Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Nemzetközi jégkorong egyesületek CSR tevékenységei
    Megtekintések száma:
    131

    Nemzetközi viszonylatban elmondható, hogy napjainkra a társadalmi felelősségvállalás (corporate social responsibility – CSR) egyre nagyobb hangsúlyt kap a sportszervezeteknél. Ezzel párhuzamosan, folyamatosan nő azon nemzetközi kutatások és tanulmányok köre, melyek a CSR koncepció gyakorlatba való megjelenését vizsgálják a sportban.

    Jelen tanulmány célja, hogy szakértői interjúk segítségével bemutassa, a CSR filozófia helyét, szerepét és gyakorlati megjelenését a sportban és egyes régre gyökerező, jégkorong kultúrával rendelkező finn és svéd jégkorong egyesületek esetében. Választ kaphatunk arra, hogy miként integrálták mindennapi működésükbe a környezetvédelmi tevékenységeket és a társadalom segítését. Külföldi jó gyakorlatokat olvashatunk, melyek alapján ez a tanulmány segítséget nyújthat hazai sportegyesületeknek, CSR tevékenységük kialakításához.

  • A társadalmi felelősségvállalás szemléletének megjelenése gazdasági képzésben részt vevő egyetemi hallgatók körében
    1-10
    Megtekintések száma:
    249

    A vállalatok működésének legfontosabb célja a fogyasztók igényeinek kielégítése, s ennek segítségével a profitszerzés. Napjainkban azonban egyre inkább előtérbe kerül, hogy e két célkitűzésen túl a szervezeteknek a társadalmi felelősségvállalás terén is van tennivalójuk. Ezzel kapcsolatban merülhet fel bennünk a kérdés, hogy vajon ezt a típusú elköteleződést és attitűdöt szükséges-e tanítani a gazdasági képzésben részt vevő hallgatóknak (s egyáltalán lehet-e), illetve hogy ettől függetlenül is: milyen mértékben jellemző rájuk ez a fajta tudatosság. Tanulmányunkban gazdasági képzésben részt vevő egyetemi hallgatókat kérdeztünk meg kettős céllal: egyrészt, hogy szerintük a vállalat célkitűzéseiben mennyire fontos a társadalmi felelősségvállalás, másrészt pedig, hogy szerintük mennyire kell ennek a szemléletmódnak az oktatásban megjelennie.

  • CSR stratégia alkotás
    344-354
    Megtekintések száma:
    684

    A társadalmi felelősség szükségességének kiinduló pontja a társadalmi és környezeti értékek romlása, rombolása elleni fellépés. A társadalmi és gazdasági tényezők indukálják, hogy mind a társadalom mind a gazdaság ezen belül a vállalatok is előtérbe helyezzék társadalmi szerepüket. A vállalati felelősségvállalást szükséges beépíteni a vállalat stratégiájába, hogy hosszú távon még inkább tervezhető legyen, hiszen, a CSR így tudja kifejteni leginkább hatását, mely végső soron a profit maximalizálásához vezethet. Ahhoz, hogy stratégiát tudjunk kidolgozni, elsőként meg kell vizsgálnunk a tágabb környezetet, melyhez a PEST elemzést alkalmazhatjuk, az elemzés révén képet alkothatunk a társadalmi, jogi, polotoikai, szociális környzetről. A vállalat szűkebb környzeetének megvizságálására a SWOT elemzést használhatjuk, anak érdekében, hogy megállapíthassuk a vállalat erősségeit, gyengeségeit, lehetőségeit és veszélyeit. Ezekből kiindulva lehet meghatározni a Hoshin Kanri módszer segítségével ki tudja alakítani a vállalat a saját CSR startégiáját mind rövid mind hosszú távon, annak érdekében, hogy a vállalti kultúra részévé váljon.

  • The Impact of labor Turnover on The Service Quality of Hotels
    98-105
    Megtekintések száma:
    346

    This study aimed to know the dimensions of labor turnover (low morale, poor employees training, payment, job satisfaction) and study the effect of these dimensions on the quality of service in hotels. The results of multiple regression show that there is an effect of dimensions labor turnover on quality of service. Correlation between labor turnover and tangibility was the strongest and there is a moderate relationship between labor turnover and each of responsibility, reliability, assurance, and empathy.

