Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Az egészségmagatartás tényezőinek változása a COVID-19 hatására
    17-30
    Megtekintések száma:
    65

    A koronavírus járvány sok szempontból változást eredményezett az emberek életében, kiemelt tekintettel az egészségmagatartás területén. A pandémia okozta korlátozások negatív hatással voltak a társadalom testi és lelki egészségére egyaránt, valamint az egyének sportolási szokásait is átformálta. Kutatásunk keretében célként tűztük ki a COVID-19 járvány okozta, a magyar felnőttek egészségmagatartásban – azon belül is a sportolási szokásokban és a mentális egészségben – bekövetkezett változások felmérését. A továbbiakban nagy hangsúlyt fektettünk a rendszeresen sportoló és sporttevékenységet ritkán, vagy soha nem végző populáció tapasztalatainak összehasonlítására is. A felmérés elemzése során arra a megállapításra jutottunk, hogy összességében a rendszeresen sportoló egyének szignifikánsan jobbra értékelték az általános testi egészségüket a nem sportoló társaiknál. A megkérdezett egyének több, mint fele nem tapasztalt különösebb változást a testi egészségével kapcsolatban, a második legnagyobb arányban azonban arról számoltak be a válaszadók, hogy negatívan hatott a járvány időszaka az egészségükre. A kapott válaszok rámutattak arra is, hogy a megkérdezettek majdnem fele szerint nem változtak a sportolási szokásaik a pandémia hatására, míg sokak arról számoltak be, hogy csökkent a sportolási gyakoriságuk. Végül kitértünk a sportolási szokások változásának és a megkérdezettek lakhely szerinti megoszlásának párhuzamba állítására is, mely során azt az eredményt kaptuk, hogy a panel/társasházban élőkre volt a legjellemzőbb, hogy más típusú, korábban űzött mozgásformától eltérőt választottak, míg azon egyének akik kertesházban élnek nagyobb arányban jelezték, hogy elkezdtek sportolni. A kutatásunk során részben megerősítést kaptunk afelől, hogy a pandémia negatívan hatott az emberek egészségmagatartására, azonban a célcsoport magas sportolási gyakoriságát tekintve nem meglepő, hogy a sportolási szokások és a testi egészség tekintetében sokan nem tapasztaltak változást.

    JEL-Kód: I12

  • Az élelmiszer-vásárlási szokások változása a Covid járvány alatt Szlovákiában és Magyarországon, helyzetkép Dél-Szlovákiában és Nyugat-Magyarországon
    55-70
    Megtekintések száma:
    788

    A COVID-19 pandémia megjelenése és gyors terjedése gazdasági sokkhatást okozott, amely változást eredményezett az emberek mindennapi életének szerkezetében, valamint a fogyasztói magatartásban is. A világjárvány, az ebből fakadó korlátozások következtében megváltoztak a fogyasztók munkavégzéssel, kapcsolattartással, étkezéssel, kapcsolatos szokásai. A koronavírus-járvány miatt bevezetett társadalmi távolságtartás az élelmiszer-vásárlási szokások terén is változással járt. Tanulmányunkban megvizsgáltuk, milyen hatással van a COVID-19 két szomszédos ország – Magyarország és Szlovákia két régiójának élelmiszer-vásárlással kapcsolatos fogyasztói magatartására, valamint hogyan változtatta meg az élelmiszervásárlással kapcsolatos döntési tényezőket. Kutatásunk a pandémia második szakaszában, 2020 novemberében kezdődött és 2021 áprilisában fejeződött be. Online kérdőíves felmérést végeztünk levelezőlista, valamint a közösségi média felhasználásával. Hosszú távú trendek vizsgálata ebben a kezdeti időszakban még nem volt lehetséges, így csak a rövid távú hatásokra helyezzük a hangsúlyt. Délnyugat – Szlovákiában, konkrétan a pozsonyi – dunaszerdahelyi – komáromi régióban, Magyarországon pedig a Nyugat - dunántúli régióban (Győr – Moson - Sopron megye) végeztük a felmérést. Több jellegzetesség, magatartási eltérés volt fellelhető a két régió/ország között. Az online élelmiszer-vásárlás olyan általános trend, amely mindkét régióban tapasztalható volt, ezt a pandémiás helyzet némileg tovább fokozta. Kiderült, hogy az online élelmiszervásárlás még nem vált általánosan elterjedtté, a magyar, valamint a szlovák lakosság továbbra is ragaszkodik az élelmiszerek boltban történő vásárlásához. Eredményeink alapján látható, hogy bár nőtt az online vásárlások aránya, mégsem tűnik elegendőnek a válsághelyzet ahhoz, hogy a vásárlókban kialakult rutint, vagy a korlátokat, például az online vásárlással kapcsolatos bizonytalanságot, vagy az új, ezidáig nem ismert termék vásárlását teljesen feloldja. A pozitív tapasztalatokat biztosító változások azonban valószínűleg hosszabb ideig tartanak, különösen azok, amelyek a kényelem és a jólét által vezéreltek, mint például a digitális átvétel, az értékalapú vásárlás és a megnövekedett egészségtudatosság. Ez lehetőséget kínál a vállalatok számára, hogy innovatív, értékalapú és integrált termékeket vagy szolgáltatásokat kínáljanak a vásárlói igények kielégítésére.

