Keresés
Keresési eredmények
-
Attitűd és értésmód: egy irodalmi korszakváltás alapfogalmai: Borbély Szilárd irodalomtörténeti koncepciójáról
15–26.Megtekintések száma:146Szilárd Borbély described the periodical change in poetry at the turn of the 18th and 19th century as a ”shift in the attitude of literary texts” and as a transformation of ”literary understanding”. The turning away from the late Baroque and Classic poetry – which both followed inherited models of genre – came when the narrator received a unique identity, and the reader began to understand the text as an expression of the Self. This change can be pointed out in Sándor Kisfaludy’s cycle of poems, Kesergő szerelem (1802), which influenced the creation of Csokonai’s own cycle of love poems. The temporalization of the attitude towards the textual genre happened in the poetry of Ferenc Kölcsey. The narrators of Kölcsey’s Vanitatum vanitas and Hymnus create their identity by uniquely reflecting on the genre and dislocating the ready-made meanings. The peak of the transition is the inventive formation of history by means of poetry and language. The epic poetry of Mihály Vörösmarty structures language in a way that makes the mythical recounting of origin possible for the subject attempting to establish an identity in the past. Yet this language brought about the paradox of excluding the subjective from the expression. The concept emphasizing the formation of the attitude that reflects on the genre by language is not only a re-interpretation of 18th-19th century Hungarian poetry, but it is obviously close to the postmodern poetic method which is attributed to Halotti pompa [The Splendours of Death].
-
A mondhatóság határai: (Petőfi Sándor: Minek nevezzelek?; Szörnyű idő)
38–44.Megtekintések száma:74Romantic poetry can be described with the conflicting terms of tradition and originality: its essence is not originality in the strict sense, but rather the deformation of tradition. The sovereignty of the Romantic poet does not come from the negation of tradition, but from acquiring and using it consciously. The paper discusses two poems of Petőfi which anticipate the unity of experience and representation, but they both end with arguing for the impossibility of such union. In What Shall I Call You? metaphorical expression becomes a questionable method, while in A Time of Fear narrative sense-making connected to temporal experiences turns out to be impossible. Both poems face the limits of expression, although in different ways: What Shall I Call You? deals with the impossibility of verbalising individual experiences, while A Time of Fear comes to the same conclusion regarding collective experiences. The two poems demonstrate it well how Petőfi initiated a phenomenon representative of the late Romantic period.
-
Kollektív emlékezet és történeti tudományok
32–40.Megtekintések száma:215The modes of relating to the past move between two poles: first, the Cartesian model of cognition, where subject and object are opposed to each other; and second, „the preliminary understanding of being,” i.e., conceiving of the past as existential experience. Accordingly, the scientific nature of historical knowledge is based on the verifiability of knowledge as such, while the collective function of memory is founded on the actually relevant existential meaning of the past, often originating in claims that go against historical science. Historical research cannot ignore reflecting on its own subject even if it sets out to understand our „being in” the past. At the same time, the self-reflexivity of history as science is limited by the fact that the researcher as a subject is included in the continuity of history, creating his/her reflected knowledge on the basis of testimonies by non-reflective participants. Moreover, this knowledge can only be verbalized by relying upon narrative structures, by using various rhetorical and poetical strategies. On the other hand, collective memory cannot be knowledge based merely on existential experience, because the past that is not personally experienced can only be attained by learning, and this is influenced by historical education based on scientific results. The validity of the memorial knowledge of one’s own community is limited by the countermemory of contact communities. History studies (including mnemohistory) usually claim to have influenced collective memory. However, this ambition can only be justified if it does not start out from its own truths but the need for a relevant and actual interpretation of collective memory.
-
Verstípus és stílustörténet: a magyar tájlíra három változata: (Keszthely, Az alföld, Nádas tavon)
120–139.Megtekintések száma:274Topographical poetry is the characteristic lyrical text group of 19th century Hungarian literature; its history illustrates the impact of the contemporary style and norms defining the creation and reception of literary works and its changes on the formation of certain types of poems. In the background of the poem titled “Keszthely” and written by Dániel Berzsenyi between 1799 and 1803 we can discover the classicistic natural theory, supported by Descartes’s anthropological dualism, in which the distinction between Nature and Culture is essential; this gives the basis in the poem to identify the picturesque and agriculturally rich area around Lake Balaton with Helicon, the home of the Muses. Sándor Petőfi’s poem, “Az alföld” (“The Great Plain”) (1844) follows the unity theory of romantic anthropology and it uses the expansionist human model of romanticism. The poem presupposes the innate relationship of landscape and Self: the narrator loves his native land, the Great Plain with endless possibilities, because he received his fundamental characteristic from it, the desire for freedom. The poem “Nádas Tavon” (“On a Lake with Reed”) (1888) by János Vajda preserves the romantic relationship between the landscape and the Self but it renounces the interpretation of this relationship and by that it realises the limitations of poetic language.
