Évf. 5 szám 2 (2019)

Megjelent June 30, 2019

issue.tableOfContents6605998f387ba

Teljes lapszám

Empirikus és értekező tanulmányok

  • MAGYAR ÉS HATÁRON TÚLI BENTLAKÁSOS LABDARÚGÓ AKADÉMIA SAJÁTOSSÁGAI AZ EDZŐ SZEREPE ÉS JELLEMZŐI TEKINTETÉBEN
    7-18
    Megtekintések száma:
    238

    A labdarúgás határainkon kívül és belül egyaránt népszerűségnek örvend, annak a ténynek ellenére, hogy a jelenlegi magyar labdarúgás csak néhány olyan játékossal büszkélkedhet, akik nemzetközileg is jegyzett csapatokban szerepelnek. A tehetséggondozási folyamatban komoly felelősség hárul az utánpótlásedzőkre, hiszen nemcsak sportszakmailag kell kiemelkedőnek lenniük, hanem a fiatal játékosok életmódjára, hozzáállására és sporton kívüli tevékenységformáira is pozitív hatással kell lenniük. Mindezek alapján vizsgálatunk célja az, hogy bemutassuk az edzői szerepek tekintetében fellelhető különbségeket és hasonlóságokat a magyar és határon túli akadémia labdarúgói között, valamint az akadémiai korosztályok között.  A vizsgálatot Magyarország nyolc kiemelt akadémiájának egyikében, valamint egy határon túli akadémián végeztük el. A kutatás folyamán utánpótláskorú labdarúgókat (n=146) szólítottunk meg, akik négy különböző korosztályt képviseltek. A vizsgálat során kérdőíves módszert alkalmaztunk. A kikérdezés arra irányult, hogy milyen véleményt és tapasztalatot fogalmaznak meg a játékosok az edzői szereppel kapcsolatban.  A vizsgálat eredményei alapján elmondható, hogy a hazai és a határon túli akadémián nevelkedő fiatal játékosok és korosztályok is eltérően ítélik meg edzőjük tevékenységét és az életükben betöltött szerepét. Az akadémiákat és a korosztályokat összehasonlítva lényeges különbségek fedezhetőek fel. A határon túli labdarúgók rendre magasabban értékelték az edzői szerepeket és az edzők fő jellemzőit, emellett egységesebb képet mutattak a korosztályok között. A hazai labdarúgók korban minél közelebb kerülnek a játékosok a profi szerződésekhez, annál inkább a továbblépéshez kapcsolódó tényezőket, míg a fiatalabbak főleg a pedagógiai részt emelték ki. Fontos lenne ezeknek megfelelő edzői tevékenység annak érdekében, hogy a pedagógiai tevékenység lényeges befolyásoló tényezőként jelenjen meg az utánpótlásnevelés folyamatában.

    380
  • A FŐISKOLAI HALLGATÓK ÉLETMÓDJA ÉS SPORTTAL KAPCSOLATOS SZOKÁSAIK
    19-27
    Megtekintések száma:
    224

    A szerzők kérdőívek segítségével tanulmányozzák, hogy a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karának főiskolai hallgatói (n=127) mennyi időt töltenek a testhigiénia, az alvás, az étkezés, a tanulás, a szabadidő aktív és passzív kiaknázásával. Eredmények: Étkezés – a diákok nagy mennyiségben csokoládét, chipset fogyasztanak, míg a gyümölcs- és zöldségfogyasztásuk ezzel ellentétes. Mozgás – a rendszeres testnevelésen részt vevő hallgatók aránya nem több mint 21%, 55% nem vesz részt sporttevékenységben, 13% -uk nem végez testmozgást. Egyebek – a hallgatók 39%-a naponta több mint 1-2 órát töltött számítógép vagy TV-készülék előtt. Az eredmények azt sugallják, hogy a tanárjelöltek értékrendjében az egészség helye túlságosan elmarad.

     

     

    187

Módszertani tanulmányok

  • HALMOZOTTAN HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK OKTATÁSA IZRAELBEN
    31-40
    Megtekintések száma:
    112

    Az Izrael társadalmi életében szerepet játszó háromféle vallás miatt nem csak a társadalma és a mindennapok nagyon összetettek, de az oktatási rendszere. A társadalom vallási, politikai, kulturális és gazdasági sokszínűsége erős lenyomatot hagyott az oktatáson, ezen belül a kisebbségi tanulók ellátásán is. Az írás témája az izraeli oktatással, azon belül is a leghátrányosabb helyzetben lévő csoport, a beduin tanulók ellátásának a múltja és a jelenlegi helyzete. Napjainkban a beduinok adják a Negev lakosságának a harmadát (210.000 fő), akik az elmúlt évtizedekben folyamatosan tértek át a félig nomád életformáról az állandó lakóhelyeken élésre. Kb. 90 ezren élnek ismeretlen falvakban és táborokban, ami már önmagában is komoly nehézségek elé állítja az izraeli oktatáspolitikát. Az írás áttekintést ad a beduinok társadalmon belüli helyzetének az elmúlt 60-70 évben tapasztalt változásáról, az első iskola beindításának a körülményeiről, a nem fogyatékos beduin tanulók iskolai eredményességéről, továbbtanulási lehetőségeikről és jellemzőiről. Az oktatási rendszer működésének a megértéséhez elengedhetetlen, hogy megismerjük a beduin iskolákban dolgozó pedagógusok képzését és munkába állásának a jellemzőit. 

