Az Alföld diskurzusai a 19. század eleji útleírásokban
A tanulmány a 19. század első felének magyar útirajz-irodalmát vizsgálva az Alföld reprezentációinak
és diszkurzív átalakulásának elemzésére vállalkozik. Kiindulópontja, hogy az útleírások nem
pusztán leíró jellegű források, hanem a korabeli térérzékelés, esztétikai normák és nemzeti identitásképzés
metszéspontjában létrejövő szövegek, amelyek a tájat kulturálisan közvetített tapasztalattá
alakítják.
A dolgozat központi tézise szerint az Alföld képe a század elejétől a reformkor végéig jelentős
diszkurzív átalakuláson megy keresztül: a kezdetben negatív esztétikai kategóriákkal (üresség, monotonitás,
formátlanság) jellemzett síkság fokozatosan a nemzeti identitás egyik kitüntetett térbeli
hordozójává válik.
A tanulmány végkövetkeztetése szerint a 19. század eleji útleírások az Alföldet nem egyszerűen
földrajzi térként, hanem komplex mentális és kulturális konstrukcióként ábrázolják. E szövegek
hozzájárulnak egy olyan nemzeti térképzet kialakulásához, amelyben az Alföld egyszerre jelenik
meg perifériaként és központként, a szabadság és a kiszolgáltatottság, az otthonosság és az idegenség
paradox területeként.