Keresés
Keresési eredmények
-
Extenzív és intenzív húsmarhafajták legeltetésének hatása a fitomasszára, hortobágyi szikeseken
25-34.Megtekintések száma:176Napjaink legfontosabb természetvédelmi célja a biológiai sokféleség megóvása és fenntartása száraz gyepeken és vizes élőhelyeken, valamint az ökoszisztéma funkciók megőrzése. A gyepek természetvédelmi kezelésekor fontos figyelembe venni a biomassza-fajgazdagság kapcsolatot, hiszen a biomassza viszonyok kismértékű növekedése vagy csökkenése jelentősen befolyásolja a fajgazdagságot. Vizsgálatunkban két hortobágyi mintaterület (Pap-ere és Zámpuszta) szarvasmarha legelőit hasonlítottuk össze növényzeti szempontok alapján (biomassza, fajösszetétel, növényzeti magasság, összes borítottság). A két mintaterület főbb környezeti paramétereiben hasonló (növényzet, talaj, mikrodomborzat, stb.), azonban hasznosításuk eltér egymástól: Zámon intenzív, vegyes genotípusú szarvasmarhafajtákkal, míg Pap-erén az őshonos extenzív magyar szürke szarvasmarhával legeltetnek. A mintákat 2015-ben és 2016-ban, évente egy alkalommal, júniusban gyűjtöttük be. Mindkét legelőn a nedvességgradiens mentén kiválasztott társulásokból (szikes mocsár és szikes rét) 3-3 db, 8 méter×8 méteres kvadrátokat jelöltünk ki. A biomassza produkció meghatározását átlagos növénymagasság mérésével, és a növényzet nyírásával végeztük. Összesen a 2 év alatt 440 db (2015-ben 240 db, 2016-ban 200 db) mintát gyűjtöttünk. A munkánk során a következő kérdésekre kerestük a választ: milyen hatással van a legeltetés a gyepek növényzetének biomasszájára, mennyiben tér el a különböző gyeptípusok növényzetének fitomasszája, eltérő hatása van-e a különböző szarvasmarha fajták (magyar szürke szarvasmarha, intenzív húsmarha) legeltetésének a gyepek növényzetére? Az eredményeink alapján megállapítottuk, hogy az emelt állatlétszámmal való legeltetés hatására az avar mennyisége csökkent, az élőanyag biomasszája jelentősen nőtt, különösképpen a szálfüvek és a pillangósok mennyisége. Nagyobb fajszámot 2015-ben a kisebb intenzitással legeltetett területeken kaptuk. A legeltetés hatása gyeptípusonként eltérő. A pillangósok kivételével az összes vizsgált gyepalkotónk mennyisége és a növényzet magassága is jóval nagyobb volt a nedvesebb szikes mocsarakban. A szárazabb szikes réten nagyobb fajszámot találtunk, mint a szikes mocsárban. Az eredményeink alapján továbbá megállapítottuk, hogy a különböző szarvasmarhafajták legeltetése eltérő hatással van a növényzetre. Amíg az intenzív húsmarhával legelt területen avar felhalmozódást tapasztaltunk, addig az extenzív húsmarhával legelt területen jelentősebb mennyiségű élőanyagot, illetve fajszámot találtunk. Eredményeink is igazolták, hogy mind a nedvesebb, mind a szárazabb szikes élőhelyek fenntartása szempontjából rendkívül fontos a szarvasmarha legeltetés. Eddigi adatok alapján elmondható, hogy mind az extenzív húsmarha és mind az intenzív húsmarha alkalmas a szikes élőhelyek kezelésére mindkét gyeptípus esetében.
