Keresés
Keresési eredmények
-
KORAI IDEGENNYELV-OKTATÁS AZ ÓVODÁKBAN A RENDSZERVÁLTÁS UTÁN – EGY ÉSZAK-KELET-MAGYARORSZÁGI VÁROS PÉLDÁJÁN KERESZTÜL
127-137Megtekintések száma:249A tanulmány a korai évek fogékonyságát emeli ki az idegennyelv-tanulás kapcsán. A vizsgálat során arra voltunk kíváncsiak, hogyan változtak az óvodai nyelvoktatás során használt módszerek az 1989/90-es politikai rendszerváltás után. A kutatási módszerként az oral history-t és a félig-strukturált interjút választottuk, mert a vizsgált kérdésről alig érhetők el írásos dokumentumok. 2017 tavaszán hét interjút készítettünk, a megkérdezettek között voltak óvodapedagógusok és nyelvtanárok is. A válaszadóktól és a helyi hatóságoktól gyűjtött információk alapján megállapítható, hogy a vizsgálat időpontjában az észak-kelet magyarországi városban az óvodák 68%-ban elérhető volt az angol nyelvű tevékenység. Megállapítottuk továbbá, hogy az 1990-es évektől folyamatosan nő azoknak az óvodáknak a száma, ahol heti rendszerességgel szerveznek játékos idegen nyelvű foglalkozásokat. Az interjúalanyok visszaemlékezéseiből az is kiderült, hogy a rendszerváltás idején a legnagyobb nehézséget az idegen nyelvi foglalkozások szervezése során a személyi feltételek biztosítása jelentette. Az audiovizuális eszközök és a szemléltetőeszközök a kezdetektől fogva kiemelt fontosságúak az óvodákban, és a pedagógusok igyekeznek minél változatosabb módszerekkel biztosítani a 4-7 korú gyerekek idegen nyelvi fejlesztését. A korai és a jelenlegi gyakorlat közötti különbséghez a technológia fejlődése is hozzájárul.
-
A TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK NÉMET NYELVOKTATÁSÁNAK HELYZETE NYÍREGYHÁZÁN
69-81Megtekintések száma:401Jelen tanulmány a tanulásban akadályozott tanulók német nyelv-oktatásának helyzetét mutatja be Nyíregyházán. Kutatásunkban félig strukturált interjúkat alkalmaztunk, a szülők és a tanulók, valamint a nyelvtanárok körében. A témát az érintett hetedik és nyolcadik osztályos tanulók és szüleik szempontjából vizsgáltuk. A cél az volt, hogy feltérképezzük benyomásaikat, amelyek segítséget nyújthatnak az egységesítésben. A vizsgálatban 25 tanulásban akadályozott tanuló és szüleik vettek részt. Az interjúk a Nyíregyházi Göllesz Viktor Szakiskola, Általános Iskola és EGYMI, valamint a Nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Képességfejlesztő Iskola, Kollégium és EGYMI 7. és 8. osztályos tanulóival készültek 2020 tavaszán. A vizsgált képet a gyermekeket tanító két nyelvtanárral készült interjú teszi teljessé. A tapasztalatok azt támasztják alá, hogy a résztvevők részéről igény van az egységesítésre. A diákok, a nyelv-tanárok és szülők számára is könnyebbséget jelentene az otthoni tanulás támogatásában, ha egységes tankönyv kínálat állna rendelkezésre. A kutatás során kapott válaszokból arra következtethetünk, hogy a pedagógusok nagy hangsúlyt fektetnek az egyéni képességekhez való alkalmazkodásra és a játékos, kommunikatív nyelvoktatásra.
