Keresés
Keresési eredmények
-
Az európai országok nemzetközi piacszegmentációja sport- és egészségfogyasztás alapján
33-49Megtekintések száma:273Kutatásunkban a háztartások egészségügyi, sport- és rekreációs kiadásai alapján szegmentáljuk az európai országokat, rámutatva arra, hogy e kiadások mértéke összefüggést mutat a fejlettség egyéb dimenzióival. Sportfogyasztás alapján az európai országok négy, egészségfogyasztás alapján pedig három klaszterét sikerült elkülöníteni, melyek olyan eltérő jellegzetességeket mutatnak, melyek akár a gazdaság- és társadalompolitika, akár az egészségügyi, sport- és rekreációs piacon tevékenykedő, nemzetközi terjeszkedést fontoló profitorientált vállalkozások számára hasznos tanulságokkal szolgálhatnak arra vonatkozóan, hogy mely piacokra érdemes első körben terjeszkedniük. A kelet- és közép-európai országok még mindig jelentős lemaradást mutatnak az életminőség, a gazdasági fejlettség, valamint a sport- és egészségfogyasztás területén is (így kevésbé vonzó piacot jelentenek az ezen a területen tevékenykedő vállalatok számára), ez alól kivételt és Magyarország számára egyfajta követendő példát jelent Szlovénia.
JEL besorolás: I12, I14, I15, M30, Z20
-
Online élelmiszervásárlási szokások és lehetőségek vizsgálata magyar és amerikai online vásárlók körében
31-43Megtekintések száma:513A témaválasztás időszerű, aktuális. Jelen kutatásban elemzésre kerültek a – nem reprezentatív – minta alapján a magyar és az amerikai online vásárlók nemzetiségbeli és demográfiai azonosságai, valamint különbségei.
A cikk első célkitűzése a kutatási eredmények elemzése során feltárni a nemzetenként eltérő online termék- és szolgáltatáskategóriákat. A kutatásban résztvevő magyar fogyasztók többsége a leggyakrabban vásárolt online termék és/vagy szolgáltatáskategóriák közé a melegételt, az élelmiszert és a napi fogyasztási cikkeket sorolta, valamint ¹/₅-ük jelölte, hogy igénybe veszi az online biztosítók és bankok oldalait. A megkérdezett amerikaiak leginkább divatipari termékeket, ruhaneműket és kiegészítőket vásárolnak online. További kutatások során kiderült, hogy az eltérő fogyasztói szokások egyik fő oka, hogy a vizsgált régióban szinte egyáltalán nincsen melegétel kiszállítás, csupán a hétköznapi bevásárlás lehetősége adott (például napi fogyasztási cikkek, félkész termékek vásárlása, stb.).
További kutatási cél volt a tanulmány eredményei alapján feltárni, hogy mely változók, illetve milyen információk játszhatnak szerepet az online vásárlás előnyben részesítésében. Ezt az 1. táblázat „online vásárlás indoklásának” állításai tartalmazzák, amelyek összefoglalják az online vásárlás előnyeit és hátrányait. A fogyasztók preferenciáit vizsgálva a nemzetiség tekintetében a „jobb minőség”, a „csak online vásárolható” meg a termék, továbbá a „kényelem”, illetve az „interneten csak összehasonlítom” állításokban volt szignifikáns különbség. Ezen túlmenően a „jobb minőség” esetében a nemzetek között tapasztalt demográfiai különbségek (mint például a személyek iskolai végezettsége és jövedelme) is jelentősen befolyásolták a kapott eredményeket. Példaként említve a „jóval átlag alatti jövedelem” kategóriájában mutattak az amerikai és a magyar fogyasztók közel azonos értéket. A további jövedelem kategóriákban az amerikaiak inkább értettek egyet azzal, hogy azért böngésznek az interneten, mert ott csak összehasonlítják a termékeket, mint az ugyanakkora jövedelemmel rendelkező magyar fogyasztók. A vizsgálat az „interneten csak összehasonlítom” állítás esetében, jövedelem szintenként mutatott kiemelt eltérést.