-
Extenzív és intenzív húsmarha legeltetés természetvédelmi szempontú összehasonlító vizsgálata hortobágyi mélyfekvésű gyepekben
39-47.Megtekintések száma:174A szikes puszták megfelelő állapotának és biológiai sokféleségének fenntartásában, a gyepterületek természeti értékeinek megóvásában a legelő állatoknak igen jelentős szerepe van. A legelés általános hatásain túl a természetvédelemnek különösen fontos, hogy milyen sajátosságai vannak az egyes állatfajok, sőt fajták legelésének, mivel ezek jelentős különbségeket mutathatnak mind a növényzetre, mind a talajra kifejtett hatásukban. Vizsgálatunkban két hortobágyi mintaterület (Pap-ere és Zám-puszta) szarvasmarha legelőit hasonlítottuk össze természetvédelmi szempontok alapján. A két mintaterület főbb környezeti paramétereiben hasonló (növényzet, talaj, mikrodomborzat, stb.), azonban hasznosításuk eltér egymástól: Zámon intenzív, vegyes genotípusú szarvasmarhafajtákkal, míg Pap-erén az őshonos extenzív magyar szürkével legeltetnek. A vegetáció felvételeket 2016 májusában készítettük el. A két területen összesen 40 db 2×2 méteres kvadrátban végeztük el a fajok borításbecslését nedves szikes mocsarakban és szárazabb szikes rétekben. Kérdésünk az volt, hogy a két különböző szarvasmarhafajta legeltetése, illetve a legeltetés felhagyása hogyan hat a vizsgált vegetáció típusok természetességére. A természetvédelmi értékkategóriák (TVK) megoszlását Simon (2000) szerint, a szociális magatartástípusok (SZMT) értékelést pedig Borhidi (1995) alapján végeztük. A vizsgálatok során megállapítható, hogy a szarvasmarha legeltetés hatása gyeptípusonként eltérő volt. A nedves szikes mocsarakban nagyobb mértékű változásokat figyeltünk meg az egyes növénycsoportok borításában a legelés-intenzitás változásának hatására, mint a szárazabb szikes réteken. Minden vizsgált élőhelyen az edafikus körülményekre jellemző pázsitfű- és sásfajok voltak a dominánsak. A legeltetés hatására a legtöbb területen nőtt ezen fajok borítása, ami hozzájárul a gyep záródásához és a gyom- és ruderális kompetítor fajok visszaszorításához, amelyek minden területen csak kis borítással fordultak elő. Eredményeink alapján mind az extenzív, mind az intenzív húsmarha legeltetés alkalmas a vizsgált élőhelyek természetvédelmi kezelésére.
-
Juhtrágya hatása extenzív gyep első növedékének hozamára
27-30Megtekintések száma:247Vizsgálatokat végeztünk túlérett juhtrágya adagok kijuttatásával környezetkímélő tápanyag-visszapótlás technológiájának pontosítása céljából a DE AMTC KIK Karcagi Kutató Intézetében, kaszálásos hasznosítású gyepterületen. Az extenzív Alopecuretum pratensis gyeptársulásban beállított négy éves kísérletünk eddigi eredményei alapján megállapítottuk, hogy a 20 t/ha trágyaadag kijuttatása a legkedvezőbb ökonómiai szempontból és a pillangós virágú gyepalkotó növények állományának növelése céljából is.
-
A vakondjáratok hatása az extenzív gyep talajfaktor mutatóira
25-29Megtekintések száma:378Extenzív gyep talajában futó vakondjáratok hatását vizsgáltuk a talajfaktor mutatók változásaira fókuszálva, 2022-2023-ban, évi 3-3 alkalommal, Karcagon. Eredményeink alapján megállapítottuk, hogy a szárazabb 2022-s évjárat esetében, csak éves átlagban, igazolhatóan magasabb szén-dioxid-emissziós értékeket kaptunk, mint a csapadékosabb 2023-s évben. Talajhőmérséklet és a talajnedvességi viszonyok tekintetében nem találtunk igazolható különbséget. Adataink alapján leszögezhető, hogy a 2023 év emlősének választott vakond, a gyep talajában végzett tevékenységével nincs számottevő hatással az adott gyepterület szén-dioxid kibocsátására. A vizsgálatok folytatása más termőhelyi viszonyok között feltétlen indokolt.
-
Extenzív hasznosítású gyepek élőhely kezelése különböző szarvasmarhafajták legeltetésével
19-29Megtekintések száma:167A hagyományos legeltetés világszerte fontos szerepet játszik a gyepek megőrzését célzó természetvédelmi kezelési programokban. Az elmúlt évtizedekben több kísérlet is indult a korábbi hagyományos gazdálkodás visszaállítására, azonban csak néhány olyan esettanulmány áll rendelkezésre, amely az extenzív és intenzív fajtáknak a növényzet összetételére gyakorolt hatását vizsgálja. Számos vizsgálatban arra a következtetésre jutottak, hogy a magyar szürke szarvasmarha az intenzív fajtáknál kevésbé válogató legelése valószínűleg több „léket” alakít ki a gyepben, ahová az egyéb, döntően kétszikű fajok megtelepedhetnek. Ezzel szemben az intenzív tartástechnológiát igénylő állatok homogénebben legelnek, a fenti fajbetelepülés korlátozott, ez mutatkozik meg a kisebb fajszámban és a fajkombinációk számának alacsonyabb értékében. A fentiek tükrében munkánk elsődleges célja olyan hazai és nemzetközi forrásmunkák bemutatása, amelyek során értékelhetjük, hogy a különböző intenzitású szarvasmarhafajták legelése, taposása milyen változásokat okoz a legelő növényzetében, a talaj tulajdonságaiban, valamint az állatok viselkedési tulajdonságainak tekintetében.
-
Mezőgazdasági érték vizsgálata telepített extenzív gyepeken
28-35Megtekintések száma:141Gödöllőn, homokos barna erdőtalajon 2002 tavaszán és őszén háromféle magnormával (500 db m-2, 1000 db m-2 és 1500 db m-2) és kétféle telepítési időpontban beállított gyógynövényes gyep kísérletünkben egy extenzív, alternatív hasznosítású gyep mezőgazdasági értékét vizsgáltuk.
