Keresés
Keresési eredmények
-
A fogyatékkal élők sportolási lehetőségei és motivációs tényezői
99-109Megtekintések száma:820Még a világ legfejlettebb részein is sok esetben komoly kihívás elé állíthat egy mozgásában vagy más módon korlátozott embert, ha speciális igényeinek megfelelő sportolási lehetősége(ke)t keres, különösen, ha lakóhelyéhez közel szeretne sportolni. Tekintettel arra, hogy mind a fogyatékossággal, mind az anélkül élő emberek esetében kiemelt jelentősége van (illetve jó néhány esetben csak lenne) az aktív életmódnak, valamint arra a sajnálatos tényre, hogy a rendelkezésre álló kutatási adatok alapján a parasportokat űzők aránya messze elmarad az ép sportolókétól, rendkívül hasznos lenne feltárni az e mögött meghúzódó okokat, felvázolni a politika által is minden további nélkül támogatható megoldásokat. Jelen tanulmány írása során azt a célt tűztük magunk elé, hogy az elmúlt 15 év fogyatékos sportolói motivációkat és lehetőségeket középpontba állító publikációnak áttekintése révén közelebb kerüljünk ennek a problémának a megoldásához, egyben egy olyan összefoglalását adjuk a témának, ami újabb kutatások kiindulópontjául szolgálhat.
-
A munkahelyi egészségfejlesztés és az egészségturizmus kapcsolata Magyarországon
94-109Megtekintések száma:227A demográfiai változások miatt az elöregedő tendenciát mutató európai társadalmakban különösen fontossá vált, hogy a munkavállalók egészségi állapota minél jobb, kiegyensúlyozottabb legyen, hogy megbízható módon, magas színvonalon, minél tovább tudják munkájukat végezni. Ennek az elvárásnak azonban a munkahelyi egészségfelmérések és hiányzási mutatók alapján számos okból a munkavállalók nem tudnak eleget tenni. A munkahelyi egészségmegőrzés és egészségfejlesztés így nemcsak a munkavállalók, hanem a munkáltatók szempontjából is kiemelt feladattá vált azzal a céllal, hogy az emberek minél hosszabb ideig megőrizhessék az aktivitásukat, megelőzhessék a krónikus betegségek kialakulását. Jelen tanulmányunk a munkahelyi egészségfejlesztés és az egészségturizmus kapcsolatával és a magyar viszonyok ismertetésével foglalkozik.