Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A nemzedékek közötti igazságosság jogfilozófiai alapjai
    8-22
    Megtekintések száma:
    197

    Az igazságosság normatív fogalma már az ókorban is vitatott volt, különféle koncepciói fogalmazódtak meg és érvényesülnek ma is. Az igazságosságról nem általános vagy erkölcsi értelemben, hanem jogi összefüggéseiben kívánok szólni, mégpedig különös figyelemmel a környezet, illetve az erőforrások igénybevételének a kérdéseire. Ez nem jelenti persze azt, hogy az igazságosság klasszikus alaptézisei ebben az összefüggésben érvényüket vesztették volna.

  • Az intergenerációs igazságosság megjelenése alkotmányi szinten
    48-64
    Megtekintések száma:
    125

    A jövő generációk érdekeinek megjelenése, azok képviselete egyre több fórumon, illetve dokumentumban bukkan fel prioritásként nemzetközi, európai és nemzeti szinten is. Több szervezet kifejezetten ezen érdekek képviseletének szenteli tevekénységét. A témakör igencsak szerteágazó, hiszen a környezetvédelemtől a fenntartható fejlődésen át az alkotmányjogig számos olyan területet érint, amelyek bemutatása külön tanulmányt érdemelne. Ezek közül jelen tanulmányban csak az alkotmányok vonatkozásában folytatok vizsgálatot. Kérdésem az, hogy alkotmányos szinten milyen formában jelenik/jelenhet meg a jövő generációk érdekeinek képviselete. Az elemzést az egész jogrendszerre ki lehetne terjeszteni, hiszen „a jog a kiszámíthatóság és így az állandóság eléréséért született meg, s ennek része annak időtállósága mellett a szükségletekhez való igazodása is”, vagyis akár egy adott ország minden jogszabályát górcső alá lehetne venni abból a szempontból, hogy tekintettel van-e a jövő generációk érdekeire. Jelen vizsgálat azonban csak az alkotmányos szintre fókuszál.

  • Az igazságosság érvényesülése az adóztatásban
    52-66
    Megtekintések száma:
    127

    A 20. század második felében a 70-es évek gazdasági válságának következményeként a polgári államok nagy részében jelentős államháztartási és adóreformlépések történtek. Az Egyesült Államokban 1986-ban adóreformtörvényt fogadtak el, majd George W. Bush 2003-ban újabb jelentős adóreformot hajtott végre. Új-zélandon 1984-ben, kanadában 1991-ben fogadtak el adóreformtörvényt, míg a 90-es években Svédországban az évszázad adóreformját hajtották végre. E reformok egyik következménye az volt, hogy előtérbe került az optimális és igazságos közteherelosztási és -viselési rendszer feltételeinek kidolgozása. Számos szerző törekedett a modern adórendszerekben érvényesülő igazságosság és méltányosság elveinek meghatározására. Az e témában megjelent publikációk alapvetően két, egymással gyakran összefonódó megközelítést alkalmaztak. Az egyik megközelítés középpontjában a haszonelvűség, a másikéban a fizetőképesség elve áll.

  • A környezeti felelősség joga civil környezetvédelmi jogi szakértők nézőpontjából
    86-112
    Megtekintések száma:
    128

    A környezeti felelősségi szabályok – például a környezeti felelősségi irányelv Európában, vagy a környezeti felelősség törvényi előírásai az USA-ban – jelentős kompromisszumokkal terheltek, de a környezetvédelmi hatóságok még így is túlságosan engedékenyen hajtják őket végre. A szennyezett területek állapotáról és a felelősség érvényesítéséről igen kevés információ férhető hozzá, ezáltal kicsi az esélye annak, hogy a rendszer önmagát korrigálni tudja. Mindebben semmi meglepő nincs: a szennyezett területek megtisztítása vagy a szennyezés megelőzése rendkívül költséges; ha ezeket következetesen kikényszerítenék, az érintett iparágak nehéz helyzetbe kerülnének a környezetvédelemben kevésbé szigorú világrészeken működő versenytársaikkal szemben. Azokban a kivételes esetekben, amikor megpróbálnák velük szemben a környezeti felelősséget érvényesíteni, a vállalatok azonnal a korlátolt felelősség bástyái mögé menekülnek. Az ilyen helyzetekben a progresszív megoldásokhoz a közösségi részvétel nélkülözhetetlen. A jelen tanulmányban egy közérdekű környezetvédelmi jogász hálózatnak (Környezet és Igazságosság Hálózat) az európai környezeti felelősségi rendszerek hatékonyságának a növelésére, a holtpontról való elmozdulás elősegítésére tett erőfeszítéseit vizsgáljuk.

  • A német büntető törvénykönyv időbeli hatálya a joggyakorlatban
    149-172
    Megtekintések száma:
    320

    Az időbeli hatály Németország Büntető Törvénykönyvének (StGB) alkalmazása során is sok esetben okoz komoly fejtörést a jogalkalmazónak. A német Btk. tekintélyes kora az állandóságára enged következtetni, azonban számtalan módosítása miatt mindig is jelentős problémát jelentett – és jelent ma is – annak megítélése, hogy az adott tényállásra vonatkozó több, eltérő tartalmú rendelkezés közül melyik is a terheltre kedvezőbb. A legenyhébb törvény alkalmazása az elkövető előnyben részesítését jelenti, amit Németországban a jogállamiság részének, az arányos igazságosság megjelenésének, szinte alkotmányos szabálynak tartanak. A tanulmány ezt a problematikát mutatja be akként, hogy a vonatkozó jogszabályi rendelkezések mellett a bíróságok jogalkalmazási gyakorlatát is igyekszik megvilágítani. Ezen túlmenően érinti a kapcsolódó jogirodalmi álláspontokat, kitér a német szabálysértési jogra, valamint röviden összehasonlítja a német és a magyar szabályozást és joggyakorlatot.