Keresés
Keresési eredmények
-
A roma szakkollégiumok szerepe a felsőoktatásban a hallgatók percepciói alapján
97-114Megtekintések száma:138A felsőoktatási expanzió következtében a tanulói összetétel egyre diverzifikálódik és megjelennek olyan diákok, akik családjukból, közösségükből elsőként vállalkoznak a diplomaszerzésre. A cigányként, romaként definiált kisebbség a középkor óta Európa szerves részét képezik, iskolázottsági helyzetük azonban elmarad az össznépességtől és még mindig alulreprezentáltak a felsőoktatásban. A tanulmány azt elemzi, hogy a társadalmi mobilitás útját járó, nagyobbrészt cigány, roma egyetemisták miként tekintenek a formális tanulásuk keretét jelentő egyetemre, illetve arra a nonformális közösségre (roma szakkollégium), mely célzottan támogatja egyetemi előrehaladásukat. Vizsgálatunk magyarországi egyetemeken tanuló diákok körében a roma szakkollégiumokat összefogó hálózat hallgatói populációját (N=300) kérdőíves adatfelvételbe vonta be (n=182). Jelen tanulmányunkban arra keressük a választ, hogy milyen implicit ideákkal rendelkeznek a megkérdezett hallgatók az egyetemről és a roma szakkollégiumról, felderítve ezek hasonlóságait és eltérő funkcióit, elemezve a roma szakkollégium társadalmi mobilitásban betöltött szerepét. Adatainkat kvalitatív elemzési stratégiával, tematikus kódolással dolgoztuk fel. Eredményeink rávilágítanak az egyetemi, formális térre vonatkozó és a roma szakkollégium non formalitását kiemelő funkciókra: az egyetemhez válaszadóink a formális tanuláshoz, szocializációhoz kapcsolódó szavakat társítottak, míg a roma szakkollégiumhoz kapcsolódó társítások inkább az élményalapúságra, cselekedet orientáltságra irányulnak, azaz a nonformális tér jellemzőit mutatják. Válaszadóink percepciójában az egyetem, de kiváltképp a szakkollégium pozitív értékkel bír. Vizsgálatunk rávilágít a roma szakkollégiumok pedagógiai programjával kapcsolatos percepciókra. A roma szakkollégiumot a családi kapcsolatokhoz hasonlítják válaszadóink, így a család által nyújtott biztonság érzésének kontinuitásaként tekinthetünk a roma szakkollégiumra. Vizsgálatunk cigány, roma egyetemisták példáján keresztül arra mutat rá, hogy az egyetemi terekben működő nonformális kisközösségek a felsőoktatásban alulreprezentált csoportok sikeres előrehaladásának, mobilitásuk pozitív megélésének hatékony eszközei.
-
FOGYATÉKOSSÁGGAL KAPCSOLATOS TANULÓI ATTITŰD
7-15Megtekintések száma:782Az együttneveléssel foglalkozó kutatások a tanulók szociális területen megmutatkozó fejlődését hangsúlyozzák (Meyer, Park, Grenot-Scheyer, Schwartz és Harry, 1998). Az integrált oktatással kapcsolatos tanulmányok évtizedek óta foglalkoznak a tanulói attitűddel, kutatásunk a CATCH (Chedoke-McMaster Attitudes Towards Children with Handicaps Scale) kérdőíven (Rosenbaum, 1985) alapul, mely az utóbbi évek több nemzetközi mérésének is eszközéül szolgált (Tirosh 1997; Vignes, 2008; Godeau 2010; Bosseart, 2011; De Laat, 2013, Schwab, 2017). Célunk a serdülőkorú fiatalok, fogyatékos gyermekek iránti attitűdjének feltérképezése. A kérdőív a Triandis (1971) által javasolt háromkomponensű attitűd modellre épült. A 36 itemből álló skála eredetileg papír alapú volt, amit mi online formában alkalmaztunk a mintánkon. A vizsgálat résztvevői 7. évfolyamon tanuló diákok voltak (N = 99). A teszt általános megbízhatósága kielégítő volt (Cronbach-α = 0,856). A tartalomelemzés során két olyan elemet találtunk, amelyek szignifikánsan negatívak voltak, és négy olyan elemet, amelyek nem voltak szignifikánsak, azokat elhagyva a KMO = 0,809 (KMO> 6), mely alapján alkalmasnak találtuk a faktoranalízishez. Az eredmények alapján elmondható, hogy az eredeti háromkomponensű tényező nem mutatkozik meg világosan a mintán, de ennek ellenére a teszt megbízhatónak bizonyult. A jövőben néhány szubteszt, felülvizsgálatot igényel, illetve további kutatásokra is szükség van az értékelési eszköz fejlesztéséhez, hogy megbízhatóbbá és érvényesebbé váljon.
