Keresés
Keresési eredmények
-
Végveszélyben: a fejfás temetők botanikai és kultúrtörténeti értékei Magyarországon és Erdélyben
51-64Megtekintések száma:349Napjainkban világszerte tapasztalható a természetes élőhelyek pusztulása és eltűnése. Emiatt a kisebb kiterjedésű, de természetközeli állapotban lévő másodlagos élőhelyek, például a temetők szerepe egyre nagyobb természeti értékeink megőrzésében. Munkánk során Románia és Magyarország három különböző régiójában (Északi-középhegység, Alföld, Erdély) mértük fel 51 temető növénytani értékeit, és temetkezési szokásait. A vizsgált temetőkben összesen 25, a magyar jogszabályok szerint védett növényfaj előfordulását regisztráltuk, egy temetőben átlagosan 1,5 védett fajt találtunk. Megfigyeléseink alapján a hagyományos fejfás temetkezés helyét gyorsuló ütemben veszik át a modern temetkezési szokások. Nem reprezentatív közvéleménykutatásunk (n=102) szerint az átlagpolgárok 90%-a elégedett vagy nagyon elégedett a temetők jelenlegi állapotával. A fűnyírás gyakoriságát a válaszadók mintegy harmada megfelelőnek ítéli, kétharmada gyakoribbá tenné, 75%-uknak pedig a modern síremlékek jobban tetszenek, mint a hagyományos sírhantok. A fejfás temetkezés eltűnése (és ezzel összefüggésben a temetők hagyományos, „természetkímélő” használatának megváltozása) nem csak kultúrtörténeti szempontból jelent veszteséget, hanem a temetőkben fennmaradt természeti értékeket is veszélyezteti.
-
A csemege baraboly (Chaerophyllum bulbosum) etnobotanikai és kultúrtörténeti jelentősége a Kárpát-medencében
141–159Megtekintések száma:356A csemege baraboly (Chaerophyllum bulbosum) a kárpát-medencei etnobotanika egyik ikonikus növénye. A növény hozzávetőleg száz különböző magyar népi elnevezéssel, illetve azok alakváltozataival rendelkezik. A vadon élő csemege baraboly gyűjtéséről a 16. század végétől kezdődően vannak történeti adataink, de ezt a tevékenységet bizonyára már jóval korábban is űzték az itt élő népek. Az egész Kárpát-medencében, főként gyermekek, leginkább a növény gumóját (ritkábban a levelét is) gyűjtötték; melyet leggyakrabban nyersen, saláta gyanánt fogyasztottak. Az áttekintett szemelvények azt sugallják, hogy a 19. század vége felé hanyatlani kezdett népszerűsége, a 20. század közepén pedig már a „divatját múlt répák” közé sorolták, mely lassan kiszorult az étrendből. A 21. században csupán egyetlen erdélyi adatunk van gyűjtéséről és fogyasztásáról. Gyógyászati célból, egyéb Chaerophyllum és Anthriscus fajokkal egyetemben javallották a skorbut és hasmenés tüneteinek enyhítésére, valamint fekélyek borogatására. A középkor folyamán Kelet- és Közép-Európa szerte termesztették, mely tevékenység feltehetőleg a Kárpát-medencére is jellemző lehetett. Ezt sugallja Rogerius érseknek a tatárjárás idején írt beszámolója az elpusztított falvak kertjeinek növényeiről, melyek közt a csemege barabolyt is megemlíti. Ezt követően csak a 19. század közepétől vannak adataink a turbolya-répának nevezett kultúrváltozatának tényleges termesztéséről. Művelése ekkortájt szórványos, és már a 20. század közepe táján az elfeledett kultúrnövények táborát gyarapította. A növény már a 16. századtól kezdve szerepel magyar nyelvű szakácskönyvekben, főként az erdélyi gasztronómiában, számos recept hozzávalójaként. Népi felhasználásának emléke versekben és prózai írásokban a magyar kultúrában is megőrződött.
