1945-ben változás köszöntött be a hazai mezőgazdasági felsőoktatásban, amely a központosítás jegyében született meg. Megalakult a Magyar Mezőgazdaságtudományi Egyetem. Mindez később alapját jelentette a gödöllői Agrártudományi Egyetem színrelépésének. Átszervezések tarkították a képzés szerkezeti felépítését, helyszíneinek véglegesítését. A vidéki intézmények osztályokként működtek, majd a 49. évi rendelet megszüntette az általuk folytatott oktatást, így a központosított egyetem debreceni osztályát is, 1949. március 12-én. 1953-ban Bencsik István kapott megbízást a debreceni oktatás újra indítására. Közel két évtizedet töltött a cívisvárosban, vezető beosztásban az intézmény élén. Munkássága révén modernizálta, kibővítette az egykori – az 1940-ben átadott középfokú m. kir. mezőgazdasági tanintézetet – épületegyüttest. Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a város felsőfokú mezőgazdasági szakoktatása rövid idő alatt példaértékűvé vált az országban. Megteremtette az oktatás-kutatás tárgyi és szellemi hátterét. Sokat köszönhet Debrecen agrár felsőoktatása Bencsik Istvánnak, aki rangot vívott ki a város oktatás életében, egyúttal országos elismerést szerzett.

Kádár László 1947-től nyugdíjba vonulásáig (1978) az egyetem professzoraként működött. Időközben a Bölcsészettudományi Kar prodékánja, 1952–1954 között a Természettudományi Kar dékánja, majd 1954/55-ben az egyetem rektora volt. Egyetemi oktatói karrierjét gazdagodó tudományos eredményei és kiváló tanári talentuma mellett főleg széles látókörű, szaktudományából messze kitekintő szellemiségének és rendkívül energikus, határozott impulzív alkatának, kiváló vitakészségének köszönhette. Jó kapcsolatokat ápolt az intézeti és az egyetemi munkatársakkal.

Fekete Lajos magyar királyi miniszteri erdőtanácsos, erdőakadémiai tanár az erdészeti felsőoktatás meghatározó alakja, aki a magyar tannyelvű oktatás, a magyar erdészeti szaknyelv megteremtésében elévülhetetlen eredményeket ért el. A selmecbányai M. Kir. Bányászati és Erdészeti Akadémián 1872–1891 között a Növénytan–Erdőtenyésztéstani tanszéket, 1891-től nyugdíjazásáig pedig az Erdőrendezéstani tanszéket vezette. Fontos szerepet játszott az akadémiai kampusz, az új oktatási épületek felépítésének szervezésében és a botanikus kertek fejlesztésében, berendezésében, továbbá az általa oktatott tárgykörökhöz (állattan, rovartan, növénytan, klíma- és talajtan) tartozó gyűjtemények összeállításában és fejlesztésében. A magyar erdészeti kísérletek az 1897/98-as évben indulhattak meg intézményes formában, s ez szintén Fekete Lajos nevéhez kötődik, ahogy a középfokú erdészeti képzés létrehozásának gondolata is. Ugyan már 1894-ben meghaladta a nyugdíjazás lehetséges korhatárát, de fáradhatatlan munkabírása továbbra is az akadémia kötelékében tartotta. Az akadémiai tanári kar bizalmát élvezve az 1892/93. tanévben aligazgatói, majd az 1897/98., 1898/1899. és 1899/1900. tanévekben igazgatói tisztet töltött be és ő volt az erdészeti szak vezetője is. 69 esztendős korában, 1906. október 1-jével, saját kérelmére – élete végére meggyengült látása miatt – nyugállományba helyezték, s ezzel az erdészeti akadémia legelső tanári karának utolsó szolgálatban lévő oktatója vált meg a katedrától. Ebből az alkalomból – szolgálatának elismeréséül – a miniszteri tanácsos címet is megkapta. Munkásságáért 1910-ben, hat évvel halála előtt érte a legnagyobb elismerés, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjainak sorába fogadta. Nincs az erdészeti tudományoknak egyetlen olyan ága sem, amelyben tevékenysége ne hagyott volna maradandó nyomot. E rendkívül termékeny, szerteágazó és minden területen kimagasló teljesítményt produkáló életpálya ellenére az utókor meglehetősen mostohán bánt és bánik ma is Fekete Lajossal, akinek munkássága, emberi magatartása valamennyiünk előtt példaként állhat.

