Az egyetemi hagyományokra épülő szakmai tanárképzés formálódásának, fejlődésének történetét több hazai kutató is vizsgálta (Ballér 1991; Katona 2015; Orosz 2003; Patyi 2021). Emellett arra is láthatunk példákat, hogy a mérnöktanár képzés (Holik, Nemes-Németh és Sanda 2021; Horváth 2013), vagy az agrármérnöktanár (Surányi 2018) és a közgazdásztanár képzésnek (Antal és Baksa 2013) a kialakulásától kezdve napjainkig követik végig a szakok történetét a kutatók. A képzés módszertani, tartalmi vizsgálata is megjelenik (Benedek és Szabóné Berki 2011), de a jelentkező hallgatók rekrutációs bázisának kutatásával szinte alig foglalkoztak (Szabóné Berki 2015; Engler és munkatársai 2017; Máté-Szabó 2019). Legújabban a szakképzés-pedagógiai kutatások kerültek előtérbe a módszertani megújulás mellett (Rádli 2011; Tóth 2012; Szabóné Berki 2015, Tordai 2015; Holik 2016), illetve az intézményi kutatások tapasztalatai (Bacsa-Bán 2014; Tóth 2011; Nagyné 2024) jelennek meg a szakirodalmi munkákban. Tanulmányunk célja, hogy átfogó képet adjunk a magyarországi szakmai tanárképzésben tanuló hallgatók szociokulturális hátteréről, előzetes tanulmányaikról és tanulási motivációikról. Kutatásunkban négy szak (agrármérnöktanár, egészségügyi tanár, közgazdásztanár, mérnöktanár) 215 hallgatójának szociokulturális hátterét és tanulási motivációit vizsgáltuk. Eredményeinkből látható, hogy a képzés döntően felnőtt tanulókra épül, akik többdiplomás előélettel, szakmai tapasztalattal és stabil családi háttérrel rendelkeznek. A tanulmány vizsgálja a képzéshez való hozzáférés térbeli lehetőségeit, elégedettségét és a tanulásról alkotott attitűdjeik alakulását. A tanulási motiváció kapcsán két dimenziót sikerült azonosítanunk. Az érzelmi–önmegvalósító és a külső, instrumentális indítékokat. Eredményeink szerint a családi állapot szignifikáns hatással bír a belső motivációra: az egyedülálló hallgatók lényegesen erősebb tudásszerzési és önfejlesztési késztetéssel rendelkeznek, mint házas vagy elvált társaik.