Az online élelmiszervásárlásra kiterjedő kérdésben a VR szemüveg segítségével, otthonról intézhető virtuális élelmiszerbevásárlás lehetőségét vizsgáltam, ahol mindkét nemzetiség esetében közepes, relatív semleges értéket kaptam. Eszerint az élelmiszerboltban tett virtuális bevásárlás lehetőségére nem kaptam egyértelmű, pozitív eredményt.
Mostani kérdőíves megkérdezésem eredményei alapján további potenciális kutatási témakörök merültek fel számos tudományterületre vonatkoztatva (pl. a robottechnika és a szoftverfejlesztés), amelyeket a későbbiek során további kutatásokkal fogok megvizsgálni.JEL-kód: E70
-
Egészség vagy íz? Fogyasztói dilemmák a funkcionális élelmiszerekkel kapcsolatban – Szakirodalmi áttekintés
17-29Megtekintések száma:365Cikkünkben a funkcionális termékek választása mögött álló, Urala és Lächteenmäki (2004) által beazonosított attitűdfaktorok közül arra a tényezőre fordítottuk a figyelmet, amely az egészséghatás és az ízérzet közötti lehetséges konfliktusra irányul. Vizsgálatunk egyik legfőbb konklúziója, hogy a fogyasztók ezekre a termékekre is elsősorban mint élelmiszerekre tekintenek. Ugyan a funkcionális előnyök hozzáadhatnak valamilyen értéket a termékhez, de ez nem tudja túlkompenzálni a szenzori tulajdonságok fontosságát. A funkcionális termékek elfogadása egyre inkább feltételhez kötött, különös tekintettel az ízre, ami a termékek jövőbeni elfogadása szempontjából kiemelkedik mint az egyik legkritikusabb faktor. A nemzetközi kutatások eredményei alapján egyet lehet érteni Verbeke (2006) véleményével, mely szerint a fogyasztóknak egyre inkább az a meggyőződésük, hogy a jó íz és az egészségesség között nincs trade-off, azaz nem helyettesítik egymást. Bár a fogyasztói kereslet kétségtelenül megvan, a funkcionálistermék-iparnak meg kell találnia a választ a jó ízzel kapcsolatos fogyasztói elvárásokra. Mint Hilliam (2003) is megfogalmazza, arra számítani, hogy a fogyasztók kompromisszumot fognak kötni az íz tekintetében az egészség érdekében, nagymértékben spekulatív és kockázatos. Mindemellett a kutatások arra a kétségtelen tényre is rámutattak, hogy a fogyasztók nem egy homogén csoportként érzékelik a funkcionális termékeket, léteznek olyan típusok, melyeknél az íz-faktor kisebb súllyal esik a latba a döntésnél (Urala és Lächteenmäki, 2004).
Az „egészség vs. íz” kérdéskör egy másik lényeges aspektusa a fogyasztók elvárásaihoz kapcsolódik. Az elvárásoknak meghatározó szerepük van az élelmiszerek szenzori tulajdonságainak érzékelésében és végső soron elfogadásában. Viszont a fogyasztók elvárásai jórészt a marketingkommunikáció által irányítottak. A funkcionális termékek esetén ez a kérdés különösen egyedi módon merül fel, hiszen a marketingtevékenység tulajdonképpen az egészségalapú információkra épül. Ugyanakkor – mint láttuk – a fogyasztók nézőpontjából az egészségesség csupán egy a választási faktorok közül a jutalomérzet, a bizalom, a kellemesség, az ár és egyéb tényezők mellett. Tanulmányok kimutatták, hogy az egészségalapú információk nem csak az egészségészlelést befolyásolják, hanem hatással vannak az élelmiszerek kedveltségére is (bár ez termékfüggő). Így kommunikációs szempontból megfontolandó Piskóti és munkatársainak (2006) ajánlása, mely szerint a funkcionális élelmiszerek két alapvető megközelítése a death, azaz halál-marketing (mely a negatív motivációkra épít), illetve a life, azaz élet-marketing (mely inkább a pozitív motivációkat használja fel) közül az utóbbira kell építeni. Az élet-marketing alapelve, hogy a funkcionális termékek által nyújtott hozzáadott értékeket (egészség+kényelem+élvezet) hedonikus értékekként kell megjeleníteni, hangsúlyozva az élvezet szerepét. Ez annál is inkább követendő magatartás, mivel a fogyasztói trendek közül kiemelkedik az „Entitlement – jogosultság” trendje, amely szerint a fogyasztó minden előnyt egyszerre, egy termékben akar, és nem hajlandó lemondani egyetlen előnyről sem más előnyök miatt (például az ízről az egészségelőnyök miatt).
