Keresés

Keresési eredmények

• „Itt a kosár mi van benne?” – a népi játékok rendszere és komponensei

  175-186

  Tamásiné Dsupin Borbála

  Megtekintések száma:

  6

  A népi kultúra fontos jellemzője, hogy nem passzív, befogadó jellegű, hanem aktív, teremtő és cselekvő jellegű. A ma ismert népi játékok generációkon keresztül formálódtak olyanná, amilyennek ma ismerjük őket, hiszen a gyermekek aktívan használták, alakították őket. Ahhoz, hogy a népi játékok a nevelés és a hagyományőrzés szempontjából felhasználhatók legyenek, olyan rendszerezési elvet kellett találni a kutatóknak, amelynek alapján a népi játékok minden fajtája egységes rendszerbe foglalható. A felmerült rendszerezési elvek a tanulmányozott anyagok esetében többféle szempontot vizsgáltak: a szöveg-, a dallam-, a térforma-, az életkor-, a földrajzi szempontok szerinti rendezést. 1. Kerényi György a játékcselekményben találta meg a népi játékok minden fajtájának egységes rendszerbe foglalását, s a Magyar Népzene Tára I. kötetében Járdányi Pál zenei rendje után a játékcselekmény szerinti rendszerezést is közölte.  2. A Gazda Klára szerinti felosztást a Gyermekvilág Esztelneken című néprajzi monográfiában találhatjuk meg. 3. Az 1980-as évektől azonban a több mint tizenötszörösére duzzadt játékanyag miatt újra szükségessé vált az alkalmazott elvek és a játékrend ismételt áttekintése. Az olykor szerteágazó cselekmény helyett célszerűbb volt a játék lényegét, − „dallammag” mintájára − a játékmagot tekinteni alapnak. A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének kutatója, Lázár Katalin készítette el a népi játékok ma is használatos új típusrendjét. 1. Eszközös játékok; 2. Mozgásos játékok; 3. Szellemi játékok; 4. Párválasztó játékok; 5. Mondókák; 6. Kiolvasók. Énekes játékokat a mozgásos, a szellemi és a párválasztó játékok, mondókák között egyaránt találunk. Népi játékaink ismertetőjelei szerkezetükben és hangkészletükben is eltérőek a felnőttek dallamainak strófaszerkezetéhez képest, „hisz a gyermekdal ott ér véget, ahol a felnőttek dalai kezdődnek.”

• Alternatív zenei irányzatok sokszínűségének elmélete

  67-75

  Tamásiné Dsupin Borbála

  Megtekintések száma:

  345

  Zenei nevelésünk Kodály Zoltán koncepcióján és Forrai Katalin kisgyermekkori módszertani útmutatásán alapszik, s ez a magyar zenei nevelés nélkülözhetetlen alapja és segítője. A módszer alapvető értékeket alkalmaz a gyermekek zenei készségeinek, képességeinek fejlesztésére. Nagyjából azonos időszakban Európa szerte több zenepedagógus is foglalkozott a zenetanítás struktúrájának és módszertani eszköztárának a megreformálásával. A zenepedagógusok közül Dalcrose, Orff, Willems, Freinet pedagógiáját szeretném kiemelni, akik programjukban eredményesen alkalmazták a kisgyermekkori zenei nevelést, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztését. Pedagógiájuk, módszereik alapján egyetértettek a következő néhány alapelvben: a zenei nevelést minél korábban el kell kezdeni, a folyamatos zenei aktivitást (ének, ritmus, hallás, mozgás, improvizáció, hangszer, zenehallgatás) kell előtérbe helyezni, az életkori sajátosságok mellett megfelelő hangsúlyt kell kapnia az egyéni adottságoknak, hiszen a pszichikus képességek egyenetlen fejlődése miatt egy korosztályon belül, több évnyi szintbeli különbség is lehet. A zene képes fejleszteni az empátiás készségeket, a szociális érzéket. A ritmusok és harmóniák segítségével a nagy és finommozgások fejlődése érhető el. Jótékony hatással van a gondolkodás, a kreativitás, az önmegvalósítás területén és az énerő fejlesztéséhez. A zene javítja a közérzetet, a koncentrációt, aktív segítséget jelent a figyelemfejlesztésben is. Nyitottságot, rugalmasságot eredményez. Erőteljesen hat a beszédkészségre, a képzelőerőre, és az improvizációs készségre is. Épp ezért tudjuk használni a zenét gyógyító, fejlesztő célokra is. A kutatások hosszú sora bizonyítja, hogy minél korábbi életszakaszban kell elkezdeni a zene segítségével történő személyiség-kibontakoztatást, fejlesztést vagy korrekciót.

• A KISGYERMEKKORI SZEMÉLYISÉGFORMÁLÁS ZENEI NEVELÉSSEL

  189-196

  Dsupin Borbála

  Megtekintések száma:

  563

  A tanulmány a magyar kultúra egy kicsi, de gyermekeink szempontjából egyik jelentős szegmensére, a 3-7 éves korosztály zenei nevelésére fókuszál. Központi témája, hogy megvizsgálja miként lehetséges, hogy a népi játékok és a hozzájuk kapcsolódó mozgások adaptálása az egyik legkomplexebb fejlesztőerő e korosztály személyiségfejlődésében. Hiszen a kultúraátadás szempontjából ez az időszak alapozó jellegű, s az esztétikai nevelés területén integratív szerepet tölt be. Az óvodás gyermek zenei fejlődésével emlékezete, képzelete, asszociatív képessége, kreativitása, figyelme, érdeklődése állandó örömteli tevékenység útján fejlődik, hiszen a népi játékhoz kapcsolódó mozgását ebben a korban még nem a szöveg jelentése, tartalma, hanem a dallam és annak ritmusa, valamint az ezekhez kötődő spontán örömérzet irányítja és határozza meg. Az érzelmi nevelés, a szocializáció, az értelmi és az anyanyelvi fejlesztés folyamatában is nyilvánvaló a zenei nevelés, s ezen belül a népi játékok szerepe. A vizsgált és bemutatott összefüggések bizonyítják, hogy a népi játékok hatására olyan készségek alakulnak ki a gyermekekben, amelyek birtokában iskolaéretté válnak, s megállják majd helyüket későbbi felnőtt életükben is.