Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Magyar Gerontológia 16 (43) 2024 Teljes lapszám
    Megtekintések száma:
    0

    Tisztelt Olvasó!

     A Magyar Gerontológia folyóirat 2024.évi rendes számában 9 közleményt talál. Szemléletünkhöz híven ez évben is számos – a gerontológia muntidiszciplináris területeit átfogó lehet a számban olvasni. Markovics Dorina és szerzőtársai az időskori multimorbiditás és az ezek kezelésére alkalmazott többféle gyógyszeres kezelés (polifarmácia) összefüggéseit vizsgálta. Savella Orsolya és szerzőtársa az időskori menopauza, illetve az ezzel kapcsolatos egészségtudatosság jellemzőit kutatták. Szintén főképpen egészségtudományi fókuszú Bassel Awnar Asaad és szerzőtársainak közleménye, mely a fejlődő országok – jelen esetben Szíria példáján keresztül mutatják be az egészségügyi rendszer fejlesztésének lehetőségeit. Az aktív idősödés különböző aspektusait vizsgálta több a 2024. évi számban megjelent írás is. Bede Melinda és Pachner Orsolya a lakóhelyi társas viszonyok időskori aktivitásra gyakorolt hatását vizsgálta otthonukban élő és intézményi ellátást igénybe vevő idősek esetében. Virágh Viktória az idősek szociális szolgáltatásaiban adaptálható sikeres idősödéshez kapcsolódó tanulási programok elméleti kereteit mutatta be, míg Beck-Zaja Mónika a könyvtárban alkalmazott Digitális Jólét projektet ismertetett. Két recenzió is helyt kapott az éves számban. Toldi Andrea Generációk harca címmel rencenzálta Steigervald Krisztián (2024): Generációk harca. Hogyan értsük meg egymást? című könyvét, míg Tóth Dalma Egy láthatatlan történetről című írása Szűcs Teri: Visszatért hozzám az emlékezet című könyvéről írt ismertetőt. Tudománynépszerűsítő rovatunkban Nagyné Mudra Mónika mutatja be az idősek otthona és az Alzheimer Café program sikeres együttműködésének modelljét.

     Patyán László főszerkesztő

  • Magyar Gerontológia 14 (KK) 2022 Teljes lapszám
    Megtekintések száma:
    0

    Tisztelt Olvasó!

    MAGYAR GERONTOLÓGIA 14. ÉVFOLYAM KONFERENCIA KÜLÖNSZÁM 2022. 14. évf. Konferencia Különszám On-line verzió: ISSN 2062-3690 www.https://ojs.lib.unideb.hu/gerontologia A 2022-es Gerontológiai Napok Nemzetközi Tudományos Konferencia központi témakörei a magány és izoláció elleni küzdelem lehetőségei és jó gyakorlatai voltak. A Konferencián számos magyar és angol nyelvű előadás hangzott el ezen témakörökhöz szorosan kapcsolódva, ám hagyományainkhoz híven azon előadóknak is lehetőséget adtunk kutatási eredményeik bemutatására, akik a gerontológia, geriátria más területeit képviselték. Ebben a Konferencia Különszámban a Konferencián elhangzott előadások kivonatait olvashatják, szerzők szerinti betűrendes sorrendben, elsőként az angol nyelvű majd a magyar nyelvű tudományos és tudománynépszerűsítő írásokat. Várjuk Önöket a következő Konferencián 2023-ban is!

    Bene Ágnes A Különszám szerkesztője

  • Magyar Gerontológia 13 (KK) 2021 Teljes lapszám
    Megtekintések száma:
    0

    Tisztelt Olvasó!

    A 2021-es Gerontológiai Napok a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának 14. alkalommal megrendezett éves tudományos konferenciája, nem csak azért páratlan, mert egyetlen ilyen tematikájú nagy múltú konferencia magyar egyetem szervezésében, hanem azért is, mert az érintett tudományterületek sokszínűsége mellett jellemzi a résztvevők sokszínűsége is. A tudományos kutatók, oktatók és PhD hallgatók mellett, az idősellátásban, idősek támogatásában tevékenykedő szakemberek és más érdeklődők is meghallgatják az itt elhangzó előadásokat, bekapcsolódnak a vitákba, szimpóziumokba és kerekasztalokba. Nagyon köszönjük a visszajelzéseket (dicséretet, kritikát, javaslatot, kérést) amelyeket a Konferencia során, és azt követően is eljuttatnak hozzánk a résztvevők! Ebben a tudományos folyóirat különszámban a Konferencián elhangzott előadások absztraktjait olvashatják. Elsőként Prof. Dr. Tóth Miklós plenáris előadásának rövid összefoglalója, majd az angol nyelvű előadások kivonatai és a magyar nyelvű absztraktok érhetőek el ezen a felületen. Várjuk Önöket a Gerontológiai Napok 2022. rendezvényen is!