A világhírű teológus professzor életének meghatározó része kötődött Debrecenhez. 1928 és 1932 között a Debreceni Tudományegyetem Hittudományi Karán tanult, itt szerezte meg a diplomáját, majd 1942-ben itt lett a teológia doktora. Ugyanezen a karon nevezték ki 1945 végén nyilvános rendkívüli, majd 1949 nyarán nyilvános rendes egyetemi tanárrá. Az 1949/50-es tanévben a Hittudományi Kar dékánjaként őrá hárult az egyetemről hatalmi szóval leválasztott és önálló intézménnyé vált Tiszántúli Egyházkerület Debreceni Teológiai Akadémia szervezeti rendjének kialakítása. Itt dolgozott intenzíven az új bibliafordításon 1947 és 1964 között. 1966-ban az egyházi vezetés Pákozdyt a tanszékével együtt áthelyezte Debrecenből a Budapesti Református Teológiai Akadémiára, ahol mintegy két évtizeden át oktatta a leendő lelkipásztorokat. A vallástörténész Pákozdy professzort két külföldi egyetem avatta díszdoktorává az Ószövetség, illetve a Holt-tengeri tekercsek tudományos vizsgálatáért, valamint a Biblia új magyar nyelvű fordításáért. Élete alkonyán vált lehetővé számára az MTA nyelvtudományok doktora fokozat megszerzése.

A17-18. században. Jezsuiták 1566-ban alapítottak gimnáziumot Olmützben, melyet 1576-ban a filozófiai, 1582-ben teológiai fakultással egészítettek ki. A jezsuita oktatási rendszert leíró dokumentum a Ratio et institutio studiorum az oktatást három lépcsőfokra osztotta, melynek legmagasabb szintjét studia superioranak nevezték, és a filozófiát és teológiát foglalta magában. A második évtől a diákok matematikát, asztronómiát és geográfiát, a harmadik évben 1637-től kezdve etikát tanultak. A jezsuiták a természettudományok oktatásának nem szenteltek különösebben nagy figyelmet, mivel ezek a tárgyak az egyház tekintélyét aláásták és az alapvető egyházi dogmáknak ellentmondtak. Ennek következtében a 17. század második felében és a 18. század elején csak nagyon sporadikusan fejlődött ki egzakt természettudományos kutatás és oktatás. Mégis az olmützi egyetemen voltak olyan oktatók, akik matematikai, fizikai és csillagászati kutatással foglalkoztak, köztük számos külföldi származású tudós. A skolasztikus disputációkban az egyházi hatóságok által jóváhagyott témák, többnyire ellentmondásos témák kerültek elő. Ennek ellenére itt is találkozunk természettudományos témákkal filozófia, biológia, kémia, fizika és matematika tárgykörében, bár korántsem akkora létszámban, mint az kívánatos lett volna.

A Debreceni Egyetem Bőrgyógyászati Klinikája 2021-ben ünnepelte megalakulásának 100. évfordulóját. A 2021-es esztendő azonban a COVID pandémia miatt nem tette lehetővé számunkra, hogy ezt a jeles évfordulót kellőképpen meg tudjuk ünnepelni, így a Centenárium tiszteletére rendezett ünnepi ülés és egy összefoglaló közlemény 2023 tavaszán került megszervezésre, illetve készült el. Ezen áttekintő közlemény beszámol a Bőrgyógyászati Klinika elmúlt 100 évéről, röviden bemutatja a klinikán végzett betegellátás, oktatás és kutatás fejlődésének fő lépéseit, emléket állít a korábbi munkatársak és vezetők munkásságának, valamint lehetőséget ad az Egyetem minden dolgozójának és az érdeklődő olvasóknak is, hogy betekintést nyerjenek a debreceni bőrgyógyászat orvostörténetileg is érdekes több mint százéves időszakába.

