Az új-zélandi Északi-szigeten található Whanganui folyó – a maori őslakosok által hivatkozott Te Awa Tupua néven – 2017-ben nyert önálló jogalanyiságot egy, az új-zélandi parlament által elfogadott törvényen (a továbbiakban: ATA) keresztül. Maga a jogszabály több szempontból is érdekes; ezek közül csupán az egyik, hogy a szövege Új-Zéland két hivatalos nyelvének, az új-zélandi angolnak és a maorinak egyfajta keveréke, vagyis nem két külön nyelvi verziója van a szövegnek (angol és egy attól elkülönült maori), hanem az alapvetően angol nyelvű szöveget gyakorta meg-megtörik a maori nyelvből átvett kifejezések. Ezzel egyúttal olyan érzetet kelt, mintha a 19. századi kapitalista alapokon nyugvó jogrendszerüket áthatná valamilyen ősi polinéz spiritualitás. 

Az elmúlt évtizedekben többször felmerült, hogy a különböző technológiai megoldások miként segíthetik egyes normatív, jogszabályban foglalt előírások érvényesülését. A technológiának a jog szolgálatába állítására több konkrét példát is találni, a szerzői jogi digitális jogkezelési rendszerektől kezdve egyes médiatartalmak szűrésén keresztül az adatvédelmi szabályok érvényesülését segítő megoldásokig. E technológiai megoldások fontos jellemzője, hogy igyekeznek ténylegesen megakadályozni azokat a magatartásokat, amelyeket a jogi szabályozás nem tesz lehetővé. Ugyanakkor a jogszabályok sokszor magukat a technológiai megoldásokat is védik, és például azok kijátszását szankcionálják. Jelen tanulmány e gondolati keretrendszerben igyekszik feltárni az információbiztonsági intézkedésekre vonatkozó szabályok, és az ezen intézkedésekkel támogatott titokvédelmi és nyilvános hozzáférésre vonatkozó szabályok általános összefüggéseit, így közvetve kijelölni az információbiztonságnak a jogrendszerben elfoglalt helyét is, és rámutatni olyan ellentmondásokra, amelyek ez idáig a magyar jogirodalomban nem vagy csak marginálisan jelentek meg.

A rohamosan fejlődő génmanipulációs technikák (génmódosítás, géntechnológiai módosítás) régóta viták kereszttüzében állnak, amit a jogi szabályozás alakulása is tükröz. A géntechnológiai módosítás a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény (a továbbiakban: Géntv.) 2. § g) pontja szerint olyan eljárás, amely a gént vagy annak bármely részét kiemeli a sejtből és átülteti egy másik sejtbe, vagy szintetikus géneket, vagy génszakaszokat visz be valamely természetes szervezetbe, ami által a befogadó génállománya megváltozik. Mint alább látni fogjuk, az EU vonatkozó irányelve a génmódosítást (az eljárást) nem definiálja, ugyanakkor az eredményére (a génmódosított szervezetre, GMO-ra) ad egy meghatározást, s bizonyos technikákat felsorol, mint amelyek génmódosítást eredményeznek. A jogi definíció elsődleges funkciója mindkét esetben a szabályozás tárgyi hatályának kijelölése, ami álláspontom szerint nem a nemesítők és a biotechnológusok, hanem a jogtudomány, illetve a jogalkotó feladata. 

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) több tekintetben is alapvető változást hozott a magyar kollektív munkajog rendszerében. A kollektív szerződések diszpozitív természetének a változása ezek közül az egyik legkiemelkedőbb, hiszen az új törvény kiszélesítette az eltérés lehetőségeit. A korábbi Munka Törvénykönyve (1992. évi XXII. törvény) általános jelleggel a munkavállalóknak kedvező irányban klaudikálóan kógens volt, azaz a kollektív szerződéssel a munkavállalók hátrányára nem lehetett eltérni a törvény szabályaitól. Ehhez képest az új törvény már nem tiltja – ezért egyúttal lehetővé is teszi – a munkavállalókra nézve a törvényben biztosított rendelkezéseknél kedvezőtlenebb kollektív szerződéses rendelkezések elfogadását. A jogszabály miniszteri indoklása kifejtette, hogy a rugalmasabb szabályozással szélesebb körű kollektív autonómiát kívánt biztosítani a munkaerőpiac szereplőinek, annak érdekében, hogy gazdasági, társadalmi és más igényeihez szabadon igazíthassák a foglalkoztatás feltételeit, bizonyos törvényi korlátok mellett.

