Információk
A Növénytermelés tudományos folyóirat a növénytermesztéshez kapcsolódó szakterületeken közöl lektorált tudományos közleményeket. A folyóirat profiljába tartozik a növénytermesztés, a növénynemesítés, a növénygenetika, a növényélettan és az agrobotanika területein végzett alap- és alkalmazott kutatások bemutatása.
A lap magyar és külföldi szerzők kéziratait egyaránt fogadja, és tudományos közlemények mellett vitacikkeket, szemleírásokat, nekrológot valamint könyvismertetéseket is publikál. A megjelent tanulmányok angol nyelvű összefoglalókkal egészülnek ki, elősegítve a nemzetközi tudományos kommunikációt és az eredmények szélesebb körű megismerését.
A Növénytermelés célja, hogy fórumot biztosítson a növénytudományok területén elért új kutatási eredmények bemutatására, valamint elősegítse a tudományos párbeszédet a hazai és nemzetközi szakmai közösségben. További célkitűzésünk a tudományos eredmények széles körű hozzáférhetőségének biztosítása, valamint a hazai és nemzetközi kutatók közötti tudományos együttműködés elősegítése.
A Növénytermelés folyóiratban megjelenő kéziratok korábban nem publikáltak, és benyújtásukkor nem állhatnak elbírálás alatt más folyóiratnál. A beküldött tanulmányok tudományos minőségét és szakmai megalapozottságát lektorált bírálati eljárás biztosítja.
A kéziratokat a folyóirat „double blind” szakmai lektorálási folyamatban értékeli, amelynek során a bírálók és a szerzők személyazonossága egymás előtt nem ismert. Egy kézirat elbírálásában legalább két független szakértő vesz részt.
A folyóirat elkötelezett a tudományos etika betartása mellett. A benyújtott kéziratok esetében a szerkesztőség jogosult plágiumellenőrzést végezni, melyet a turnitin szoftverrel hajt végre. Etikai kérdésekben a nemzetközileg elfogadott tudományos publikációs irányelvek alapján jár el.
A Növénytermelés folyóirat a Creative Commons Attribution 4.0 International License (CC-BY 4.0) feltételei szerint kerül terjesztésre, amely korlátlan felhasználást, terjesztést és sokszorosítást tesz lehetővé bármilyen médiumban, feltéve, hogy az eredeti szerzőt és forrást feltüntetik.
A Növénytermelés folyóirat Diamond Open Access folyóiratként működik. A folyóirat sem a szerzők, sem az olvasók számára nem számít fel semmilyen díjat. A kéziratok benyújtása, bírálata, szerkesztése és megjelentetése teljes mértékben díjmentes, publikációs díj (Article Processing Charge, APC) nincs.
A folyóiratban megjelent valamennyi cikk a közzététel időpontjától kezdve azonnal, szabadon és teljes terjedelemben hozzáférhető. A hozzáférést embargóidőszak, előfizetés vagy regisztráció nem korlátozza. Az olvasók a folyóirat tartalmát ingyenesen elérhetik, olvashatják és letölthetik.
Megjelenési adatok: Megjelenik évente négy számban II. negyedév (június) és IV. negyedév (december)
A kéziratok megjelenési sorrendje a beküldés és a nyomdai előkészületek függvényében változhat.
- A beküldés határideje:
- első lapszám - április 30.
- második lapszám - október 30.
A folyóiratban megjelent kéziratokat a Debreceni Egyetem Elektronikus Archívuma (DEA) https://dea.lib.unideb.hu/dea archiválja.