Eredményeink alapján a kezelések közül a 3. számú (=1500 db m-2) mutatta a legnagyobb mezőgazdasági értéket. Megállapítottuk, hogy a legnagyobb sűrűségben alkalmazott vetőmagnorma hatására alakul ki a legmagasabb pázsitfűborítás. A számított mezőgazdasági értékekkel is bizonyítottuk a pázsitfüvek őszi telepítési idejű erőteljesebb fejlődését a telepített kétszikű fajokkal szemben. Ez a kétféle növénycsoport biológiai jellemzőiből következik. A füvek hidegtűrőek és évelők, a kétszikűek többsége magról kelő, egyéves, melegigényes faj.
Megállapítottuk, hogy azonos ökológiai adottságú gyepterületeknek is alapjában eltér a növényi összetétele, aszerint, hogy milyen sűrűségű magnormát alkalmazunk. Továbbá folyamatos a növényi összetétel változása a vetési idő hatására is. -
Az Európai Gyepgazdálkodási Szövetség 13. Szimpóziuma
143-144Megtekintések száma:1522005. augusztus 29. és 31. között rendezte az Európai Gyepgazdálkodási Szövetség (European Grassland Federation) immár 13. szimpóziumát (EGF 13th International Occasional Symposium) az észtországi Tartuban. Az Észt Gyepgazdálkodási Társaság (Estonian Grassland Society) a Szövetség Végrehajtó Bizottságának (EGF Executive Committee) jóváhagyásával a gazdálkodás és a fajdiverzitás harmonizációját választották a rendezvény címének (Integrating Efficient Grassland Farming and Biodiversity). 29 ország 168 regisztrált résztvevője a szimpóziumoknál megszokotthoz képest nagyobb látogatottságot jelez, ami elsősorban a helyszín kiválasztásának volt köszönhető (dominált az észt, litván és lengyel részvétel).
A tudományos program a szövetség alapszabályában rögzített módon bonyolódott. Hétfőn egész nap, valamint kedden és szerdán délelőtt zajlottak a szekcióülések, kedden délután pedig a szakmai tanulmányút (mid-conference tour) tette kerekké a programot.
A szimpózium címéhez és a várható érdeklődéshez igazodva a rendezvény tudományos bizottsága 3 szekcióra bontotta a programot.
1. A gazdálkodás és a természetvédelem kapcsolata
(Connecting grassland farming with nature conservation)
2. Az extenzív gyepgazdálkodás és a biodiverzitás
(Extensive /low-input/ grassland farming and biodiversity)
3. A hagyományos intenzív (átlagos és magas ráfordítású) gazdálkodás, valamint a biodiverzitás
(Conventional intensive /medium to high-input/ grassland farming and biodiversity) -
Túlérett juhtrágya hatása ecsetpázsitos szikes rét első növedékének növényállomány összetételére és hozamára
29-32Megtekintések száma:310Vizsgálatokat végeztünk túlérett juhtrágya adagok kijuttatásával környezetkímélő tápanyag-visszapótlás technológiájának pontosítása céljából a DE AMTC Karcagi Kutató Intézetében, kaszálásos hasznosítású gyepterületen. Az extenzív Alopecuretum pratensis gyeptársulásban beállított négy éves kísérletünk eddigi eredményei alapján megállapítottuk, hogy a 20 t/ha trágyaadag kijuttatása a legkedvezőbb ökonómiai szempontból és a pillangós virágú gyepalkotó növények állományának növelése céljából is.
-
Hasznosítási mód váltásának hatása az extenzív gyep hozamaira
29-34Megtekintések száma:300Túllegeltetett extenzív gyep kaszáló hasznosítási módra váltásának hatását vizsgáltuk 2017-2020 között Karcagon. A kísérlet kezdetén már 3. éve túllegeltetett gyeptársulás növényállomány összetételében olyan nagyarányú, folyamatosan növekedő borítottsági értékkel rendelkeztek a juhok által elkerült feltétlen gyomok, amely a hozamértékek tekintetében egyértelműen magasabb mennyiségi mutatókat prezentált. A kaszáló hasznosításra váltott gyeptársulásban viszont a kísérleti időszak végére folyamatosan csökkent a feltétlen gyomok borítottsága, s nőtt az állatok számára értékes gyepalkotók borítási értéke, a degradáció megállítása és hasznosítási mód váltáson alapuló rekultiváció eredményes volt.
