Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Óvodapedagógusok attitűdjei és felkészültsége az inkluzív nevelés megvalósítására
    45-62
    Megtekintések száma:
    385

    Az inkluzív nevelés sikeressége a pedagógusok sajátos nevelési igényű gyermekekhez való hozzáállásán múlik. Jelen tanulmányban egy 2022 évi Észtországban készült óvodai felmérés bemutatására kerül sor, mely az inkluzív nevelés témakörét érintette. A felmérésben Észtországból összesen 918 tanár vett részt. A tanulmány célja, hogy feltérképezze az óvodapedagógusok sajátos nevelési igényű gyerekekkel és az inkluzív oktatással kapcsolatos attitűdjét, és felmérje, hogy hogyan értékelik a pedagógusok az inkluzív nevelés megvalósításával kapcsolatos tudásukat. Eredmények: az óvodapedagógusok inkább az inklúziót részesítik előnyben: s egyetértettek abban, hogy a speciális igényű gyermekeket bevonhatók a szabadidős és tanulási tevékenységekbe. Nehézségekről elsősorban a magatartási problémákkal küzdő gyerekek esetében számoltak be, ezen kívül más nehéz helyzeteket is azonosítottak, amelyek a többségi csoportba járó speciális igényű gyerekeknél adódnak. A legtöbb szakképzett pedagógus azt mondta, hogy rendelkezik a sajátos nevelési igényű gyerekekkel való foglalkozáshoz szükséges tudással és készségekkel. A szakképzettséggel nem rendelkező pedagógusok azonban nem mondhatták el ugyanezt.

  • INKLUZÍV OKTATÁS TANÓRÁN KÍVÜLI TEVÉKENYSÉGEKBE ÁGYAZVA: ESETTANULMÁNY
    35-46
    Megtekintések száma:
    328

    Az inkluzív oktatás célja, hogy az oktatási elvárások, az oktatási szervezet és a tanulási feltételek sokoldalúan igazodjanak minden egyes diák igényeihez és képességeihez. Az Európai Unió tagállamiban az inkluzív oktatás az oktatási rendszerek szerves része. Lengyelország az 1990-es években kapcsolódott be a folyamatba. Jelenleg számos módszerrel igyekeznek a lehető legjobb fejlesztési lehetőségeket biztosítani minden egyes diák számára. Az iskolai környezet a családdal együttműködve felelős azért, hogy a gyermek megkapja a számára megfelelő oktatást. A megfelelő fejlesztés biztosítása különös jelentőségű a fogyatékkal élő gyermekek esetén. A lengyel oktatási rendszer számos lehetőséget biztosít az inkluzív oktatás alkalmazására. Fontos hangsúlyozni az iskolai napközik azon tevékenységét, amelyek délutáni nevelést biztosítanak a gyermekek számára. Az iskolai napközi az a hely, ahol az inkluzív nevelés napi gyakorlat. A tanulmány egy krakkói, inkluzív oktatást folytató iskola napközi tevékenységét mutatja be. A napközi otthon lehetővé tette, hogy bemutassuk az ott folyó változatos tevékenységeket. Az adatgyűjtés során a szülők és a gyermekek véleményét is kikértük.

  • LEHETŐSÉG, KIHÍVÁS VAGY AKADÁLY? A KÖZOKTATÁS INTEGRÁCIÓS FELADATAI - NEMZETKÖZI KITEKINTÉS ÉS MAGYARORSZÁGI HELYZETKÉP
    5-21
    Megtekintések száma:
    275

    Tanulmányunkban áttekintjük azokat a nemzetközi folyamatokat, melyek a közoktatás szerepét és hatékonyságát meghatározzák nemzetközi és magyarországi vonatkozásában. Igyekszünk rávilágítani, milyen globalizációs folyamatokhoz illeszkedik az iskola teljesítménye, továbbá a beavatkozások milyen pozitív vagy negatív megerősítéseket jelentenek a rendszer számára. A magyarországi helyzetkép áttekintésekor vázoljuk az oktatási rendszer szelektivitását, szólunk a szegregációról és integrációról. Bemutatjuk a magyar közoktatásban létrejött paradigmaváltást, és az inklúzív, befogadó iskola szerepét a magyarországi integrációs törekvések keretében. Végezetül beszámolunk egy megvalósult integrációs programról, amely bemutatásakor a szakemberek erőfeszítéseit helyezzük középpontba.

