Keresés
Keresési eredmények
-
A szagtalan rezeda (Reseda inodora Rchb.) előfordulása a Tiszántúlon
48-54Megtekintések száma:1562012. augusztus 14-én a Mindszent (Csongrád megye) közigazgatási határában lévő Hegyes-halmon (KEF: 9487.3) a szagtalan rezeda (Reseda inodora) kisebb állománya került elő. A kb. 50–100 tőre tehető állomány a kunhalom (kurgán) szélén, a gyér növényzetű, gyomos szántásszegélyen élt. 2014. július 19-én a faj ismét előkerült a területen, a legnagyobb, több száz töves egyedszámban ekkor a halom szélén, a szomszédos kukoricás erősen felnyíló, gyomos szegélyében fordult elő. A védett Reseda inodora-nak nem volt ismert élő állománya a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság működési területén. A fajt a „CR” (Kipusztulással veszélyeztetett) kategóriában javasoljuk felvenni a regionális vöröslistára. A halmon több más ritka, jellemzően gyom, illetve pionír jellegű faj (Caucalis platycarpos subsp. muricata és subsp. platycarpos, Erodium ciconium, Lappula squarrosa, Melica transsilvanica, Papaver hybridum) előfordulása is ismertté vált az elmúlt években. Az eredmények egyúttal arra is rámutatnak, hogy a természetes sztyepp-, löszfalnövényzet-, illetve sztyeppcserjés-fajok fenntartása mellett a halmok fontos szerepet kaphatnak egyes, mára erősen visszaszorult, veszélyeztetetté vált gyomfajok (köztük ójövevény-fajok) megőrzésében is.
-
A közép-tiszavidéki halmok flórakutatásának új eredményei
94–105Megtekintések száma:544Az ősi temetkezési halmokon fennmaradt szárazgyepi élőhelyszigetek számos esetben szolgálnak menedékül ritka és veszélyeztetett gyepi fajok számára. Cikkünkben 82, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található halomról közlünk előfordulási adatokat. Az adatok 64 flóratérképezési alapmezőből, 45 település közigazgatási határából származnak. Összesen 39 olyan taxon előfordulási adatait ismertetjük, amelyek védettek (pl. Anchusa barrelieri, Centaurea solstitialis, Ranunculus illyricus és Phlomis tuberosa), vagy nem védettek, de a régióból kevés előfordulási adattal rendelkeznek (pl. Aegilops cylindrica, Astragalus austriacus, Glaucium corniculatum és Trifolium diffusum). Eredményeink rámutatnak, hogy a halmoknak fontos szerepe van a régió gyepi biodiverzitásának fenntartásában.
-
Mesterséges felszínformák botanikai összehasonlítása a Nagykunság és a Nagy-Sárrét vidékén
65-76Megtekintések száma:209Az Alföld flórájának kutatásában kiemelt szerepet kap a lösznövényzet megmaradt állományainak tanulmányozása. Munkám során azon mesterséges felszínformák növényzetét vizsgáltam, melyeken az antropogén hatások ellenére fennmaradhattak, vagy amelyekre betelepülhettek a hajdani löszvegetáció képviselői. A vizsgálatok során arra kerestem a választ, hogy milyen hasonlóságok, illetve különbségek figyelhetőek meg ezen építmények növényzete között, mivel azok különböző korokban épültek. Minden építményt löszgyep (Salvio nemorosae-Festucetum rupicolae) vagy löszfalnövényzet (Agropyro cristati-Kochietum prostratae), esetleg ezek mozaikja borította. Megfigyelhetőek voltak továbbá a környező területekről feltelepülő ürmös szikespuszták (Artemisio santonici-Festucetum pseudovinae) fajai is. A vizsgált összehasonlítási szempontok (szociális magatartás típusok, Shannon diverzitás, DCA ordináció, cönoszisztematikai rendszer) alapján megállapítható, hogy a Nagykunság és a Nagy-Sárrét vidékén a mesterséges felszíniformák közül az ókori sáncok őrizték meg leginkább a löszgyepek jellegzetességeit.
-
A hencidai Mondró-halom, a löszgyep-vegetáció őrzője
143-149Megtekintések száma:505Intenzív művelésű mezőgazdasági területeken a természetes gyepvegetációnak gyakran csupán töredékei maradtak meg, rendszerint olyan helyeken, amelyek a mezőgazdasági művelésre alkalmatlannak bizonyultak. Alföldi körülmények között ilyen területek a kunhalmok, amelyek amellett, hogy kiemelkedő kulturális és tájképi értékekkel bírnak, számos ritka növény- és állatfajnak nyújtanak menedéket. Cikkünkben a hencidai Mondró-halom flóráját mutatjuk be. A halmot borító fajgazdag löszgyepben összesen 74 edényes növényfajt találtunk. A halmon számos, a Bihari-síkon ritka növényfaj fordul elő, mint például az Inula germanica, Ranunculus illyricus és a Rosa gallica. A halom különböző kitettségű meredek lejtőin kialakult változatos mikro-élőhelyek hozzájárulnak a halom fajgazdagságának kialakításához és fenntartásához. Ennek is köszönhető, hogy a halmon az erdősztyeppi elemek mellett a legtöbb a Kárpát-medencében előforduló sztyeppei flóraelem-típus (kontinentális, pontusz–szubmediterrán, pontuszi, pontusz–pannon és turáni) megtalálható.