-
Juhlegelők koratavaszi fitoprodukciójának vizsgálata
3-7Megtekintések száma:3852021 aszályos tavaszán vizsgáltuk szolonyec talajadottságú, extenzív gyepes termőhelyeken az adott termőhely fitoprodukciójának fejlődési ütemét juhlegeltetés szemszögéből. A potenciális juhlegeltetés kezdetének empirikus időintervallumában összesen 7 alkalommal végeztünk adatrögzítést egy helyrajzi számon nyilvántartott, 6 eltérő helyszínen. Eredményeink alapján megállapítottuk, hogy a vizsgált időszak alatt a legmagasabb talajnedvességi értékeket a parlaggyepnél mértük, a legmagasabb talajhőmérsékleti értékeket viszont a zárt legelőkertként használt gyepterületen. A növénymagassági értékek a legnagyobbak a parlaggyepnél, valamint a legelőerdő gyepállományában voltak. A legalacsonyabb növénymagasság a zárt legelőkertben került rögzítésre, noha a legmagasabb tápanyagellátottság is itt volt mérhető.
-
A Bugaci puszta legeltetett és nem legeltetett részének összehasonlítása a vegetáció természetessége szempontjából
22-24Megtekintések száma:155A hagyományos legeltetés kulturális örökségünk része, és egyben fontos természetvédelmi kezelési módszer Magyarországon. A természetvédők kiemelt feladata a legeltetés és az általa létrehozott életközösségek fenntartása. A fenntartható mezőgazdaságnak és a vidékfejlesztésnek is nélkülözhetetlen alkotórésze az extenzív legeltetés. Mezőgazdasági szempontból a legelőt csak a termelt takarmány mennyisége és minősége alapján értékelik, a természetvédelmi-biológia azonban az életközösséget fenntartó diszturbanciának tekinti a legeltetést. A vegetációtudomány vizsgálja a legeltetés hatását különböző gyeptársulásokra. A konkrét, lokális esettanulmányok igen fontosak lehetnek a megfelelő legeltetési módszer kiválasztásában.
A tanulmány célja egy bugaci legeltetett és egy nem legeltetett terület összehasonlítása a vegetáció természetvédelmi értéke szempontjából. Négy mintaterületet jelöltünk ki: ( 1) legeltetett buckatető (Potentillo-Festucetum pseudovinae danubiale), (2) legeltetett buckaköz (Potentillo-Festucetum pseudovinae danubiale cynodonetosum). (3) kontrol buckatető (Festucetum vaginatae) és (4) kontol buckaköz (Molinio-Salicetum rosmarinifoliae).
A növényfajok borításértékeit felvételeztük minden mintavételi helyen 10 db 1x1 m-es kvadrátban júniusban és szeptemberben 1991 és 1998 között. A növényfajok természetességi értékbesorolását Borhidi (1993) rendszere alapján végeztük el. A természetes élőhelyek fajainak borítás-aránya nagyobb volt a nem legeltetett területeken. A legeltetett buckaközben a csillagpázsit (Cynodon dactylon) nagy borítása miatt a gyomok aránya volt nagy. A legeltetett területeken azonban magasabb volt a fajszám, főleg a természetes zavarástűrő fajok nagy száma miatt. A legeltetett és a nem legeltetett területek fajkészlete jelentősen különbözött. Igen jelentős volt azoknak a fajoknak a száma, amelyek csak a kontroll területen fordultak elő, de még nagyobb volt azoknak a fajoknak a száma, amelyek csak a legeltetett területen voltak megtalálhatók. Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy a bugaci pusztán a biodiverzitás fenntartásához szükség van mind a legeltetett mind a nem legeltetett területekre. -
Az évjárat hatásának pontosítása feltétlen juhlegelők koratavaszi növényállomány fejlettségére
17-22Megtekintések száma:246Extenzív juhlegelők első legeltetésének a lehetőségét vizsgáltuk a gyepállomány magasságának a nyomon követésével 2022 és 2023 tavaszán, a Karcagi Kutatóintézetben, ezen kéziratban az évjárathatásra fókuszálva. A környezetvédelmi támogatások miatt ráfordítás szint nélküli, réti szolonyec talajú gyepterületen 6 különböző paraméterrel rendelkező, koratavaszi juhlegeltetésre potenciálisan alkalmas gyepes termőhely esetében pontosítottuk évjáratokként azonos időpontokban, a talaj hőmérsékleti, -nedvességi adatait, valamint a gyepnövedék magasságát. Mindkét évjárat esetén megállapítható, hogy a parlaggyepen és a legelőerdőben indokolt a juhok legeltetését elkezdeni.
