek. Az interjú során kapott adatokat kvalitatív és kvantitatív módszerekkel elemeztük, beleértve a gyakorisági és tartalmi elemzéseket, hogy feltárjuk az ismétlődő mintázatokat és az egyéni eltéréseket. A válaszok tematikus kódolásával és kategorizálásával három fő témát azonosítottuk: 1) motoros funkciók sajátosságai, 2) korai diagnózis jelentősége: 3) Fejlődés és fejlesztő foglalkozások, melyekre vonatkozó megállapítások olvashatók a tanulmányban.