Keresés
Keresési eredmények
-
Kelet és Nyugat között: Örményország és Szerbia az európai és eurázsiai integrációban
96-106Megtekintések száma:360Kelet-Európában megfigyelhető, hogy egyes államok két jelentős regionális integrációs szervezettel is kapcsolatok kiépítésére törekednek: az Európai Unióval és az Eurázsiai Gazdasági Unióval. A két szervezet bizonyos értelemben egymás versenytársa, ugyanis mindkettő igyekszik saját szervezetét vonzóvá tenni az érintett államok számára. Vannak azonban olyan kelet-európai államok, amelyek elköteleződnek amellett, hogy az egyik szervezettel mélyebb együttműködést alakítsanak ki, ugyanakkor megpróbálják a másikkal is fenntartani, sőt akár szorosabbra fűzni kapcsolataikat. Jelen tanulmány célja, hogy ezeket a folyamatokat Örményország és Szerbia példáján mutassa be.
Örményország teljes jogú tagként csatlakozott az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz, ugyanakkor az Európai Unióval is kapcsolatokat épített ki: 2017-ben átfogó és megerősített partnerségi megállapodást kötöttek. Szerbia ezzel szemben az Európai Unió tagjelölt állama, amely már megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat is. Emellett azonban fenntartja szoros kapcsolatait az Eurázsiai Gazdasági Unióval olyannyira, hogy egy szabadkereskedelmi megállapodásról folynak köztük a tárgyalások. Mindkét államra igaz tehát, hogy eredetileg egyértelműen elköteleződtek valamelyik regionális integrációs szervezet irányába, ugyanakkor a másik szervezettel is a kapcsolatok mélyítésére törekednek. Jelen tanulmány e kapcsolatok alakulását tekinti át, bemutatva az Eurázsiai Gazdasági Unió létrejöttét és intézményi sajátosságait is.
-
Gazdaságpolitikai együttműködés az Európai Unióban – Új utakon?
34-52Megtekintések száma:192Az álmok megvalósítása során felmerülő akadályok többirányúvá teszik a járható utat: visszafordulhatunk, valamint az akadályok leküzdése során megmaradhatunk eredeti terveinknél, de új utakat keresve módosíthatjuk is céljainkat. Vajon az európai unió milyen utakon jár? Az unió által a válság hatására hozott eddigi reaktív intézkedések milyen irányba mutatnak? A kérdésekre egyértelmű választ álláspontom szerint még nem adhatunk. A kérdések megválaszolását viszont segítheti annak meghatározása, hogy milyen képződmény az Európai Unió, mi a célja, és ezekhez eddig milyen eszközöket rendelt. Emellett a meglévő eszközök sajátosságait, esetleges ellentmondásait egyaránt látnunk kell, ha a válság hatására hozott intézkedéseket értékelni kívánjuk. Alapvető kérdés a kutatás koordinátáinak definiálása is, azaz milyen szempontból végezzük vizsgálatainkat.
-
Az EU és az EFTA: a két gazdasági integráció (tagjai) közötti együttműködés támogatási rendszere
62-85Megtekintések száma:179Az Európai Unió, illetve a tagállamai, valamint az Európai Szabad Kereskedelmi Társulás (European Free Trade Association, továbbiakban EFTA) országai közötti gazdasági kapcsolatok sajátos elemeit képezik az integrációs pénzügyi jognak, melyek hatással vannak a magyar költségvetési jogra is. A tanulmány keretében többek között arra keressük a választ, hogy mi lehet az oka annak, hogy egyes Európai Unión kívüli országok viszonylag jelentős összegekkel támogatnak egyes uniós tagállamokat, ehhez miért és hogyan kötődik az EU, e támogatások milyen jellemzőkkel bírnak, és Magyarország hogyan kapcsolódik ezen kormányzati szintek közötti pénzügyi kapcsolatok rendszerébe.