-
A termőhely, a gyeptípus és az időjárás szerepe néhány gyep hozamának alakulásában a hasznosítás intenzitásának függvényében
13-18Megtekintések száma:316A gyep az erdő után a legkedvezőbb talajhasználati mód. Magyarország területének 10,75%-át fedi. A pázsitfüvek gyökérzetének 90-95%-a a talaj felső 10 cm-es rétegében található, ezért, és a nagy párologtató felület miatt nagy a gyepek vízigénye és időjárás-érzékenysége. Emellett a talaj tápanyagszolgáltató-képességének és egyes szélsőséges talajtulajdonságoknak (pl. nagy sótartalom) van döntő befolyása a gyeptípus kialakulásában és a termésképzésben. Kísérleteinkben 2 termőhelyen 5 évig (2006-2010), egy helyen 2 éven át (2009-2010) évi 2×-, 3×- és 4× hasznosítva vizsgáltuk a gyepek termésmennyiségét és -megoszlását, valamint egyéb paramétereket, melyekről ebben a dolgozatban nem számolunk be. A kísérletünk része az Ausztriában 27 termőhelyen folytatott klímaprojektnek. A laboratóriumi elemzéseket egységesen az LFZ Raumberg-Gumpenstein Kutatóintézetben végezték Irdningben, Dr. K. Buchgraber irányításával. Legfontosabb eredményeink a következők: A Kiskunsági puszta termőhelyen kialakult gyeptípus termőképessége nagyon behatárolt. Az aszályra a legnagyobb terméscsökkenéssel reagált, ugyanakkor a jó csapadékellátottságra a legkisebb növekedést produkálta. A leggyengébb talajadottságú termőhelyen az extenzív gyephasznosítás késői első kaszálással nagyon kedvezőtlen hatású volt. A jobb minőségű termőhelyeken is a 3-, esetleg 4 növedékes hasznosítási módnál tudott a gyep legjobban alkalmazkodni az időjárási szélsőségekhez.
-
Az ökológiai mutatók és a jelzőnövények ismeretének jelentősége a gyepgazdálkodásban 1. rész: A talaj vízháztartása és kémhatása
49-54Megtekintések száma:809Közleményünk azokról a növényekről szól, amelyek elsősorban az extenzív gyepeken gyakoriak, széles körben elterjedtek és a termőhelyet könnyen meghatározhatóvá teszik. A jelzőnövények segítségével lehetséges a talajok vízháztartásának, savanyúságának és mésztartalmának, tápanyagszolgáltatóképességének megállapítása és értékelése, ezért nagy jelentőségük van. Segítségükkel ellenőrizhető a gazdálkodási-agrotechnikai beavatkozások sikere is. A jelzőnövények bioindikátorok, olyan fajok, melyeknek a jelenléte, hiánya, eltűnése, visszaszorulása vagy terjedése, újbóli megjelenése a növényállományban megmutatja a termőhelyi tulajdonságokat és azok változását. Fontos információkat szolgáltatnak a talajok állapotáról és fejlődésük tendenciájáról. A talajvizsgálatokkal ellentétben nem pillanatnyi állapotot mutatnak, hanem a teljes vegetációs időszakban jellemzik a termőhelyi viszonyokat. A jelzőnövények vizsgálata nem helyettesíti, hanem kiegészíti a talajvizsgálatokat. Intenzív gyepgazdálkodás mellett ezek a jelzőnövények többnyire hiányoznak az állományból. A hiányukért leginkább az intenzív gazdálkodás a fő felelős. Egyes jelzőnövények indikátorai a különböző termőhelyi viszonyoknak. A vízhiányt és a mésztartalmat jelzi pl. a Bromus erectus. A szóban forgó jelzőnövények többsége egyúttal bioindikátora a tápanyagszegény talajoknak. A jelzőnövények segítségével megállapíthatók a kisléptékű termőhelyi különbségek. Az értékelés akkor alapos, ha azonos értékkategóriához tartozó faj is jelen van az adott termőhelyen, vagy az adott jelzőfaj nagyon nagy tömegben fordul elő. Figyelni kell a faj vitalitására is. A megfigyelést (felvételezést) egy vegetációs időszakban minimum kétszer el kell végezni, mert különböző a fajok fejlődési, virágzási ideje. Különösen fontos az első növedék alatti megfigyelés. A tavasziak csak ekkor figyelhetők meg.
-
Szervestrágyázás hatása extenzív gyep hozamára és talajfaktor értékeire
23-28Megtekintések száma:263Különböző szervestrágya adagok hatását vizsgáltuk szolonyec talajadottságú természetközeli gyepen a Karcagi Kutatóintézetben, a kijuttatás utáni második évben. A 0-10-15-20 t/ha dózisszintekkel kijuttatott érett juhtrágya kezelései közül a 20 t/ha dózis igazoltan nagyobb szárazanyag hozamot eredményezett. Ezenfelül a 20 t/ha szervestrágya adag bizonyíthatóan élénkítette a talajéletet, amit a szén-dioxid emisszió mérésével támasztottunk alá, és segített a talajnedvesség jobb megőrzésében.