    Bene Ágnes

  • Magyar Gerontológia 16 (KK) 2024 Teljes lapszám
    Megtekintések száma:
    0

    Tisztelt Olvasó!

    2024. október 10-én és 11-én rendeztük meg 17. alkalommal a Gerontológiai Napok 2024. Nemzetközi Tudományos Konferencia és Szakmai Tanácskozás című rendezvényünket. Az idei év mottója az „Együttműködés”, amely a számos magyar és angol nyelvű előadás közös vezérfonala volt. A konferenciaszervezés maga is együttműködésben valósult meg és mi sem fejezi ki ezt jobban, mint a rendezvény számai: - 5 támogató sorakozott fel a rendezvény mellett, akik termékeikkel színesítették a konferenciát: a Tiszaörsi Tészta, a Gondosóra, a Pécsi Közösségi Alapítvány a P-AGE Tudatos Öregedés Programmal, a Vidék Kincse Egyesület és a Sarudiak Egyesülete. - 7 partner vett részt a szervezésben: az MTA DAB Területi Bizottság Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Szakbizottság Életmód és Egészségkutatások Interdiszciplináris Munkabizottság, az MTA DAB Területi Bizottság Orvostudományi Szakbizottság Geriátriai és Szociálgerontológiai Munkabizottság, a Magyar Nők Karrierfejlesztési Szövetség, a Doktoranduszok Országos Szövetsége Közgazdaságtudományi Osztály, a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete, a Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Irodahálózat, a Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Irodahálózat. - 2 konferencianappal készültünk: az első a magyar nyelvű, a második az angol nyelvű előadásoknak adott helyet. - 2 szervező intézmény és ebből adódóan 2 konferenciaelnök volt jelen: a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara és a Máltai Egyetem Faculty for Social Wellbeing, az elnökök: Dr. habil. Móré Marianna dékán és Dr. Maria Aurora Fenech senior lecturer. 1 - 4 tudományos bizottsági tagja és 13 szervezőbizottsági tagja volt a konferenciának, akik évről évre nagy lelkesedéssel végzik a munkájukat. - 7 plenáris előadást hallgathattunk meg, ötöt a magyar, kettőt az angol napon. - 12 szekcióban folyt a munka, hétben a magyar, ötben az angol napon. - 92 szekcióelőadás hangzott el, 43 a magyar, 49 az angol napon. Ezekből az előadásokból készült el a Magyar Gerontológia 16. évf. (2024) Konferencia Különszáma. Az időskori helyzet sokszínűségét mutatják a nemzetközi és magyar tanulmányok, melyek között olvashatunk a máltai időstársadalom önrendelkezési nehézségeiről, a szlovák nyugdíjrendszerről, a lengyel „ezüst gazdaságról”, a szír egészségügyi helyzetről, a nigériai időstársadalom helyzetéről, a német szépkorúak digitális tanulási képességeiről, a szimulációs modell alkalmazhatóságáról, a demens idős otthonápolásának problémáiról magyar irodalmi alkotások alapján, az AI (MI) alapú orvos-beteg kommunikációról, a kirgizisztáni Nagyi Örökbefogadás Alapítványról, a Fülöp-szigeteki idősek helyzetéről és sok más ország szépkorú társadalmának állapotáról, problémáiról, megküzdési módjairól és nem utolsó sorban a szépkorú élet pozitív oldaláról. A különböző kultúrákra való rácsodálkozás intenzív élményét kívánva tisztelettel:

    Molnár Edina, a magyar nap plenáris levezető elnöke

  • Magyar Gerontológia 15 (42) 2023 Teljes lapszám
    Megtekintések száma:
    0

    Tisztelt Olvasó!