Javasolható a pozitív emocionális kimenetel hangsúlyozása a kommunikációban, mivel az érzékelt egészségesség hatása a magatartási szándékra megerősíthető az előrejelzett örömérzeten keresztül (Hur és Jang, 2015). Más szóval a marketingszakemberek használhatnak mentális stimulációs technikákat olyan információk biztosításával, amelyek segítenek az embereknek elképzelni az előremutató magatartásuk következményeit. A pozitív emocionális kimenet megerősítheti az előremutató magatartást és megkönnyítheti a kognitív folyamatokat, melyek végül elősegítik a pozitív attitűdök kialakulását a funkcionális termékek iránt.JEL-kódok: D11, M31
-
A háromfaktoros evési kérdőív alkalmazási lehetőségei a marketingkutatásban – Nem és generációk közötti eltérések
3-20Megtekintések száma:201Az elhízás a fejlett országokat érintő népbetegség. A túlsúly és az elhízás, mint rizikófaktor komoly anyagi terhet jelent egyéni, foglalkoztatói és állami szinten, mind a megelőzés, mind a kezelés fázisában. A nemzetközi és hazai szakirodalomban több kutatás foglalkozik az egészségmagatartás dimenzióinak vizsgálatával komplex megközelítésben, vagy egyes kiemelt területekre (pl. dohányzás, alkoholfogyasztás, testmozgás, élelmiszerfogyasztás) fókuszálva. Az élelmiszerfogyasztás vizsgálatához kifejlesztett tesztek közül a Háromfaktoros Evési Kérdőív (TFEQ 21 és 18) magyarországi adaptálása már megtörtént. A hazai és külföldi kutatók az eredeti 51 tételes skála és annak rövidített változata értelmében három evési stílust azonosítottak elhízott és normál testsúlyú célcsoportokra: (1) érzelmi evés, (2) kognitív korlátozás és (3) a kontrollálatlan evés.
A tanulmány célja egyrészt az evési magatartással kapcsolatos rövidített skála (TFEQ 16) hazai adaptálási lehetőségének bemutatása, másrészt a demográfiai ismérvekkel való kapcsolat feltárása. Az empirikus kutatás keretében 919 felnőtt egyént sikerült elérni, 45,2%-ban férfiakat, 54,8%-ban nőket. Életkor alapján a Baby Boom nemzedék tagjai 14,7%, az X és az Y generáció 42,5, 42,8% arányban képviselteti magát a mintában. Jelen kutatás eredménye alátámasztotta a szakirodalomban fellelhető faktorstruktúrát, azaz ugyanabban a felépítésben található meg, az érzelmi evés a kontrollálatlan evés és a kognitív korlátozás. A nőkre inkább jellemző mind az érzelmi evés és mind a kognitív korlátozás, mint a férfiakra. A tudatos korlátozás nélküli evés leginkább az Y generáció jellegzetessége.
