Keresés
Keresési eredmények
-
A digitalizáció néhány elemének időseket érintő hatásai – Karantén előtti helyzetkép
29-51Megtekintések száma:984Az idősek számának és arányának növekvő tendenciája egyéb változásokkal párhuzamosan jelentkezik, ami nem csak kihívást jelent az ellátórendszereknek, hanem az időskori aktivitás fenntartásával lehetőségek széles spektrumát nyitja meg az idős személyek előtt. Az egyik ilyen lehetőség az idősoktatás, azon belül is a szaporodó Senior Akadémiák, a hazai felsőoktatási intézmények idősoktatási kezdeményezései. Ugyanakkor a XXI. századi változások egyik legmarkánsabb eleme a digitalizáció, ami az idősoktatásban is új szerepet készül betölteni a közösségi terektől való kényszerű távolmaradás okán. A tanulmány a digitalizáció néhány területének társadalmi hatásait írja le, kifejezetten az idősebb korosztályok szempontjából. Az egészségügyi aspektusokon túl két terület, a közösség támogató ereje, illetve az elmagányosodás ellen ható törekvések adják az innovatív megoldások társadalmi jelentőségének gerincét hazánkban. A tanulmány a pandémiát megelőző időszak helyzetképét rögzíti az aktív idősödés digitalizációval összefüggő néhány meghatározó területén.
-
Új szerepben 60 fölött az online térben
19Megtekintések száma:261Az előadó esettanulmányként saját példáján mutatja be, hogy egy új szerepvállalás milyen pozitív változásokat hozhat egy nyugdíjas korú ember életében.
Az időskori aktivitás az ő esetében családi örökség, édesapja 83 évesen bekövetkezett haláláig folyamatosan dolgozott szaklektorként és fordítóként, nagyapja 82 éves korában megnyert egy pályázatot, amely a korszerű fizikatanítási módszerekről szólt.
Arató András villamosmérnöki munkaköréből történt nyugdíjba vonulása után, 65 éves korában egy véletlennek köszönhetően vált az interneten főleg a fiatalok körében ismertté. Szomorkásan mosolygó fotói alapján elnevezték a fájdalmát elrejtő Hide the pain Haroldnak, és a képeiből elkezdtek vicces mémeket gyártani. Kezdetben nem fogadta el új szerepkörét, megpróbált küzdeni ellene. Több évbe telt, mire rájött, hogy amit nem tud megváltoztatni, annak az élére kell állni. 72 évesen jutott el odáig, hogy létrehozott egy saját internetes oldalt a rajongói számára, és elkezdett azon dolgozni, hogy a kezdetben nem mindig pozitív üzenetet hordozó mémeket egy követhető, pozitív életszemlélet váltsa fel. Az alapgondolat, hogy az élet kisebb-nagyobb kellemetlenségeit nem kell túl komolyan venni, egy bánatos mosollyal túl kell lépni rajtuk, visszhangra talált a fiatalok körében. Követőinek száma világszerte már meghaladja a félmilliót, de legsikeresebb posztjai a megosztások révén tízmilliókhoz jutnak el.
Az így szerzett népszerűség megváltoztatta a mindennapi életét. Meghívások révén Szibériától Dél-Amerikáig eljutott a világ számos országába, korábban inkább introvertált személyisége nyitottabbá vált a közszereplésre. A világ eseményeivel, az újabb technikai lehetőségekkel, a fiatalok gondolkodásmódjával való lépéstartás állandó elfoglaltságot jelent számára. Története egyszeri és megismételhetetlen, de példát mutat arra, hogy egy időskori karrierváltásnak milyen pozitív következményei lehetnek.
-
„Tanulom a korom” Interaktív tananyag fejlesztése időskorúak aktív életvezetésével kapcsolatos témakörben
116-118Megtekintések száma:220A harmadik életkor tanulását megközelítve, már nem az a kérdés, hogy taníthatók, képezhetők-e az idősek, hanem, hogy hogyan, meddig és milyen céllal? Az évtizedek alatt egyénenként, egyénekben kialakult tanulási utakról való letérés valószínűleg már nem időskorban fog megtörténni. Egyre nagyobb hangsúlyt és szerepet kap a nem- formális tanulás, a szabadidőben végezhető, szórakozást nyújtó tanuláselsajátítás kevésbé kötött formái lépnek előtérbe (Ollé, 2020). A szellemi frissesség támogatása történhet hagyományos módon például könyvekkel, folyóiratokkal, de egyre inkább internetes kurzusokkal, szenior egyetemek nyújtotta programokkal is (Bene, 2017).
Előadásomban egy interaktív tananyag bemutatása szerepel, mint lehetséges új tanulási forma (Ollé, 2017). A mindenkit érintő időskori életvezetési megoldásokat ötvöztem az e-learninggel, mint új tanulási metódussal. Szeretném megismertetni az 50+ --os korosztályt a mikrotanulás nyújtotta lehetőségekkel. A „Tanulom a korom” kurzus otthoni ismeretszerzésre, ismeretbővítésre, önálló tanulásra szánt tananyag. Legtöbben akkor nézünk, olvasunk, tanulunk utána a dolgoknak, amikor magunk is érintetté válunk. Ez a lépés is megelőzhető a preventív, fejlődés- orientált szemlélettel. Olyan kérdésekre is keresem a választ, mint hogy rendelkezik--e az 50+-os korosztály megfelelő kompetenciával (Bene et al 2020), motiváltsággal egy online kurzus, vagy e-learning tananyag hatékony elsajátításához? Az öregedés folyamatában -érintettség, vagy prevenció okán- lehet-e egy e-learning tananyag jó motiváció a kurzuslátogató számára? A kipróbálás tanulságai - pozitív és negatív aspektusból- egyaránt bemutatásra kerülnek.
