Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Tapolcai szervezetek és szakembereik fejlődési lehetőségei az interprofesszionális kooperációban
    Megtekintések száma:
    365

    2018–2020 közötti időszakban Tapolca városában két szervezet is (Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézet, illetve a Baptista Szeretetszolgálat Országos Szociális Segítő Központ) mentálhigiénés szemléletű, prevenciós jellegű, szenvedélybetegségek megelőzését célzó programokat indított. Jelen tanulmányban a fókusz a programok apropóján létrejött együttműködéseken, illetve a szakemberek motiváltságán van, a programokba való bekapcsolódás szempontjából. Alapkérdést jelent, hogy a szociális szakemberekre, az általuk nyújtott szolgáltatásokra (főként a szociális munkára) a kialakult együttműködések milyen hatást gyakorolnak a továbbiakban. Az eredmények kiértékelésében bebizonyosodott, hogy a jelenlévő társadalmi problémákra történő reagálás minden szektor számára fontos, ezt közös ügyként lehet megfogalmazni. A programok által megismert új technikákban lehetőséget látnak a szakemberek a kezelésre, ez szintén alapja lehet a közös munkának. Elmondható tehát, hogy a városban jelen van az interprofesszionális együttműködés, mely erős alapja az interdiszciplináris szakmaiság kiépítésének. Azonban a programokba alapvetően a szociális és az oktatási terület kapcsolódott be, ezért még nem beszélhetünk városi szinten az interdiszciplináris együttműködés teljes mértékű előmozdításáról.

  • A kora gyermekkori intervenció elmélete és gyakorlata II.
    Megtekintések száma:
    260

    A korai életszakaszban nyújtott prevenciós és intervenciós szolgáltatások kiemelt jelentőségűek a gyermek fejlődése, a család megerősítése és a társadalom jövője szempontjából. A kora gyermekkori intervenció elméleti megalapozása, a nemzetközi trendek és gyakorlat áttekintése segíti a hazai beavatkozási pontok meghatározását, az ellátórendszer fejlesztési irányainak kijelölését. A nemzetközi tapasztalatokra és a korábbi kutatási, fejlesztési eredményekre építve a koordinált, integrált, interdiszciplináris team működésen alapuló szolgáltatói rendszerek adaptálható elemeinek hazai modellbe való integrálása egy hatékonyabban működő rendszer kialakításához járul hozzá. Ezzel segítve elő, hogy az eltérő, megkésett fejlődésű és veszélyeztetett gyermekek problémája minél korábbi életkorban felismerésre és azonosításra kerüljön, és ennek nyomán családjaikkal együtt időben hozzájussanak a megfelelő, szükségletalapú ellátásokhoz, szolgáltatásokhoz.

  • A kora gyermekkori intervenció elmélete és gyakorlata I. - Néhány elméleti és módszertani összefüggés
    Megtekintések száma:
    574

    A korai életszakaszban nyújtott prevenciós és intervenciós szolgáltatások kiemelt jelentőségűek a gyermek fejlődése, a család megerősítése és a társadalom jövője szempontjából. A kora gyermekkori intervenció elméleti megalapozása, a nemzetközi trendek és gyakorlat áttekintése segíti a hazai beavatkozási pontok meghatározását, az ellátórendszer fejlesztési irányainak kijelölését. A nemzetközi tapasztalatokra és a korábbi kutatási, fejlesztési eredményekre építve a koordinált, integrált, interdiszciplináris team működésen alapuló szolgáltatói rendszerek adaptálható elemeinek hazai modellbe való integrálása egy hatékonyabban működő rendszer kialakításához járul hozzá. Ezzel segítve elő, hogy az eltérő, megkésett fejlődésű és veszélyeztetett gyermekek problémája minél korábbi életkorban felismerésre és azonosításra kerüljön, és ennek nyomán családjaikkal együtt időben hozzájussanak a megfelelő, szükségletalapú ellátásokhoz, szolgáltatásokhoz.

  • A közösségi részvétel komplexitása: szakmai szempontok a közösség meghatározására és bevonására
    Megtekintések száma:
    208

    Ez a tanulmány hat szakma – szociális munkások, jogászok, ápolók, orvosok, pszichológusok és népegészségügyi szakemberek – szempontjait hasonlítja össze egy prototipikus alacsony jövedelmű városi közösség egészségügyi és szociális körülményeinek javítása kapcsán. Azt vizsgálja, hogy miképpen határozza meg és kíséri figyelemmel a kutató csoport azt a folyamatot, amely a „közösség” részvételével keres megoldásokat az ebben a hipotetikus környezetben felmerülő problémákra, még úgy is, hogy e kérdés előzetesen nem szerepelt a kutatási tervekben.

    Az adatokból kirajzolódott a kutatók által kifejlesztett 5 komponensű – ki, miért, mikor, milyen módon és milyen szinten (angolul who, why, when, ways and what level)” –a W elnevezésű, úgynevezett “egyéni részvételi keret”. A közösség típusa, szintje és jelentésének összetettsége és sokrétűsége miatt kritikus kérdések felvetésére került sor a szakmák - közösség kapcsolatairól és a közösségfejlesztő szakemberek szerepéről. Végül is a közösségi részvételt bonyolult és transzformatív jellemzőkkel határozták meg. A közösségi szakembereknek az egyéni részvétel öt W-keretére irányuló figyelme a szakemberek és a közösség közötti pozitív együttműködés maximalizálását eredményezheti.