Keresés
Keresési eredmények
-
A Callitriche brutia komplex tagjai (C. hamulata, C. brutia subsp. brutia és subsp. naftolskyi) Magyarországon
77–88Megtekintések száma:559A cikk összefoglalja a C. brutia komplex közelmúltban előkerült taxonjainak hazai előfordulásait. A C. hamulata korábban Magyarországról egy bizonytalan eredetű vas megyei példány alapján volt ismert. A faj első biztos észlelése 2014-ben történt, azóta a Nyugat-Dunántúl patakjaiból és a Duna folyam szegélyéből összesen 4 helyről került elő. A C. brutia subsp. brutia első megfigyelése a Hortobágyon 2016-ban volt a Kunkápolnási-mocsárban, azóta az alfaj a térségben terjedőben van. A subsp. naftolsky 2024-ben került elő a Dél-Tiszántúl egyik szikes mocsarából szárazföldi alakban. Míg a C. hamulata valószínűleg őshonos tagja a magyar flórának, addig a C. brutia két alfaja a közelmúltban telepedhetett meg, feltehetően madarak által behurcolva. Betelepülésük összefügghet azzal a jelenleg zajló folyamattal, hogy a klímaváltozás során a Mediterrán régióból – gyakran természetes úton – növények jelennek meg és terjednek a Tiszántúlon.
-
A Gagea minima és a Dictamnus albus újrafelfedezése a Dél-Tiszántúlon, valamint további florisztikai adatok az Alföldről
304–316Megtekintések száma:558A szerzők a 2011 és 2017 közötti időszakban az Alföldről gyűjtött florisztikai adataik közül az érdekesebbeket adják közre. A cikkben 49 faj, illetve hibridfaj előfordulását, élőhelyi körülményeit, esetenként a térségből ismert történetét mutatjuk be. További 13 faj esetében – azok természetvédelmi jelentősége miatt – a Magyarország edényes növényfajainak elterjedési atlaszához (Bartha et al. 2015, a továbbiakban: „Flóraatlasz”) megjegyzések nélküli kiegészítéseket is közlünk. A tárgyalt adatok többsége a Gyula, Békéscsaba és Doboz térségében elterülő keményfás ligeterdőkből származik, emellett további szórványadatokat közlünk az Alföld számos pontjáról. Eredményeink közül legjelentősebbek a Dél-Tiszántúlról kipusztultnak vélt Dictamnus albus, illetve az „elfeledett” Gagea minima újrafelfedezése. Emellett több, az Alföld, illetve az adott közép- vagy kistáj flórájára új (például Draba muralis, Nicandra physalodes, Cystopteris fragilis), illetve regionálisan veszélyeztetett faj adatát (például Inula helenium, Ophioglossum vulgatum) ismertetjük. Bemutatunk továbbá ritka gyomnövényeket (például Calepina irregularis, Cardamine impatiens), terjedőben lévő adventív fajokat (Chorispora tenella, Euphorbia maculata, Phytolacca americana, Ph. esculenta, Sicyos angulata), illetve az adott térségben feltűnően alultérképezett fajokat (pl.: Loranthus europaeus, Arabis hirsuta, Rumex confertus).