Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • TELEP ÉS ISKOLA : EGY INTEGRÁCIÓS PROGRAM LOKÁLIS TAPASZTALATAI – ESETTANULMÁNY
    19-39
    Megtekintések száma:
    146

    A roma telepek felszámolására a 2013-2020-as európai uniós programozási időszakban a kistelepülések számára az EFOP-1.6.2. program biztosított forrásokat a szeregált élethelyzetek oldására, megszüntetésére. A program a településeken komplex beavatkozási rendszer által ad lehetőséget a helyi szükséglet-alapú fejlesztésekre. A programok sikerének egyik kulcsa a helyi együttműködések kialakítása és működtetése lehet. A tanulmányban egy település gyakorlatán keresztül azt vizsgáltuk, hogy a korábbi oktatási integrációs gyakorlatok milyen módon kapcsolódtak a szegregátumot célzó programhoz.

  • A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYEREKEK REPREZENTÁCIÓJA A KORTÁRS GYEREKKÖNYVEKBEN – AZ ŐRANGYAL, A SIMI ÉS A RENDETLEN BETŰK, VALAMINT A MIHÁLYI CSONGOR ÉS AZ IDŐGYURMA CÍMŰ KÖTETEK PÉLDÁJÁN
    67-82
    Megtekintések száma:
    62

    Jelen tanulmány azokkal a kortárs gyerekkönyvekkel foglalkozik, amelyek a sajátos nevelési igény valamely formáját jelenítik meg. Egyre több ilyen témájú könyv érhető el a gyerekkönyvpiacon, kiadói sorozatok épülnek a nehéz élethelyzetek, a másság – ezen belül a tanulási zavarok – bemutatására, ezért fontos, hogy számba vegyük e kiadványokat. Elsősorban a szövegek megalkotottságát, a reprezentáció nyelvi megoldásait elemzem. Az értelmezés során kitérek az illusztrációkra is, amelyek a befogadás élményének, ilyen módon pedig az interpretációnak is meghatározó részét képezik. Ez megmutatja, hogy az adott sajátos nevelési igény mennyire konkrétan vagy elvontan van ábrázolva, megerősíti-e a sztereotípiákat, és mindez hogyan befolyásolhatja a jelenséghez való viszonyulást. A szövegek egyúttal lehetőséget adnak a különböző attitűdök, viselkedési minták és nézőpontok érvényesülésére, így az érzékenyítéshez is hozzájárulhatnak. A sajátos nevelési igény megjelenítésének módja, annak pozitív vagy negatív konnotációi, a pozitív diszkrimináció jelensége szorosan összefüggenek a módszertani lehetőségekkel, a szövegfeldolgozás gyakorlati kérdéseivel. Itt érdemes megemlíteni a segítő könyvek, az érzékenyítés és a prevenció fogalmát, e terminusok és az irodalom kapcsolatát, és reflektálni arra, hogy az esztétikai szempontból igényes szövegeknek mindez eleve sajátja. Ennek megfelelően a tanulmány elsőként a sajátos nevelési igény terminusát igyekszik körüljárni, bemutatni ennek típusait, utalni a meghatározás nehézségeire, a különböző megközelítésekre, végül pedig kijelölni saját fogalomhasználatát. Ugyanígy számba vesszük az irodalomtudományi terminológiát, és a dolgozat szempontjából releváns szemléleti kérdéseket. Ezt követi a három választott kötet bemutatása. Az elemzések megmutatják, hogy a könyvek mennyire felelnek meg az általuk megcélzott korosztálynak, illetve kijelölhetik a feldolgozás módszertani irányait is. Végül összegezzük a tanulmány eredményeit, kitérve a téma gyerekkönyves megjelenésének ellentmondásaira.

  • ELSŐ GENERÁCIÓS FIATALOK DIPLOMASZERZÉSÉNEK ESÉLYE EGY NAGYMINTÁS VIZSGÁLAT ALAPJÁN
    17-30
    Megtekintések száma:
    74

    A felsőoktatás rendszere az egyenlőtlenségek szempontjából is megvizsgálható. A bekerülés esélye, az eredményesség, a lemorzsolódás vagy a képzések típusa alapján különbségek mutathatók ki a hallgatók társadalmi helyzetének függvényében. Vizsgálatunk az első generációs fiatalok diplomaszerzési esélyeire fókuszál. Az elemzés külső kontextusaként a magyar társadalom relatíve rigid struktúráját és csökkenő mobilitását említhetjük meg. Vizsgálatunkban a Magyar Ifjúság 2016 és 2020 adatbázisokat használtuk fel, amelyekben a 25-29 évesek almintájával dolgoztunk (N2016= 2906, N2020=2874). Megvizsgáltuk a szülők iskolai végzettségének reprodukciós mintáit, az első generációs fiatalok társadalmi hátterének fő jellegzetességeit, illetve azt, hogy a nem diplomás szülők gyermekeinek esetében a felsőfokú végzettség esélyét milyen háttértényezők alakították. A magyarázó változók feltárásához bináris regressziós modellt futtatunk le, amelyben a függő változó a legalább BA szintű diploma megszerzése volt, a független változók pedig leírták a szociodemográfiai helyzetet (nem, szubjektív anyagi helyzet, a régió hátrányos helyzete, településtípus, anya és apa munkajellege, illetve legmagasabb befejezett iskolai végzettsége), a párkapcsolati magatartást (családi állapot, gyermekek száma), a traumatikus életeseményeket, illetve a szülők életével való azonosulást. Eredményeink alapján a diploma megszerzésének esélyét a nem, a településtípus, a szubjektív anyagi helyzet, az anya munkajellege, a szülők iskolai végzettsége és a gyermekek száma alakította. Mindez megerősítette, hogy célszerű a háttérváltozók hatásának egyidejű vizsgálata, amely bizonyos interszekcionális élethelyzeteket vázol fel, ahonnan indulva jobb vagy kedvezőtlenebb eséllyel érik el a fiatalok a felsőoktatást.

