Keresés
Keresési eredmények
-
Adatok a Duna Komárom-Esztergom és Fejér megyei szakaszainak flórájához
157–168Megtekintések száma:277A cikk elsősorban a Duna árterének vízi és iszapnövényzetével foglalkozik. Az adatok többnyire a 2019-es, tartósan alacsony vízállás mellett végzett felmérések eredményeit tükrözik. A Komárom-Esztergom megyei szakasz iszapnövényzete viszonylag jól kutatottnak számít, míg a Fejér megyei korábban alig volt ismert. A vizinövények közül a Gönyű és Neszmély közötti szakaszról korábban ismert, egyébként is ritka Hippuris vulgaris és Hydrocharis morsus-ranae nem került elő. Megjelent viszont több veszélyes özönnövény, így a Salvinia molesta, Myriophyllum aquaticum, Limnobium laevigatum, valamint a Crassula helmsii, melynek ez az első hazai adata. Hosszú évtizedek után ismét előkerült a Vallisneria spiralis, jelen van az Elodea canadensis, illetve egyre elterjedtebb az Elodea nuttallii és az Azolla taxonok. Az iszapnövényzetben új fajként jelent meg, sőt meglehetősen elterjedt lett a Lindernia procumbens és az adventív Lindernia dubia. Özönnövények közül megjelent a Cyperus esculentus, az Euphorbia maculata és az Eleusine indica. A korábban ismerthez képest jóval elterjedtebb lett a Veronica catenata és a Schoenoplectus triqueter, valamint nagyobb állományai vannak a Cyperus glomeratus-nak. A nyílt kavicsos felszínek érdekes növénye a több lelőhelyen is megtalált Polygonum graminifolium, melynek egészen a közelmúltig nem voltak aktuális hazai adatai.
-
Adatok és kiegészítések a magyarországi adventív flóra kivadult, meghonosodott és potenciális inváziós fajainak ismeretéhez
111-156Megtekintések száma:59647 dunántúli és alföldi település flórájának felmérése kapcsán, 52 magyarországi flóratérképezési kvadrátból, összesen 157 hazánkban adventív növényfaj adatait közöljük. Az itt sorolt ritka, érdekes vagy a legutóbbi hazai neofiton fajokat összegző listán nem szereplő növényeken belül 65 az ország flórájára új taxonnak számít. A listázott fajok egy része ritka, alkalmilag elvaduló (pl. Lagurus ovatus, Salvia coccinea), az ország jelenlegi klimatikus viszonyai között szaporodni nem képes (pl. Cupressus sempervirens, Punica granatum) faj, de akadnak közöttük potenciális özönnövények is (pl. Celtis sinensis, Lonicera japonica). A kitekintésben felhívjuk a figyelmet az urbánus területek idegenhonos növényfajainak megjelenését és terjeszkedését előidéző gyakorlatokra (pl. zöldterület fenntartás), az e tekintetben speciális urbánus élőhelyekre (pl. magán és botanikus kertek), továbbá a jövőben a klímaváltozás hatására egyre gyakrabban fellépő folyamatok jelentőségére (pl. laurifillizáció, termofil taxonok terjeszkedése).
-
A Cuha-völgy aktuális botanikai felmérése: élőhelytérképezése és védett fajai
80-88Megtekintések száma:77A közlemény a Cuha-völgyben 2009 és 2011 között gyűjtött fontosabb florisztikai adatokat és a terület aktuális élőhelytérképét adja közre. A völgy természetföldrajzi tényezői sokszínű erdei ökoszisztéma kialakulását tették lehetővé, mely az évszázadok során – a sorozatos erdőkiélések ellenére is – többé-kevésbé megőrizte természetközeli jellegét. A terület domináns vegetációtípusát a bükkösök alkotják. Sajátos, kiemelendő élőhelyei a szurdokerdők, törmeléklejtő erdők és bükkös sziklaerdők. A szurdokerdők feletti dombtetőkön, teraszokon és déli kitettségű, magasan fekvő lejtőkön mészkedvelő tölgyes jellegű sziklaerdő található. A területen jelenleg összesen 423 hajtásos növényfaj (köztük 31 védett taxon) előfordulása ismert. A Zirc irányába kiszélesedő völgyben a szurdokerdőkre, égerligetekre jellemző növényzetet – mindvégig a Cuha-patak partján maradva – özönnövények (Impatiens glandulifera, Fallopia spp., Heracleum mantegazzianum) váltják fel, kiszorítva ezzel az őshonos patakparti növényfajokat.
-
Sztána és Zsobok (Kalotaszeg) flórája
114-132Megtekintések száma:132Hozzávetőleg 30 év elteltével megismételtük PÉNTEK & SZABÓ (1985) kalotaszegi botanikai és etnobotanikai kutatásait, intenzívebb módon, de rövidebb idő alatt, és mindössze 2 település határában (Sztána és Zsobok). A tanulmány a két falu aktuális flóralistáját mutatja be, kiegészítve az egyes taxonok gyakorisági értékével (1–5-ös skálán). Összesen 747 taxont jegyeztünk fel, ezek közül kettőt (Cypripedium calceolus, Eriophorum latifolium) mi nem láttuk, de a helybéliek szerint előfordulnak a területen. A két falu valamelyikéből korábban jelzett taxonok közül 74 előfordulását nem tudtuk megerősíteni, viszont 51 új, korábban nem jelzett taxont találtunk. Néhány faj (pl. Crepis praemorsa) eltűnését a tájhasználat megváltozása okozhatta. Új gyom- és özönnövények jelentek meg (pl. Ambrosia artemisiifolia, Galinsoga ciliata, Senecio vernalis), mások eltűntek (pl. Conringia orientalis, Lolium temulentum). Sikerült kimutatnunk néhány érdekesebb fajt is (pl. Centaurium pulchellum, Carex otrubae, C. serotina, Lathyrus pannonicus subsp. collinus, Leucanthemum irrcutianum, Minuartia viscosa, Peucedanum rochelianum, Quercus pubescens, Trifolium diffusum, T. micranthum).