-
A JÁTÉK JELENTŐSÉGE – A TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTTAKKAL FOGLALKOZÓ GYÓGYPEDAGÓGUSOK ÉS TÖBBSÉGI PEDAGÓGUSOK JÁTÉKHASZNÁLATA A TANÍTÁSI ÓRÁKON
7-26Megtekintések száma:1949Napjainkban a pedagógia kiemelt feladata a képességek fejlesztése és az alapvető kompetenciák kialakítása, mert ezek szükségesek a sikeres tanítási-tanulási folyamathoz. Az eddigi hagyományos, a tanulót passzív befogadóként kezelő frontális oktatással szemben, a jelenlegi oktatás egyre nagyobb hangsúlyt fektet a felfedező, saját tapasztalaton, élményen alapuló, cselekvéses tanulásra, ismeretszerzésre, melynek alapja lehet a játék, a játékos tevékenység. A játéknak kiemelt szerepe van a képességek és a személyiség fejlesztésében, ezért kutatásunkban a játék szerepét vizsgáljuk a tipikus és a tanulásban akadályozott gyermekek tanítása folyamán. A vizsgálat során online kérdőívet használtunk, amit Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, iskolában dolgozó gyógypedagógusokhoz és többségi pedagógusokhoz juttatunk el célirányos megkereséssel (N=102 fő). A válaszok eloszlása egyenletes tagozatra és iskolatípusra vonatkozóan, így 25 és 26 fős csoportokat tudtunk kialakítani. Eredményeinkben visszatükröződik a pedagógusok által használt eltérő oktatási módszer, ugyanis a gyógypedagógusok sokkal gyakrabban alkalmaznak játékokat munkájuk során és sokkal több időt is szánnak rá, mint a többségi pedagógusok. A gyógypedagógusok sokkal több fejlesztő hatást tulajdonítanak a játéknak, ezért felső tagozatos gyerekek körében is gyakrabban használják. A többségi pedagógusoknál inkább dominálnak az infokommunikációs eszközök, míg a gyógypedagógusok több saját készítésű eszközt használnak. A módszerek tekintetében a pedagógusok a differenciálást tartják a legfontosabbnak, amit a szemléltetés és kooperatív tanulás követ, míg a játék a negyedik helyre került.
-
A KORAI NYELVTANÍTÁS TÖRTÉNETE NYÍREGYHÁZÁN A RENDSZERVÁLTÁSTÓL NAPJAINKIG
7-18Megtekintések száma:296Tanulmányunkban a kisgyermekkori nyelvtanulás jelenségével foglalkozunk. A szakirodalom áttekintése során bemutatjuk, milyen szerepe van az életkornak az idegennyelv-tanulásban, melyek az alapvető különbségek a nyelvelsajátítás és a nyelvtanulás között. A továbbiakban ismertetjük, milyen intézményes lehetőségek (üzleti vállalkozásként működő nyelviskolák, családi bölcsődék) vannak a kisgyermekkori nyelvtanulásra Nyíregyházán 2017-ben. A kutatásunk kerestük a választ arra is, milyen módszertani szempontból változások figyelhetők meg a rendszerváltás idején zajló és a jelenlegi nyelvi foglalkozások között. Kutatási módszerként az interjút választottuk, mert így képet kaptunk az 1990-es években zajló foglalkozásokról és a kezdeti lépésekről is. 2017 tavaszán nyolc interjút készítettünk, a megkérdezettek között voltak óvodapedagógusok és nyelvtanárok, aki óvodai angol tevékenységeket vezettek. Az adatközlők elmondása alapján megállapíthatjuk, hogy 2017-ben a Nyíregyházán működő 34 óvodából 23-ban van korai angol nyelvi fejlesztés (68%), emellett jelen van az óvodákban a német és a francia nyelv is. Megállapítottuk továbbá, hogy az 1990-es évektől folyamatosan nő azoknak az óvodáknak a száma, ahol heti rendszerességgel szerveznek játékos idegen nyelvű foglalkozásokat. Az interjúalanyok visszaemlékezéseiből az is kiderült, hogy a rendszerváltás idején nehézséget jelentett az idegen nyelvi foglalkozások szervezésénél a személyi feltételek biztosítása. Napjainkban több óvodában van olyan, nyelvtudással rendelkező óvodapedagógus, aki vállalja, hogy az óvodás gyerekek nyelvi fejlesztésében részt vesz. A játékosság, az audiovizuális eszközök és a szemléltetőeszközök a kezdetektől fogva kiemelt fontosságúak az óvodákban, és a pedagógusok igyekeznek minél változatosabb módszerekkel biztosítani a 4-7 korú gyerekek idegen nyelvi fejlesztését.