-
A szenzorális színház szerepe a speciális nevelési területek színterén – egy szisztematikus szakirodalom-elemzés eredményei
155-166Megtekintések száma:207Jelen tanulmány fókuszában egy szisztematikus szakirodalmi áttekintés eredményeinek bemutatása áll, mely a szenzoriális színház (sensory theatre) hatásait vizsgálja speciális nevelési közegben. A multiszenzoros színházi élmények célja, hogy a sajátos nevelési igényű és fogyatékossággal élő gyermekeket szórakoztatva fejlessze, valamint, hogy egyfajta szenzoros megtapasztalásban elmerülve bevonhassa az előadás menetébe is. A szenzoriális színházhoz kapcsolódó egyedi élmények, esztétikai és fejlesztő hatások vizsgálata a nemzetközi szakirodalomban eltérő fogalomhasználat és nagyon gazdag módszertani ajánlásokat követve jelenik meg. Kutatásunk a PRISMA (Preferred Reporting Items for Systematic Reviews and Meta-Analyses) kritériumok alapján készült, amely protokoll biztosítja a szisztematikus szakirodalom-elemzés áttekinthetőségét. Az EBSCO Discovery Service tudományos keresőjében 62 cikket találtunk. Három szerző áttekintette az absztraktokat, és ha a befogadási kritériumok teljesültek, a teljes szövegeket a Zotero programba exportáltuk, melyet tartalmi és módszertani minőségértékelés követett (N=12). A 12 empirikus folyóiratcikkből álló szöveges adatbázisunkba további 2 tanulmányt és egy szakkönyvet vontunk elemzés alá. Eredményeink szerint a legtöbb kutatás az érzékszervi színház immerszív természetét összhangba vonta a nevelési feltételek hozzáférhetőségének, vonzóvá tételének irányelveivel, ugyanakkor nagy hangsúlyt kapott az inkluzív oktatásban megjelenő élménnyújtás fontossága. A szenzoriális színház, egyedi élményként, valamint innovatív módszerként, hangulatok és érzékek mentén fejleszti a gyermekeket, figyelembe véve a tanulók sajátos érzékszervi igényeit és tanulási preferenciáit. Limitációként elmondható, hogy viszonylag kevés empirikus tanulmányt találtunk, mely kifejezetten a speciális nevelési közegben vizsgálja a szenzoriális színház hatását, az áttekintett dokumentumok sok esetben csak közvetve érintik a speciális nevelési folyamatokat.
-
A SZOCIÁLIS KOMPETENCIA FEJLŐDÉSE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYEREKEKNÉL
87-94Megtekintések száma:3782010 szeptemberében az oktatási reformmal, vagyis az inklúzió bevezetésével Szerbiában ugrásszerűen megnőtt a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek beiskolázása. 2013 szeptemberétől az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara és a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Felnőttképzési Intézete egy közös projekt keretén belül kidolgozott egy programot, ahol a két intézmény hallgatói mentorokként vettek részt a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásában. Tanulmányunk célja bemutatni a Hallgatói Mentorprogram felépítését, amely jó gyakorlatul szolgálhat hasonló problémákkal küzdő iskolák számára. A gyakorló pedagógusok véleménye alapján a mentorprogram hosszú távú hatásaként kiemelnénk a mentorált tanulók szociális kompetenciáinak fejlődését.
