Keresés
Keresési eredmények
-
Időskorúak a karantén helyzetben
32-33Megtekintések száma:377A Covid19 járvány 2020 tavaszán hazánkban több korlátozó intézkedés bevezetését tette szükségessé. A járvány által leginkább veszélyeztetett idősek sok szempontból a korlátozó intézkedések által leginkább érintett korcsoporttá is váltak.
Kutatócsoportunkkal 2020 május-júniusában az egész országra kiterjedő interjús adatfelvételre épülő kutatást végeztünk, melyben arra voltunk kíváncsiak, hogy a járvány kapcsán hozott korlátozó rendelkezéseknek milyen egyéni és közösségi hatásai voltak a 60+ népesség körében. Célunk a megjelölt célcsoport problémáinak, nehézségeinek definiálása volt helyi, közösségi kulcsemberek megkérdezésével.
A kutatás során olyan érintett, azaz 60 év feletti személyeket kérdeztünk meg, akik a saját közösségükben valamilyen központi szerepet töltenek be, ezáltal jó rálátásuk van a saját korcsoportjukban jelentkező mindennapos problémákra, nehézségekre, melyek az új típusú vírus kapcsán alakultak ki. A mintavételi keretet első körben a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége listája biztosította, ezt egészítettük ki a Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az Éveknek” Országos Szövetsége szervezettel. Megyénként egy vezetővel és az általa ajánlott plusz egy fővel - akinek ugyancsak rálátása van az idősek közösségére - készítettünk interjút. A minta tervezett elemszáma 38 volt (megyénként két fő), végül 42 interjú realizálódott úgy, hogy minden megyét elértünk. Két megyében készült csak egy-egy és négy megyében több mint két interjú. Az interjúkat telefonon, illetve online készítettük. A megkérdezettek közül 26 nő és 16 férfi volt. A vizsgálatnak két fókusza volt: 1) közösségi szint – hogyan látják a szervezetek vezetői a saját közösségükhöz tartozók mindennapjait a járvánnyal kapcsolatos rendelkezések után 2) egyéni szint – milyen saját tapasztalata van a megkérdezettnek a járvány hatásaival kapcsolatban.
Az interjúk alapján általában elmondható, hogy a karantén idején az idősekkel foglalkozó szervezetek odafigyeltek tagságukra, igyekeztek fenntartani mindenkivel a kapcsolatot és többnyire az új infokommunikációs technológiát használva, összekötötték a tagságot egymással. A kapcsolattartás az információáramláson túl a szabadidős tevékenységekről szólt, számos innovatív ötlet valósult meg.
Az idősekre az összetartás az egymásra való odafigyelés volt jellemző. Leginkább azok esetében fogalmaztak meg problémákat, akik nagyvárosokban, lakótelepeken, erkély nélküli lakásokban élték meg a karantént. A interjúalanyok meglátása és tapasztalatai szerint a vidékiek, illetve a kerttel, udvarral rendelkezők mentálisan is könnyebben vészelték át a korlátozásokat. Általános tapasztalat, hogy az idősek betartották a szabályokat, viselték a maszkot, kesztyűt, bár a vásárlási korlátozást nehezebben fogadták. A karantén első 4-5 hetét általában otthoni tevékenységgel töltötték, viszont ennek lejárta után már érezték a társaság hiányát, a korlátozásokat nehezebben viselték. Legtöbben azt fogalmazták meg, hogy a gyerekekkel, főleg az unokákkal, dédunokákkal való kapcsolat hiányzott nagyon.
Az idősekkel foglalkozó szervezetek vezetői a karantén elején a már leszervezett programok lemondásával töltötték idejük nagy részét, illetve próbálták egyben tartani a közösséget. A járványhelyzet javulásával enyhülő intézkedések már lehetővé tették azt is, hogy a közösségek visszaállítására, újraindítására tegyenek lépéseket.
Összességében elmondható, hogy az idősekkel foglalkozó szervezetek és az ezekhez a közösségekhez tartozó idősek a karantén idején is próbálták fenntartani egymással a kapcsolatot, fontos volt számukra a közösségi élet, a közös programok, események. A közösség fenntartása reményében és érdekében képesek voltak újszerű, innovatív ötleteket is kitalálni és megvalósítani.
Az EFOP – 3.6.1. – 16-2016-00022 „Debrecen Venture Catapult Program” támogatásával készült.
-
Természetjárás és időskor: nagyváradi idősekkel foglalkozó szervezetek jó gyakorlatai
66-67Megtekintések száma:68Az időskorúakkal foglalkozó szervezeteknek nemcsak a megfogalmazott igények szerint, hanem a rendelkezésükre álló erőforrásaik tükrében is dönteniük kell arról, hogy milyen tevékenységek, foglalkozások megvalósítására nyílik leginkább lehetőségük. Mindazonáltal fontolgatniuk kell azt is, hogy mi az, ami igazán hatékony. A bemutatásra kerülő kutatásba olyan nagyváradi, idősekkel foglalkozó szervezeteket válogattunk be, amelyek különös hangsúlyt fektetnek arra, hogy az általuk ellátott időskorúak minél többet lehessenek kirándulóhelyeken, erdőkben, természeti környezetben. A vizsgálat célja az ilyen típusú programok hatásának feltárása.