A kutatás jövőbeli iránya a fogyasztók evési magatartása alapján történő szegmentálása, illetve a rájuk irányuló marketingprogramok kidolgozása.JEL-kódok: I12, M30, M39
-
A vendégelégedettség/elégedetlenség és panaszkezelés a magyar házon kívüli étkezési szektorban
3-18Megtekintések száma:136A magyar éttermi látogatók többsége viszonylag magas elégedetlenségi szinttel rendelkezik, viszonylag magas az egy főre jutó átlagos panasz-okok, elégedetlenségi okok száma (2,51%), különösen igaz ez a 3. számú szegmensre (alacsony lojalitás, magas panaszhajlandóság, 2,6), illetve a 4. számú szegmensre (magas lojalitás, magas panaszhajlandóság, 2,7). A magas panaszhajlandóság ellenére az éttermi személyzetnek adott szóbeli és dokumentált írásbeli panaszok aránya (főleg az utóbbi) alacsony, így a vendégelégedetlenség okai döntő részben rejtve maradnak. A panaszkifejezés általános módja a negatív szájreklám, illetve a borravaló csökkentése és elhagyása. Az éttermi szolgáltatások színvonala növelésének és a vendégelégedettség javításának a lojalitás erősítésének elengedhetetlen módja a panaszmenedzsment-rendszer fejlesztése, a panaszok dokumentálása és hatékony kezelése. Fontos a panaszmenedzsment rendszerhez kapcsolódó éttermi személyzeti ösztönzés is. Ezen rendszer hatékony kiépítését jelentősen elősegítheti az éttermek és vendéglők jól elvégzett vendégszegmentálása és az arra épülő termék és szolgáltatás kifejlesztése.
JEL-kód: D12
-
Az élelmiszer-vásárlási szokások változása a Covid járvány alatt Szlovákiában és Magyarországon, helyzetkép Dél-Szlovákiában és Nyugat-Magyarországon
55-70Megtekintések száma:967A COVID-19 pandémia megjelenése és gyors terjedése gazdasági sokkhatást okozott, amely változást eredményezett az emberek mindennapi életének szerkezetében, valamint a fogyasztói magatartásban is. A világjárvány, az ebből fakadó korlátozások következtében megváltoztak a fogyasztók munkavégzéssel, kapcsolattartással, étkezéssel, kapcsolatos szokásai. A koronavírus-járvány miatt bevezetett társadalmi távolságtartás az élelmiszer-vásárlási szokások terén is változással járt. Tanulmányunkban megvizsgáltuk, milyen hatással van a COVID-19 két szomszédos ország – Magyarország és Szlovákia két régiójának élelmiszer-vásárlással kapcsolatos fogyasztói magatartására, valamint hogyan változtatta meg az élelmiszervásárlással kapcsolatos döntési tényezőket. Kutatásunk a pandémia második szakaszában, 2020 novemberében kezdődött és 2021 áprilisában fejeződött be. Online kérdőíves felmérést végeztünk levelezőlista, valamint a közösségi média felhasználásával. Hosszú távú trendek vizsgálata ebben a kezdeti időszakban még nem volt lehetséges, így csak a rövid távú hatásokra helyezzük a hangsúlyt. Délnyugat – Szlovákiában, konkrétan a pozsonyi – dunaszerdahelyi – komáromi régióban, Magyarországon pedig a Nyugat - dunántúli régióban (Győr – Moson - Sopron megye) végeztük a felmérést. Több jellegzetesség, magatartási eltérés volt fellelhető a két régió/ország között. Az online élelmiszer-vásárlás olyan általános trend, amely mindkét régióban tapasztalható volt, ezt a pandémiás helyzet némileg tovább fokozta. Kiderült, hogy az online élelmiszervásárlás még nem vált általánosan elterjedtté, a magyar, valamint a szlovák lakosság továbbra is ragaszkodik az élelmiszerek boltban történő vásárlásához. Eredményeink alapján látható, hogy bár nőtt az online vásárlások aránya, mégsem tűnik elegendőnek a válsághelyzet ahhoz, hogy a vásárlókban kialakult rutint, vagy a korlátokat, például az online vásárlással kapcsolatos bizonytalanságot, vagy az új, ezidáig nem ismert termék vásárlását teljesen feloldja. A pozitív tapasztalatokat biztosító változások azonban valószínűleg hosszabb ideig tartanak, különösen azok, amelyek a kényelem és a jólét által vezéreltek, mint például a digitális átvétel, az értékalapú vásárlás és a megnövekedett egészségtudatosság. Ez lehetőséget kínál a vállalatok számára, hogy innovatív, értékalapú és integrált termékeket vagy szolgáltatásokat kínáljanak a vásárlói igények kielégítésére.
