Keresés

Keresési eredmények

• GYERMEKSZEMLÉLET ÉS GYERMEKKOR-NARRATÍVÁK A KRITIKAI PEDAGÓGIA, A GYERMEKKOR-SZOCIOLÓGIA ÉS A NARRATÍV PSZICHOLÓGIA TÜKRÉBEN

  41-52

  Támba Renátó

  Megtekintések száma:

  378

  Jelen tanulmányomban a gyermekszemlélet történeti kutatása alapfogalmainak körvonala-zására, illetve a gyermekkor-narratívák jelentőségének megvilágítására összpontosítok, nagy hangsúlyt fektetve a gyermekszemlélet-történeti vizsgálatok és a narratíva-elemzések közötti összefüggések kidomborítására. A téma aktualitását az adja, hogy a hazai gyermekkor-történeti kutatások számára jelenleg még nem állnak rendelkezésre kellőképpen átgondolt meghatározások, elméleti megfontolások a gyermekkép és gyermekfelfogás kutatásához.  Írásom három fő részből áll. Az első fejezetben a pedagógiai nézetek és a gyermekideológiák kapcsolatának taglalásával, a fejlődéselvű pedagógiának a köznapi pedagógiai beszédmóddal való kapcsolatával, illetve a szemlélődő pedagógiai attitűd tárgyalásával foglalkozom, majd a második fejezetben felvázolom a gyermekkép és a gyermekfelfogás fogalmát, összefüggésbe hozva a gyermekkor-narratívák témakörével. Az írást egy gyakorlati kérdésfelvetéseket tartalmazó összegzés zárja, a gyermekkortörténeti paradigmák bemutatására azonban ezen írás keretein belül – terjedelmi okokból, illetve e témakör alapos szakirodalmi feldolgozottsága okán – nem kerítek sort.  Elméleti áttekintésemben arra keresem a választ, hogy egy adott társadalomban tapasztalható pedagógiai nézetek milyen természetű forrásokból, alkotóelemekből táplálkoznak, s hogy ezek működése milyen módon ragadhatóak meg a kutatások során. Legfőbb megállapításom, hogy a gyermekideológiák át- meg átszövik a különböző korok pedagógiai beszédmódjait, illetve, hogy a fejlődéselvű pedagógiai hagyomány abszolutizáló gyermekképével szemben a kutatások során leginkább olyan tudományos paradigmák bizonyulnak elfogadhatónak, mint amilyen a narratív pszichológia, a kritikai pedagógia és az új gyermekkkor-szociológia megközelítésmódja. Ugyanis a felnőtt mércéhez való viszonyítás által áthatott pedagógiai diskurzusok légkörében kevésbé szólaltatható meg a gyermek nézőpontja, perspektívája, ezért olyan teoretikus forrásokat kell keresnünk, melyekből meríthetünk egyfajta kontemplatív, az értelmezési kereteket nyitottan hagyó, s így a nevelői gyakorlat és a kutatások során egyaránt hatékonyan működtethető, a narrativitásra alapozó szemlélet kiformálása során.

• Oktatáspolitikai megoldások a roma diákok támogatása céljából

  113-121

  Németh Nóra Veronika

  Megtekintések száma:

  44

  A tanulmányban a 2015 és 2025 között végrehajtott magyar oktatáspolitikai intézkedéseket vizsgálatára kerül sor, amelyek célja a roma tanulók tanulmányi eredményeinek javítása. Az oktatást nem csupán a tudásátadás eszközeként, hanem a társadalmi mobilitás és egyenlőség egyik legfontosabb mozgatórugójaként is tekintik. A roma diákok olyan komplex kihívásokkal szembesülnek, amelyek társadalmi hátrányokból, kulturális különbségekből, illetve olyan rendszerszintű problémákból fakadnak, mint a szegregáció és az intézményi diszkrimináció. A tanulmány áttekintést ad a legfontosabb oktatáspolitikai beavatkozásokról, beleértve a kötelező óvodai nevelést, a komplex oktatási programot (CIP), a közösségi alapú tanoda kezdeményezéseket, az Útravaló ösztöndíjprogramot és a roma szakkollégiumokat. Bár ezek a programok, kezdeményezések pozitív helyi eredményeket hoztak – például javult az együttműködés, csökkent a lemorzsolódás aránya és javult a felsőoktatáshoz való hozzáférés –, hosszú távú hatásukat korlátozza az alulfinanszírozottság, a projektalapú megközelítés és a rendszerszintű integráció hiánya. A tanulmány kritikus szemszögből közelíti meg a kérdést, kiemelve a fenntartható stratégiákat, a pedagógusképzés nyitottságát a probléma iránt, a közösségi részvételt és az átfogó monitoring rendszerek szükségességét. Az ajánlások között szerepel a tanárképzés erősítése, az integrált társadalmi támogatás előmozdítása és a romák döntéshozatalban való részvételének biztosítása. Az eredményekből kiolvasható, hogy csak rendszerszintű, hosszú távú intézkedésekkel lehet hatékonyan csökkenteni az oktatási-egyenlőtlenségeket és elősegíteni a roma közösségek valódi társadalmi befogadását.