A rendszerváltás erős változást hozott a könyvkiadás területén (is), azon belül a tankönyv- és jegyzetkiadásban, azonban a kilencvenes évektől alakuló egyetemi kiadókra, tevékenységeikre és működésükre ma sem találunk könnyen szűrhető statisztikai adatokat. A hazai egyetemeken folyó ilyen irányú munka messze nem egységes sem szervezetileg; sem gazdasági forma, sem a végzett feladatcsoportok szerint. Jelen tanulmányban a ma működő egyetemi kiadói műhelyekre, kiadókra hatással bíró környezetet mutatom be és számbavételüket kezdem el, egyben részletesen bemutatom a Debreceni Egyetemi Kiadót.

A 19. században és a 20. század elején a magyarországi és erdélyi jogakadémiák fontos szerepet töltöttek be a soknemzetiségű Kárpát-medence értelmiségének képzésében, különösen a hivatalnokképzésben. Ezen intézmények között talán a legkülönösebb sorsú a nagyszebeni jogakadémia volt. Az alábbi adattár – tudomásunk szerint – az első kísérlet arra, hogy rekonstruáljuk a nagyszebeni jogakadémia tanári karának összetételét az intézmény fennállásának valamivel több, mint négy évtizede alatt. Az összeállítás a rendelkezésre álló nyomtatott és levéltári forrásokon alapul.

A Debreceni Egyetemen a francia nyelvű hallgatói színjátszás a Francia Tanszéken, Lukovszki Judit drámajáték-kurzusaival kezdődött. Az egyre növekvő érdeklődés eredményeként a csoport, amelynek tagjai jórészt a francia szakos hallgatók közül kerültek ki, 1985-ben nevet is kapott: École des Bouffons. A Bouffons évente legalább egy új produkcióval jelentkezett, hazai és külföldi színházi fesztiválokon is vendégszerepelt, 1998 és 2002 között pedig négy nemzetközi színházi találkozót szervezett, amelyekre Debrecenben került sor. A Bouffons, látszólag sikerei csúcsán, a hallgatói érdeklődés hiányában 2002-ben, az utolsó színházi találkozó évében szűnt meg. Jelen írás a csoport vázlatos történetének áttekintése mellett emléket kíván állítani az egykori színjátékosoknak.

Walleshausen Gyulára, egy olyan tudós kiválóságra emlékezünk születésének 100. évfordulója alkalmából, aki a magyar könyvtárügy, az 1945 utáni könyvtárosok első nagy nemzedékének kiemelkedő, elhivatott szaktekintélye, s e mellett a hazai agrárképzés-, az agrár-felsőoktatás-, a mezőgazdasági szakképzés története feltárásának egyik meghatározó kutatója. Könyvtárosi és történészi munkája során tisztelte, hozzáértő tudásával elemezte, tudományos igényességgel kötetekké formálta a múlt történeti értékeit, ezzel megőrizve és átörökítve az utókor számára. Könyvtárszakmai írásai, egyetemtörténeti munkái megkerülhetetlenek, fontos alapművek, ha valaki egy-egy általa művelt témakörben kutatást végez, vagy csak egyszerűen érdeklődik valamely könyvtári kérdés, intézmény vagy szak története iránt. Ezen írásunkban egész életútjára és munkásságára, de elsősorban agrártörténészi tevékenységére emlékezünk. 

A Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézete 2023-ban ünnepeli a jogelőd Angol Tanszék alapításának és így a debreceni angol szakos képzés elindításának 85. évfordulóját. Az Intézet történetét és kiemelkedő alakjainak életútját, eredményeit részletes intézettörténeti kötet és számos tanulmány dolgozta fel korábban. A jelen kerekasztal-beszélgetés célja az, hogy néhány korábbi igazgatót bevonva fedjük fel az intézet egyetemtörténeti szempontból is releváns históriájának eddig kevésbé ismert irányait, személyes visszaemlékezésekkel színezve azt, illetve összekapcsolva a múltat a jelennel és jövővel. A beszélgetést az intézet jelenlegi igazgatója, Venkovits Balázs kezdeményezte és moderálta négy korábbi intézetigazgatóval, Abádi Nagy Zoltánnal, Rácz Istvánnal, Szaffkó Péterrel és Virágos Zsolttal.

