A büntethetőségi akadályok megjelölésére az angolszász jogkörbe tartozó államok jogában, illetve az angol nyelvű jogi szakirodalomban ismert defence kifejezés meglehetősen tág kategória, amely magában foglal minden olyan – jellemzően a védelem által előterjesztett – hivatkozást, érvelést, amely a terhelt felmentésére irányul. Ezzel a kifejezéssel jelölik a vádemelés és az elítélés anyagi jogi és eljárási jellegű akadályait, illetve ezen akadályokra történő hivatkozást egyaránt.

Magyarország a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2005/29/EK irányelv (továbbiakban: UCP irányelv) rendelkezéseit önálló jogszabály, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (továbbiakban: Fttv.) megalkotásával ültette át a nemzeti jogba. E tanulmány célja annak bemutatása, hogy az Fttv. rendelkezései mennyire felelnek meg a maximum harmonizációból fakadó tilalomnak, vagyis annak a követelménynek, hogy a tagállamok az átültetés során nem térhettek el az UCP irányelv szabályaitól, és azokhoz képest nem vezethettek be és nem alkalmazhatnak sem szigorúbb, sem enyhébb előírásokat (paradox módon még akkor sem, ha az előbbiek révén magasabb szintű fogyasztóvédelem valósulna meg).

A magánjogban az egyes szerződések csoportosítására többféle elhatárolási szempont ismert. Különbséget szokás tenni nevesített (ezen belül tipikus és atipikus), illetőleg nem nevesített (vegyes és de facto) szerződések között. A nevesített szerződések körén belül a tipikus és atipikus szerződések közötti elhatárolás alapját alapvetően az adott szerződés Ptk.-beli nevesítettsége képezi.

Ott, ahol a bíró nem leterhelt tisztviselő, perpatvarokat eldöntő jogalkalmazó, hanem jogalkotó, és egy erőteljes hatalmi ág jól fizetett, független, megbecsült képviselője, vajon milyen tere van a számon kérhetőségnek? Régóta rejtélye ez a common law jogrendszereknek. Jóllehet globális problémának számít a bírói függetlenség és számon kérhetőség egyensúlyának megteremtése, és a kontinentális és common law jogcsalád konvergenciája ezen a területen is szembeötlő, igazán élesen éppen a fenti kérdés miatt az angolszász országokban vetődik ez fel.

A cikk Samuel Issacharoff tanulmányának (Harvard Law Review 124. évfolyam, 1. szám, 2010. november, 119–142.) legfontosabb téziseit foglalja össze, illetve helyenként túl is lép a puszta összefoglalás keretein: egyrészt azáltal, hogy az eredeti szöveg utalásait, így különösen az Egyesült Államok Legfelső Bíróságának gyakorlatára vonatkozó megjegyzéseket a könnyebb érthetőség kedvéért további magyarázatokkal bővíti ki; másrészt pedig úgy, hogy zárásként kapcsolódási pontokat mutat be Issacharoff tételei és a hazai társadalomtudományi diskurzus fontosabb elemei között.