-
Rangeland utilization by beef cattle in the dry Savanna areas of Southern Africa
49-54Megtekintések száma:349Ez az irodalmi forrásokra alapozott tanulmány a fűfajokra vonatkozóan vizsgálja a húsmarhák válogatását és fűfogyasztását. Dél-Afrika Limpopo tartományára tekintettel. Azoknak a vizsgálatoknak az eredményeit tekintik át, amelyeket két helyszínen a Towoomba kutató állomáson és a Limpopo Egyetemen végeztek. A két vizsgálati helyszín Limpopo tartományban található, ami jól ismert a kis mennyiségű éves csapadékáról és a jó minőségű természetes (szavanna) gyepeiről. A kutatások célja az volt, hogy a legfontosabb fűféléket különböző hasznosítási (ízletességi) kategóriákba sorolják. 14 fajt vizsgáltak, amelyeket végül a következő csoportokba soroltak: nagyon ízletes fajok (Panicum maximum, Urochloa mosambicensis, Digitaria eriantha, Heteropogon contortus, Schmidtia pappophoroides, Themeda triandra), kevésbé ízletes fajok (Trachypogon spicatus, Themeda triandra), a legkevésbé ízletesek (Eragrostis rigidior, Hyparrhenia hirta, Pogonarthria squarrosa, Melinus repens, Aristida species).
-
Extenzív gyep szemiintenzifikációja növény- és talajkondicionálással
15-24.Megtekintések száma:257A hazai mezőgazdasági területekből jelentős területet fednek le a gyepterületek, melyek kérődző állatfajtáinknak még mindig a legfontosabb tömegtakarmány bázisát jelentik. Az évjárathatás (különös tekintettel az éghajlatváltozással járó időjárási szélsőségek gyakoriságának növekedésére), a gyeptalajok tápanyagtőke szegénysége és a kemikáliák használatát és az öntözést kizáró környezetvédelmi előírások alacsonnyá és kiszámíthatatlanná tették a gyepek hozamát és beltartalmát. Kutatómunkánk során három, a környezetvédelmi hatóságok által engedélyezett növénykondicionáló szert vizsgáltunk kisparcellás körülmények között, melyek a gyártói leírás szerint alkalmasak a gyep tápanyagtartalmának közvetlen növelésére. Teszteltünk továbbá egy a környezetvédelmi hatóságok által engedélyezett talajkondicionáló szert, amely a gyepnemez kedvezőbb szerkezetének kialakításával javítja talaj-, víz-, levegő- és tápanyagforgalmát. Két különböző időjárású évben vizsgáltuk a gyep cönológiai összetételét, zöldhozamát, valamint a széna beltartalmi értékeit. A talajkondicionáló szer hatását a talaj CO2-emissziójának és nedvességtartalmának meghatározásával mutattuk ki. A cönológiai és zöldhozam vizsgálatok nem igazolták a kezelések hatását, beltartalmi paraméterek közül a Mg-, Mn- és Zn-tartalom kismértékű emelkedését tapasztaltuk. A talajkondicionáló szer pozitívan hatott a talaj nedvességtartalmára, ennek következtében megemelkedett CO2-emissziót tudtunk kimutatni.
-
Különböző szarvasmarhafajták legelői viselkedésének összehasonlító vizsgálata hortobágyi szikeseken
29-36.Megtekintések száma:155Az állatok viselkedésének ismerete alapvető feltétele annak, hogy a haszonállatok termelési környezetét élettani igényüknek megfelelően tudjuk kialakítani. A legelés általános hatásain túl fontos tudni, hogy az egyes állatfajok, sőt fajták legelésének milyen sajátosságai vannak, mivel ezek jelentős különbségeket mutathatnak. Tanulmányunk célja a fajta és az időjárás hatásainak meghatározása hagyományos legeltetés mellett, hortobágyi szikes gyepeken tartott különböző genotípusú szarvasmarhafajták legelői viselkedésére. A kutatás során 2016 és 2017 júliusában a magyar szürke szarvasmarha és a vegyes genotípusú intenzív húsmarha legfontosabb legelői viselkedési formáit (mozgás, állás, fekvés, legelés, kérődzés) figyeltük meg, a reggeli kihajtástól a késő esti behajtásig, a Hortobágyi Nemzeti Park területén. Gulyánként 20-20 egyedet jelöltünk be és 76 időpontban jegyeztük fel az állatok viselkedését. Kimutattuk, hogy a szarvasmarha legfontosabb legeli viselkedésformája az állva legelés. A két fajta aktivitása közötti különbség csak a hőségnapok idején jelentkezett, az intenzív húsmarha jóval többet mozgott, mint a magyar szürke. A legelő viselkedésükben viszont mind a két évben jelentős eltérést tapasztaltunk, az intenzív húsmarha több időt töltött legeléssel, mind mozogva és mind állva legelve. Megállapítottuk továbbá, hogy a magyar szürke aktivitását az évek nem befolyásolták, viszont a táplálékfelvételüket igen. A hőségnapok idején jóval kevesebb időt töltöttek legeléssel, mint a kevésbé meleg 2017-es évben. Az intenzív húsmarha esetében ennek az ellenkezőjét tapasztaltuk. 2016-ban jóval többet mozogtak az állatok, viszont a legelő viselkedésükben nem mutattak különbséget. A legelés napszaki változásának vizsgálatakor általánosságban elmondható, hogy a szarvasmarhák genotípustól függetlenül 5 periódusban legeltek (délelőtt három és délután kettő). Ez alól kivétel az intenzív húsmarhának a hőségnapokon való legelése, amikor a kora reggeli kihajtástól a déli behajtásig folyamatosan legeltek. Az eredményeink azt mutatják, hogy az eltérő időjárási viszonyoknak hatása van a két fajta legelői viselkedésére, mind aktivitására mind legelésére. További vizsgálatokra lenne szükség annak megállapítására, hogy milyen hatások érvényesülnek a fajta és a környezet egyes elemei (például gyepminőség, időjárás) között.