  • Corporate Social Responsibility Scenario in Jordan: Transformation Context
    1-10
    Megtekintések száma:
    254

    Corporate social responsibility (CSR) is not an alien concept in Jordan; although it has been seen so far as a philanthropic activity in keeping with Jordanian traditions. Jordan is an old state, politically stable and it is now in transformation from the point of CSR view, since more and more Jordanian stakeholders are becoming aware of the CSR concept and some firms in Jordan are working their way towards strategizing CR efforts. However, business still not fully grasps CSR practices and still considers CSR as part of philanthropy framework rather than lifting it to an upper level and taking it as a strategic approach to sustainability. Unfortunately, CSR in Jordan faces impeding obstacles: economic challenges, lack of government’s incentives, skill-set, weak transparency and disclosure, and finally management and governance. This study attempts to present the picture of the transformation of CSR in Jordan and discuss its main steps of evolution, moreover, it aims to analyze the challenges and future prospects of CSR on a national level. Regarding the applied research method, the paper’s data sources are of secondary research and I have used desk research to illustrate most important points and findings on the topic.

  • The Middle East perspective of Corporate Social Responsibility
    282-291
    Megtekintések száma:
    217

    Corporate social responsibility (CSR) in the Middle East is gaining more importance than in the past. Although it still remains more about philanthropy and charity, it moves towards a more strategic approach which includes formalizing ways of giving, as a set of non-random actions, and focuses more on addressing social ills and environment, economic challenges, that are hindering development. However, the business in the region has not yet taken the step to fully integrate the CSR into their core business operations. The most common challenges that facing the CSR implementation are the lack of government requirements and incentives, spreading awareness, building CSR partnership model, going beyond the marketing and PR campaigns, and full integration of CSR into the business strategy. In this paper, we aim to introduce the current state of the CSR in the Middle East and its perspectives, besides reviewing its evaluation stages, motivations, and current challenges. Moreover, we aim to examine CSR common practices through examples from the financial sector. The research method applied in this research is based on secondary data sources and we have used desk research to illustrate most important points and findings on the topic.

  • A döntési vezetői szerep átalakulása
    26-40
    Megtekintések száma:
    61

    A vezetői döntéshozatal fontos a szervezetek sikeres működésében, ezért szükséges, hogy a vezetők megértsék azokat a tényezőket, amelyek hatással vannak a döntéseikre. A döntéshozatal mindig a vezető feladata, de a változó világban még inkább meghatározó sikertényező. A jó döntés meghozatalához idő, tapasztalat és alapos problémamegoldó képesség szükséges. Kutatásaim során, szakirodalmi források feldolgozásával azonosítottam több olyan szereptényezőt, amelyek egyértelműen hatással vannak a döntési szerepre, annak megvalósulására. Továbbá, saját szerkesztésű kérdőívet állítottam össze a döntési szerep vizsgálatához a modern szervezetekben. A 230 kitöltőtől beérkezett válaszokból különböző statisztikai módszerekkel elemeztem az adatokat. Eredményeim alapján a konfliktuskezelés, a kockázatvállalás és a probléma alapos megismerése erőteljesen meghatározzák a vezetői döntési folyamatokat. A vezetőknek az a képessége, hogy hatékonyan kezeljék a konfliktusokat, jelentős hatással van a döntéseikre. A kockázatvállalás is kulcsfontosságú, mivel a vezetőknek fel kell ismerniük egy adott helyzet kockázatait, és ennek függvényében hozzák meg döntéseiket.

  • Az egészségtudatos vállalati magatartás fejlesztésének diagnosztikai modellje
    1-18
    Megtekintések száma:
    316

    A 21. században a világ egyre több országában vallják, hogy az emberek egészsége nem csak az egészségügy, hanem életük jelentős színtereinek ügye. A munkavállalók esetében ilyen színtér a munkahely. A munkavállalók egészségének és testi épségének védelme Európában rég óta a munkáltató át nem hárítható (objektív) feladata és felelőssége. Az egészség és a munkahely mai kapcsolat- és szempont- és eszközrendszere azonban már lényegesen túlmutat a munkahelyi egészség és biztonság hagyományos területein. Az egészségtudatos vállalati magatartás fejlesztése a hazai szervezetek sokasága számára jelent olyan kihívást, melyben a tanulmányban bemutatott modell mind helyzetük diagnosztizálásához, mind pedig a fejlesztés irányának, módjának és eszközrendszerének testreszabott megválasztásához segítséget adhat.