     A Magyar Gerontológia 2023. évi rendes száma 11 írást tartalmaz a gerontológia és geriátria különböző területeiről. A közlemények közül három angol nyelven jelent meg, egy a fülöp-szigeteki idősellátásról ad képet, egy közlemény az AGE Barometer kritikai elemzését vállalta, míg Papp Katalin szerkesztőségi tagunk a HOMeAge nemzetközi projektet mutatta be az idősebbek referenciacsoportja szemszögéből. A magyar közlemények között több foglalkozik az idősödés pszichológiai aspektusaival. Az ez iránt érdeklődőknek elsősorban Ferwagner Anna és Kegyes Lilla tanulmányait ajánlom megtekintésre. Az időskori bőrápolás, illetve a masszázs mellett számos társadalomtudományi fókuszú tanulmány színesíti a lapszámot. Tóth Dalma kiváló elemzése az idősödés értelmezéséről szól a cyber térben, míg Fontanini Mónika az olaszországi demencia terv és demencia barát programok bemutatását és elemzését vállalta. Egy tanulmány az időskori abúzusok fogalomrendszerét mutatja be, míg egy elemzés az alacsony nyugdíjból élés, illetve a nyugdíjasok szegénységkockázatának kérdéseit elemzi. Szeretnénk felhívni a tisztelt olvasó figyelmét továbbá a 2024 évben is megrendezésre kerülő Konferenciánkra, melynek felhívását már el lehet érni a Debreceni Egyetem konferencia és rendezvény honlapján. Várjuk Önt is szeretettel előadóként, vagy résztvevőként a Gerontológiai Napok 2024. Nemzetközi Tudományos Konferencián október 10-én magyar nyelven, míg a nemzetközi Konferencia napon október 11-én angol nyelven! A Konferenciánkra a honlapon tudnak regisztrálni. A 2023-ashoz hasonlóan, - reményeink szerint, a 2024-es Konferenciánk is akkreditált pontszerző szakmai tanácskozásként (szociális és egészségügyi területen) kerül megrendezésre. A szerkesztőbizottság nevében:

    Patyán László

    főszerkesztő

  • Magyar Gerontológia 13 (40) 2021 Teljes lapszám
    Megtekintések száma:
    0

    Tisztelt Olvasó!

    Hadd ajánljam figyelmébe a Magyar Gerontológia folyóirat 2021 évi számát! A folyóirat interdiszciplináris szellemiségét erősítve szerzőink számos érdekes közleményét olvashatja. A fő témák között természetesen a pandémia időskorúakra gyakorolt hatása is megjelent, ezzel a témával két közlemény is foglalkozik. Az idősek jóllétének dimenzióit vizsgálja további öt közlemény hazai és nemzetközi szerzőink tollából. E mellett az idősekkel kapcsolatos percepciók, valamint szolgáltatások, az idősödéssel kapcsolatos elméletek és szakpolitikák területein barangolhat az olvasó.

    Patyán László

     