    59
  • MAGATARTÁSI NEHÉZSÉGEK KEZELÉSE A XX. SZÁZAD ELSŐ FELÉNEK MAGYAR NÉPISKOLÁIBAN
    41-54
    Megtekintések száma:
    127

    A 19. század vége – és a 20. század első fele a polgári nemzetállamokban az oktatás kiszélesítésének, az analfabétizmus felszámolásának korszaka volt. A tankötelezettségi törvények az alsóbb társadalmi rétegek számára is lehetőséget biztosítottak szociális helyzetük javításában is szerepet játszó iskolai végzettség megszerzésére. Az iskola, mint szocializációs terep, értéknormáiban, magatartási és ismereti elvárásaiban a mindenkori rendszer politikai és társadalmi stabilitását szolgálta. Mivel a társadalom különböző csoportjaiban ezek, az iskola által elvártaktól sok esetben eltértek, a tanulók magatartásában jelentkezve állandó fegyelmezési problémák meglétét okozták, mellyel visszatérően foglalkoztak a pedagógiai, és pszichológiai sajtóban és kiadványokban. Magán a fegyelmezésen általában a külső rend megteremtését értették, mely során fő szerepet játszott a pedagógus példaadása a rendre, pontosságra szoktatásban. Tiszteletet ébresztőnek tartották a pedagógus jóakaratát, igazságosságát, részrehajlástól és személyeskedéstől mentességét a jutalmazás és a büntetés során. A büntetési formák iskolafokozatonként eltérőek voltak. Az elemi népiskolában a négyszemközt való megintés, pirongatás, padból való kiállítás eredménytelensége esetén a tanulót felügyelet mellett bennmarasztalták az iskolában. A szülő értesítése, s a tanuló tantestület előtt való megintése előzte meg a gondnokságnak történő bejelentést. Utóbbi intézkedésével fejeződött be a népiskola büntetések sora. A polgári és a középiskolákban az osztályfőnöki és az igazgatói megrovást a tanári testület előtt való megrovás, az intézetből való csendes, illetve az ország valamennyi polgári, illetve középiskolájából való eltávolítás, kizárás követte. Utóbbihoz az illetékes felsőbb hatóságok jóváhagyására volt szükség. Ezen iskolákban a testi fenyítésen túl tiltott volt a bezárás, különböző büntetési feladatok adása, a kitérdeltetés, az óráról való kiküldés, s a táplálékmegvonás is.

    102
  • A TANÁRI KOMPETENCIÁK NÉHÁNY KÉRDÉSE IMRE SÁNDOR PEDAGÓGIAI RENDSZERÉBEN : „A TANÍTÓNAK NEM PARANCSOLNI KELL TUDNIA, HANEM ÉSZREVÉTLENÜL KORMÁNYOZNIA” (IMRE, 1928, 196.) ‒ IMRE SÁNDOR AKTUALITÁSA
    55-62
    Megtekintések száma:
    115

    Írásunkban visszanyúlva a magyar didaktikai hagyományokhoz, egy nem elhanyagolható neveléstörténeti jelentőséggel bíró, 20. századi magyar pedagógus a nevelésről, a tanári pályáról vallott gondolatait elemezzük, hiszen véleményünk szerint Imre Sándor neveléstudományi munkássága a mai korszerű oktatásra is hatással van.

    102
  • ÉLETTERVEZÉS ÉS PÁLYAVÁLASZTÁS : HOGYAN SEGÍT A GYERMEKKORI BALESET A PÁLYAVÁLASZTÁSBAN?
    63-69
    Megtekintések száma:
    131

    Az élettervezés fogalma rendkívül összetett folyamat, de Mark Savickas (2015) szerint bizonyos részei kiválóan alkalmazhatók a pályaválasztási tanácsadásban is. Olyan új beavatkozási formáról van szó, amely élettörténeteket használ a mélyebb önismeret és célmeghatározás érdekében. Korábbi választásaink, döntéseink erősen befolyásolják életünk jövőbeli alakulását. Itt nem egyszerűen a „ki mint vet, úgy arat” elvről van szó, hanem a legkorábbi gyermekkori emlékek útmutatásáról anélkül, hogy terápiát végeznénk.

    85
  • HYDROCEPHALUS-SZAL SZÜLETETT TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT GYERMEK ‒ ESETLEÍRÁS
    71-81
    Megtekintések száma:
    305

    A tanulmány egy hydrocephalus-szal (vízfejűséggel) született, tanulásban akadályozott gyermek élet-útjának bemutatásával, személyiségfejlődésének, fejleszthetőségének elemzésével foglalkozik. A veleszületett vízfejűség hatásaként jellemzően értelmi, magatartásbeli, beilleszkedési zavarok alakulnak ki, melyek jelentős mértékben befolyásolják az egyén életminőségét. A publikációban egy tanulásban akadályozott hidrocephaliás tanuló esettanulmánya jelenik meg.

    170

Rendezvény beszámolók