Keresés
Keresési eredmények
1 - 10 a 10 tételből
-
A 2025-ös kukorica tenyészidőszak agrometeorológiai jellemzői Debrecen térségében
45-55Megtekintések száma:31Magyarországon a talajaszály, a légköri aszály és a szélsőségesen magas hőmérséklet gyakran együtt, komplex kölcsönhatásban okoz jelentős terméskiesést a kukoricánál, így a 2025-ös évre vonatkozó agrometeorológiai vizsgálatunk középpontjában is az aszályosság kérdése állt. A korábbi évekhez hasonlóan elemeztük a fő termésmeghatározó meteorológiai tényezőket, az egyes fenológiai fázisok vonatkozásában értékeltük Debrecen térségének időjárását.
A tenyészidőszak kezdetére a felső talajrétegek telítődtek vízzel, de a mélyebb rétegekbe a szokásosnál némileg kevesebb víz jutott le. A kukorica számára kedvező áprilist (vetés-kelés időszak) kifejezetten hűvös május követte, jelentősen lelassítva a növény fejlődését. Az igen száraz, igen meleg június hatására a hónap második felében már mutatkoztak a kukoricán a vízhiány stressz szabadszemmel is látható jelei (növénymagasság, levélállapot), a fokozódó talajaszály és a nappali órákban rendszeresen fellépő légköri aszály következtében. A július kedvezőnek bizonyult csapadékos és mérsékelten meleg időjárásával, döntően ennek köszönhető, hogy a kukorica termésátlaga átlagon felüli lett. Korábbi kutatási eredményeinkkel összhangban ez az évjárat is bizonyítja, hogy a rendkívül kedvezőtlennek tűnő júniusi időjárás önmagában még nem akadályozza meg az átlagosnál nagyobb termés kialakulását. -
A 2024-es kukorica tenyészidőszak agrometeorológiai jellemzői Debrecen-Látóképen
67-78Megtekintések száma:39Az időjárás termésre gyakorolt hatása az agrotechnikai tényezőkel komplex kölcsönhatásban realizálódik. A 2024-es évre vonatkozó agrometeorológiai vizsgálatunk során elemeztük a fő termésmeghatározó meteorológiai tényezőket, az egyes agrotechnikai elemek, illetve fenofázisok vonatkozásában. A kutatás a Debreceni Egyetem Látóképi Kísérleti Telepén történő léghőmérséklet, talajhőmérséklet és csapadékmérések, valamint a HungaroMet Debrecen Reptér állomás napfénytartam adatain alapult.
Megállapítható, hogy a 2024-es évet a kukoricatermesztés szempontjából határozott kettősség jellemezte. Júniusig kedvezően alakult az időjárás. Még megfelelő volt a vízellátottság (részben a talajok kedvező induló vízkészlete miatt) és a hőmérséklet többnyire a sokévi átlag felett alakult, szélsőségesen meleg időszakok nélkül. Mindez összességében jól fejlett, nagy terméspotenciálú állomány kialakulását eredményezte. Ezt követően alapvetően megváltozott az időjárás. Mind a júliusi, mind az augusztusi középhőmérséklet rekord közelében alakult (24,2 °C). A kánikula egyik csúcspontja éppen július közepén volt, ami több helyen egybeesett a kukorica hőstresszre legérzékenyebb, virágzás–terméskötés fenofázisával. A 2024-es tenyészév termésdepressziójáért elsősorban a július-augusztusi tartós, szélsőségesen meleg időjárás volt a felelős. Az átlagosnál kevesebb csapadékkal párosulva jelentős talajaszály alakult ki, elsősorban az érés időszakára. A talajaszály, a légköri aszály, illetve a szélsőségesen magas léghőmérséklet egymás hatását erősítve okozták a jelentős a terméscsökkenést. -
Eltérő FAO számú kukorica hibridek (Zea mays L.) smart paramétereinek elemzése
5-20Megtekintések száma:43A kukorica melegigényes növény és jelentős a vízigénye. A termés mennyiségét leginkább meghatározó meteorológiai tényező a csapadék, a kukoricatermelés legnagyobb problémája a vízhiány. Amennyiben a tenyészidőszak száraz és a hőmérséklet átlag feletti, akkor a nyári időszakra jellemzően kialakul a talajaszály. A tenyészidőszakot megelőző őszi-téli időszak szárazsága növeli az aszály kialakulásának kockázatát. A kutatásunkban öt eltérő FAO számú kukorica genotípust vizsgáltunk intenzív termesztéstechnológia alkalmazásával, meghatározva az elérhető termésmennyiséget és az azt meghatározó főbb termésparamétereket, a közöttük lévő összefüggéseket. Kísérletünkben mind az öt kukorica hibrid terméseredménye kiváló volt. A legnagyobb termést a H11 hibrid érte el (18,4 t/ha), mintegy 5,7–22,8%-kal