  • Magyar Gerontológia 15 (KK) 2023 Teljes lapszám
    Megtekintések száma:
    0

    A Különszám vendégszerkesztőjének bevezetője

    Hálával és megelégedettséggel írom ezt a bevezetőt a Gerontológiai Napok 2023 évi Nemzetközi Tudományos Konferencia előadás összefoglalóit befogadó Konferencia Különszám vendégszerkesztőjeként. Ezen a Konferencián lehetőségünk nyílt olyan közös munkára, amely megalapozhatja az együttműködést intézményeink között. A Konferencia lezárult, és rengeteg tudást, tanulságos vitákat és a gerontológia iránti megújult elkötelezettséget hagyott maga után. Ahogyan az eseményeken elgondolkodunk, egy mélyreható demográfiai változás és az öregedő népességgel kapcsolatos kihívások és lehetőségek kezelése iránti globális elkötelezettség metszéspontjában találjuk magunkat. A Konferencia angol nyelvű napján a minden eddiginél kritikusabbnak bizonyuló gerontológia feltárását három átfogó téma vezérelte: "idősödés", "jóllét" és "innováció". Ezek a témák irányították az idősödés összetettségének, az idősebb felnőttek jóllétének előmozdítására irányuló stratégiáknak és az innováció átalakító erejének feltárását. Az általunk megvitatott kihívások és az előrelépés lehetőségei egyaránt jelentősek. Közösen próbáltunk eligazodni az idősödés összetett kérdéseiben. Az idősödés sokrétű, bölcsességben és rugalmasságban gazdag útja állt a középpontban, amely kutatásokat inspirált és döntéseket befolyásolt. A jóllét fogalma nem véletlenül került középpontba, hiszen nem csupán a hosszú életet, hanem a méltósággal, elégedettséggel és értelemmel teli életet is hangsúlyozza. A jóllét különböző aspektusainak feltárása a legújabb kutatásokat és a legjobb gyakorlatokat mutatta be, megerősítve elkötelezettségünket olyan közösségek létrehozása iránt, ahol az idősebb felnőttek méltósággal és „virágozva” élhetnek. A harmadik téma: az innováció ösztönzése, a kreatív gondolkodás és az újszerű stratégiák szükségességét hangsúlyozza a gerontológia folyamatosan fejlődő területein. A Konferencia platformot biztosított a legújabb innovációk megismerésére és megvitatására, a gerontológusokat pedig az innováció által vezérelt utazás élére állította. Vendégszerkesztőként kiváltságosnak érzem magam, hogy tanúja lehetek közös erőfeszítéseink hatásának. Ez a kiadvány összefoglalót nyújt a vitáink mélységéről, szemlélteti a nézőpontok sokféleségét, valamint a gerontológusok, kutatók, gyakorlati szakemberek, gondozók és politikai döntéshozók elkötelezettségét a pozitív változások előmozdítása iránt. Szívből köszönöm minden egyes hozzászólónak értékes meglátását és elkötelezettségét. A Különszám a gerontológiai közösséget meghatározó fáradhatatlan munka és együttműködési készség bizonyítéka. Legyen ez az összeállítás tartós forrás, amely további kutatásokra, szakpolitikai fejlesztésekre és innovációkra ösztönöz az idősebb felnőttek életének javítására irányuló törekvésekben. Köszönjük a szerzők és előadók elkötelezettségét és hozzájárulását.

     Dr. Christian Borg Xuereb PhD.

    A Különszám vendégszerkesztője

    Department of Gerontology and Dementia Studies

    Faculty for Social Wellbeing

    University of Malta, Málta

  • Magyar Gerontológia 14 (41) 2022 Teljes lapszám
    Megtekintések száma:
    1

    Tisztelt Olvasó!

    A Magyar Gerontológia 2022. évi rendes száma 13 érdekfeszítő írást tartalmaz a gerontológia és geriátria különböző területeiről. Több közlemény foglalkozik az időskor és a digitalizáció, illetve robot technológiák aktuális kérdéseivel, egy tanulmány a geriátriai rehabilitáció új irányaival, de találhat az olvasó empirikus eredményeket a sikeres idősödés pszichológiai aspektusairól, vagy a roma lakosság idősgondozással kapcsolatos értékrendjéről. Olvashatunk az írás jelentőségéről az időskori aktivitás megőrzésében, de a kiadványban helyt kapott még filmelemzés, valamint könyv és tudományos rendezvények recenziója is. Szeretnénk felhívni a tisztelt olvasó figyelmét továbbá a 2023 évben is megrendezésre kerülő konferenciánkra, melyen október 12-én magyar, 13-án angol nyelvű előadásokat hallhatnak az érdeklődők. Várjuk Önt is szeretettel előadóként, vagy résztvevőként a Gerontológiai Napok 2023. Nemzetközi Tudományos Konferencián!

    A szerkesztőbizottság nevében:
    Patyán László főszerkesztő

  • Magyar Gerontológia 11 (37-38) 2018 Teljes lapszám
    Megtekintések száma:
    0

    Tisztelt Olvasóink!

    A Magyar Gerontológia folyóirat e számában az idősödés társadalmi összefüggéseinek számos fontos kérdését tárgyalják szerzőink. Az időskorúak gondozásának egyik nagy kihívása a család gondozói feladatainak, terheinek vizsgálata áll Tróber Anett Mária, Széman Zsuzsa és Kiss Gabriella kutatásainak középpontjában. Csinády Adriána a nagyszülői szerepek hátterét elemzi. Szilvásiné Bojda Márta cikke a nyíregyházi Alzheimer Café mozgalom elindításainak tapasztalatairól számol be. Égerházi Anikó és szerzőtársai a demencia vizsgálat új módszerét honosították és tesztelték, ennek kutatási eredményeiről számolnak be. Az aktív idősödés kérdéskörében több publikációt is közlünk, melyek az idősek fogyasztói szerepével, a fogyasztóvédelem jelentőségével a fizikai aktivitás fontosságával, valamint az időskorúak környezetében lévő állatok hatásával (állatterápia) foglalkoznak. Boga Bálint pedig az esztétikum idősödésben betöltött szerepét elemzi dolgozatában.

