Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Az egyenlő bánásmódhoz való jog és a platform munka, különös tekintettel a platform alapú munkavégzés értékelésére
    Megtekintések száma:
    0

    A digitális átállás alapvető hatást gyakorol a mindennapokra, köztük a munka világára is. Míg a digitális munkaplatformokon keresztül kifejtett munkavégzés számos lehetőséget rejt magában, addig a platform dolgozót megillető jogosultságok terén számos kihívást okoz. A tanulmány fókuszában az egyenlő bánásmódhoz való jog áll, célja áttekinteni, hogy milyen sajátos kérdések, kihívások merülnek fel a platform dolgozó fogyasztók általi értékelését illetően. A jogi problémát önmagában nem a fogyasztói visszajelzések figyelembe vétele okozza, hanem az, hogy a platform más módon és mértékben támaszkodik az így adott fogyasztói visszajelzésekre, mint ahogy az egy tradicionális munkavégzéssel összefüggésben történne. Következésképp a platformokon keresztül leadott fogyasztói értékelések több tekintetben is megkérdőjelezik az ily módon adott visszajelzések megbízhatóságát és jogszerűségét.

  • A munkavégzők munkáltatók általi kiszolgáltatásának szerződéses keretei, kitekintve az első magyar platform-ítéletre
    Megtekintések száma:
    0

    A tanulmány első részében a szerzők a munkával összefüggő szerződéses jogviszonyoknál két fő formát különböztetnek meg: a hagyományost és az elektronikusplatform útján létrejövőt. Mindkettőnél, ha a munka kötött (függő) vagy kötetlenebb jellegű, munkajogviszony áll fenn. Az előbbi esetben tipikus, míg az utóbbinál atipikus munkaviszonyról van szó. Ha a tartósan megrendelő/megbízó foglalkoztató jellegűvé válik és a tőle való függőség ennél is lazább, a foglalkoztatás tartós vállalkozási/megbízássá válhat, ami azonban tartalmilag különbözik az eseti jellegű vállalkozási és megbízási jogviszonytól. A tanulmány második részében egy elektronikus platform közvetítő közreműködésével történő ételkihordási futártevékenységi perben hozott ítéletet elemeznek a szerzők, amelyben a Kúria akként foglalt állást, hogy a futárszolgálatot teljesítő vállalkozási/megbízotti jogviszonyban, nem pedig munkajogviszonyban állt, miként ezt a tábla minősítette. A szerzők szerint ugyanakkor a tábla álláspontja is elfogadható, ami lehetőséget adna a formális vállalkozásból eredő függő önfoglalkoztatássá történő minősítésre.

  • Facebook files – gyűlöletbeszéd törölve? A közösségi médiaplatformok tartalom-ellenőrzési tevékenységének alapjogi vonatkozásai
    115-136
    Megtekintések száma:
    502

    A közösségi médiaplatformok elterjedése, a társadalmi kommunikáció online platformokon kialakuló új formája a gyűlöletbeszéd jelenségét is új dimenzióba helyezte. A felhasználók által az online platformokon megosztott gyűlöletkeltő közlések kezelése nem pusztán a növekvő mennyiség és a közlések rendkívül gyors terjedése miatt jelent új kihívást, hanem az online kommunikáció globális természete miatt is. A platformokat működtető internetes forgalomirányító szolgáltatások (Facebook, Twitter stb.) ma már az online kommunikáció megkerülhetetlen szereplői, az interneten zajló információáramlás nagy része ezeken a platformokon keresztül zajlik. A közösségi médiaplatformok szolgáltatói új információs kapuőrként jelennek meg a nyilvánosság működésében azzal, hogy az általuk meghatározott algoritmusok irányítják, szűrik a felhasználók által elérhető online tartalmakat. A szolgáltatók a platformokon megosztott tartalmak ellenőrzése körében, az általuk kialakított szabályok alapján törölnek, blokkolnak tartalmakat. Tevékenységük mindezek alapján komplex módon érinti az alapjogok, köztük a szólásszabadság érvényesülését. Amikor egy platform gyűlöletbeszéd miatt töröl egy felhasználói tartalmat, a véleménynyilvánítás szabadságát érintő döntést hoz, korlátozza azt mások jogainak védelme érdekében, azaz alapjogi konfliktusban hoz döntést, alakítja a szólás határait.

  • Recenzió Ződi Zsolt: "Platformok, robotok és a jog Új szabályozási kihívások az információs társadalomban" című könyvéről
    213-216
    Megtekintések száma:
    160

    Ződi Zsolt második könyve 2018-ban jelent meg a Gondolat Kiadó gondozásában Platformok, robotok és a jog címmel, Új szabályozási kihívások az információs társadalomban alcímmel. Ződi Zsolt – első könyvéhez hasonlóan – e munkában is aktuális témát boncolgat: olyan fogalmak és problémák útvesztőjén keresztül vezeti az olvasót, amelyek korábban még csak nem is léteztek. Mindezt úgy teszi, hogy végig közérthető és követhető marad.