Keresés
Keresési eredmények
-
Szombathely város kámoni és herényi vízbázis-védőterülete, mint növényzeti értékek menedéke
123–125Megtekintések száma:300A Szombathely északnyugati részén lévő kámoni és herényi vízbázis-védőterületek rétjei és erdősávjai évtizedek óta jó természetességi állapotúak. Botanikai értékeikkel szinte a Kőszegi-hegységet és az Őrséget hozzák el a város határába. Ez a rétek esetében a rendszeres kaszálás, az erdősávok vonatkozásában pedig a bolygatás hiányának volt köszönhető. Olyan növényfajok kisebb-nagyobb állományai fordulnak elő, mint például a Moenchia mantica, vagy a védett Orchis morio, Pyrola rotundifolia, Cephalanthera longifolia, Epipactis helleborine és Ophioglossum vulgatum. Az utóbbi években azonban egyes részeik egyre erősödő emberi zavarásnak (terepmotorozás, túragépkocsizás) vannak kitéve, ezért időszerű lehet védelmük kezdeményezése. E rövid esettanulmány is jelzi, hogy a megfelelően kezelt vízbázis-védőterületeknek fontos szerepe lehet természetközeli élőhelyek, ritka (esetenként védett) növényfajok (és a hozzájuk kapcsolódó állatvilág) térségjellemző képviselőinek, állományainak megőrzésében.
-
Az apró tyúktaréj (Gagea minima) előfordulása és élőhelyi viszonyai a Sorok-patak mentén (Vas megye)
189–194Megtekintések száma:335Az eurázsiai elterjedésű Gagea minima (L.) Ker Gawl. Magyarországon szórványosan előforduló kora tavaszi hagymás növény, amelynek a Nyugat-Dunántúlról mindössze egy aktuális előfordulását ismertük. Az elmúlt néhány évben a Sorok-patak mintegy 15 kilométer hosszú szakaszán számos állománya került elő. Élőhelyét a vízfolyás fölött emelkedő homokos talajú magaspart jelenti, ahol többnyire idegenhonos fafajok alatti nitrofil aljnövényzetben él. Az átalakított környezetben való hosszú távú túlélését elősegíthették a hagymái, amelyek az időszakos bolygatással rendszeresen szétszóródhattak. Lokális elterjedésében szerepet játszhatott a magok hangyák általi terjesztése is. A Gagea minima a Sorok-patak átalakított környezetének értékes reliktumfajaként értékelhető.
-
Adatok és kiegészítések Magyarország edényes flórájához
85-119Megtekintések száma:465Dolgozatunkban 584 taxon (faj, alfaj, változat, hibrid) 1593 aktuális elterjedési adatát mutatjuk be Magyarország területéről, az elmúlt néhány évből, összesen 184 flóratérképezési kvadrátot érintve. Számos természetes élőhelyre jellemző faj új florisztikai adatát közöljük, köztük számos védett fajét is. Emellett írunk közutak mellett megtelepedő fajokról, a vasúti infrastruktúrához kötődő fajokról és a városi flóra tagjairól. Felsorolunk továbbá néhány ritkább szántóföldi gyomot, illetve fiatalabb és idősebb parlagokon megtelepedő fajt is, valamint érdekesebb helyeken előkerült legelőgyomokat. Pontosítjuk, és bővítjük néhány taxonómiai okból adathiányos faj, vagy alfaj elterjedési területét. Felhívjuk a figyelmet az ökológiai-botanikai munkák flórahamisító hatására. Végül adatokat közlünk néhány hibrid-taxon aktuális elterjedéséről is.