    Patyán László

  • Magyar Gerontológia 12 (39) 2020 Teljes lapszám
    Megtekintések száma:
    0

    Tisztelt Olvasóink!

    Örömmel ajánljuk figyelmükbe a Magyar Gerontológia folyóirat legújabb, 39. számát, melynek tudományos cikkeiben a következő témákat érintik szerzőink. Kovács Éva Katalin tanulmányában felhívja a figyelmet arra a tényre, miszerint – ahogy a gazdaság egyéb területein, úgy a családi gazdaságokra vonatkozóan is – az egyik legnagyobb kockázatot az utódlás megfelelő lebonyolítása jelentheti. Ideális helyzetként írja le azt az állapotot, amelynek során egy családi gazdaság évtizedeken, generációkon át egy család kezében marad, hiszen a vezetők tapasztalata, tudása, kapcsolati tőkéje gördülékenyebben adódhat át a fiatalabb családtagoknak. Ferwagner Anna és Pék Győző két cikkel is jelentkezett. Az elsőben azt vizsgálták, hogy hogyan élik meg életük utolsó szakaszát azok az idősek, akik ezekben az években maradandó alkotás létrehozását célzó alkotó tevékenységgel foglalkoznak. A másodikban pedig arra voltak kíváncsiak, hogy milyen flow- és antiflow-élményt élnek át különböző élethelyzetekben az idősek. Mindkét kutatás érdekes, elgondolkodtató és előremutató eredményeket hozott. Bene Ágnes, Móré Marianna és Zombory Júlia igen időszerű dolgozatukban az idősek szempontjait előtérbe helyezve elemezték a digitalizációs kor kihívásait. A pandémiát megelőző időszak helyzetképét rögzítették a szerzők a digitalizációnak az aktív idősödéssel kapcsolatos lényeges területeire nézve. Tudománynépszerűsítő cikkeink is komoly érdeklődésre tarthatnak számot. Az elsőben Arató András saját példáján keresztül lebilincselően számol be arról, hogyan vált egy 65 éves villamosmérnök egy véletlennek köszönhetően a világszerte ismert és kedvelt Hide the pain Harolddá. A másodikban Dobos László az EduSenior Karantén Képzési Program részeként megvalósult kérdőíves kutatás izgalmas eredményeit mutatja be. A vizsgálat 2020. május 5-től 2020. május 20-ig tartott. Zárásként ismételten ajánljuk a gerontológia tudománya iránt érdeklődők számára folyóiratunk aktuális számát, kellemes és tartalmas olvasást kívánunk!

    Kristóf Zsolt

  • Magyar Gerontológia 17 (44) 2025 Teljes lapszám
    Megtekintések száma:
    0

    Tisztelt Olvasó!

    Nagy örömmel nyújtom át a Magyar Gerontológia/Hungarian Gerontology legújabb, 2025-ös lapszámát, amely a modern időskor sokszínűségét és az aktív idősödés előmozdításának lehetőségeit járja körül. Jelen számunk célja, hogy interdiszciplináris keretben mutassa be azokat a fizikai, pszichológiai és társadalmi tényezőket, amelyek alapjaiban határozzák meg az idősebb generációk életminőségét. A kötet szakmai spektruma a klinikai prevenciótól a digitális szabadidő-felhasználásig terjed:

    • Fizikai egészség és prevenció: részletes elemzést olvashatnak a preszarkopéniás állapot kezelését célzó edzésprogramok hatékonyságáról , valamint a krónikus betegségek megelőzésében kulcsszerepet játszó modern táplálkozási irányelvekről.
    • Pszichológiai jóllét és módszertan: bemutatjuk az önegyüttérzésen alapuló intervenciók jelentőségét az érzelmi alkalmazkodásban. Emellett feltárjuk, hogyan segítheti a történetmesélés módszere a kognitív-viselkedésterápiás folyamatokat a szorongás leküzdésében.
    • Digitális világ és innováció: kiemelt figyelmet fordítunk az online játékok és a digitális szabadidő szerepére, amelyek az aktív idősödés új eszközeiként segítik a kognitív funkciók és a társas kapcsolatok fenntartását.
    • Társadalmi kihívások és inklúzió: szerzőink foglalkoznak az időskori szegénység rejtett arcával Magyarországon , valamint a marginalizált csoportok, például az LMBTQ+ közösségbe tartozó idősek speciális gondozási szükségleteivel és félelmeivel.
    • Rendszerszintű megközelítések: vizsgáljuk az egészségügyi együttműködések és a köz-magán szektor partnerségének szerepét az ellátórendszerek fejlesztésében, érvelve egy holisztikus és participatív gondozási modell mellett.