meghaladva a többi vizsgált hibrid értékeit. A hibridek egyedi szemtömeg értékei között szignifikáns különbséget mértünk. A H13 hibrid a legmagasabb egyedi szemtömeg értékkel emelkedett ki,1,6–25,9%-kal haladta meg a többi genotípust. Az egyes paraméterek közötti korrelációanalízis alapján igazoltuk az egyedi szemtömeg statisztikailag szignifikáns (p<0,05) pozitív korrelációját az egyedi szemszám értékeivel (r=0,568), valamint a betakarításkori szemnedvességgel is (r=0,592). Az eredményeink alapján az egyes mért, egyedi termésparaméterek különböző mértékben járulnak hozzá a nagy termés eléréséhez, szignifikáns hatásokat eredményezve. -
A 2023-as tenyészidőszak agrometeorológiai jellemzői kukorica tartamkísérletekben Debrecen-Látóképen
29-39Megtekintések száma:37A 2023-as kukorica tenyészév agrometeorológiai jellemzőit elemeztük, értékeltük elsődlegesen a Debrecen-Látóképen folyó meteorológiai mérések alapján. Az eredményeink Debrecen tágabb térségére is érvényesek, mivel – legalábbis ebben az évben – alapvetően nem a lokális záporokon múlt a növény vízellátottsága.
A 2022-es rendkívüli aszályt követően a szeptember-január időszakban lehullott igen jelentős csapadék elegendő volt a talajok szántóföldi vízkapacitásig történő telítődéséhez. A 2023 február és március nagy része már száraz volt, ami lehetővé tette a talajelőkészítést, azonban a vetéshez csak április második felére vált kedvezővé az időjárás egy hűvös, csapadékos időszakot követően. A sokévi átlagnak megfelelő májusi hőmérsékleti és napsugárzási viszonyok kedvező feltételt biztosítottak a kukorica vegetatív fejlődésének korai szakaszában, és vízhiány sem jelentkezett a szokásosnál kevesebb csapadék ellenére. Júniusban folytatódott a szélsőségektől mentes, kiegyenlített, mérsékelten meleg időjárás, átlagot meghaladó csapadékkal, ami ideálisnak tekinthető a vegetatív fejlődési szakasz második felében. A július az átlagosnál melegebb és szárazabb volt, de nem alakultak ki szélsőséges viszonyok, mint pl. a 2021 vagy 2022 nyarán, ráadásul az augusztus első dekádjának kissé hűvös és mérsékelten csapadékos időjárása jó hatással volt a termés fejlődésére. A nyár legmelegebb időszaka a kukorica érzékeny fenofázisa után, augusztus közepén csupán az érés látványos felgyorsulását eredményezte. A rekord meleg, száraz szeptemberi időjárás kedvezett a szemek vízleadásának és a betakarítási munkáknak.
A szántóföldi vízkapacitásnak megfelelő induló vízkészlet, a tenyészidőszak mérsékelten meleg, kiegyenlített hőmérsékleti viszonyai és átlag körüli csapadéka Debrecen térségében összességében kedvező agrometeorológiai feltételeket biztosított a kukorica számára. -
Valós idejű talaj ammónia gáz monitoringja IoT technológiával
105-118Megtekintések száma:15Napjainkban a környezeti monitoring egyre nagyobb hangsúlyt kap a szántóföldi növénytermesztésben az időjárás, a fenntartható tápanyag- és vízgazdálkodás fontossága miatt. A tanulmány egy új, innovatív, vezeték nélküli adatkapcsolaton és továbbításon alapuló technológiát és annak eredményeit mutatja be a talaj ammónia emissziójának megfigyelésére Internet of Things (IoT) technológia segítségével a környezeti jellemzők mérése alapján egy gyakorlati módszer lehet a jövőben. Ez a monitorozó rendszer a fenntartható és környezetbarát növénytermesztésben. Az alkalmazott szenzorok biztosítják a talaj ammónia emissziójának nyomon követését, mely módszer gyors és pontos monitorozást biztosít. Az eredmények periodikus tendenciát mutatnak az NH3 fluxusokban, magasabb mennyiségekkel a tavaszi (melegebb) időszakokban a nitrogéntrágyázás után. A többváltozós lineáris regressziós vizsgálatok eredményei alapján a talajnedvesség, hőmérséklet, páratartalom és légnyomás szignifikánsan befolyásolják az NH3 kibocsátást. -
A 2022-es rendkívüli aszály agrometeorológiai jellemzői Debrecen-Látóképen
5-18Megtekintések száma:40Magyarország jelentős részén, beleértve Debrecen térségét is, rendkívül súlyos aszály alakult ki 2022-ben. Kutatásunk során vizsgáltuk, hogy milyen időjárási viszonyok vezettek a kukorica évtizedek óta nem tapasztalt mértékű terméskieséséhez.