-
Szerkesztői előszó
2–7.Megtekintések száma:104A két évtizeddel ezelőtti kelet-közép-európai változások – köztük az elfojtott múlt iránti érdeklődés tömeges felébredése – azt a látszatot keltheti, hogy a több évtizedes kollektív amnéziáért „a múltat végképp eltörölni”-t kívánó kommunista ideológia a felelős. A memory-boom azonban, amely a II. világháború utáni mintegy két-három évtizedes újjáépítési időszakot követte a nyugati típusú társadalmakban, arról tanúskodik, hogy a felejtés, a kényszeres jövőorientáció mélyebbről jön és általánosabb érvényű. Ennek talán legszembetűnőbb jele, hogy a holokauszt nemcsak Európában, de Izraelben is csak évtizedekkel később került a kollektív emlékezet középpontjába. (Az emlékezés elemi fontosságát a holokauszt esetében nem is a közösségi tudat, hanem a bírósági eljárások tették először nyilvánvalóvá; az amnézia a tanúk megbízhatóságát is kikezdte, amint azt az 1980-as években zajló Demjanjuk-ügy megdöbbentő fordulatai tanúsítják.) A felejtést Nyugaton ha nem is a kommunizmus, de szintén a felvilágosodás örökségéül kapott haladáselvű történelmi tudat támogatta. Nem hatalmi erőszakkal, de erős hatalmi-ideológiai támogatással valósult meg az a modell, amelyet Aleida Assmann úgy jellemez alább olvasható előadásában, hogy „a modernség jövőbe és fejlődésbe vetett hite” olyan történelmi töréspontot látott a háború végében, amely „lehetőséget teremt a múlt hátrahagyására”.
-
Civilizáció, történet, történelem: A titkolt motivációk szerepe Kemény Zsigmond két regényében (A rajongók; Özvegy és leánya)
175–188.Megtekintések száma:145Die zentrale Fragestellung der zwei, um die Mitte des 19. Jahrhunderts entstandenen historischen Romane richtet sich meiner These nach auf die Problematik, wie Handlungen des Alltagslebens Vorgänge auslösen können, die sogar den Gang der Geschichte zu beeinflussen vermögen. Prozesse, die sich dadurch auszeichnen, dass kleine Abweichungen große und unvorhersehbare Wirkungen hervorbringen, sind mit den Bewegungen verwandt, die von der Chaostheorie beschrieben und mit dem Ausdruck „Schmetterlingseffekt“ bezeichnet werden. In den beiden Romanen von Zsigmond Kemény, deren Handlungen in der letzten Phase des Dreißigjährigen Krieges in Siebenbürgen spielen, führen zwei Umstände zur Auslösung des Schmetterlingseffektes. Der eine ist die komplizierte innere und äußere Lage des Landes, welche die Empfindlichkeit des gesellschaftlichen Systems für kleine Störungen erhöht, der zweite besteht in der Einwirkung der von Norbert Elias beschriebenen „Soziogenese der Zivilisation“. Die vorliegende Abhandlung widmet sich zwei Faktoren des Zivilisationsprozesses: dem Vorrücken der Schamschwellen und der Entstehung des staatlichen Gewaltmonopols. Diese Faktoren regen die Figuren an, ihre affektiven Impulse zu verbergen und ihre Handlungen durch legitime Gründe zu rechtfertigen. Die heimlichen Motive der Handlungen üben aber gleichzeitig eine unberechenbare Auswirkung auf das gesellschaftliche Milieu – und dadurch auch auf die Geschichte aus.
-
Kemény Zsigmond – 200
3–5.Megtekintések száma:94Kemény Zsigmond születése óta eltelt két évszázad múltával véget ért az európai történelem – nagyjából ugyancsak kétszáz éves – korszaka, a haladásban és a nemzetek küldetésében hívő modernizmusé, amely éppen 1848 után élte első nagy, számvetésre késztető válságát. Keményt helyzete, alkata és tehetsége képessé tette arra, hogy érdemi részt vállaljon e számvetésben; ha valami, ez biztosan szavatolja aktualitását a modernség utáni korban. Az irodalomtörténész- szakma feladata és felelőssége, hogy széles körben terjessze e felismerést – a magyar közgondolkodás, a kollektív emlékezet és identitás nagyobb dicsőségére.