Keresés
Keresési eredmények
-
Kárpáti, erdélyi, dácikus és pannon endemikus fajok a Szilágyság flórájában
259-267Megtekintések száma:352Az Erdélyi-medence és az alföldi pannon flóratartomány között elterülő romániai Szilágyság növénytakarójában az európai fajok mellett, a különböző földrajzi eredetű flóraelemek százalékos aránya igen magas. Ezek közül kiemeljük a keleti eredetű kontinentális, valamint a déli szubmediterrán jellegűek itteni széleskörű elterjedését. Jelentős számmal vannak képviselve az alább elemzett kárpáti (Aconitum moldavicum Hacq., Symphytum cordatum Waldst. & Kit.), erdélyi (Cephalaria radiata Griseb. & Schenk, Onosma pseudoarenaria Schur subsp. pseudoarenaria), dácikus (Helleborus purpurascens Waldst. & Kit., Phyteuma tetramerum Schur) és pannon (Centaurea sadleriana Janka), endemikus valamint szubendemikus fajok is, amelyek igen különböző jellegű termőhelyeken jelentkeznek.
-
A Crataegus nigra elterjedési területe és állománya
129–144Megtekintések száma:66A bennszülött fekete galagonya (Crataegus nigra Waldst. et Kit.) elterjedésével kapcsolatban több téves, illetve bizonytalan lelőhely került a szakirodalomba. Ennek oka, hogy régebbi publikációkban előfordulásai keverednek a hasonló Crataegus pentagyna, illetve a jóval később leírt C. ×degenii adataival. Munkánk során áttekintettük a korábbi szakirodalmat, a fellelhető herbáriumi példányokat, elemeztük, értelmeztük az ezekben fellelhető adatokat, számos esetben próbáltuk megfejteni a szöveges megjegyzéseket, valamint terepi bejárások során térképeztük a faj recens előfordulásait és felmértük állományait. Tanulmányunkban a téves és bizonytalan adatok kiszűrésével felvázoljuk a faj jelenleg ismert elterjedési területét, mely a Duna árterének Budapest és a Vaskapu közötti szakaszára, valamint két nagyobb mellékfolyó, a Dráva és a Száva Dunához közeli részeire korlátozódik. Eredményeink alapján feltételezhető, hogy a fekete galagonya a Duna szabályozása előtt jóval gyakoribb lehetett, különösen a hazai szakaszon. Jelenleg Gemenctől északra, valamint a Tisza torkolatától délre ritka, a Száva mellől és Belgrád környékéről valószínűleg kipusztult. Jelentős állománya található ugyanakkor Gemenc, Kopácsi-rét/Apatin (Cr/Srb), valamint Kabol-Dunagárdony (Srb) térségében. Elterjedési területének északi részén erőteljes visszaszorulása figyelhető meg, melynek oka elsősorban termőhelyeinek szárazodása, a Crataegus monogyna fajjal történő hibridizálódása és az özönnövények terjedése. Természetvédelmi helyzete itt a kipusztulással veszélyeztetett (critically endangered) kategóriába sorolható, míg másutt többnyire veszélyeztetettnek (endangered) tekinthető.
-
A kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum Jur.) Tolna megyei kutatásának történeti előzményei és mai eredményei
75-79Megtekintések száma:256A szerzők a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer keretében a kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum Jur.) Tolna megyei elterjedését vizsgálták. A közösségi jelentőségű fajnak eddig csak kevés ismert adata volt a vizsgált területen. A dolgozat összegzi a kisfészkű aszat Tolna megyei irodalmi- és aktuálisan gyűjtött előfordulási adatait.