A tenyészidőszakot megelőző téli félévben a talajok mélyebb rétegei nem tudtak vízzel feltöltődni, kifejezetten alacsony volt a kukorica tavaszi induló vízkészlete. Az április hűvös és átlagosan csapadékos volt. Ezt követően gyakorlatilag augusztus második feléig folyamatosan meleg vagy igen meleg, napsütésben gazdag, rendkívül száraz időjárás uralkodott. A havi középhőmérsékletek mindhárom nyári hónapban viszonylag egységesen 2–3 ºC-kal haladták meg a sokévi átlagot, 44 volt a hőség napok száma. A nyár folyamán összesen csupán 56 mm csapadék hullott, mindössze két alkalommal volt 10 mm feletti napi mennyiség, ami a levegő igen nagy párologtató képessége miatt nem tudott érdemben hozzájárulni a kukorica vízellátásához. Nyár elejétől a talajaszály nagymértékben korlátozta a vízfelvételt, illetve a transzspirációt, a kukorica igen gyengén fejlődött. A kritikus fenológiai fázisok (virágzás, terméskötés) idejére tovább súlyosbodó aszály (talaj- és légköri aszály együttesen) hatására a kukorica tövek nagy része meddő maradt.
A 2022-es aszály rendkívüliségét az igen meleg, és a meghatározó időszakokban lényegében csapadékmentes nyári időjárás, továbbá a talajok nagyon alacsony induló vízkészlete együttesen eredményezte. A térségünkben az éghajlatváltozás következtében az aszálykockázat növekedésére számíthatunk. -
Különböző érésidejű kukorica hibridek (Zea mays L.) fenometriai mutatóinak és szántóföldi genetikai potenciáljának értékelése
5-21Megtekintések száma:15Szántóföldi tartamkísérleti eredmények alapján értékeltünk két eltérő érés idejű kukorica hibrid fenometriai és termésképző elemeit. Ezek a mutatók nagyban hozzájárulnak a hibridek szántóföldi körülmények közötti ajánlásában a termelők részére és útmutatás adnak a hibridspecifikus termesztéstechnológia kidolgozásában.
A Syngenta Kft. és a Debreceni Egyetem már 2018 óta folytat közös vizsgálatot az új, bevezetésre kerülő hibridek szántóföldi terméspotenciáljának megállapítására. A kísérlet során törekszünk arra, hogy a kukorica optimális feltételeket kapjon és egy napra se éhezzen. A kísérlet során felvételezésre került a hibridek fejlődési fokozatai a növekedési napfok (GDD) mellett. SPAD, NDVI érték folyamatos monitoringozása mellett a vízleadási dinamika is pontos meghatározásra került. 2024 extrém év volt a kukoricatermesztés számára, júliusban és augusztusban extrém magas hőmérséklet jellemezte az országot. A legutolsó betakarítási adatok alapján a hazai átlagtermés 5,7 t/ha (3,4–7,9 t/ha között szórt a megyék között). A 2024-es tenyészév termésdepressziójáért elsősorban a nyári tartós, szélsőségesen meleg időjárás volt a felelős. Az átlagosnál kevesebb csapadékkal párosulva jelentős talajaszály alakult ki.