-
TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT GYERMEKEK KOGNITÍV FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI
81-86Megtekintések száma:427Jelen tanulmány a Sindelar-Zsoldos program alkalmazását mutatja be egy tanulásban akadályozott elemi osztályos gyermek esettanulmányán keresztül. Az elméleti rész a tanulásban akadályozott tanulók kognitív struktúrájára fókuszál. A módszertani rész azt fejti ki, hogy ha a kognitív struktúra harmonikus, akkor egy tanulásban akadályozott gyermek is sikeres lehet az iskolában és a teljes inklúzió lehetségessé válik.
-
A TÁRSADALMI EGYENLŐTLENSÉGEK OKTATÁSI RENDSZERBEN MEGJELENŐ LEGFONTOSABB FOGALMAINAK INTERPRETÁCIÓJA
83-87Megtekintések száma:308A tanulmány azon társadalmi egyenlőtlenségekkel foglalkozik, amelyek elsősorban az oktatási rendszerben manifesztálódnak. Ennek értelmében a dolgozat arra vállalkozik, hogy azokat a szociológiai fogalmakat járja körül, amelyek a témát elméleti kontextusba ágyazzák. A tanulmány elméleti vázát a következő főbb terminológiák képezik: esélyegyenlőség és méltányosság, inkluzív társadalom és oktatás, bikulturális szocializáció, valamint a társadalmi mobilitás és az iskola relációja.
-
INKLUZÍV OKTATÁS TANÓRÁN KÍVÜLI TEVÉKENYSÉGEKBE ÁGYAZVA: ESETTANULMÁNY
35-46Megtekintések száma:328Az inkluzív oktatás célja, hogy az oktatási elvárások, az oktatási szervezet és a tanulási feltételek sokoldalúan igazodjanak minden egyes diák igényeihez és képességeihez. Az Európai Unió tagállamiban az inkluzív oktatás az oktatási rendszerek szerves része. Lengyelország az 1990-es években kapcsolódott be a folyamatba. Jelenleg számos módszerrel igyekeznek a lehető legjobb fejlesztési lehetőségeket biztosítani minden egyes diák számára. Az iskolai környezet a családdal együttműködve felelős azért, hogy a gyermek megkapja a számára megfelelő oktatást. A megfelelő fejlesztés biztosítása különös jelentőségű a fogyatékkal élő gyermekek esetén. A lengyel oktatási rendszer számos lehetőséget biztosít az inkluzív oktatás alkalmazására. Fontos hangsúlyozni az iskolai napközik azon tevékenységét, amelyek délutáni nevelést biztosítanak a gyermekek számára. Az iskolai napközi az a hely, ahol az inkluzív nevelés napi gyakorlat. A tanulmány egy krakkói, inkluzív oktatást folytató iskola napközi tevékenységét mutatja be. A napközi otthon lehetővé tette, hogy bemutassuk az ott folyó változatos tevékenységeket. Az adatgyűjtés során a szülők és a gyermekek véleményét is kikértük.
-
A GYÓGYPEDAGÓGIA KÉT MEGHATÁROZÓ MÁRIÁJA: MARIA MONTESSORI ÉS HÁRI MÁRIA
35-47Megtekintések száma:542Jelen írás a gyógypedagógia történetének két kiemelkedő személyiségét Dr. Montessori Máriát és Dr. Hári Máriát mutatja be. Dr. Montessori Olaszország első orvosnője volt, később végzett pedagógiai tanulmányokat. Dr. Hári Mária fiatal orvostanhallgatóként Dr. Pető András mellett tevékenykedett, aki megteremtette a konduktív nevelés alapjait. A hivatásukon túl további hasonlóság közöttük, hogy munkásságuknak köszönhetően mára mindkét módszer nemzetközi ismertségnek örvend. A két személyiségen keresztül bepillantást nyerünk pedagógiai rendszerükbe, a Montessori Módszerbe és a Pető Módszerbe. A téma azért releváns, mert mindkét fejlesztési eljárás lehetővé teszi a sérültek integrációját, hogy teljes értékű életet élhessenek.