  • Vállalkozói készségek fejlesztése mérnök hallgatók körében
    209-225
    Megtekintések száma:
    152

    Az oktatás nagymértékben hozzájárul a kultúra, ezen belül a vállalkozói kultúra fejlődéséhez. A tanulmány célja bemutatni, hogy milyen tulajdonságok jellemzik a sikeres vállalkozót, valamint hogyan fejleszthető a kezdeményezőkészség és vállalkozói kompetencia az oktatás és a jelen tanulmány fókuszában lévő mérnök hallgatók képzésén keresztül. Az oktatás feladata segíteni, hogy a fiatalokban olyan tulajdonságok alakuljanak ki, amelyek a vállalkozói szemlélet alapjaivá válnak. Ilyen a kreativitás, a kezdeményezőképesség, a felelősségtudat, a kockázatvállaló képesség, a függetlenség.

  • Debreceni csoportos órát tartó fitnesz termek szolgáltatás kínálatának felmérése
    35-48
    Megtekintések száma:
    260

    A fitnesz szektor gazdasági és társadalmi jelentősége folyamatosan növekszik. A fitnesztermek által nyújtott szolgáltatások skálája egyre bővül és ezzel együtt a fitneszklubok népszerűsége is gyorsan nő a lakosság körében. A fitnesz szolgáltatók által kínált edzések bárki számára igénybe vehetők, könnyen elérhetőek, számtalan típusú, méretű fitneszközpont áll a sportolni vágyók rendelkezésére, amelyet azért is szükséges kihangsúlyozni, mert a mindennapos testmozgás fontos színterei lehetnek ezek a sportlétesítmények. Azt, hogy mi alapján választanak a fitnesz fogyasztók edzőtermet, számos tényező befolyásolhatja, kiemelt szerepet játszanak ebből a szempontból a szektorban dolgozó fitnesz szakemberek. Kutatásunk több részből tevődik össze, amelyben olyan debreceni fitnesz termeket elemeztünk, ahol csoportos óra is elérhető. Megvizsgáltuk alap és mellékszolgáltatásait, interjúkat készítettünk a termek edzőivel és gazdasági elemzést is végeztünk.  Ebben a tanulmányban feltérképeztük a termek földrajzi elhelyezkedését a városon belül. Vizsgálatuk a fitnesztermek adottságait, a honlapon található információkat, közösségi oldalon való megjelenésüket. Eredményeink tizenegy debreceni fitneszteremről kapott információink alapján levont következtetéseinket tükrözik. Ezek szerint a fitneszklubok száma folyamatosan változik, évről évre zárnak be és nyitnak meg vagy alakulnák át a fitneszközpontok, amelyek mérete és a kínált szolgáltatások száma alapján széles skálán mozognak. Minden fitnesz terem biztosít a diákok számára kedvezményeket, egyes termek célcsoportjai kimondottan az egyetemi hallgatók. A bankkártyás fizetés minden teremben elérhető szolgáltatás, a SZÉP kártyát a termek nagy része elfogadja fizetőeszköznek. Az elmúlt években a TRX, alakformáló és spinning óratípusok voltak a legnépszerűbbek. A közösségi oldalon népszerűbb termek folyamatosan, napi rendszerességgel osztanak meg híreket, ajánlásokat. Annak ellenére, hogy a vizsgált termek próbálják követni az éppen aktuális trendet, mégis vannak elmaradások, minőségi és mennyiségi különbségek a termek szolgáltatásai között.

  • A szervezeti egészségfejlesztés munkaerő-piaci hatásai
    99-107
    Megtekintések száma:
    348

    Napjainkban a nem fertőző betegségek terjedését illetően növekvő tendenciát figyelhetünk meg. Fontos kiemelni az egészséget negatívan befolyásoló társadalmi tényezőket. A meghatározó faktorok közé tartozik a jövedelem, oktatás, valamint a kutatás szempontjából releváns munka-és életkörülmények. Munkaerő-piaci nézőpontból tekintve, a munkanélküliség és a rossz munkakörülmények szignifikáns mértékben felelősek a mentális és fizikai egészség romlásáért.  Az egészséget továbbá a foglalkoztatási feltételek is befolyásolhatják. A meghosszabbított munkaidő bizonyítottan káros az egészségre. A rossz egészségi állapot gyengébb munkateljesítményt, nagyobb arányú betegszabadságot, és magasabb egészségügyi költséget generál. Kutatásomban elsődleges célom a munkahelyi egészségfejlesztés munkaerő-piaci hatásainak és a vállalati egészségfejlesztés iránymutatásainak feltárása volt. Az egészségfejlesztésen belül kiemelt szerepet játszott a fizikai aktivitás. A vizsgálat során hagyományos irodalomelemzést hajtottam végre, hazai-és nemzetközi tanulmányok alapján. Eredményeim szerint a munkahelyi egészségfejlesztésnek több kedvező munkaerő-piaci hatása van, mint a termelékenység növelése, valamint a hiányzások és az egészségügyi költségek csökkenése. Fontos megemlíteni, hogy az egészségfejlesztés esetében mind munkáltatói mind munkavállalói szempontból előnyöket érhetnek el.  A vállalati iránymutatásokat illetően, a régebbi szakirodalmi forrásokon kívül, nincs új megközelítésű irányelv. így érdemes lehet egy új és más szempontokat figyelembe vevő vállalati folyamatot kialakítani a hatékony munkahelyi egészségfejlesztés érdekében.

