A tanulmány Jausz Béla rektori működését (1957-1959) vizsgálja az 1950-es évek végének politikai és intézményi kontextusában. Az elemzés rámutat arra, hogy Jausz személye egyfajta átmenetet képviselt a polgári egyetemi hagyományok és a pártállami felsőoktatás-politikai törekvések között. Rektorsága idején részben megindult az egyetemi struktúrák és hagyományok helyreállítása, ugyanakkor az autonómia fokozatos korlátozása és a központi, politikai irányítás erősödése is egyértelművé vált. A tanulmány értelmezi Jausz vezetői szerepét, amely egyszerre járult hozzá az 1956 utáni konszolidációhoz és a centralizált felsőoktatási rendszer előkészítéséhez.