A fenti kísérletben az SY Evident FAO 430-440 (H13 hibrid) 20,81 t/ha míg az érésidőben korábbi SY Stació FAO 360-380 (H12 hibrid) 19,46 t/ha termést ért el mezoparcellán az egyetem látóképi kísérleti telepén. A vizsgált hibridek eredményére nagy befolyással volt a korai vetésidő, mellyel a hibridek elkerülték a virágzáskori extrém hőséget. Az eltérő genotípusokra nagy hatással volt a harmonikus tápanyag-ellátás és az optimális időjárási viszonyok májusban és júniusban (VE-R1 fázis). Ez statisztikailag igazolható volt a klorofilltartalom (SPAD értékek) és NDVI érték változásában a hibridek között. A szemtelítődés időszakától a fiziológia érettségig (R2-R6 fázis) tartó növekedési stádiumok, a magas GDD értékek és az öntözés által teremtett ideális viszonyok miatt a magasabb érés idejű hibrid (H13) statisztikailag 6,9%-kal haladta meg az igen korai érés idejű (H12) hibridet. A vizsgált hibridek öntözési-vízhasznosítási hatékonysága (IRRWUE) az alábbiak szerint alakultak: az SY Evident (H13) esetében 41,8 kg/mm, míg az SY Stacio (H12) esetében ez az érték 39,2 kg/mm volt.
Az optimális műtrágyázás támogatásával növelhetjük a termést, javíthatjuk a termésbiztonságot és a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatot is erősítjük egyidejűleg. Célunk, hogy jövőben üzemi körülmények közé ültessük át ezen eredményeket, kiegészítve a napjaink digitális eszközeinek háttértámogatásával. -
A kukoricatermesztési kísérletek meteorológiai viszonyai a Debreceni Egyetem agrár kampuszán a 2022-es tenyészidőszakban
5-19Megtekintések száma:432022-ben igen súlyos aszály alakult ki Debrecen térségében. A Debreceni Egyetem kukorica kísérleteinek termésátlaga minden eddiginél alacsonyabb volt. Több parcellán a növény lényegében nem hozott termést. Egy ilyen rendkívüli évjárat meteorológiai viszonyainak kiértékelése elengedhetetlen a kukorica aszályérzékenységével kapcsolatos ismeretek bővítésében, a stressztűrés határainak pontosításában. Lehetőség szerint a kísérleti helyen, annak közelében mért meteorológiai adatokra kell támaszkodni. Ennek az igénynek megfelelve vizsgáltuk és mutatjuk be az agrár kampusz meteorológiai viszonyait, elsősorban a kukorica vonatkozásában. A 2022-es aszály rendkívüliségében fontos tényező volt, hogy a megelőző téli félévben nem volt elegendő csapadék a talajok mélyebb rétegeinek feltöltődéséhez. Az április még átlagosan csapadékos volt, ezt követően azonban igen jelentős csapadékhiány alakult ki. A három nyári hónapban összesen 66 mm csapadék esett, ami 115 mm-el elmaradt az átlagostól. A vízhiányt és annak káros hatásait fokozta, hogy a hőmérséklet a május-augusztus közötti időszakban a szokásosnál lényegesen magasabban alakult. Különösen a nyári hónapok voltak a sokévi átlagnál sokkal melegebbek, rendre 3,4 °C, 2,4 °C, illetve 2,9 °C-os pozitív hőmérsékleti anomáliát mutattak. -
Eltérő genotípusú kukorica hibridek (Zea mays L.) smart paramétereinek értékelése
5-32Megtekintések száma:48A 2024-es tenyészévben végzett szántóföldi tartamkísérlet során öt különböző genotípusú kukorica hibrid smart paramétereit vizsgáltuk. A kutatás középpontjában a kelési dinamika, a szárazanyag-beépülés a hasznos hőösszeg függvényében, valamint a növények egyedi NDVI és SPAD értékeinek elemzése állt.
A vetés utáni két hétben tapasztalt lehűlés kihívások elé állította a hibrideket, mégis jól megfigyelhetők voltak az eltérő genotípusok alkalmazkodási stratégiái. A kelés dinamikája és a szárazanyag-felhalmozás üteme rámutatott a genotípusok sokszínűségére, amely a terméshozam és a betakarítás időzítése szempontjából is jelentős lehetőségeket kínál.