-
Szervestrágyázás hatása extenzív gyep növényállomány szerkezetére és hozamára
3-8Megtekintések száma:311Különböző szervestrágya adagok hatását vizsgáltuk szolonyec talajadottságú természetes gyepen a Karcagi Kutatóintézetben. A 0-10-15-20 t/ha dózisszintekkel kijuttatott érett juhtrágya, koratavaszi egyszeri öntözés mellett, még a 2022 félsivatagi jellegű tavasza mellett is pozitív növényállomány szerkezeti és hozamnövelési változásokat indukált. A kísérlet öntözővizet nem kapott részében a szervestrágya adagok különbözősége alig érvényesült.
-
Különböző komposztadagok hatása az extenzív gyep talajának néhány tulajdonságára
9-14Megtekintések száma:297A magyarországi gyepterületek hasznosítása az ezredforduló után kiemelt jelentőséggel bír. Figyelembe vettük a Darányi Ignácz Terv prioritásait, melyben a vidékstratégia része a mezőgazdasági területek – benne a gyepterületek, legelők – hatékony hasznosítása a kis- és nagykérődzők létszámának fokozatos növelésével. A keletkező melléktermék, az istállótrágya hatékony szántóföldi-, illetve legelőn való hasznosítása is kiemelt jelentőséggel bír, figyelembe véve a folyamatosan nyíló agrárollón belül az évente/félévente dráguló mtrágyaárakat. A DE AGTC KIT Karcagi Kutató Intézet szabadalma, a TERRASOL biokomposzt egy jó alternatívát kínál a gazdálkodók részére. A beállított gyeptrágyázási kísérletünk elsődleges eredményeit már publikáltuk, ebben vizsgáltuk a különböző komposztadagok hasznosulását, értékeltük ezeket ökonómiai szempontból. Jelen írásunkban górcső alá vettük a talaj tulajdonságainak változását a különböző kezelések hatására. Az eredményeinket – térinformatikai módszereket is használva – jelenítettük meg. Mértük a négy kezelés talajának nedvességtartalmát, penetrációs ellenállását és CO2 emisszióját. Megállapítottuk, hogy 2012. esztendő aszályos körülményei között a 20 t/ha komposztadag is elégségesnek bizonyult, javítva a gyep talajának általunk vizsgált tulajdonságait.
-
Keskenylevelű ezüstfa hatásai külterjes juhlegelőn
39-44.Megtekintések száma:318A Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság, Karcagi Kutatóintézet extenzív juhlegelőjén végeztünk vizsgálatokat, melyek a keskenylevelű ezüstfa inváziós térhódítását érintették. A kutatásunk keretében Balázs-féle cönológiai felvételezést végeztünk, valamint megállapítottuk a Borhidi-féle degradációs fokot, mely azt mutatja, hogy az ezüstfával elfoglalt gyepek területei gyakorlatilag visszafordíthatatlanul degradálódtak. Talajvizsgálati eredményeink azt mutatják, hogy az ezüstfa csurgója által határolt területek talajmintái nitrogénban (pérték: 0,006), valamint foszforban (p-érték: 0,003) gazdagabbak, mint a vizsgált kontroll gyepterület.
-
Tájhasználat és gyephasznosítás Natura 2000 területen: – esettanulmány a Balatonkeresztúri rétek példáján –
31-38Megtekintések száma:161Célunk egy Natura 2000 terület, a Balatonkeresztúri rétek jelenlegi tájhasználatának ismertetése. A tájhasználat elemzése során elkészítettük a terület művelési ágak szerinti földhasználati térképét. Terepbejárások (2013) során felmértük a területen folyó mezűgazdálkodási tevékenységeket és összevetettük a nyilvántartott művelési ágak szerinti földhasználattal. Az összevetés során sorra vettük a terület mezűgazdasági hasznosítás szempontjából érintett élűhelyeit. Eredményeink alapján elmondható, hogy a Balatonkeresztúri rétek legelő és rét művelési ágba tartozó területeinek jelenleg 42,6%-át művelik. Az élűvilág gazdagságának megőrzése érdekében fontos lenne a teljes gyepterület extenzív hasznosítása, a legeltetett és kaszált területek kiterjesztése, ami az állatállomány növelésével lenne megvalósítható. A jelenlegi tájhasználat, a mezűgazdasági támogatásoknak köszönhetően, várhatóan a továbbiakban pozitív irányba változik. A jövőben növekedhet a ténylegesen művelt (kaszált és/vagy legeltetett) területek nagysága és ezzel javulásnak indulhat a gyepterületek állapota is.
