Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A városi zöldterületek szerepe a demenciával élők és gondozók jóllétének megőrzésében
    50-77
    Megtekintések száma:
    228

    Empirikus kutatásunk célja annak feltérképezése volt, hogy a városi lakókörnyezet zöldterületein tett séta hogyan járul hozzá a demenciával élő betegek és az őket gondozó családtagjaik jóllétének megőrzéséhez. A vizsgálatban 3 gondozó-gondozott diád vett részt, a gondozók a rendszeres közös sétákról egy hónapon keresztül (2021 április-májusban) készítettek naplóbejegyzéseket. A naplóírás mellett egy kvantitatív kérdőív kitöltése is a gondozók kutatótársi feladatának részét képezte, amelyben a gondozók értékelték saját és demenciával élő hozzátartozójuk mentális és hangulati állapotát, valamint a kettejük együttműködését a séta előtt, alatt és után. A 39 sétáról beérkezett kérdőívek értékelései alapján a gondozottak és a gondozók esetében is az eredmények szignifikáns javulást mutattak a mentális állapot és hangulat tekintetében, illetve a kettejük együttműködésének alakulásában is a séta hatására. Ezt a tendenciát a naplóbejegyzések szöveges tartalmai is alátámasztották, magyarázták. Kis mintás kutatásunkban sikerült tehát igazolni, hogy az általunk vizsgált gondozó-gondozott diádok esetén a városi zöld környezetben tett séta mindkét fél hangulati és mentális állapotára, valamint kettejük együttműködésére is kedvező hatású volt. Eredményünk jelentősége abban áll, hogy hazai mintán is alátámasztja a városi zöldterületek egészségmegőrzésben betöltött szerepét krónikus betegek és gondozó családtagjaik körében: a séta a természetben ily módon egy alacsony költségű, általánosan pozitív hatású és relatíve könnyen és sokak számára elérhető, mégis nagy hatású intervenciónak tekinthető.

  • A városi zöldterületek pozitív hatása a demenciával élők és gondozóik jóllétére
    72-73
    Megtekintések száma:
    114

    2021 tavaszán az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpontja és a Budapesti Corvinus Egyetem közötti hároméves pályázati együttműködés tette lehetővé interdiszciplináris kutatásunk megvalósulását. Empirikus kutatásunk célja annak feltérképezése volt, hogy a városi zöldterületeken tett séta hogyan járul hozzá a demenciával élő betegek és az őket gondozó családtagjaik jóllétének megőrzéséhez.

    Módszer
    A kutatás során többféle módszertant alkalmaztunk a téma vizsgálatára. Először egy sétainterjút végeztünk a gondozó-gondozott diádokkal, majd a gondozó hozzátartozók 1 hónapon keresztül naplót vezettek a sétáik alatti történésekről, élményeikről. A naplózás kvalitatív módszertanát egy rövid kérdőív formájában kvantitatív mérési módszerrel is kiegészítettük.

    Előadásunkban elsődlegesen a kvantitatív eredményeket mutatjuk be, illetve az ezeket alátámasztó napló bejegyzésekből szemezgetünk. A kutatótársnak tekintetett gondozó hozzátartozókkal legvégül egy fókuszcsoportos beszélgetést folytattunk, ahol prezentáltuk a kérdőív eredményeit, és ezekről kértük véleményüket, mintegy megerősítés vagy elvetés céljából.

    A vizsgálatban való részvételt vállaló 3 gondozó-gondozott diád 2021 április-májusban folytatta a kutatás keretében a sétákat, 4 héten keresztül, heti 3 alkalommal. Összesen 39 séta adatait dolgoztuk fel.

    Eredmények
    Az eredmények azt igazolták, hogy a séta mind a gondozottak, mind a gondozók esetében szignifikáns javulást eredményezett a mentális állapot és hangulat tekintetében, illetve a kettejük együttműködésének alakulásában. A kvantitatív eszközzel detektált változást pedig a naplóbejegyzések szöveges tartalmai is alátámasztották, illetve magyarázták.

    Kutatásunk egyediségét a módszertanok vegyítése, jelentőségét pedig az adja, hogy hazai mintán támasztja alá a városi zöldterületek egészségmegőrzésben betöltött szerepét krónikus betegek és családtagjaik körében. Fő üzenetünk, hogy a természetben eltöltött idő, séta egy alacsony költségű, általánosan pozitív hatású, relatíve könnyen és sokak számára elérhető, mégis nagy hatású jóllét növelő intervenció.