A Kabanero hibrid kiemelkedően teljesített, mivel a legkorábban kelt ki és érte el a legmagasabb végső szárazanyag-tartalmat. A Synopsis hibrid dinamikusan alkalmazkodott, bár kezdetben lassabb kelést mutatott, később gyors növekedésbe kezdett, kiegyensúlyozott szárazanyag-beépüléssel. A Dueling hibrid egyöntetű kelése és a legnagyobb kikelt növényszám mellett folyamatosan növelte szárazanyag-tartalmát, ami stabil fejlődési pályát eredményezett. Az Indem1012 hibrid érzékenyen reagált a hőmérséklet csökkenésére, azonban a késleltetett kelés ellenére is jelentős szárazanyag-gyarapodást ért el. A Kabaretto hibrid egységesen kelt, és bár a fiziológiai érettségig alacsonyabb szárazanyag-tartalmat mutatott, mégis a legmagasabb termésátlagot produkálta, bizonyítva kiváló terméspotenciálját.
Az NDVI elemzés rávilágított arra, hogy minden hibrid esetében a V12 fenológiai fázisban mértük a legmagasabb értékeket, ami a növények egészséges fejlődését tükrözi. A SPAD értékek vizsgálata során a Kabanero, Synopsis és Dueling hibridek hasonló mintázatot mutattak, a legkiemelkedőbb értékeket a V12, nővirágzás és R4 fázisokban érve el. Az Indem1012 és Kabaretto hibrideknél a V12 szakaszban tapasztalt magas SPAD értékek után a nővirágzáskor csökkenés következett, majd az R4 fázisban ismét emelkedést mutattak, jelezve a hibridek alkalmazkodóképességét.
Összességében a vizsgált kukorica hibridek változatos teljesítménye értékes információkat szolgáltatott a kelési dinamika, a szárazanyag-felhalmozás és a fiziológiai fejlődés közötti összefüggésekről, kiemelve a genetikai sokféleségben rejlő potenciált. -
A Honey csemegekukorica (Zea mays L. convar. saccharata Koern) hibrid szárazanyag-, nitrogén- és kalcium-beépülés dinamikájának vizsgálata
21-35Megtekintések száma:46A csemegekukorica termesztése hazánkban nagy jelentőséggel bír. Az európai kontinensen Magyarországon termesztik a legtöbbet, az Egyesült Államok után pedig a világ második legnagyobb exportőrei vagyunk. A világszerte keresett magyar csemegekukorica több éves átlaga a jól megválasztott precíziós termesztéstechnológiának köszönhetően eléri az 500 ezer tonnát. A csemegekukorica terméshozama átlagon felüli a precíziós gazdálkodásban, a területek közel 70%-át öntözik.
A 2022-es aszály rendkívüliségében fontos tényező volt, hogy a megelőző téli félévben nem volt elegendő csapadék a talajok mélyebb rétegéinek feltöltődéséhez. Az április még átlagosan csapadékos volt, ezt követően azonban igen jelentős csapadékhiány alakult ki. A három nyári hónapban összesen 66 mm csapadék esett. A vízhiányt és annak káros hatásit fokozta, a hőmérséklet a május–augusztus közötti időszakban a szokásosnál lényegesen magasabban alakult. A vízhiányt a tenyészidőben precíziós csepegtető öntözéssel pótoltuk, a kiöntözött víz mennyisége 344 mm volt. Különösen a nyári hónapok voltak a sokévi átlagosnál sokkal melegebbek, rendre 3,4 °C, 2,4 °C, illetve 2,9 °C-os pozitív hőmérsékleti eltéréseket mutattak. A csemegekukorica terméseredményeinek legjobb mutatója a szárazanyag-beépülés dinamikája.
A fenofázisban mért eredmények alapján megállapítottuk, hogy a tenyészidő három meghatározó intervallumra bontható. A Honey csemegekukorica hibrid az első szakaszban, a keléstől a juvenilis fázisig 18% szárazanyagot produkált, a juvenilis fázistól a virágzásig további 4%-ot. A szárazanyag-beépülés intenzív szakasza a virágzástól az R3 fenofázisig (betakarításig) tartott, összesen 72%. Az üzemi eredményesség érdekében fontos mutató a csemegekukorica szem nedvességtartalmának folyamatos ismerete. Kutatásaink szerint az R3 fenofázisban a növényi részek nedvességtartalmai szoros összefüggést mutatnak, a szem nedvességtartalma volt a legmagasabb. Kutatási eredményeinkkel bebizonyítottuk, hogy a nővirágzástól az R3 (betakarítás) fázisig a szárazanyag-gyarapodás igen intenzív, a teljes hőösszeg-igény a vizsgált hibridnél 840 HU volt.
1 - 10 a 10 tételből
Adatbázis logók
Keywords
Make a Submission
Lapszámok éves bontásban