JEL- kódok: D12, D91
-
Funkcionális élelmiszerek, fogyasztói attitűdök és személyre szabott táplálkozás
3-17Megtekintések száma:578A kutatás eredményei szerint a magyar fogyasztók táplálkozási szokásai még mindig a tradicionális elvet követik, a klasszikus értékek úgy, mint az élelmiszerek élvezeti értéke, kiváló íze lényegesen fontosabbak, mint például az új értékek közé sorolható egészségtudatosság. A magyar lakosság 50%-a nem akar változtatni régi táplálkozási szokásain, és mindössze 5% azok aránya, akik az elmúlt hat hónap során áttértek egy általuk egészségesebbnek vélt táplálkozási módra. Ugyanakkor hazánk nincs jelentősen lemaradva a valóban egészségtudatos fogyasztók arányában a fejlett országokkal történő összehasonlításban. Erre utal, hogy az Egyesült Államokban és Magyarországon is körülbelül 20% azon fogyasztók aránya, akik már több mint hat hónapja egészségesebben táplálkoznak, és a visszaesés esélye régi táplálkozási szokásaikra minimális. Az eredmények jelzik, hogy a fejlett államok és Magyarország között nem az egészségtudatos fogyasztók arányában van lényeges különbség, hanem az egészség-rizikómagatartás elterjedtségében. A jelenlegi helyzetben nincs más lehetőség, mint a lakosság figyelmének felhívása olyan élelmiszerekre, amelyek többlet-táplálkozási előnnyel rendelkeznek. A funkcionális élelmiszerek fontos pozíciót tölthetnek be a lakosság egészséges táplálkozásra nevelésében és tudatformálásában. Nem mindegy ugyanakkor, hogy ezt milyen stratégia mentén teszik a vállalatok. Emiatt lényeges kérdés, hogy hogyan pozícionáljuk az új funkcionális élelmiszereket a célcsoportok körében. Jó példa erre a Wellness márkanevű, növelt szelén- és E-vitamin-tartalmú tojás koncepciójának fogyasztói tesztelése. Felmérésünk szerint a fogyasztók számára a wellness szó nem egyeztethető össze a dúsítási technológiákkal, inkább az elvonásra, a valamilyen összetevőben történő csökkentésre asszociálnak a fogyasztók a szó hallatán. Ráadásul a tojás, mint természetes táplálék nem igényel dúsítást, mivel a vásárlók eleve egészségvédő élelmiszerként tekintenek rá. Tejtermékeknél – ellentétben a tojással – a szelénnel történő dúsítás sikeres koncepciónak bizonyult, de ebben az esetben is csak a szelén élettani hatásainak ismeretében vásárolnák meg az új dúsított termékeket a fogyasztók, akár magasabb áron is. A vázolt anomáliák felvetik a tudomány és a marketing között lévő kommunikációs rés megoldásának kérdését. Míg a marketing fogyasztóbarát stílusban és emocionális érvekkel igyekszik egészségvédő élelmiszerek vásárlására ösztönözni a vevőket, addig a tudomány racionális elvek mentén olyan felszívódási és humánklinikai vizsgálati eredményeket közöl, melyek a bioaktív összetevőket tartalmazó új élelmiszerek hatásosságát támasztják alá. A tudományos megközelítés viszont nehezen, vagy egyáltalán nem értelmezhető a fogyasztók részéről, aminek végeredménye a bizonytalanság, majd a vásárlás elutasítása. A két fél eltérő irányú gondolkodásának következményeként alakult ki a tudomány és a fogyasztó közötti kommunikációs rés, amelynek egyik oldalán a „mindentudó” szakemberek, a másikon az információhiánnyal és tévhitekkel küzdő, bizonytalan fogyasztók állnak. Stratégiai feladat tehát a bizonytalan fogyasztók arányának csökkentése és a vásárlási hajlandóság növelése a funkcionális élelmiszerek piacán. Erre lehet jó példa az az optimalizált és a gyakorlatban is használható modell, amit a személyre szabott táplálkozással kapcsolatos fogyasztói preferenciák befolyásolására dolgoztunk ki Ronteltap elméleti modellje alapján.