  • A KOMPLEX TANULÁSI ZAVAROKKAL RENDELKEZŐ TANULÓK IDEGENNYELV-OKTATÁSA SORÁN HASZNÁLHATÓ EGYSZERŰ JÁTÉKOK
    121-134
    Megtekintések száma:
    212

    A diszlexiások nyelvoktatása kihívás a pedagógusok számára, hiszen a multiszenzoros technikához (MSL) tartozó eszközök elkészítése és beszerzése költséges és időigényes. A tanulmányban arra vállalkozunk, hogy egyszerűen kivitelezhető eszközöket mutassunk be, melyek elsősorban az általános iskola 4-8 osztályában, angol nyelvórákon használhatók. A tanulmány nem tárgyalja az infokommunikációs eszközök által kínált lehetőségeket, kizárólag a manipulatív feladatokra koncentrál. Az írás nélküli technikák (pl. TPR) után az írásbeliséget igénylő feladatokat is bemutatunk, melyek a helyesírás, szókincsfejlesztés és a beszédkészség területén kínálnak megoldásokat és ötleteket. Ezen kívül szólunk a hallás utáni készség és az íráskészség fejlesztéséről is.

  • AZ ALKALMAZOTT ÉS GYAKORLÓ ANTROPOLÓGIA KÖZÖTT: ESETTANULMÁNY A SZÁNDÉKOS KÖZÖSSÉGALKOTÁSRÓL
    Megtekintések száma:
    126

    Jelen tanulmány arra vállalkozik, hogy górcső alá vegye az antropológiára, mint diszciplínára hatást gyakorló társadalmi-politikai és kulturális elemeket. Mindezek mellett arra is kísérletet tesz, hogy felvázolja a legfőbb különbséget az akadémiai, az alkalmazott és a gyakorló antropológia között.

  • GYERMEKSZEMLÉLET ÉS GYERMEKKOR-NARRATÍVÁK A KRITIKAI PEDAGÓGIA, A GYERMEKKOR-SZOCIOLÓGIA ÉS A NARRATÍV PSZICHOLÓGIA TÜKRÉBEN
    41-52
    Megtekintések száma:
    149

    Jelen tanulmányomban a gyermekszemlélet történeti kutatása alapfogalmainak körvonala-zására, illetve a gyermekkor-narratívák jelentőségének megvilágítására összpontosítok, nagy hangsúlyt fektetve a gyermekszemlélet-történeti vizsgálatok és a narratíva-elemzések közötti összefüggések kidomborítására. A téma aktualitását az adja, hogy a hazai gyermekkor-történeti kutatások számára jelenleg még nem állnak rendelkezésre kellőképpen átgondolt meghatározások, elméleti megfontolások a gyermekkép és gyermekfelfogás kutatásához.  Írásom három fő részből áll. Az első fejezetben a pedagógiai nézetek és a gyermekideológiák kapcsolatának taglalásával, a fejlődéselvű pedagógiának a köznapi pedagógiai beszédmóddal való kapcsolatával, illetve a szemlélődő pedagógiai attitűd tárgyalásával foglalkozom, majd a második fejezetben felvázolom a gyermekkép és a gyermekfelfogás fogalmát, összefüggésbe hozva a gyermekkor-narratívák témakörével. Az írást egy gyakorlati kérdésfelvetéseket tartalmazó összegzés zárja, a gyermekkortörténeti paradigmák bemutatására azonban ezen írás keretein belül – terjedelmi okokból, illetve e témakör alapos szakirodalmi feldolgozottsága okán – nem kerítek sort.  Elméleti áttekintésemben arra keresem a választ, hogy egy adott társadalomban tapasztalható pedagógiai nézetek milyen természetű forrásokból, alkotóelemekből táplálkoznak, s hogy ezek működése milyen módon ragadhatóak meg a kutatások során. Legfőbb megállapításom, hogy a gyermekideológiák át- meg átszövik a különböző korok pedagógiai beszédmódjait, illetve, hogy a fejlődéselvű pedagógiai hagyomány abszolutizáló gyermekképével szemben a kutatások során leginkább olyan tudományos paradigmák bizonyulnak elfogadhatónak, mint amilyen a narratív pszichológia, a kritikai pedagógia és az új gyermekkkor-szociológia megközelítésmódja. Ugyanis a felnőtt mércéhez való viszonyítás által áthatott pedagógiai diskurzusok légkörében kevésbé szólaltatható meg a gyermek nézőpontja, perspektívája, ezért olyan teoretikus forrásokat kell keresnünk, melyekből meríthetünk egyfajta kontemplatív, az értelmezési kereteket nyitottan hagyó, s így a nevelői gyakorlat és a kutatások során egyaránt hatékonyan működtethető, a narrativitásra alapozó szemlélet kiformálása során.

  • KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD, 2021.7.(1)
    1-126
    Megtekintések száma:
    235

    KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD, 2021.7.(1) -teljes lapszám