Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Az érdemtelen szegénység mint társadalmi viszony
    43-60
    Megtekintések száma:
    446

    Tanulmányunk az aktuális szegénység-diskurzusokkal foglalkozik a magyar romákkal kapcsolatban. Ehhez az underclass elméletet alkalmazva, az extrém szegénység megközelítéseit három csoportba soroljuk. Az első a politikai gazdaságtani megközelítés, amely a szegénységet az össztársadalmi fejlődésre vezeti vissza. A második a kulturális megközelítés, mely szerint a szegénység bizonyos viselkedésbeli
    hiányosságok („kultúra”) eredménye. Végül a harmadik a kölcsönhatás-megközelítés, amely szerint a szegénységet össztársadalmi tényezők indukálják, és az érintettek szegénység-specifikus kulturális
    jellegzetességei perpetuálják. A tanulmány második felében három diskurzus témakört dolgozunk fel, aszerint hogy milyen megközelítés jellemzi. A tudományos szférában elsősorban a kölcsönhatásmegközelítés az uralkodó, amelynek fő vonzerejét az adja, hogy sok, akár heterogén megfigyelés könnyen kauzális kapcsolatba hozható egymással. A nyilvános diskurzusok terén – egy internetes vitát és két „botrányt” elemzünk – a kulturális megközelítés dominál: a romák szegények, mert romaként kulturális (magatartási) deficitek jellemzőek rájuk. Az érintettek vélekedéseiben főként a politikai gazdaságtani megközelítés elemei fedezhetők fel, miszerint a szegénység az általános elszegényedési tendenciákra, a regionális elhanyagoltságra és a csoporttal szembeni diszkriminációra vezethető vissza.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: I32, J15, J71, O15, Z13

  • Az elszegényedés térökonómiai vizsgálata Dél-Alföldön
    61-75
    Megtekintések száma:
    132

    A tanulmány a gazdasági válságnak és az azzal együtt járó negatív gazdasági jelenségeknek a hatását vizsgálja a Dél-Alföld régióban élők jövedelmi szegénységére. A jövedelmi szegénység regionális alakulását a keresőtevékenységből élők jövedelmi adataiból képzett szegénységi mérőszámok segítségével mutatja be. Ezt követően azt vizsgálja, hogy a gazdasági teljesítmény változása miként befolyásolja a szegénységi mutatókat. A számítások során beigazolódik, hogy nemcsak adott megye gazdasági növekedése, hanem a környező megyék gazdasági teljesítménye is jelentős hatást gyakorol a szegénységi ráta alakulására. A gazdasági növekedés azonban nem elegendő a szegénység mélységének csökkentésére, tehát a szegénységben élők helyzetének javítására más eszközöket is igénybe kell venni. Végül a területi
    autokorreláció meglétét, illetve hiányát vizsgálja meg a régióban.

    Journal of Economic Literature (JEL) kód: I32, R12

  • Huszonegy közgazdasági érv a feltétel nélküli alapjövedelemmel szemben
    5-29
    Megtekintések száma:
    380

    Összeurópai szinten és Magyarországon is élénk társadalmi vita folyt 2013/2014 fordulóján a feltétel nélküli alapjövedelem (FNA) intézményének megvalósíthatóságáról. Ennek a diskurzusnak fontos állomása volt egy, a magyar viszonyokra adaptált 100 oldalas koncepció megjelenése. A Bánfalvi István nevével fémjelzett tanulmány alapgondolata, hogy 2015-től alanyi jogon minden gyermek 25 ezer, minden felnőtt 50 ezer, illetve minden várandós nő 75 ezer forintot kapjon. A jelen tanulmány egyfelől konkrét bírálatát adja ennek a 25–50–75 javaslatnak, másfelől igyekszik szélesebb statisztikai keretek között vizsgálni a jövedelmi szegénység magyarországi adatait. A tanulmány végkövetkeztetése az, hogy a szegénység csökkentése szempontjából a kistelepülésekre bezsúfolódott roma népesség újramobilizálása a jövő kulcskérdése.

    Journal of Economic Literature (JEL) kódok: H21, I38, J15