-
Különböző hasznosítási módú gyep eltérő fényigényű növényeinek borítási érték nyomon követése
17-21Megtekintések száma:380Természetközeli gyepasszociáció különböző hasznosítási módot prezentáló kezeléseinél (kaszálás, mulcsozás, réthasználat, túllegeltetés) vizsgáltuk fényigény szempontjából a gyepalkotó fajok borítási érték változásait négyéves időszak során. A MATE Karcagi Kutatóintézet kezelésében található, szolonyec talajadottságú, extenzív ráfordításszintű gyepterületre jellemző, ökológiai és ökonómiai szempontból értékes, fényigényes gyepalkotó növények (Trifolium sp., Achillea sp., Plantago sp.) legnagyobb borítási értékeit a kaszáló és a rét hasznosítás esetében mértük. A fényigényes pillangós virágúak legalacsonyabb borítási értékeit az avaros fitomasszával fedett, illetve a juhokkal túllegeltetett kezeléseknél állapítottuk meg. A túllegeltetett kezelés esetén a potenciális juhjólétet veszélyeztető, fényigényes Hordeum murinum invazív megjelenését tapasztaltuk.
-
Alulhasznosított gyep szén-dioxid kibocsátásának vizsgálata
15-25Megtekintések száma:490A klímaváltozás által indukált szélsőséges változások a kontinentális éghajlatú területeken elhelyezkedő extenzív gyepek fitomassza hozamait egyre nagyobb mértékben évjáratfüggővé teszik. A helyzetet súlyosbítja többek között a minőségi munkaerő hiánya miatt a legeltetéses állattartás visszaszorulása, s így a hasznosítatlan, illetve alulhasznosított gyepek részarányának növekedése. Kísérletünk során két eltérő jellegű évjárat során pontosítottuk az egy évtizede fennálló zéró, mulcs, kaszáló és rét hasznosítási módok hatását a szén-dioxid-emisszióra, a talajnedvességi és talajhőmérsékleti értékekre. Megállapítottuk, hogy különböző évjáratok esetén is a hasznosítás hiányában felhalmozódott avarnemezzel rendelkező zéró hasznosítás esetén voltak a legmagasabbak a szén-dioxid-emissziós értékek, még alacsonyabb talajnedvességi értékek mellett is. Eredményeink megerősítik azt a tényt, hogy a parlagon hagyott gyepek, megnövekedett üvegházhatású gáz kibocsátásuk miatt, veszélyforrásnak tekinthetők.
-
Természetvédelmi célú botanikai és takarmányozástani vizsgálatok adatai Káli-medencei juhlegelőhöz
51-58Megtekintések száma:402Jelen munkában a Káli-medencében, Kővágóörs mellett a Nemzeti Park gondozásában, Kővágóőrs és a Köveskál közötti műúttól nyugatra található területen végzett összehasonlító cönológiai és gyepgazdálkodási vizsgálatok eredményeit mutatjuk be. Értékeltük a gyepek fajösszetételében és borítási értékeiben végbement változásokat, a regeneráció vagy a degradáció mértékét, illetve azt, hogy ezek a takarmányozási érték szempontjából hogyan változnak. Felmértük, hogyan változott a különböző legeltetési terhelés mellett a terület gyomösszetétele is. A mintanégyzet csoportokat a karámtól távolodva jelöltünk ki. 5-5 kvadrátot az istállóhoz közeli (0-100 m) puha rozsnokos és áljuh csenkeszes gyepeken, valamint az istállótól távoli részeken (250- 500 m) különítettünk el. Ezen kívül a legeltetéstől mentes térszínen is (0-100 m-en belül szintén), mint kontroll terülten is jelöltünk ki kvadrátokat. Az eredmények alapján természetvédelmi szempontból a gyep a legelőnyomás csökkentésével folyamatos javulást mutatott. Gyepgazdálkodási szempontból is javult a gyep a karámtól távolodva, mind produkció, mind fajösszetétel szempontjából, és ideálissá vált extenzív legeltetéshez. A legeltetés fenntartása mellett a társulások megőrzése is megvalósult. A jelen dolgozat adatokat szolgáltat a természetes gyepek juhokkal történő legeltetése – mint kezelési és fenntartási forma – során a növényzetben mutatkozó változásokra, segítve a természetvédelmi értékeket figyelembe vevő technológiák alkalmazását.