-
A Thesium kernerianum Simonk. lektotipizálása
69-74Megtekintések száma:346A T. kernerianum a tágabb értelemben vett Keleti-Kárpátok endémikus növénye (SZÜCS 1943, MORARIU 1952, NEGREAN & DIHORU 2009, HURDU et al. 2012a, 2012b). A szerzők áttekintik a faj felfedezésének történetét, irodalmi és herbáriumi adatait, tipizálják a nevet, és helyesbítnek néhány, a szakirodalomban felbukkant tévedést. Habár a fajt Simonkai még az erdélyi flóraművének (SIMONKAI 1887) megjelenése előtt írta le a Királykőről és a Bucsecsről (SIMONKAI 1886a: 183), újabb források (HENDRYCH 1993, SÂRBU & MITITIUC 1994, NEGREAN & DIHORU 2009), tévesen, a flóraművet tüntetik fel a faj protológusaként. A faj felfedezését követően az 1960-as évekig nem találtak újabb lelőhelyeket a botanikusok, így az a képzet alakult ki, hogy a T. kernerianum csak a Délkeleti-Kárpátok egy-két pontján fordul elő (vö. JÁVORKA 1924–1925, SOÓ 1933, SZÜCS 1943, MORARIU 1952). HENDRYCH (1963) azonban a prágai herbáriumban felfedezett egy példányt, amelyett még 1935-ben, a Dél-Bukovinához tartozó Ráró-hegységben gyűjtött egy cseh kutató. Ez a lelőhely mintegy 250 km-rel északra tolta ki a faj addig ismert areáját. Később néhány ponton előkerült a Csukás-hegységből, a Csalhóból, és a sokáig figyelmen kívül hagyott (vö. MORARIU & BELDIE 1976, DIHORU & PÂRVU 1987) ráró-hegységi adat is megerősítést nyert (SÂRBU & ZÜNDORF 1993). A T. kernerianum jelenleg ismert lelőhelyeit OPREA (2005), CIOCÂRLAN (2009) és NEGREAN & DIHORU (2009), herbáriumi példányait MIHĂILESCU (2001) és NEGREAN & DIHORU (2009) foglalják össze. Kétes és megerősítést igényel a faj Fogarasi-havasokból (nem pontosított lelőhelyről) közölt adata (PUŞCARU-SOROCEANU et al. 1977). A szerzők felsorolják az általuk ismert herbáriumi példányokat (nagyjából gyűjtési időrendben), kiegészítve az eddig nem publikált anyaggal, továbbá a Simonkai originálék alapján lektotipizálják a T. kernerianum nevet. Ezzel a szakirodalomban tévesen közölt (BELDIE 1967, NEGREAN & DIHORU 2009) locus classicus (Bucsecs: Gaura-völgy) is helyesbítésre kerül. A faj tényleges locus classicus-sza a Királykő, ahonnan a lektotípus származik.
-
A magyar méreggyilok (Vincetoxicum pannonicum) állományfelmérése (2001–2019)
9–18Megtekintések száma:1564A magyar méreggyilok (Vincetoxicum pannonicum (Borhidi) Holub) pannon endemizmus, ismereteink szerint csupán országhatárainkon belül, a Budai-hegység néhány pontján, valamint a Villányi-hegységben a Szársomlyón fordul elő. Szükségesnek láttuk, hogy tisztázzuk a magyar méreggyilok ismert populációinak elhelyezkedését és állományainak nagyságát, ugyanis több téves dűlőnév is megjelent a szakirodalomban, az egyetlen populációnagysággal is foglalkozó publikáció pedig téves adatokat közöl. Ismert állományai a Budai-hegységben: Községi erdő (Budajenő); Szekrényes-hegy, Kő-hegy, Odvas-hegy, Szállás-hegy, Út-hegy (Budaörs); Fekete-hegyek (Páty); illetve a Villányi-hegységben a Szársomlyó (Nagyharsány). A teljes országos állomány az állományfelmérési tapasztalatok alapján 3550 tő körül van, a legnagyobb egyedszámú szubpopulációk a budajenői Községi erdő, a Szállás-hegy és a Fekete-hegyek területén találhatók. A magyar méreggyilok állománya a Budai-hegységben stabilnak mondható, a szársomlyói állomány sokkal sérülékenyebb: három kisebb foltban tenyészik és nagyjából 50 tőből áll. A felmérési időpontok alapján a virágzás csúcsa május 20. és 29. közé tehető.