Tanulmányomban azt vizsgálom, hogy az állam- és jogtudományi karok hallgatóinak professzióképe miként változik előremenetelük során. Abból indulok ki, hogy a képzés kezdetén a hallgatók egy idealizált képpel bírnak a választott szakról és az arra épülő szakmáról/hivatásról. Ez a kép a képzés során, majd még inkább a végzés után és a munkatapasztalatok hatására változik; az adott szakma/hivatás tényleges helyzete alakítja. A jogtudományi karok hallgatói, különösen a joghallgatók egy magas státuszú és presztízsű hivatás több évszázad alatt kialakult külső és belső képének az elemei alapján azonosítják magukat. Korai pályaválasztásuk következtében az egyetemen végbemenő szakmai szocializációjuk már az első években kialakítja bennük a jogászság ideálképét, mellyel erősen azonosulnak. Kérdés, hogy ennek az ideálképnek milyen a viszonya a valósághoz, mennyire tér el a jogászság különböző szakmai csoportjainak a tényleges helyzetétől.

A közösségi médiaplatformok elterjedése, a társadalmi kommunikáció online platformokon kialakuló új formája a gyűlöletbeszéd jelenségét is új dimenzióba helyezte. A felhasználók által az online platformokon megosztott gyűlöletkeltő közlések kezelése nem pusztán a növekvő mennyiség és a közlések rendkívül gyors terjedése miatt jelent új kihívást, hanem az online kommunikáció globális természete miatt is. A platformokat működtető internetes forgalomirányító szolgáltatások (Facebook, Twitter stb.) ma már az online kommunikáció megkerülhetetlen szereplői, az interneten zajló információáramlás nagy része ezeken a platformokon keresztül zajlik. A közösségi médiaplatformok szolgáltatói új információs kapuőrként jelennek meg a nyilvánosság működésében azzal, hogy az általuk meghatározott algoritmusok irányítják, szűrik a felhasználók által elérhető online tartalmakat. A szolgáltatók a platformokon megosztott tartalmak ellenőrzése körében, az általuk kialakított szabályok alapján törölnek, blokkolnak tartalmakat. Tevékenységük mindezek alapján komplex módon érinti az alapjogok, köztük a szólásszabadság érvényesülését. Amikor egy platform gyűlöletbeszéd miatt töröl egy felhasználói tartalmat, a véleménynyilvánítás szabadságát érintő döntést hoz, korlátozza azt mások jogainak védelme érdekében, azaz alapjogi konfliktusban hoz döntést, alakítja a szólás határait.

Jelen tanulmány célja az ingatlanra vezetett végrehajtás és az ingatlan-nyilvántartás összefüggéseinek a vizsgálata. A dolgozat az egyéb források mellett nagyban támaszkodik a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja által Az ingatlan-nyilvántartási joggyakorlat-elemző csoport összefoglaló véleménye címmel közzétett véleményére, amely a vizsgálata alá vont eseti döntések és bírói gyakorlat elemzését széles körben és a közigazgatási ügyszak mellett a polgári ügyszakos joggyakorlatra is figyelemmel végezte. A joggyakorlat-elemző csoport vizsgálati tárgyköre Az ingatlan-nyilvántartási perek gyakorlata címen meghatározva elsősorban a közigazgatási ügyszakban elbírált ingatlan-nyilvántartási perek vizsgálata volt. Mindemellett az elemzés kitér egyes polgári jogi kérdésekre is, különösen a törlési, kiigazítási, a végrehajtási igényperek és a társasházakkal összefüggő perek ítélkezési gyakorlatára, de a vizsgálati tárgykörhöz kapcsolódó polgári jogi, dologi jogi kérdéseket alapvetően nem kutatta.

Az egészségügyi szolgáltatás, akár egy összetett műtéti beavatkozásról, akár egy egyszerű vizsgálatról van szó, szükségképpen érinti az emberi személyiség legalapvetőbb alkotóelemeinek valamelyikét: az emberi élet, testi épség és egészség megőrzése, helyreállítása, illetve megmentése nem képzelhető el az ezeket érintő külső behatás nélkül. Bár a beteg meggyógyítása, mint társadalmilag és jogilag elismert cél, legitimálja a személyiségi jogokat érintő beavatkozást, a kezelést igénybe vevő személy egészségi állapota, illetve az ezzel kapcsolatos szakismeretek hiánya miatt kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet az ellátás során.