-
A bagolyfű (Glaux maritima) a Kárpát-medencében
10-20Megtekintések száma:436A 21. század fordulójára vált ismertté a bagolyfűről, hogy nem csak aktuális kárpát-medencei elterjedése nem ismert, de magyarországi élőhelyi viszonyait sem tanulmányozta senki. E dolgozatban áttekintem a faj jelenlegi általános elterjedését, irodalmi és herbáriumi adatok alapján részletesen, tájegységenként felsorolom egykori és jelenlegi ismert termőhelyeit a Kárpát-medencében, köztük a nemrég megtalált új lelőhelyeket is. Az élőhelyi jellemzőket 10 társulástani felvétel elemzése és irodalmi adatok alapján foglalom össze. A bagolyfű a mérsékelt övi tengerpartokon és a szárazföldek kontinentális klímájú belső területein fordul elő, így elterjedése alapján cirkumboreális faj, erősen diszjunkt areával. A Kárpát-medencében jelenleg a Szepességben (Szlovákia), a Mezőföldön (Magyarország) és Erdélyben (Románia) találhatók csak állományai. A korábban ismert erdélyi, felvidéki és hazai lelőhelyeinek nagyrészéről eltűnt, illetve az 1960-es évek óta nincs azokról semmiféle információ. A bagolyfű a Kárpát-medencében a szikes-sós talajú mocsárrétek növénye. Gyakoribb kísérőfajainak jelentős része sótűrő, eurázsiai vagy kontinentális elterjedésű mocsárréti növény. Hasonló jellegű élőhelyeken él Mongóliában és Észak-Amerikában is. A nálunk előforduló társfajai közül több az Északi-Kárpátokban, Mongóliában és Utah-ban is megtalálható. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a bagolyfű a 20. század végére a Kárpát-medence egyik ritka és veszélyeztetett fajává vált. Termőhelyeinek növényzete nem nyújt magyarázatot arra, hogy a Dunától keletre miért hiányzik ez a faj.
-
Irodalmi figyelő
259-260Megtekintések száma:156Kovács J. A. (2019): Székelykeresztúr vidékének növényzeti öröksége. – Tortoma Könyvkiadó, Barót, 780 pp.
Király G. & Takács G. (2020): A magyar Fertő edényes flórája. – Rence 3., Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság, Sarród, 430 pp.
-
Sztána és Zsobok (Kalotaszeg) flórája
114-132Megtekintések száma:282Hozzávetőleg 30 év elteltével megismételtük PÉNTEK & SZABÓ (1985) kalotaszegi botanikai és etnobotanikai kutatásait, intenzívebb módon, de rövidebb idő alatt, és mindössze 2 település határában (Sztána és Zsobok). A tanulmány a két falu aktuális flóralistáját mutatja be, kiegészítve az egyes taxonok gyakorisági értékével (1–5-ös skálán). Összesen 747 taxont jegyeztünk fel, ezek közül kettőt (Cypripedium calceolus, Eriophorum latifolium) mi nem láttuk, de a helybéliek szerint előfordulnak a területen. A két falu valamelyikéből korábban jelzett taxonok közül 74 előfordulását nem tudtuk megerősíteni, viszont 51 új, korábban nem jelzett taxont találtunk. Néhány faj (pl. Crepis praemorsa) eltűnését a tájhasználat megváltozása okozhatta. Új gyom- és özönnövények jelentek meg (pl. Ambrosia artemisiifolia, Galinsoga ciliata, Senecio vernalis), mások eltűntek (pl. Conringia orientalis, Lolium temulentum). Sikerült kimutatnunk néhány érdekesebb fajt is (pl. Centaurium pulchellum, Carex otrubae, C. serotina, Lathyrus pannonicus subsp. collinus, Leucanthemum irrcutianum, Minuartia viscosa, Peucedanum rochelianum, Quercus pubescens, Trifolium diffusum, T. micranthum).
-
Apró közlemények
168-174Megtekintések száma:6671. A Lycopodium clavatum L. előfordulása az Egri-Bükkalján
2. Néhány adat Debrecen urbán-flórájához3. Kiegészítések a Magyarország orchideáinak atlasza elterjedési adataihoz
4. Sisyrinchium bermudiana L. új előfordulási adata a Kárpát-medencében
5. A légyfogó (Myagrum perfoliatum L.) előfordulása Mezőberény mellett