  • A szenzorális színház szerepe a speciális nevelési területek színterén – egy szisztematikus szakirodalom-elemzés eredményei
    155-166
    Megtekintések száma:
    207

    Jelen tanulmány fókuszában egy szisztematikus szakirodalmi áttekintés eredményeinek bemutatása áll, mely a szenzoriális színház (sensory theatre) hatásait vizsgálja speciális nevelési közegben. A multiszenzoros színházi élmények célja, hogy a sajátos nevelési igényű és fogyatékossággal élő gyermekeket szórakoztatva fejlessze, valamint, hogy egyfajta szenzoros megtapasztalásban elmerülve bevonhassa az előadás menetébe is. A szenzoriális színházhoz kapcsolódó egyedi élmények, esztétikai és fejlesztő hatások vizsgálata a nemzetközi szakirodalomban eltérő fogalomhasználat és nagyon gazdag módszertani ajánlásokat követve jelenik meg. Kutatásunk a PRISMA (Preferred Reporting Items for Systematic Reviews and Meta-Analyses) kritériumok alapján készült, amely protokoll biztosítja a szisztematikus szakirodalom-elemzés áttekinthetőségét. Az EBSCO Discovery Service tudományos keresőjében 62 cikket találtunk. Három szerző áttekintette az absztraktokat, és ha a befogadási kritériumok teljesültek, a teljes szövegeket a Zotero programba exportáltuk, melyet tartalmi és módszertani minőségértékelés követett (N=12). A 12 empirikus folyóiratcikkből álló szöveges adatbázisunkba további 2 tanulmányt és egy szakkönyvet vontunk elemzés alá.  Eredményeink szerint a legtöbb kutatás az érzékszervi színház immerszív természetét összhangba vonta a nevelési feltételek hozzáférhetőségének, vonzóvá tételének irányelveivel, ugyanakkor nagy hangsúlyt kapott az inkluzív oktatásban megjelenő élménnyújtás fontossága. A szenzoriális színház, egyedi élményként, valamint innovatív módszerként, hangulatok és érzékek mentén fejleszti a gyermekeket, figyelembe véve a tanulók sajátos érzékszervi igényeit és tanulási preferenciáit. Limitációként elmondható, hogy viszonylag kevés empirikus tanulmányt találtunk, mely kifejezetten a speciális nevelési közegben vizsgálja a szenzoriális színház hatását, az áttekintett dokumentumok sok esetben csak közvetve érintik a speciális nevelési folyamatokat.

  • SZAKMAI AJÁNLÁS AZ UTAZÓTANÁROK MUNKÁJÁRA A KÖZÉPISKOLÁS LÁTÁSSÉRÜLTEK HABILITÁCIÓS FEJLESZTÉSÉHEZ
    101-107
    Megtekintések száma:
    211

    A középiskolai tanulmányok elején a látássérült fiataloknak számos kezdeti nehézséggel kell megküzdeniük a mindennapi iskolai élet során. Az intézmény területén való tájékozódás, a középiskolai életritmus, a magasabb osztálylétszámok, a szaktanárok által alkalmazott, magasabb szintű, önállóbb gondolkodást igénylő tevékenységek és módszerek nagyobb kihívást jelentenek számukra, mint ép társaiknak. Különösen nehezebb helyzetekkel találkoznak azok a látássérült fiatalok, akik a korábbi években szegregált intézményben tanultak, ahol kisebb osztályközösségben, tiflopedagógus, speciális eszköz, egyéni megsegítést biztosító fejlesztő foglalkozások támogatással végezték tanulmányaikat. Az utazótanári szolgáltatás biztosítja azt, hogy integrált környezetben ez a támogató megsegítés jelen legyen a látássérült tanulók és a velük foglalkozó középiskolai szaktanárok számára egyaránt.