Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Mire tanított meg bennünket a Covid 19 járvány az időseket illetően - Beszámoló az ELTE Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület Idős Műhely munkájáról
    70
    Megtekintések száma:
    92

    Az előadás első részében bemutatom az ELTE HE Idős Műhelyét. 2020-ban a munkánk elsősorban arról szól, hogyan változtatta meg az idősek életét a járvány: mindezt ahogy az idősek és az idős ellátásban dolgozók tapasztalják. Milyen innovációkat alkalmaztak az önkormányzatok az idősek védelmében. Elsősorban a fővárosban kialakult helyzetről kaptunk áttekintést a krízis kezelésről.

    Az előadás második részében a Műhely tervei hosszú távon: alapvető változások szükségesek az idősellátásban: nemcsak szociális és egészségügyi megközelítésben, hanem emberjogi szempontok alapján.

     Azt elemzem, mihez van, illetve kell, hogy joga legyen egy javasolt Idősügyi Törvény keretében minden időskorúnak Magyarországon. Az ENSZ egyezmények értelmében gondoljuk át együtt az idősek autonómiájának (önálló döntési kompetenciájának megőrzésének) lehetőségeit a AJBH és a TASZ munkatársaival együtt.

    Erről a Műhely munkánkról számolok be, és remélem az együttműködést továbbiakban a jelenlévőkkel.

  • A járványhelyzet hatása a Pécsi Szenior Akadémia hallgatóinak életmódjára
    20-21
    Megtekintések száma:
    121

    A Pécsi Szenior Akadémia 2014 óta működik a Pécsi Tudományegyetem és az Aktív Időskorért Alapítvány szervezésében, ma már több, mint 800 regisztrált résztvevővel. Célunk, hogy a pécsi és Pécs környéki 60 év felettiek számára biztosítsunk tanulási és közösségi teret: programjaink segítségével megteremtsük a közösségi és intergenerációs tanulás lehetőségeit, hozzájáruljunk az aktív és sikeres idősödés megvalósulásához. Tevékenységünk gerincét az előadások adják (szemeszterenként hét, oklevélátadó ünnepséggel), ezeket tanfolyamok és önállóan működő kisközösségek egészítik ki.

    Az előadás a legfrissebb kutatási eredményeink fényében mutatja be résztvevőink demográfiai sajátosságait, valamint a szenior önkéntességhez való viszonyukat. A kapott adatokból kitűnik, hogy minél régebb óta jár valaki az akadémiára, annál nyitottabb az önkéntes munka felé. A részvételi szándék függ az iskolázottságtól, de nem függ a nyugdíj előtti munkakör jellegétől.

    Kitérünk módszertani kérdésekre is: mely szempontok a legfontosabbak hallgatóinknak, mikor kiválasztják a látogatott programokat, és melyek az előadóktól elsődlegesen elvárt készségek.

    Legfrissebb vizsgálatunk a koronavírus okozta életmódváltás hatásait méri fel: mennyiben változott hallgatóink életvitele, hangulata, egészségi állapota tavasz óta. Milyen forrásokból tájékozódnak a járványhelyzetről? Hány emberrel tartanak kapcsolatot? Az eredményekből kitűnik, hogy hallgatóink életéből a COVID előtti időkhöz képest leginkább a közösségi élmények és a kulturális programok hiányoznak. Mivel az akadémia működése március óta lényegében szünetel, az előadásban kitérünk arra a módszertani kihívásra is, melyet a szociális távolságtartás okozta nehézségek hoznak létre az akadémia életében.

  • Digitalizáció hatása napjainkban az időskorúakra
    178-179
    Megtekintések száma:
    4

    Szociológiai kutatásokban a társadalmi létezők vagy jelenségek kifejezésére szolgál a társadalmi csoport fogalma, ami kellőképpen összetett fogalom mind a társadalomtudományokban, mind a szociológiában. Ahogy Farkas (2021) megfogalmazta, a társadalmi csoport kifejezés alatt jelölt fogalom vagy fogalmak felfogásai abból is erednek, hogy a különböző szemléletmódokat képviselő különféle elméletekbe eltérő fogalmak illeszthetők többé vagy kevésbé következetesen.