Keresés
Keresési eredmények
-
Fenntarthatósági szempontok érvényesülése a szerzői jogban
40-61Megtekintések száma:196A tanulmány célja, hogy áttekintést adjon a szerzői jog XXI. századi útkereséséről, a szerzői jogi fenntarthatóság megvalósítására tett európai és magyar törekvésekről a fenntarthatóság szerzőijog-specifikus vonatkozásain keresztül, és összegezze a témában már elért jogharmonizációs eredményeket, valamint felhívja a figyelmet a még el nem ért, de kívánatos célokra. A témát a kultúra-gazdaságtani szempontból bemutatott kulturális fenntarthatóság felől közelíti az írás. A fő témát először a szerzői jog egyensúly-keresésének történeti és jelenkori vonatkozásai segítségével mutatjuk be. Ezt követően a szerzői jog filozófiai, alapjogi hátterének változásait, jelenlegi helyzetét tekintjük át. A szerzői vagyoni jogok és személyhez fűződő jogok dinamizmusának elemzésével a tanulmány rávilágít a szerzői jogi jogosultságok párhuzamos érvényesülésének szükségességére. A szerzői jog versenyképességének vizsgálata arra irányul, hogy a versenyképesség és a fenntarthatóság egymástól elválaszthatatlan voltát kiemelje, és hangsúlyozza, hogy ezek fejlődése is csak egymásra tekintettel elképzelhető.