Irodalomjegyzék
Bene, Á., Móré, M., Zombory, J. (2020) A digitalizáció néhány elemének időseket érintő hatásai – Karantén előtti helyzetkép, Magyar Gerontológia, 12(39). pp. 29-51.
Bene, Á. (2017) Idősoktatás felsőfokon, Magyar Gerontológia, 9(33). pp. 49-70.
Ollé, J. (2020) Aktuális trendek és kihívások az e-learning fejlesztésekben In: Simonics, István; Holik, Ildikó (szerk.) (2020) Új kutatások a szakképzés és a felsőoktatás területén : IX.Trefort Ágoston Szakképzés- és felsőoktatás-pedagógiai konferencia tanulmánykötet Budapest, Magyarország : Óbudai Egyetem pp. 193-203
Ollé, J. (2017) Trendek az oktatásinformatikában In: Hülber, László (szerk.) (2017) A digitális oktatási kultúra módszertana, Eger, Magyarország : Eszterházy Károly Egyetem pp. 9-25. -
A zeneterápia lehetőségei idősgondozók kiégésének megelőzésében
30-31Megtekintések száma:731Az idősek növekvő számával és arányával az idősgondozás iránti igény növekedése is prognosztizálható. A segítő szakmákban, és ezen belül az idősgondozás területén a szakemberhiány évek óta fennáll Magyarországon. A munkával való elégedettség elősegítése és fenntartása a kiégés, a pályaelhagyás megelőzése így a munkavállalókon túlmutató, az egész szociális szektort is érintő (és még azon is túlmutató) jelentős társadalmi kérdés.
A segítő szakmákban dolgozó szakemberek egyik legnagyobb kihívása az elvárás (belső és külső) teljesítése, a folyamatos, magas színvonalon végzett szakmai tevékenység. A segítő foglalkozásúak, így az egészségügyi dolgozók, szociális munkások, pedagógusok, pszichológusok, lelkészek munkájának lényegi része a humán segítés. A fokozott terhelés, a szakmai és személyes elvárások (a segítési vágy és a túlzott elvárások együttese) kiégéshez vezethetnek. A kiégést úgy is meghatározhatjuk mint a személyiség lelki és fizikai erőforrásainak kiapadását. A jelenség kialakulásában belső és külső tényezők egyaránt szerepet játszanak. Az egyik legmeghatározóbb külső tényező a stressz. Tünetei igen változatos formában jelentkezhetnek megnehezítve az egyén szakmai tevékenységét és a szervezetben való hatékony működését.
A kiégés megelőzhető a munkakörülmények módosításával, vagy az egyén támogatásával. A megfelelő körülmények megteremtésével a zeneterápia mindkét beavatkozási pontot megcélozza.
A zene és a ritmusnyelv szinte egyidős az emberiséggel. Már az ókori kultúrában a testi, lelki, szellemi és művészeti területek hatásai egységet képeztek, és így intenzívebb, közvetlenebb hatást gyakoroltak a szociális élet eseményeire, gazdagabb önkifejezési formákat kínálva az emberek számára. Ezek a folyamatok azóta is jelen vannak az emberi közösségekben. Kutatásokkal igazolták, hogy már a magzat is élénken reagál a zenére. A zene és a zenei képzés hatásait széles szakirodalmi bázison kutatják, a zene serkentő vagy éppen nyugtató hatásait széles körben alkalmazzák. A zeneterápia egyik elterjedt alkalmazási területe a stressz kezelés.
A zenét az ember nem csupán kívülállóként hallgatja, hanem át is éli. Részben ez is hozzájárul a zene terápiás felhasználásának terjedéséhez.
A zeneterápiát ma már olyan módszerként értelmezzük, amely a zenét, annak elemeit eszközként használja fel a prevenció, a korrekció, a gyógyítás és a rehabilitáció területén.
A zeneterápia alapvetően háromféle módon alkalmazható.
- Az aktív forma esetén a terápiában részt vevő személyek maguk is zenélnek.
- A receptív forma bizonyos zeneszámok által keltett érzelmekkel, hangulatokkal, indulatokkal dolgozik.
- Komplex terápia esetén más tevékenységek is kísérhetik.
Az idősellátásban dolgozókat célzó zeneterápia alkalmazásában az utóbbi két alkalmazási mód kerül előtérbe. A zene stílusának megválasztásán túl, a hangerőnek és hangminőségnek is fontos szerepe van. A komplex terápiás mintázatok további eleme lehet az aromaterápia, a mozgás, a tánc.
A megvalósításban olyan lényeges kérdéseket kell tisztázni, mint a helyszín és infrastruktúra, a tárgyi és személyi feltételek, a munkaszervezés.
A COVID 19 járvány egyik markáns jellemzője, hogy a járvány halálos áldozatainak többsége éppen az időskorúak közül kerül ki, sőt, az időskorúak bentlakásos intézményeiben történtek a legdrámaibb fertőzések a járvány tavaszi időszakában.
Az időseket ellátó intézmények dolgozóinak azon túl, hogy a többletfeladatok ellátására, a fertőzés miatt kieső kollégák pótlására tekintettel többletmunkát kell végezniük, gyakran ápoltjaik elvesztésével is szembesülniük kell. Ez fokozott stresszt jelent, ami fokozott megküzdést igényel. Ebben a helyzetben előtérbe kerülhetnek az olyan módszerek, amelyek a stressz csökkentését a munka fenntartásával, vagy mérsékelt munkakieséssel biztosíthatják. A zeneterápia egy ilyen módszer lehet a stresszcsökkentés fegyvertárában.