Gróf Degenfeld-Schomberg József a Debreceni Tudományegyetem létrejöttéért tett erőfeszítéseit dokumentumokkal bemutató könyvet  Bazsa György és Jenei Zsuzsa szerkesztette. A könyvet ifj Barta János ismerteti.

Az egyetemtörténeti kötet két nyelven (magyar és román) mutatja be a Kolozsvári  Egyetem rektorainak munkásságát 1872- és 1919 között Róbert Miklós és Tóth Szilárd szerkesztésében.

Hilde De Ridder-Symoens, a középkori történelem egykori professzora szülővárosában, Gentben, nyolcvan éves korában 2023. március 5-én elhunyt. A belga professzor asszony a közelmúlt egyik legkiválóbb nemzetközi hírű egyetemtörténésze volt.

A szívsebészet létrejötte Debrecenben szorosan összefonódott a mellkassebészettel, mivel ez a tevékenység a mellkassebészetnek helyet adó Auguszta Szanatóriumban, a későbbi Debreceni Egyetem II. Sz. Sebészeti Klinikáján indult és folytatódott hosszú évtizedeken keresztül. A II. Világháború után államosított Auguszta Szanatóriumban 1948-ban létesítettek mellkassebészeti osztályt, melynek vezetésével Schnitzler József főorvost bízták meg, akinek szakmai érdeklődése a ’60-as években a szívsebészet felé irányult. Korszakalkotó célja megvalósításához a hazai szívsebészet úttörőjében – Dr. Eisert Árpád nyíregyházi sebészfőorvos személyében – talált megfelelő társat. Példaértékű szakmai együttműködésük eredményeként 1963-ban elvégezték Debrecenben az első zárt szívműtétet. A továbblépéshez, - a  nyitott szívműtétek elkezdéséhez -  szükséges szív-tüdőgépet Köteles Béla magyar kivándorlók Amerikában született és ott saját műszegyártó céget alapító gyermekének adománya biztosította. Az első nyitott szívműtétet Dr. Kovács Gábor szegedi vendégprofesszor végezte Dr. Schnitzler professzorral 1968-ban. 1972-ben Dr. Gömöry Andrást bízták meg a szívsebészet vezetésével, akinek a nehéz körülmények között is sikerült létrehoznia jólképzett orvosokból és szakdolgozókból álló munkacsoportot, mely biztos alapot nyújtott a további fejlődéshez. 1983-ban Schnitzler professzor nyugdíjba vonulását követően Dr. Péterffy Árpád, a stockholmi Karolinska Kórház szív és mellkassebész docense, pályázat útján nyerte el a II. sz. Sebészeti Klinika irányítását. Külföldön szerzett tudása, szakmai és munkaszervezési tapasztalatainak köszönhetően hatalmas léptekkel fejlődött a debreceni szívsebészet. A műtéti szám jelentősen emelkedett, miközben a halálozás harmadára csökkent. Elérte, hogy 1993-ban a szívsebészet új épületet kapott, mely megteremtette a további fejlődés lehetőségét. Az új épületben a szívsebészet mennyiségi és minőségi mutatói tovább javultak, és Debrecen a magyar szívsebészet nemzetközileg elismert zászlóshajójává vált. Iskolateremtő munkásságának köszönhetően tanítványai nyugat-európai országokban és a tengerentúlon gyarapíthatták tudásukat. 2008-ban történt nyugdíjba vonulását követően professzor emeritusként tevékenykedett a klinikán, továbbra is teljes elkötelezettséggel támogatva a debreceni szívsebészet fejlődését, hírnevének megőrzését. Szakmai utódaként Dr. Szerafin Tamás docenst bízták meg a szívsebészet vezetésével. Munkatársaival céljuk az elődöktől kapott betegközpontú szellemiség, szakmai elhivatottság megőrzése és továbbfejlesztése, valamint az épített örökség állagának megóvása.