    JEL- kódok: D12, D91

  • Az egészség ára – Az egészségesnek vélt élelmiszerek iránti fogyasztási és vásárlási szokások vizsgálata, kiemelt tekintettel az árra
    3-16
    Megtekintések száma:
    87

    Az elmúlt évek gazdasági eseményei (háború, COVID-járvány) jelentősen befolyásolták mindennapi életünket, beleértve fogyasztói és vásárlási szokásainkat is. A kutatás fő célja annak vizsgálata, hogy az árváltozások hatására hogyan változtak az élelmiszer-fogyasztási és vásárlási szokások, különösen az egészségesnek tartott élelmiszerek esetében. Két fókuszcsoportos felmérést végeztünk a fogyasztói szokások feltárására ebben a témában. A kutatás által vizsgált időszak a 2022. áprilisi és 2023. áprilisi fogyasztói árakra vonatkozott. Kutatásunk az általános élelmiszer-vásárlási szokásokat és a fogyasztói motivációkat vizsgálta. Megvizsgáltuk, hogy a résztvevők milyen mértékben vásároltak online olyan termékeket, amelyeket egészségesnek véltek, valamint az árváltozások hatását az egészségtudatos élelmiszerek iránti keresletre és a fogyasztók márkahűségére, továbbá az online árfigyelő rendszert is, ahol feltérképeztük a fogyasztói elfogadottságot és a rendszer által nyújtott fogyasztói előnyöket. Az egyik legfontosabb eredményünk az, hogy felismertük a fogyasztók növekvő tudatosságát, és egyre többen választják a minőséget, a szakértelmet és a választékot a kényelem és az ár helyett. Az EUROPA.EU kutatásban azonosított fogyasztói reakciótípusok az áremelkedés nyomán egészségesnek tartott termékek tekintetében voltak, bár az arányok jelentősen eltolódtak; sokan keresnek alternatívákat, keresik a termékek helyettesítését; és kevesebb az aggodalomtól ódzkodó, hűséges fogyasztó és a jómódú, de nem elkötelezett fogyasztó. Az árérzékenység a közelmúltbeli tartós áremelkedés következtében növekszik, és kis arányban vannak azok, akik nem aggódnak. Alacsony az érzelmi kényelmet keresők aránya is, amely csoport nagyrészt a magas jövedelmű fogyasztókra korlátozódik. Azok esetében, akik nem ismerik a termékek árát, nem változik a márkahűség és nem hagyják el a márkát, de azoknál, akik árérzékenyek, tendencia a márkák közötti váltás.

    JEL-KÓDOK: I12, M31, M38