Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Az Ovi-Sport Program pilot vizsgálata néhány debreceni óvodában
    95-110
    Megtekintések száma:
    301

    Jelen tanulmány célja, hogy egyrészt bemutassa az Ovi-Sport Program kialakulását, lényegét és legfontosabb elemeit, másrészt egy empirikus alapú, pilot jellegű kérdőíves vizsgálat segítségével felmérje néhány debreceni óvoda óvodapedagógusának (n=52) véleményét a Programról. Cél, hogy a megkérdezett óvodapedagógusok válaszainak segítségével rámutassunk azokra a pontokra, amelyekben megmutatkozik a Program erősségeire és hiányosságaira. A kutatás kérdései arra irányultak, hogy megismerjük, hogy a megkérdezettek milyen céllal használják a gyakorlatban az Ovi-Sport pályát, módszertanilag felkészültek-e az Ovi-Sport Program széleskörű megvalósításához, valamint miket látnak a legfőbb erősségeknek és gyengeségeknek a Program működését illetően. Az eredményeket alapján elmondható, hogy az óvodapedagógusok összességében pozitívnak ítélik meg az Ovi-Sport Program meglétét. A megkérdezettek a pozitív visszaigazolások mellett azokra a pontokra is rámutattak, amelyeket további átgondolásra, fejlesztésre javasolnak például, hogy a Programban rendelkezésre álló módszertani segédletek nem elégségesek, azok mindenképpen bővítésre, átdolgozásra szorulnak. Mindemellett a megkérdezett pedagógusok igényelnék a további szakmai továbbképzéseket és külső szakemberek bevonását, segítségét.

  • A TANÍTSUNK MAGYARORSZÁGÉRT MENTORPROGRAM EREDMÉNYESSÉGE
    87-101
    Megtekintések száma:
    505

    Az oktatás területén évtizedek óta meglévő problémaként van jelen a hátrányos helyzet, melynek csökkentésére számos hátránykompenzáló programot alakítottak ki. Ezen programok egy részének lényegi elemét képezi a mentorálási folyamat, melynek elsődleges célja a támogatás biztosítása, a segítségnyújtás egy fiatalabb egyén részére. A kutatás alanyait képezik a Tanítsunk Magyarországért mentorprogramban résztvevő diákok. A kérdőíves vizsgálatra 2019 őszén került sor (n=585), amely során a gyermekek mentorprogramtól való elvárásaikra, a tanulás során adódó nehézségeikre, a tanulási motivációra, a továbbtanulási terveikre fókuszáltunk. A diákok a motivációik alapján klaszterekbe sorolhatók, ami rávilágít arra, hogy a résztvevők köre ebből a szempontból sem homogén. A koronavírus-járvány a hagyományos oktatást egy jelentős mértékű kihívás elé állította, s a személyes mentorálás nyújtotta lehetőségek az elmúlt másfél évben háttérbe szorultak. A digitális oktatásra való átállással sorozatos kihívásokkal szembesültek a pedagógusok és a diákok (Kristóf, 2020). A jelenléti mentorálás távmentorálás formájában folytatódhatott. Jelenlegi kutatásunkban vizsgáljuk a Tanítsunk Magyarországért programban a távmentorálás meglétét, a tapasztalatok feltárását, valamint a résztvevők felkészültségét. Az adatgyűjtés 2021 decemberében kezdődött, s a lekérdezés folyamata még jelenleg is tart. A felmérést kevert módszer alkalmazásával végezzük. A diákok körében kvantitatív adatokat gyűjtünk kérdőívek segítségével, amely a gyermekek megszerzett élményeire, véleményeire, felkészültségére fókuszál. Továbbá kvalitatív, interjús vizsgálati módszert is alkalmazunk, amely a tapasztalatok átfogóbb megértését biztosítja. Az interjúkat a pedagógusok, mentorok és mentorált diákok körében készítjük. A kutatás alanyait Hajdú-Bihar megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egy-egy kistelepülésének általános iskolás diákjai, mentorai, pedagógusai képezik (n=60 fő).