Keresés
Keresési eredmények
-
A téri orientáció és a matematikai teljesítmény összefüggései középiskolás tanulók körében
17-26Megtekintések száma:106Kutatások szerint a téri orientáció fejlettsége kulcsfontosságú a természettudományok, technológia, mérnöktudomány és matematika (STEM) megértése szempontjából. Ez alapján kutatásunk során azt vizsgáltuk, hogy kimutatható-e összefüggés középiskolás korcsoportnál a matematika osztályzatuk és két különböző vizuális észlelési jellegű feladatsorban elért teljesítményük között. Az egyik esetben térbeli testek síkbeli hálóját kellett a résztvevőknek kiválasztani megadott lehetőségek közül. Minden testhez 4-4 lehetséges hálót kínáltunk fel. Összesen 13 feladatot kellett megoldaniuk a résztvevőknek. A második feladattípusban szintén négy lehetőség közül kellett kiválasztaniuk a bemutatott ingerrel egyező mintázatot. A minták 5x5-ös négyzetek, amelyek egyre komplexebbek, kezdetben kettő, majd három végül négy szín kombinációjából álltak össze. A kutatásban összesen 32 fő vett részt, közülük 12 fiú és 20 lány, valamennyien gimnáziumi tanulók. A feladatokban elért pontszámok és a matematika 9. osztályban szerzett érdemjegyek közötti korreláció szintjét vizsgáltuk. A statisztikai vizsgálat eredménye alapján azt találtuk, hogy a fiúk és lányok teljesítménye között nem mutatkozott szignifikáns eltérés az egyes feladatokban nyújtott teljesítményben. A két különböző feladattípusban nyújtott teljesítmény szoros, pozitív korrelációt mutatott (p<.05) egymással, abban az esetben, ha a lányok teljesítményét vettük alapul, illetve akkor is, ha valamennyi diák eredményét hasonlítottuk össze. A matematika érdemjeggyel kapcsolatban sem volt szoros összefüggés. Ennek valószínűsíthető oka a matematika érdemjegyben megjelenő jóval magasabb számítási és alacsony geometriai feladatok aránya. A kutatás korlátja a kis elemszámú minta és a csak gimnáziumi tanulók vizsgálata. A pilot-jellegű vizsgálatunk kapott eredményeit és korlátait figyelembe véve ígéretes a felmérés kiterjesztése nagyobb létszámú, gimnáziumi és technikumi tanulókból álló mintára, további tantárgyakkal való kapcsolatot vizsgálva
-
TÉRSZEMLÉLETFEJLESZTÉS A MATEMATIKA ÓRÁKON 11-12 ÉVES GYEREKEK KÖRÉBEN
77-83Megtekintések száma:248A kisiskolás gyerekek térszemléletének fejlesztése az oktatási folyamat fontos feladata, különös tekin-tettel a megszerzett kompetenciák gyakorlati alkalmazása a valós életben. A tanulmányban röviden bemutatjuk a 11-12 éves tanulók térszemlélet fejlesztésére fókuszáló projektünkben alkalmazott fejlesztő feladatokat, melyek a matematika órákon valósultak meg. A tanulók olyan feladatokat oldottak meg, amelyek a sík és térbeli tárgyakkal való problémamegoldásra, a sík vagy térbeli helyzetek elemzésére és a tárgyakkal való manipulálására összpontosítottak.
-
DIDAKTIKAI JÁTÉKOK A MATEMATIKAI FOGALMAK FEJLESZTÉSÉRE AZ ÓVODÁSKORÚ, SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEK SZÁMÁRA
83-93Megtekintések száma:428A fejlődési rendellenességekkel élő gyermekek nem ugyanazt az utat járják, mint az életkoruknak megfelelő intellektuális szintű gyermekek, ezért gondosan meg kell választani, hogy milyen módszerekkel és milyen módon tanítják őket. Az óvodáskorú gyermekek számára a matematika tanításának leghatékonyabb és legegyszerűbb módszere a játékos megközelítésű tanulási tevékenység. E munka célja egy anyagkészlet létrehozása, amely elősegíti az óvodáskorú, sajátos nevelési igényű gyermekek számára a matematikai fogalmak tanítását és tanulását. Olyan tananyagokat készítettek, mint például a vonat, a polcok, a hosszú és a rövid, a pillangók és az autók, a széles és keskeny út - és a Baglyok társasjáték. Az összes tananyag (beleértve a társasjátékot is), laminált és a legtöbb tépőzáras szalaggal van ellátva a különböző részek ragasztásához. Az összes tananyagot óvodáskorú gyermekeken tesztelték és sajátos nevelési igényű gyermekekkel dolgozó szakembereket és tanárokat kértek fel a tananyag szakértői értékelésére. A tananyagok támogatják a matematikai fogalmak tanítását az óvodáskorú, sajátos igényű gyermekek számára.
-
HALLÁSSÉRÜLT TANULÓK LOGIKAI-MATEMATIKAI KÉPESSÉGEINEK FEJLESZTÉSE TÁBLAJÁTÉKOKKAL
5-16Megtekintések száma:243A matematika tanulása sikeres lehet, és sok örömet okozhat a hallássérült gyermekeknek. Kutatásunkban a matematikai teljesítményt megalapozó bázisképességek, a problémamegoldás és a logikai gondolkodás táblajátékokkal történő fejlesztésének hatékonyságát vizsgáljuk hallássérült diákoknál. Minta: n =10 (2 lány, 10 fiú) hallássérült diák (átlagéletkor: 11,6 év). Módszer: logikai-matematikai képességek felmérése fejlesztés előtt és után. Eredmény: a stratégiai játékok, táblás játékok használata a problémamegoldó képesség fejlődése mellett szignifikánsan befolyásolja a matematikai képességek fejlődését, a matematikai tantárgyi ismeretek elsajátítását is.
-
„NŐ AZ ESÉLY!”
109-111Megtekintések száma:181A "NŐ az esély" címet viselő tehetséggondozó programot a magyar EDU-MÉD PLUSZ Kft. valósította meg a 2019-2020-as években a Nemzeti Tehetséggondozó Program támogatásával. A projekt célja az iskolás lányok esélyegyenlőségének elősegítése volt a matematika, az informatika és a természettudomány területén.