  • CSR Reporting Practices of Hungarian Banks
    70-81
    Megtekintések száma:
    123

    The disclosure of information on the exercise of corporate social responsibility (CSR) is the tool most frequently used by companies to promote understanding of the social and environmental performance of an organisation and to improve relationships with stakeholders. For most of the world’s largest companies, reporting on non-financial information appears to be a continuing trend, so it is essential to present the new corporate reporting trends of the 21st century. The disclosure of socially responsible information will be analysed, with a focus on the application of the Global Reporting Initiative guidelines related to CSR. Global Reporting Initiative (GRI) is the best-known framework for voluntary reporting of environmental and social performance by business worldwide. The main objective of the paper is to explore the corporate voluntary disclosure practices of the listed and non-listed banks in Hungary. The extent of voluntary disclosure has significantly improved for decades worldwide, but the situation is not that obvious regarding the Hungarian financial sector. This paper aims to describe the status of disclosure practices of corporate sustainability in the annual reports, sustainability reports or CSR reports of the banking industry in Hungary. Also, increased corporate visibility and financial risk increase stakeholder demand for transparency on the social impact of financial institutions and their CSR practices. Finally, the analysis and subsequent comparison of available CSR reports of banks will be presented.

  • A környezeti teljesítményértékelés indikátorai – elmélet és vállalati esettanulmány
    224-231
    Megtekintések száma:
    681

    A vállalati teljesítményértékelés gyakorlatában az elmúlt évtizedekben változás ment végbe. Megjelentek a teljesítménymenedzsment rendszerek, az indikátorokon alapuló értékelő-készletek, illetve az intellektuális tőke értékelésének hangsúlyossága és ehhez kapcsolódóan az újabb értékelési módszertanok. A teljesítményértékelésnek tehát sokszínű és korszerű eszközei alakultak ki mind elméletben és gyakorlatban. A munka szempontjából kiemelkedő tény, miszerint az üzleti életben növekedésnek indult a fenntartható fejlődés koncepciójának térnyerése, továbbá a fenntarthatósághoz kapcsolódó koncepciók, eszközök, módszerek használata is. Így jelenik meg a fenntarthatóság pilléreihez kapcsolódó vállalati gyakorlat mérése, értékelése is hangsúlyosan – legyen szó környezeti teljesítményértékelésről, vagy éppen a CSR tevékenységek értékeléséről. A munka a környezeti teljesítményértékelés elméletére és gyakorlatára fókuszál. Összegezzük – definíciókon keresztül vizsgáljuk – a környezeti teljesítményértékelés koncepcióját. Különös figyelmet fordítunk a környezeti teljesítményindikátorok tulajdonságaira – mind szabványosítási hátteret figyelembe véve, mind az aktuális szakirodalmakat tekintve –, továbbá az indikátorkészletek összeállításának elméleti hátterére is kitérünk. Az elméletet meghaladva azonban érdemes a gyakorlatot is figyelembe venni. A munkát egy multinacionális vállalat telephelyének gyakorlati példájával zárjuk.

  • The Relationship Among Ethics and Conflict Management in Hungarian Metal and Machinery Supply Chains
    1-18
    Megtekintések száma:
    100

    It seems that ethics has become an important issue because more and more firms accept ethical codex and make them public as well. On contrary all of us know some stories when unethical behaviour resulted tragedy. Nowadays in business life ethics and responsibility appear as necessary value from the aspect of success. More papers state that ethical behaviour offers various benefits in business relationships. Our paper seeks these positives in empirical way by interviewing members and experts of Hungarian metal and machinery supply chains but we take into consideration the network effects as well. Our survey investigates how fair behaviour can prevent or decrease conflicts in business. The results of our qualitative research show that fair behaviour brings certain benefits but the economic reality and the direction of money flow are dominant. We have met various forms of conflict management and found that respondents want to maintain even very problematic business ties as well.

Adatbázis logók