    Bízom benne, hogy a lapszámban közölt tanulmányok értékes elméleti és gyakorlati útmutatóval szolgálnak a gerontológia területén dolgozó szakemberek, kutatók és az idősek életminőségének javítása iránt elkötelezett olvasók számára.

    A szerkesztőség nevében hasznos és gondolatébresztő olvasást kívánok!

    Molnár Edina, főszerkesztő

  • Magyar Gerontológia 12 (KK) 2020 Teljes lapszám
    Megtekintések száma:
    0

    Tisztelt Olvasó! 

    A Magyar Gerontológia tudományos folyóirat megújulásának része az a törekvés is, hogy évente Konferencia Különszámban adjuk közre a Kutatóműhely (Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar, Gerontológia Tanszék) szervezésében megrendezésre kerülő Nemzetközi Gerontológiai Konferencián elhangzó előadások rövid összefoglalóit. Ezzel hozzá szeretnénk járulni a kutatók és szakértők eszmecseréjének folyamatosságához úgy, hogy az absztraktok könnyen elérhető formában állnak az olvasók rendelkezésére, és talán itt a folyóirat honlapján ahhoz is kedvet éreznek majd, hogy a folyóirat rendes számait átlapozva tanulmányozzanak itt megjelent publikációkat és értesüljenek a gerontológia témakörét érintő hazai és külföldi kutatási eredményekről.

    Bene Ágnes 
    a Konferencia titkára 
    szerkesztő 

     

  • Magyar Gerontológia 9 (33) 2017 Teljes lapszám
    Megtekintések száma:
    1

    Tisztelt Olvasóink! 

    A Magyar Gerontológia folyóirat e számában az idősödő társadalom különböző kérdéseivel foglalkozunk. Az aktív idősödés és a generációk közötti szolidaritás témájában írt Bekéné Zelencz Katalin és Lukács Attila szerzőtársunk. Katalin a generációk közötti feszültségek okait tárja fel tanulmányában, míg Attila az életmód, a táplálkozás és a fizikai aktivitás jelentőségét elemzi tanulmányában. Az időskori aktivitás másik fontos területére kalauzolja az olvasót Bene Ágnes tanulmánya, aki az élethosszig tartó tanulást elősegítő hazai kezdeményezéseket mutatja be és elemzi munkájában. Pék Győző „az időskori szerencsejáték zavar” című munkája hiánypótlónak tekinthető, e terület feltárása fontos eleme az időskorral összefüggő problémák komplexebb megismerésének. Patyán László tanulmánya a családi gondozás helyének és szerepének nemzetközi és hazai elemzésével a gondozást vállaló családtagok támogatásának rendszereit, illetve a hazai gondozáspolitika e területen érezhető rendszerszerű hiányát tárja fel. A magam és szerzőtársaim nevében is örömmel ajánlom folyóiratunkat az öregedéstudomány iránt érdeklődők számára.

    Patyán László

  • Magyar Gerontológia 10 (35-36) 2018 Teljes lapszám
    Megtekintések száma:
    0

    Tisztelt Olvasóink! 

    A Magyar Gerontológia folyóirat e számában az újonnan alakult Miskolci Akadémiai Bizottság Társadalom – és Humántudományi Gerontológia Munkabizottságának konferenciáján elhangzott előadások közleményit ismerhetik meg. A Munkabizottság aktivitása dicséretes tevékenységükkel bővítik a hazai gerontológiai irodalmat. E számunkban kapott helyet Dr. Boga Bálint visszatekintése a geroedukáció hazai megjelenésére, fejlődésére is. A visszatekintés műfaja talán kissé szokatlan, személyes hangvételű, hiszen szerzőnk aktív részese volt – és ma is aktív szereplője – a geroedukáció hazai kialakulásának és fejlődésének.

    Patyán László