Keresés

Keresési eredmények

• A nyilvános szférán túl: a háztartás mint a kulturális fennmaradás és adaptáció tere

  55-61

  Jallouli Yossri

  Megtekintések száma:

  82

  A tanulmány azt a feltevést vizsgálja, hogy a Magyarországon élő tunéziai migránsok képesek megőrizni az otthonosság érzését a mindennapi háztartási tevékenységeik révén. A tanulmány érvelése szerint a kulturális kontinuitás leginkább nem az általános közösségi életben, hanem a háztartás szintjén ragadható meg, ahol a főzés, a családi élet és a rituális gyakorlatok hagyományai napi szinten valósulnak meg. A kérdőíves felmérésre (N = 100), valamint 25 félig strukturált interjúra támaszkodó kutatás kimutatja, hogy ezek a ház-tartási gyakorlatok figyelemre méltó stabilitást mutatnak, és generációról generációra öröklődnek. Az elemzés rámutat arra, hogy a mindennapi tevékenységek kulcsszerepet játszanak a kulturális kontinuitás fenntartásában migrációs kontextusban is: az ételkészítés, a vendéglátás és a rituális ünnepek olyan rutinszerű, mégis jelentéssel teli gyakorlatok, amelyek révén a kulturális tudás és értékek a családi környezetben újratermelődnek. Az eredmények azt mutatják, hogy a háztartási örökség elősegíti a migránsok számára a kulturális folytonosság megőrzését, miközben alkalmazkodnak a magyar társadalomhoz. Ily módon képesek a befogadó kultúra részévé válni anélkül, hogy feladnák származási identitásukat, mivel a mindennapi háztartási tevétunéziai diaszpórakenységekben való aktív részvétel fenntartja az otthonhoz való kötődést. Összességében a mindennapi ház-tartási gyakorlatok az integráció egy hibrid formáját hozzák létre, amely egyszerre őrzi meg a kulturális identitást és teszi lehetővé az új társadalmi-kulturális környezethez való alkalmazkodást.

• A KISGYERMEKKORI SZEMÉLYISÉGFORMÁLÁS ZENEI NEVELÉSSEL

  189-196

  Dsupin Borbála

  Megtekintések száma:

  669

  A tanulmány a magyar kultúra egy kicsi, de gyermekeink szempontjából egyik jelentős szegmensére, a 3-7 éves korosztály zenei nevelésére fókuszál. Központi témája, hogy megvizsgálja miként lehetséges, hogy a népi játékok és a hozzájuk kapcsolódó mozgások adaptálása az egyik legkomplexebb fejlesztőerő e korosztály személyiségfejlődésében. Hiszen a kultúraátadás szempontjából ez az időszak alapozó jellegű, s az esztétikai nevelés területén integratív szerepet tölt be. Az óvodás gyermek zenei fejlődésével emlékezete, képzelete, asszociatív képessége, kreativitása, figyelme, érdeklődése állandó örömteli tevékenység útján fejlődik, hiszen a népi játékhoz kapcsolódó mozgását ebben a korban még nem a szöveg jelentése, tartalma, hanem a dallam és annak ritmusa, valamint az ezekhez kötődő spontán örömérzet irányítja és határozza meg. Az érzelmi nevelés, a szocializáció, az értelmi és az anyanyelvi fejlesztés folyamatában is nyilvánvaló a zenei nevelés, s ezen belül a népi játékok szerepe. A vizsgált és bemutatott összefüggések bizonyítják, hogy a népi játékok hatására olyan készségek alakulnak ki a gyermekekben, amelyek birtokában iskolaéretté válnak, s megállják majd helyüket későbbi felnőtt életükben is.

• Oktatáspolitikai megoldások a roma diákok támogatása céljából

  113-121

  Németh Nóra Veronika

  Megtekintések száma:

  143

  A tanulmányban a 2015 és 2025 között végrehajtott magyar oktatáspolitikai intézkedéseket vizsgálatára kerül sor, amelyek célja a roma tanulók tanulmányi eredményeinek javítása. Az oktatást nem csupán a tudásátadás eszközeként, hanem a társadalmi mobilitás és egyenlőség egyik legfontosabb mozgatórugójaként is tekintik. A roma diákok olyan komplex kihívásokkal szembesülnek, amelyek társadalmi hátrányokból, kulturális különbségekből, illetve olyan rendszerszintű problémákból fakadnak, mint a szegregáció és az intézményi diszkrimináció. A tanulmány áttekintést ad a legfontosabb oktatáspolitikai beavatkozásokról, beleértve a kötelező óvodai nevelést, a komplex oktatási programot (CIP), a közösségi alapú tanoda kezdeményezéseket, az Útravaló ösztöndíjprogramot és a roma szakkollégiumokat. Bár ezek a programok, kezdeményezések pozitív helyi eredményeket hoztak – például javult az együttműködés, csökkent a lemorzsolódás aránya és javult a felsőoktatáshoz való hozzáférés –, hosszú távú hatásukat korlátozza az alulfinanszírozottság, a projektalapú megközelítés és a rendszerszintű integráció hiánya. A tanulmány kritikus szemszögből közelíti meg a kérdést, kiemelve a fenntartható stratégiákat, a pedagógusképzés nyitottságát a probléma iránt, a közösségi részvételt és az átfogó monitoring rendszerek szükségességét. Az ajánlások között szerepel a tanárképzés erősítése, az integrált társadalmi támogatás előmozdítása és a romák döntéshozatalban való részvételének biztosítása. Az eredményekből kiolvasható, hogy csak rendszerszintű, hosszú távú intézkedésekkel lehet hatékonyan csökkenteni az oktatási-egyenlőtlenségeket és elősegíteni a roma közösségek valódi társadalmi befogadását.